Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-23 / 34. szám
X. 12. oldal TYUK-APÓ Irta: KLAMÁR GYULA Ha az ember Ausztriában, Svájcban vagy Németországban, de ha még Amerikában is sétál, előbb-utóbb feltűnik neki egy vendéglő-fajta, amely ugyanolyan módon van ■ berendezve Bécsben mint New , JHS1j Yorkban, Zürichben mint Münchenben. A nevük is egyforma: %, “Wienerwald“-nak hívják valamennyit és az a fő sajátossá' guk, hogy a sokféle étel mellett Klamár Gyula a fő-specialitása a sült-csirke, amit kitünően csinálnak, méghozzá azt is egyforma Ízben, minőségben mindenütt. Az ablakokon egyforma függöny, az asztalokon ugyanolyan terítő, a termek ugyanúgy vannak kiképezve Ulmban, mint Gerlisviliben: keményfából épült boxok fogják körül a szépen terített asztalokat, amelyeket egyformán öltözött lányok szolgálnak ki. “Dirndli” az öltözékük, mindegyik a csinosabbak közül való, ezzel együtt nagyszerű pincérek. Az étteremben gerendák láthatók a menyezet alatt, a gerendákon pedig színesre festett, fából készült tyukok-kakasok ülnök, jelképezve ezzel is, hogy főképpen sültcsirke a Wienerwald specialitása. Aki ezt a maga nemében páratlan üzleti hálózatot felhúzta, maga is pincér, neve Frederich Jahn. Linzből, Felső - Ausztria fővárosából való és nem is olyan régen indult el. 1995-ben létesítette az első csirke - éttermet, jelenleg pedig közel jár az ötszázadik üzletéhez, pontosan 426 étterme van Európában és az Egyesült Államokban. Mind-mind tökéletesen egyforma, olyannyira, hogy bármelyikbe lép be az ember, ugyanott találja meg a sót-paprikát, ugyanolyan tányérban szervíroznak neki tyuklevest, vagy csirkemáj-rizottót. Ugyanolyan módon tisztíthatja meg ujjait ha kézből rágta le a csirke csontot New Yorkban, mint Salzburgban — egyébként ezt is Jahn találta ki: a szesszel átitatott és hermetikusan lezárt kis csomagot, amelyet feltépve egy illatos szalvéta bukkan elő belőle. Jahn mester ma persze milliomos. Sőt nem is egyszeresen, hanem többszörösen. Az egykori pincér ma már kereskedelmi tanácsos. Hja, könynyü. annak úrrá válni, akinek pénze is van hozzá. Persze, az egykori pincér nem akárki. A második világháborúban mint vadászrepülő szolgált, aztán leszerelt és itt állt minden nélkül. Beiratkozott a hotel-iskolába, amelyet kitüntetéssel végzett el, annál is inkább, mert apja, sőt nagyapja is vendéglős volt. Ám ennek ellenére első vállalkozásával Bécsben megbukott . . . . Ekkor visszatért Linzbe és egy kis vendéglővel kezdte élőiről, egy un. Stüberl-lel, azaz egy szobácskával, amelybe alig lehetett néhány asztalt beállítani. A felszolgált étel egyhangú volt: tyukleves, de meg kell adni, nagyon finom tyuklevest szolgált fel a vendégeknek, akik főleg diákokból állottak. Később bővitette a választékot, éspedig sültcsirkével, illetve rántott-csirkével. Az “újítás” nagyszerűen bevált; özönlöttek az emberek a stüberlbe, hogy egy jó falatot egyenek. A második üzletet már “Wienerwaldnak” (Bécsierdő) hívták nosztalgiából Ferenc József, Strauss János, egyszóval a régi szép idők után. És egyik üzlet a másik után alakult, előbb Németországban és Ausztriában, majd mindenütt másutt egészen addig, mig el nem érték a mai, bődületesen magas számot. Hogy ez milyen sok, azt csalk az tudja, aki azt is tudja, hogy az éttermek végiglátogatása két-három esztendőt vesz igénybe, noha Jahn repülőgépen jár, de még igy is, mire végére ér a látogatásoknak, kezdheti újra elölről . . . A múlt esztendőben kétmilliárd schillinges alaptőkével egy újfajta üzletágat kezdett “Tourhotel“ néven. Ugyanolyan nagyszámú és olcsó hotelt akar felépíteni világszerte, mint ahány Wienerwald ja van és bizonyos hogy az egyre népszerűbb turizmus őt fogja igazolni, különösen ha hü marad elvéhez: mindenből a legjobbat és a legolcsóbbat adni. Nem érdektelen egy ilyen sikeres üzletembert kifaggatni: mi volt sikerének titka, mi a recept? Jahn nem titkolózik. — Nem sóik kell az eredményességhez, csupán néhány alapvető pont, de azokhoz muszáj mindig hűnek maradni. Az első ilyen pont, hogy a nyereség 99 százalékát mindig be kell invesztálni az üzletbe; a második pont, hogy a bevásárlásokat mindig előre kell kalkulálni és akkor vásárolni, amikor az árak a legalkalmasabbak és nem akkor, amikor az embernek sürgős szüksége van rá. Az is fontos, hogy az idegen tőkét és hitelt lehetőleg távoltartsa az üzlettől, de mindenképpen megfelelő keretek között, tehát ura tudjon lenni bármelyik pillanatban saját magának. Van aztán még egy fontos pont, ez talán magától értetődik, mégis: sokan szem elől tévesztik, pedig ezen áll vagy bukik az üzlet: muszáj rendkívül szorgalmasan dolgozni! Ha erre valaki nem képes, akkor adja fel az egészet . . . Jahn mester ma ötven esztendős lehet, tehát még meglehetősen fiatal ember. Zakója kihajtóján egyetlen kitüntetés: egy sárgára festett csibe-embléma — talán hálából viseli, talán kabalából. Mind a kettő lehetséges, elvégre mindent a csirkéknek köszönhet és talán ők “kaparták” ki neki a szerencsét. Hogyan él egy ilyen gazdag és tevékeny ember, mivel foglalkozik, mi a szenvedélye? Alig hihető: a legfontosabb hobbija a bélyeggyüjtés és csak másodsorban csatlakozik hozzá a repülés, ám ez már egy kissé beletartozik az üzembe: saját repülőgépen, sajátmaga vezetésével repülget szerte a világban. Az már külön vicces, hogy “Herr Jahn Hendl“ tulajdonképpen nem szereti a csirkét semmiféle változatban, a maga részéről előnyt ad a véreshurkának és a füstölthusnak savanyukáposztával. Pedig mind a kettő a világlegszerényebb és legolcsóbb étkének számit, amit Ausztriában csak a legszegényebb néposztály fogyaszt. Becs egyik legszebb részén, amely eddig elhanyagolt tája volt a városnak, épiti az első bécsi Tourhoteljét, amely az első szálláshelye lesz a császárvárosban a tömegturizmusnak. FÉRFI SAROK KIKAPCSOLÓDÁS Foglalkozz velem egy kicsit. Most két hétig üdülünk, a gyerekeket odaadtuk a mamának, egész évben rám sem fütyülsz, most ne az újságot nézd, hanem engem, majd olvashatsz egész évben, legyen ez a két hét a miénk ... — igy áradt a szózuhatag Mártából és Károly, a férje, bénultan ült az ágy szélén. Mit akarsz csinálni délelőtt? kérdezte szolgálatkészen, közben kinézett a teraszra, ahol a kártyaasztalon már leosztották a lapokat. — Elmegyünk sétálni és beszélgetünk, úgysem beszélgetünk egész évben — mondta az asszony. — Akkor most beszélgessünk ajánlotta a férfi és az asszony felé fordult. — Jó ... Ez nagyon jó lesz — felelt Márta. — Hogy vagy ? — kérdezte a férfi. — Kitünően. Hiába, ez a két hét istenáldás, már úgy vágytam egy kis beszélgetésre . . . — Én is — bólintott a férfi. Mentek. Eltelt egy félóra és két mérföld. — Jó ez a kis séta — mondta Károly, aki pénzbeszedő és húsz mérföldet tesz meg naponta. — Bizony finom ... És ez a levegő! — Csodálatos a levegő! — lelkendezett a férj. — Itt bezzeg nincs légszennyeződés. Mit szólsz, milyen probléma ez manapság ? — Hallottam, de most ne beszéljünk a napi gondokról, most üdülünk, most csak egymással törődjünk ... — Olvastad az újságban — kezdte a férj, de az asszony felcsattant: — Nem olvastam. Nincs újság. Kikapcsolódni jöttünk! — Mit szólsz ehhez a kellemes kis szellőhöz? — kérdezte egy óra múlva a férfi. — Kitűnő . . . Kell, hogy egy kicsit mozogjon a levegő . . . — Nem volna helyes, ha elindulnánk visszafelé? — kérdezte Károly. — Már unsz? Egyszer jövőnk üdülni, de egy kis sétára is lusta vagy? E'béd után: — Le kellene dőlni egy kicsit — javasolta az asszony. — Helyes, szivem. Feküdj le, én majd kint a teraszon megvárlak. Pihenj le, kell az a kis pihenés — élénkül fel a férfi és vágyakozva hallgatta a kártyalapok csattogását. — Igazad van! Kiülünk a teraszra és beszélgetünk. — Milyen szép a kilátás — mondta félórás szemlélődés után Károly. — Gyönyörű. Elragadó . . . Cuki! — Hogy érzed magad? — Fenségesen. Az ember ül, nincs gondja és beszélget a férjével, akivel égés? évben nem tud két szót váltani . . . — Bizony, bizony — bólogatott Károly s majdnem elaludt. — Jó igy lehunyt szemmel ülni és nem gondolni a napi gondokra . . . — Te alszol? — kérdezte tiz perc múlva az asszony. — Persze, te még itt is elalszol mellettem, pedig most beszélgethetnénk, nem zavar senki, én is ráérek, nem kell főznöm, mosnom, takarítanom . . . Este: — Ugye, nem ülünk be a füstös társalgóba televíziót nézni? Inkább lesétálunk a városba, beülünk egy bárba és beszélgetünk — mondta Márta. Károly vidám képet vágott és bevonszolta magát a városba. Beültek egy bárba. — Kedves kis hely ez — kezdte a beszélgetést a férj. — Igen ... És kitűnő a levegő . . . — Az bizony kitűnő. Jön a hegyek felől. — Olyan boldog vagyok. Egész évben erre vágyik az ember lánya, hogy gondtalanul beüljön egy bárba beszélgetni a férjével . . . Nem fázol? Talán mozoghatnánk is egy kicsit . . . — Jó! Sétálunk és beszélgetünk — lelkendezett Márta. — Az finom lesz . . . Éjfél után: — Csodálatos nap volt — mondta az asszony az ágy szélén ülve. Felejthetetlen — ásított a férj. — És most sem kell még aludni, hiszen reggel nem cseng az óra . . . (Folyt, a 13. oldalon)
