Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-06 / 36. szám

20. oldal MAGYAR HÍRADÓ December huszonkilencedikén reggel a titkárnő emlitést tett erről a bejegyzésről a kórház főorvosának, dr. Loverudnak, aki tájékoztatta dr. Biron tisztiorvost. Dr. Bí­rón a város bűnügyi hatósága elé tárta az ügyet. Még mielőtt a bűnügyi hatóság kép­viselői megjelentek volna dr. Sandernél, dr. Biron közölte, hogy az ügy igen komoly, dr. Sander eljárása gyilkosságnak tekin­tendő. Dr. Sander erre azt válaszolta, hogy véleménye szerint amit tett, morális szem­pontból nem ítélhető el, az orvosi kamara is bizonyára csak feddésben fogja részesí­teni, és felszólítja, hogy máskor ne folya­modjon hasonló megoldáshoz. Dr. Biron­­nak arra a kérdésére, hogy a Borroto csa­lád nem tesz-e ellene feljelentést, azt vála­szolta: Mr. Borroto megígérte, senkinek nem árulja el, hogy mi történt, és ő bízik is abban, hogy ez igy lesz. Ekkor közölte vele dr. Biron, hogy ő időközben már tájé­koztatta is az ügyről a bűnügyi hatóságo­kat. A helybeli seriff és a városi tiszti ügyész betekintést kértek a kórlapba, és ezt köve­tően dr. Sandert őrizetbe vették. Az orvos közölte a seriffel, hogy az elhunyt félje ismételten arra kérte, vessen véget felesége szenvedéseinek. Mikor látta, milyen rette­netesen szenved a páciense, végül is bead­ta az injekciót; egy hétnél tovább már amúgy sem maradt volna életben. A férjet is nagyon sajnálta. Amikor felesége el­hunytét közölte vele, csak ennyit mondott: “Hála Istennek, örülök, hogy túl van raj­ta !” A seriff erre kijelentette: “Nincs olyan törvény ebben az államban, amely megen­gedné a részvétből elkövetett gyilkossá­got.” Az orvos erre azt válaszolta: “Tudom jól, tudja ezt minden orvos. Törvényelle­nes, amit tettem, de hiszem, hogy morális szempontból nem emelhetnek vádat elle­nem.” 1949. december 29-én az orvos vizsgálati fogságba került, de már december 31-én — 25,000 dollár óvadék ellenében — szabad­lábra helyezték. Az orvoskamara New Hampshire-i el­nöke a sajtónak a következő nyilatkozatot adta: “A New Hampshire-i orvoskamara a dr. Hermann N. Sander ellen emelt vá­dakkal Kapcsolatban nem ad semmiféle fel­világosítást, összeférhetetlennek tartja ugyanis, hogy olyan kérdésekben foglaljon állást, melyek eldöntése a bíróságtól függ. Azt azonban le kell szögeznünk, hogy dr. Sander orvosi tevékenységét New Hamp­­shire-ben kollégái és munkatársai igen kedvezően ítélik meg, tehetséges orvosnak, kitűnő jellemű embernek tartják.” Az orvosi gyakorlat folytatásától nem tiltották el. 1950. január 5-én az ügy az es­küdtszék elé került, ahol az orvos ellen gyilkosság elkövetéséért emeltek vádat. New Hampshire államban ezért életfogy­tiglani fegy'ház jár. A főtárgyalás megnyitása előtt, 1950. február 20-án a bíróság először az esküdt­szék tagjainak kiválasztásához látott. Szá­mítottak arra, hogy a vádhatóság és a vé­delem egyaránt sok személy ellen emel ki­fogást, ezért nem kevesebb, mint százhat embert hívtak meg. A védelem az első napon nyolc férfit és nőt nem fogadott el. Nyilvánvaló volt az a törekvésük, hogy az esküdtbiróság tagjai lehetőleg ne legyenek buzgó katolikusok. Manchester lakosságának kétharmada ka­tolikus, francia nyelvű kanadai vagy kato­­likCs hitvallású ir. így számolni kellett az­zal, hogy ragaszkodnak majd egyházuk eutanáziaellenes elvéhez. A vád képviselője tiz esküdtet utasított vissza, mert nyilvánvaló volt, hogy vala­milyen okból elfogultak a vádlottal szem­ben. Az első nap estéjén még csak kilenc esküdt személyét döntötték el. Ezeket a fennálló rendelkezések értelmében azonnal elkülönítették. A szállodában, ahol elhe­lyezték őket, senki nem beszélhetett velük. A tárgyalás második napján végre teljes számban együtt volt a bíróság. A tizenkét esküdt és az egy póttag közül kilenc kato­likus volt, négy protestáns. A vádat maga New Hampshire főállam­­iigyésze képviselte. Dr. Sander elhunyt ap­ja manchesteri ügyvédbarátját, Mr. Wy­­mant kérte föl védőügyvédnek. Az elnök, Weskott középkorú biró volt, aki fekete ta­lárt öltött, és a tárgyalást mindvégig tár­gyilagosan és pártatlanul vezette. Dr. Sander felesége, egy volt ápolónő kíséretében jelent meg. Mrs. Sander arcki­fejezése meggyötörtnek látszott, Sándor­ból viszont sugárzott a biztonság és a nyu­galom. Nagyon hideg nap volt, odakint hó­vihar tombolt. A vádirat felolvasása után, amely mindössze százötven szóból állott és abból a nyilatkozatból, hogy a vádlott “ár­tatlannak” vallotta magát, a bíróság kivo­nult a kórházba, hogy pontos képet alkot­hasson az ügyről. Február huszonharmadikán kihallgat­ták a seriffet. Ő volt az első tanú. Előtte is­merte el dr. Sander, hogy levegőinjekcióval segítette hozzá Mrs. Borrotót a könnyű halálhoz. A seriff részletesen beszámolt Sanderrel folytatott beszélgetésükről és ar­ról is, hogy Sander elismerte, vétett a tör­­vénl ellen. De azt is hangsúlyozta az orvos, hogy morális szempontból nem érheti gáncs. A következő tanú, Miss Conor bemutat­ta a kórlapot. Elmondta, hogy a kórlapra bejegyzettek alapján megkérdezte dr. San­dert, hogyan hatott a levegőinjekció. Az orvos igy válaszolt: “Elég jól. A páciens­nek könnyű halála volt.” A titkárnő jelen volt december huszonkilencedikén dr. San­der és dr. Biron beszélgetésénél. Ekkor is­merte el dr. Sander, hogy vétett a törvény ellen, de ugyanakkor kifejtette, nem ‘‘sé­mit komoly büntetésre, legföljebb feo\ re. Ez a tanúvallomás természetesen ked'A. zőtlen volt a vádlott szempontjából, amit még az is súlyosbított, hogy dr. Biron ma­ga is tanúsította: ő akkor föltárta dr. San­der előtt az ügy komoly voltát, hiszen amit elkövetett, az gyilkosság. Dr. Sander nem fogta föl tragikusan kollégája véleményét, közölte, hogy eljárása morális szempontból igazolható, és a legrosszabb, ami érheti ez­zel kapcsolatban, az az orvoskamara fed­dése. A vádlott helyzete csak rosszabb lett a következő két tanú vallomása után. Miss. Rose, a nappali nővér a tárgyalás előtt még azt a felvilágosítást adta, hogy Mrs. Borroto már halott volt, amikor az injek­ciót kapta. Most azonban ezt határozottan tagadta. Az injekció beadása előtt a beteg még lélegzett. (“Was still gasping.") Ha­lálos csendben, részletesen ecsetelte a bé­­teg^'egyre reménytelenebb állapotát és az injekció utáni rövid haláltusát. Néhány perc múlva dr. Sander közölte vele, hogy az asszony légembólia következtében meg­halt. Most már a családot is értesíti. Mr. Borroto, az elhunyt férje eskü alatt határozottan tagadta, hogy valaha is fel­kérte volna az orvost arra, hogy felesége kínjainak véget vessen. Ez igen rossz fényt vetett dr. Sanderra. Hozzátette, hogy az orvost nagyra becsüli, és még legközeleb­bi hozzátartozóihoz sem fűzik barátibb ér­zelmek. Nagyon bánkódott a felesége mi­att, mindent megtett érte, és állandóan bá­torította. A terhelő tanúvallomások láncolata Miss Ducharne, a gépirónő vallomásával folytatódott. Kijelentette, hogy dr. Sander az injekció beadása után azt diktálta Miss Donornak, hogy levegőinjekciót adott Mrs. Borrotónak, aki néhány perc múlva meg is halt. Miss Ducharme is jelen volt dr. Sander és dr. Biron beszélgetésénél. Végül dr. Biron is eskü alatt vallotta: dr. Sander közölte vele, levegőinjekcióva! megölte Mrs. Borrotót. Ő volt most már erre az ötödik tanú. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom