Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-13 / 37. szám

16. oldal ÓHAZAI SZÍNFOLTOK: SELLYE! AGANCSOK könnyezi meg, hanem azt, hogy vissza kell mennie . . . MAGYAR FALVAK: NAGYGEC Sellye, Baranya m. 1973, szeptember hó . . . Vadászszemmel nézve a legjobb hazai szarvasok Ba­ranyában, a sellyei erdősé­gekben élnek. Az agancska­talógus szerint itt lőtték négy éve azt a szarvasbikát, amelynél a nagykoponyás súly 14.25 kilogramm, és a pontszám 243.22 volt: 210 pont felett az állat már aranyérmesnek számit! • Öt kilométernyi ut vezet Sellyéről az erdészet vadász­tanyájára, Körcsönye-pusz tára; az ottani erdész, Prucsi Nándor, gyakorlott vendéglá tó. Már kiszemelte azt a ma­gaslest, ahol majd este hét óra felé a nagy kant, a felte­hetően agyaras vaddisznót megölhetjük. Pontosabban azt mondta, hogy a kan 7 óra 15 perckor érkezik. Mintha csak egy pályaudvarra invi­tált volna. Maradt még a kan érkezéséig elég időnk, követ­kezett tehát a vadászpálinka és a beszélgetés, amelynek tárgya ilyenkor — szinte il­lemszabályként — a valóság és a vadászábránd között le­beg. A vadgazdálkodás tényei kerültek terítékre, mindaz, ami távol a romantikától, in­kább a normális és tervszerű állattenyésztéshez hasonlít­ható. így nézve az erdészház és udvar nem valamiféle ro­mantikus fészek, hanem ma­jor baromfikkal, báránnyal, kutyákkal, lovas kocsival. De azért van ott más is, például fácánoskert, ahol nemcsak fácánt és foglyot tenyészte­nek, hanem sérült őzt és fia­tal szarvastehenet is gyógy­kezelnek. A majorság hatá rában takarmányt termeszte­nek az erdők szegélyéig nyú­ló nagy táblákon. Prucsi Nándornak tehát van dolga elég, gondoskodnia kell évente mintegy 120 szar­vasbika és- tehén, 60—70 vaddisznó és 100 őz kilöveté­séről és arról is, hogy a vad­­gazdálkodás lehetőleg nyere­séges legyen. • Körcsönye-puszta az oszt­rák és a nyugatnémet vadá­szok kedvelt területe. Viszik az agancsokat, a trófeát és hozzák értük a valutát. Májusban kezdődött az őz­bak vadászata, ez a téli vad­disznó — duvad — hajtó­vadászatokat váltja fel. Eze­ken kisebb pénzű osztrák, nyugatnémet, francia, angol vadászok, illetve vadászcso­portok vesznek részt. A gaz­dagabbak a nyár után és ősz­szer érkeznek, amikor a szar­vasok kerülnek terítékre. Az említett nagy aranyérmes bikát például egy hetvenéves nyugatnémet gyártulajdonos hölgy lőtte ki. Óvatos vadász, minden évben magával hoz­za a jogtanácsosát, a házior­vosát és a társalkodónőjét — egész otthoni környezetét. És aztán a kilőtt vadat — kitű­nő lövő, még egyet sem hibá­zott el — könnyekkel megsi­­ratja. De nemcsak a vadászatot élvezik a nyugatiak, hanem a magyar vidék nyugalmát is. Az is előfordult már, hogy miközben itt vadásznak, ott­hon válságosra fordult az üz­letmenet. Telefonüzenetet kaptak és eszeveszett csoma­golás, pakolás után rohantak haza. A legjobb idegekkel egy öreg osztrák vadkertiulaj do­­nos vadászik. Minden évben sellyei vendég. Felmászik a leshelyre a fővadász kísére­tében. Nyomban el is alszik, még horkol is. Ha jön a vad, felébresztik, de Prucsi Nán­dor szerint az öreg még álmá­ban is pontosan lő. Vele tör­tént meg, hogy a vadászma­gányt elűzendő “benevezett” egy falusi lakodalomba. Bár nyugtalankodott, hogy nem hozta magával a szmokingját, elment a lagzira, sőt az aján­dékozásról sem feledkezett meg. ő nem a meglőtt vadat A nyugati vendégeknek ál­talában kedvez a vadászsze­rencse, trófea nélkül nemigen mennek haza. Akadnak, fő­ként az újgazdagok között, akiket senki sem tudna kielé­gíteni. A legszebb agancsu bi­káról álmodoznak, de amikor puskájuk csöve elé kerül akár a leggyengébb is, úgy kell le­fogni őket, nehogy rápuskáz­zanak . . . Millió hasonló történet jár­ja a Körcsönye-pusztai erdők vidékén. De elérkezik az idő, a fővadász készülődik, már kezében a fegyver és a távfé­­nyü kézi reflektor. A vadkan héttizenötkor érkezik. Ha nem, majd kivárjuk, lámpánk is van. A vaddisznó rosszul lát, de jobb a hallása a mu­zsikusénál. Ezért aztán egy pisszenést se a magaslesen. Sajnos megered az eső, hal­­gatagon álldogálunk és ázunk, ázunk. Az erdőben ez­alatt feltehetően előjönnek a jó éticsigák. A kérdéses vad­kan dilemma elé kerül: teg­nap, a nyomok szerint itt a magasles környékén ropog­tatta az elszórt kukoricát, most azonban jó csigacseme­ge kínálkozik bent az erdőben is. És úgy látszik a csigákat választva, bent is marad. Ilyen a vadászszerencse, ha az embernek nincs valutája... Szluka Emil Nagygéc ősi település Sza­­bolcs-Szatmár megyében. Csengerhez mintegy 6 kilo méterre körül a kövesuton, a “rétutján” pár kilométerrel közelebb. Műemlék-temploma a 13. században épült, a 15. században nagyobbitoitták meg mostani formájára. Szo­morú nevezetessége a község­nek, az 1967-es árviz, amikor is Szatmárnémeti felől, azon a bizonyos májusi éjszakán rázúdult a mit sem sejtő la­kosságra a kiáradt Szamos. Helikopteren mentették az embereket, a kétségbeesés éj­szakáját pár heti bujdosás követte, mig visszatérhettek a romok közé az árviz sújtot­ta emberek. A magyar kor­mány intézkedése folytán a kárt szenvedett lakosságot kártalanították, Csengerben és Csengersimában is építet­tek szép, modern házakat ál­lami támogatással. Nagygécen óriási víztároló készül, hogy az árviz pusztí­tása ne ismétlődhessék meg. Ezért is történt az az intézke­dés, hogy már községben épít­hessenek és telepedjenek le az árviz által sújtott nagygé­­ciek. Az 1000 lakosból ma már mindössze 280 lélek él az ősi településen. A lelkipász­tor is Csengersimába költö­zött az újonnan épült paró­kiába, onnan átjárva látja el a szolgálatot Nagygécen. Ér­demes feljegyezni, hogy az árviz idején a magasabban fekvő nagygéci lelkészlakba nem hatolt be az ár, és a lel­kipásztor számtalan bajba­jutottnak adott ott menedé­ket. Az is említésre méltó, hogy a 17. században a nagygéci egyház már egyszer Csenger­­simának filiája (leányegy­háza) volt. Az is nevezetes­sége Nagygécnek, hogy a né­hány évvel ezelőtt meghalt munkás-költő: Kiss Ferenc ot^t született. Előbb Mátészal­kán volt nyomdásztanuló, majd a fővárosba kerülvén részt vett a munkásmegmoz­dulásokban, és a társadalmi haladásnak mindvégig ren­díthetetlen hive és harcosa volt. A mai fiatalabb költők egyikének, Várkonyi Anikó­nak, aki a debreceni Fazekas Mihály gimnáziumban ma­gyar-francia szakos tanár, a nagygéci református paró­kián ringott a bölcsője. Kö­tete 1791-ben jelent meg a Magvető gondozásában. A régi nagygéci lelkipász­torok közül soknak a leszár­mazottja állt az egyház szol­gálatában, igy például Ha­mar István egykori budapes­ti teológiai tanár. A nagygé­ci lelkészlakon született Haj­dú Péter kelenföldi lelkipász­tor is, aki az árviz idején au­tószámra vitte a ruhaneműt és élelmet szülőfaluja bajba­jutott embereinek. Várkonyi Szilágyi Imre Újjá éled iszapjából a jugoszláviai Palics-fürdő ÁSATÁSOK FEJÉR MEGYÉBEN kutatás. Márpedig a IV. szá­zadtól nem állott épület ezen a helyen, a régi épületek ud­varát; maradványait feltöl­­tötték, elplanirozták, és ko­runk tudósaira vár, hogy ki­emeljék a föld alól mindazt, ami majd érdekes tudósítást nyújt a római impérium e te­rületének életéről. Néhány évezreddel korábbi időpontig haladnak visszafe­lé a múltba az Igarban tevé­kenykedő régészek, akik most folytatják a tavaly megkez­dett feltáró munkát. Bronz­kori földvár maradványaira és számos értékes tárgyi re­likviára bukkantak a múlt évben ezen a vidéken. A két részből álló erődítmény Fe­jér megye legdélibb pontján állott, feltárásainak eredmő - nyeitől arra várnak választ a szakemberek, hogy milyen külső hatások érték a bronz­korban itt élő, úgynevezett “vatyai” népességet. SZABADKA — Két évvel ezelőtt, egy meleg nyári reg­gelen Palics-fürdő, az őt él­tető Palicsi-tóval együtt, meghalt. Az öt mérföld hosz szuságu tó lepedékes, bűzös, pocsolyaszinü tetején döglött halak ezrei rothadtak. A? egykori fürdő, amely a? Osztrák—Magyar birodalom divatos gyógyfürdője volt ahová csak tehetős gazdagok látogattak el, megszűnt lé­tezni. Köszvényre, esuzra, görvénykórra kitűnő ásványi gyógyvize dögéletes, undorító I mocsárrá változott. Palics­- fürdő meghalt, korunk ökolo­- giai betegsége, a szennyező­­, dés ölte meg. A 80,000-es lélekszámú Szabadka mellett, a Jugosz­láv—Magyar határ tőszom­szédságában elterülő tavon 19i51-ben mutatkoztak meg a haldoklás első jelei, amikor a környékre épült gyárak közöttük egy vegyi gyár — hulladékanyagaikat a tóba folytatták és megkezdték a vizi élet pusztitását. A jugoszláv hatóságok azó­ta már rádöbbentek, mit vesztettek el az egykor virág­zó gyógyfürdővel és most megkezdődött a halott tó “fel­­támaszitása”. Egy agyon­- szennyezett, elpusztított ta­­: vat újra éleszteni — szakér­- tők szerint világszerte ez az 1 első ilyen kísérlet. Hatalmas anyagi befektetést kíván már csak azért is, mert precedens ■ nélkül, tapasztalat nélkül ■ végzik a munkát, de a siker i reményében. Az újjáélesztés 1 munkája, Palics-fürdő re-1 SZÉKESFEHÉRVÁR — Székesfehérváron, a Rózsa u. 5. számú ház pincéjében nem­régiben egy Közép-Európá­­ban egyedülálló építészettör­téneti jelentőségű szentély­töredéket találtak, amelynek most előkerültek kváderköves falai. Régészeti és műemlék­­védelmi feltárása után a nagyközönség is megtekint­heti a pinceszentélyt. Néhány sarokkal arrébb, a Zalka Máté utca 6. szám alatt ugyancsak feltárásokra került sor. Itt a város legrégibb középkori épületének maradványait fog­ják vallatóra a szakemberek. Dunaújvárosban ugyan­csak jelentős feltárási mun­kálatok kezdődtek. Az itteni ásatásoktól sok érdekes lele­tet várnak a régészek. A cast­­rum I—III. századi centrumá­nak területén eddig nem volt konstruálásával együtt, hoz­závetőleg 4.5 millió dollárt fog felemészteni. Ehhez az összeghez Szabadka lakossá - ga is hozzájárul önkéntes adókkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom