Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-06 / 36. szám
I 9. oldal KESZTYŰS KÉZZEL írta: PAPP Megszokhattuk már, hogy a nyári időszak beálltával azok a nők is lenge öltözetben járnak, akikhez az sem koruknál, sem külsejüknél fogva nem illik. Érthető, hogy kánikulában csak a feltétlen szükséges ruhaneműt veszi magára az ember. Ami azonban feltűnik az, hogy a hollywoodi utcákon mégis viselnek a nők olyasmit, ami csak egy divathölgy számára volt kötelező. Nevezetesen: a kesztyű ... Az utcán is, de különösen a jármüveken, láthatjuk, hogy egyszerűen öltözött, kosárral járó nők kesztyűt viselnek. Bár a lábukon nincs harisnya, a kezük kesztyűs; talán ráébredtek, hogy a californiai naptól nemcsak a szemet kell védeni napszemüveggel, de a kezüket is? A kezét a legtöbb nő itt nem is annyira a naptól védi, mint inkább mások izzadt keze-nyomától. Mivel az árúházak mindent nyújtani igyekeznek a vevő-közönségnek, most a szivárvány minden színében játszó kesztyűk között válogatnak a hollywoodi nők. Miközben ezt figyeltem s a kesztyű karrierjén gondolkoztam, eszembejutott egy régi esetem a kesztyűvel. Fiatal asszony voltam, amikor — vidéki lapokban megjelent írásaim alapján — meghívtak egy budapesti irodalmi kör ismerkedési estélyére. A rendezőség névsorában több olyan beérkezett író és költő neve volt, akiket országszerte ismertek. Ennek a színvonalnak megfelelően akartam öltözködni: legszebb délutáni ruhámat vettem fel és — mivel azokban az években a kesztyű elengedhetetlen tartozéka volt az elegáns megjelenésnek — hozzáillő, legdrágább kesztyűmet. Félúton vettem csak észre, hogy amikor kinyitottam az előszoba-ajtót, letettem a kesztyűt és sietségemben otthonfelejtettem. Percekig haboztam: kell-e, vagy sem és a végén visszafordultam azzal, hogy csak nem jelenhetek meg kesztyű nélkül... én lennék az egevtlen "hiányosan öltözött” nő ott. Az óbudai vendéglő különterméből már kihallatszott a lárma, amikor kissé megkésve, benyitottam. Az est vacsorával kezdődött és a hosszú asztalnál minden hely foglalt volt. Miközben helyet szorítottak nekem, terítéket nem sokat láttam, viszont rögtön észrevettem egy elismert fiatal költőt az asztalfőnél, aki épp akkor vágott bicskával szalonna-szelctkéket a mellette ülőknek. Az írók és költők csillogó szemekkel, mohón nyúltak a friss barna kenyérre tett szalonna darabok után. (Legmohóbban talán épp Beida József, akiről nemség utcát neveztek el Budapesten.) Bár volt néhány olyan vendég is ott, aki étlapról rendelt vacsorát, úgy éreztem, nincs szerencsém . .. ez nem az a társaság melyet én elképzeltem magamnak. Ide nem kell kesztyű — döntöttem és a levont tanulság eredményeként gyorsan a táskámba dugtam. Csak később, amikor irodalmi vitára került a sor, jöttem rá tévedésemre: a szerény keretből következtettem az esemény értékére és a kopott ruhákból a viselői megítélésére. Valahányszor kezembekerültek később, már itt Amerikában, a közben egyre híresebbé vált résztvevők írásai, mindig sajnáltam tévedésemet, hogy a környezetből és a megjelenésből próbáltam elbírálni szellemi értékeket. ' ☆ * ☆ Néhány héttel később látogatást tettem Harsányi Zsoltnál, kinek regényeit akkor már csaknem minden európai nyelvre lefordítva lehetett látni nagyvárosok könyvkereskedéseiben, könyvtáraiban. Jól emlékszem: Budapesten a Lánchíd utcában lakott a nagy író fejre talán még nálamnál is jobban emlékszik Nt. Harsányi András amerikai-magyar lelkipásztor, az író fia, akkor még kisfiú volt). Látogatásomkor már aranyszabály volt nálam, hogy írókörökben én bizony nem viselek kesztyűt. Csengeté-VARGA ÉVA semre inas nyitott ajtót s bevezetett; ő azonban fehér kesztyűt viselt. Az uzsonna után azt javasolta a nagy író, hogy sétáljunk egy kicsit odalenn, "Jót fog tenni a friss budai levegő..." Kissé hosszúra nyúlt a séta közbeni irodalmi beszélgetés s így onnan- én már haza-indultam. Alig, hogy hazaérkeztem, máris csengett a telefon: Harsányi Zsolt telefonált. "Csak azért hívtam, hogy ne keresse másutt a kesztyűjét ... itt hagyta” — mondta. Amikor azt feleltem, másé lesz az, mert nem volt nálam kesztyű, tréfálkozva szólt rám: "Hogyan? Ürihölgy, aki engem kesztyű nélkül merészelt felkeresni?!” és mindketten jót nevettünk rajta... Ezt idéztem vissza, miközben elnéztem a "short”ot viselő nők kesztyű-válogatását, ők nem "úrihölgy”-höz illő látogatás céljaira vásárolták, hanem egyszérűen azért, hogy könnyebb legyen vinni a kosarat és autóbuszban tisztán tartsák s általában kímélhessék a házimunkára fogott kezet. Ez már Amerika! t Washingtoni \ levél \ írja: SPECTATOR J Nixon elnök 8 hónappal ezelőtt, 1973-at "Európa Évének” proklamálta. Az Egyesült Államok külpolitikai irányvonalát kidomborító elnevezés azonban nem bizonyította kézzel foghatóan ezt az irányt: a beígért lépések elmaradtak. Európa éve helyett, a halogatások éve játszódik le szemünk előtt — az Atlanti-óceán mindkét partján. Washingtonban továbbra is a délkelet-ázsiai útvesztő "kitisztításán” dolgoznak, amit ráadásul most még a Watergate-botrány is tetőz. Mindkettő szervesen hozzájárult a késedelemhez. Az európai oldalon, ugyanakkor a Közös Piac 9 tagállama nem tud közös nevezőre jutni saját véleménykülönbségeik rendezésében. A jelenleg folyó amerikai—európai párbeszédnek az a célja, hogy új alapot találjanak a háború óta fennálló szövetségnek, egy alapot, amely tisztább és értékesebb, mint az arany. Erre gondolt Nixon elnök május 3-i "Európa éve" beszédében is. Henry Kissinger, az elnök külügyi biztonsági tanácsadója arról tájékoztat bennünket, hogy a magasszínvonalú, de alacsony gőzzel megindult Atlanti-közi tárgyalások fokozatosan haladnak előre. De az adminisztráció borúlátóbb tagjai 1974-ről beszélnek 73 helyett, éppen a késedelmek miatt. Ugyanezek a körök azt állítják, hogy Nixon elnök még az őszre tervezett nyugat-európai útját is elhalasztja a jövő év elejéig, ha ezzel elősegítheti a szövetségesek között meglévő kapcsolatok javulását. Az adminisztráció abban reménykedik, hogy óvatosan körvonalazott politikai, gazdasági, szocális és biztonsági érdekeltségek megpengetésével, Nyugat-Európát, Japánt és az Egyesült Államokat új szövetségi táborba formálhatja. Washingtoni körök szerint, a lassú előrehaladás egyik “beépített” oka, hogy Henry Kissinger erős és egyértelmű választ akar a Közös Piac 9 tagállamától a legújabb Atlanti Szövetség javaslatára. A tagállamok nem minden pontban értenek egyet Dr. Kissinger elképzeléseivel. Japán bevonása a nyugati érdekeltségekbe szintén olyan csalétek Nyugat-Európa számára, amilyent nehezen tudnak lenyelni. Bármennyire is furcsának tűnik, Watergate pozitív hatást gyakorolt a dialógusra, miután az európai partnerek félnek egy gyengülő amerikai hatalom köve t kezmény eitől. Eddig az "Európa éve” irányvonal nem váltott ki különösebb lelkesedést sem itt, sem külföldön, amit nem kis aggodalommal szemlélnek a politikai körök. De az erőhöz szükséges gőzt igyekszenek monetáris és külkereskedelmi fejleményekkel fejleszteni. George P. Shultz, pénzügyminiszter és európai kollégái az thiszik, hogy egy rendezett monetáris és kereskedelmi viszony megfelelő alapot biztosíthatna a globális szövetségi egyezményekre is. Mr. Kissinger többé-kevésbé ezt sürgette április 23-i, New York-i felszólalásában, amelyben a szövetség megalapítását javasolta. A nyugat-európai államférfiak részéről érkező kritika és kétely azóta arra kényszerítette a Nixon adminisztrációt, hogy elhagyja a "Szövetség” jelzőt és inkább "Atlanti” jellegére fektesse a hangsúlyt. Ugyanakkor, Nixon elnök eltökélt szándéka, hogy határozott elkötelezettséget kapjon nyugat-európai partnereitől és ezt egy csúcstalálkozón is érvényesíteni akarja, ahol a nyugat-európai államférfiak vennének részt. Április óta, Nixon elnök és segítőtársa, Henry Kissinger taktikát változtatott: Amerika.és nyugati partnerei közt, egyenként kétoldalú tanácskozásokra került sor, először Franciaország és Nyugat-Németország külxgyminiszterei között, majd több nyugat-európai politikus között, többek között az Olasz Külügyminisztérium tagjai között. Ezt a bila terális tárgyalás-sorozatot Franciaország akarta és kezdeményezte. Most már a tanácskozás többoldalúvá bővült és az európai közösség együttesen próbálja megválaszolni az amerikai felhívást. A Közös Piac tagállamainak külügyminiszterei szeptember 10-én és 11-én Koppenhágában tanácskoznak, ahol valószínűleg sor kerül az együttes európai álláspont megformálására is. Ha minden kedvezően folyik le a koppenhágai konferencián, akkor Dr. Kissinger Európa-körüli utat tesz, hogy előkészítse az elnök látogatását. Az adminisztráció tehát a késedelmet több okban véli megtalálni. Először is túl későn kezdődött el "Az Európa év” irányvonal gyakorlati útnakindítása. Másodszor, ez a késedelem a délkelet-ázsiai háború folytatásának és a Watergate-botránnyal járó elfoglaltságnak a következménye. Harmadszor, a nyugat-európai partnerek — elsősorban Franciaország — erősen ellenzik Japán bevonását a nyugati szövetségbe. De a Nixon Adminisztráció úgy érzi, hogy Henry Kissinger áprilisi beszéde megtette a magáét: Európát arra kényszerítette, hogy együttesen, európai színben lépjenek fel az amerikai felhívás megválaszolására, annak ellenére, hogy a vélemények az európai tagállamok között is megoszlanak. VENDÉGLŐBEN- Nem szégyelli magát? Ilyen hatalmas, erős ember és megijed egy kis légytől! I
