Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-05 / 27. szám
15. oldal HOGY A NAGYMAMA SOKÁIG ÉLJEN! Irta: SIMA FERENC Anyák napja rég elmúlott, a nagymamák napja azonban nem jött el. Nem is közelit. Egyszerűen azért, mert — nincs, ami nagy hálátlanság a nagymamákkal szemben. Ha már kifelejtettük őket a kalendáriumból, legalább itt emlékezzünk meg róluk. Ezt az Írást őreájuk emlékeztetőnek szántam. A Varjú-testvéren öten voltak. A sors egyoldalú akaratából mind az öten fiuk. Ötven* hatban kerültek özvegy mamájukkal Kanadába, ahol a kezdeti nehézségek után mind az öten gyökeret vertek. Elég jól elhelyezkedtek, ki erre, ki arra. Négyen Torontóban, mig Imre, az ötödik Hamiltonban. A torontói Varju-fiuk közül kettő már feleségestől, sőt egyikük gyermekestől érkezett, pár éven belül pedig a másik kettő is megnősült. Ahogy múltak az vek, úgy követték egymást hol egyik, hol másik házaspárnál a kis Varju-unokák. Csak éppen Hamiltonban nem, mert Varjú Imre agglegény maradt. A torontói Varjú-testvérek pár év alatt gyarapodtak annyira, hogy közösen megvettek egy 4 lakásos ikerházat a csendes Alcina Avenuen. Itt lakott a mama is, akit most már inkább nagymamának hívunk, mert több unokája volt, mint fia. És nagymamának azt mondták az ő szülői szeretetre és tisztességre nevelt fiai: — Mama pedig eztán üldögéljen a hintaszékben és tivizzen, hanglemezezzen, vagy olvasgasson. Ha megunta heverésszen és szunyókáljon. Ha pedig megéhezik, csak egyék, válogasson, amire éppen gusztusa van. Élvezze a kényelmet! Eleget küzdött, eleget dolgozott ránk azelőtt! Ami házimunka, arra ott vannak a fiatalasszonyok! A nagymama szót fogadott. Úgy csinálta, ahogyan a fiai mondták. És hamarosan elkezdett hízni, meg unatkozni a tétlenkedésben. Nagyokat sóhajtozott és ha fiai, meg a menye kérdezték, hogy mi bántja, csak legyintett és így szólt: — Nem ér az én életem már semmit . . . Csak a terhetekre vagyok. És magamnak is a terhére vagyok igy, haszontalanul. Minek élni igy feleslegesen ? A fiák, menyek, nagyobb unokák váltig bizonygatták, hogy ők nagyon szeretik a nagymamát és örülnek, hogy köztük van, ő erre csak a fejét ingatta : —- Szép tőletek, hogy igy beszéltek, de én érzem, hogy csak olyan megtűrt bútordarab vagyok a háznál. Jobb lenne már nekem kint a temetőben. Ebből nem engedett. A kesergésétől komolyan megijedt fiák és menyek egyik este, amikor a nagymama már nyugovóra tért, tanácskozásra gyűltek össze mind a nyolcán, megtárgyalni, hogy mi a teendő, mit kell a mamával csinálni, hogy visszatérjen az életkedve. Tanakodtak, felvetődött ez is, az is, de semmi SIMA FERENC HETI NAPTÁR JULIUS 9—Hétfő: Veronika 10— Kedd: Amália 11— Szerda: Benedek 12— Csütörtök Félix 13— Péntek: Jenő 14— Szombat: Ferenc 15— Vasárnap: Henrik vwMwnnwwwwvwwwwwwwwwv. sem ígérkezett célravezetőnek. Végül a négy fiú legokosabbika, Varjú Vendel igy szólt: — Én már olvastam egyszer ilyesmiről valami tudományos könyvben. Abban az állt, hogy az öregek életkedvének legnagyobb pusztítója az, amire a mama is panaszkodik: a feleslegesség érzete. Annak egyedüli ellenszere pedig a fontosság érzete. Fontosnak az érzi magát, akire felelős dolgot bíznak. Olyan munkát, amire ő a legalkalmasabb. — Talán csak nem akarod azt mondani, hogy dolgoztassuk a mamát? — szörnyülködtek a többiek. — Nincs más megoldás. Csak így fogja magát fontosnak érezni. Olyannak, akire igazán nagy szükség van. Sőt, mert a mama már nagyon el van szegény keseredve, szerintem ennek egyedüli orvossága, ha most rájövünk, hogy a mama egyszerűen nélkülözhetetlen és ezt persze, éreztetjük is vele! így jöjjön vissza az életkedve! — Dehát hogyan gondolod ezt? — kérdezték többen is. — Kezdjük emlegetni, hogy már milyen rég-óta hiányzik nekünk a mama nagyszerű otthoni f őzt je, azok a régi jó hazai ételek . . . Akár egy kis önámitással is jöjjünk rá hogy minden úgy a legjobb, ahogy a mama tudja csinálni. ,A fiatalasszonyok egy kicsit vitatkoztak ez ellen, de hatott Varjú Vendel érve: ■Hiszen azzal csak kevesebb dolgotok lesz, ha ő főz. Nagymama munkábafogása Vendelék konyháján már első nap olyan kitűnő almás és káposztás rétest eredményezett, amilyet csakugyan nem tudott csinálni a fiatalaszonyok egyike sem. Ezt sürgősen meg kellett ismételnie a következő napokban a másik három menyének konyháján is. Közben egyiküknél töltöttkáposztát is sikeritett, de olyat, hogy azután nem a tiz ujját nyalná meg a király is, hanem a tányért is tisztára nyalná utána . . . Persze, hogy ezt a töltöttkáposztakölteményt is meg kellett ismételnie mindhárom többi konyhán is az ikerházban. A fiatalasszonyok azalatt tévéztek, telefonálgattak barátnőiknek, regényt olvastak, vagy keresztrejtvényt fejtettek. Nagymama lassanként azon vette magát észre, hogy ő bizony négy konyhának a szakácsnője lett. És hogy ne legyen tétlen szabadideje életuntságra gondolni, arra is megkérték a ház uj divatjára rákapott menyei, hogy legyen szives felporszivózni a négy lakást, mert nekik fodrászhoz és kozmetikushoz kell menniök. Szegény nagymamának lógott a nyelve, mire a harmadik lakás került sorra. És mert most már hétről-hétre igy ment ez, a férjek tudta nélkül, úgy fogytak a kilói, akácsak a hó a háztetőről áprilisi napsütéskor. Ez egyébként igaz szerencséje volt, mert kövéren nem tudott volna hajlongani a házhoz tartozó jókora konyhakert mind a négy részének telepalántálásakor paradicsommal, káposztával, karalábéval, paprikával és salátával, amit a férjek munkába menet a feleségeikre biztak, azok pedig — hogy sokáig éljen —, megkérték a nagymamát, hiszen ő mesélte, hogy menynyit palántáit fiatal korában. —Azt is tetszett mesélni, hogy a palántázáshoz szakértelem kell, másként kiszárad. Abból pedig perpatvar lenne, mert mi nem értünk hozzá. Milyen szerencse, hogy itt a nagymama! De el ne tessék árulni, hogy nem mi csináltuk! Kanadában az a szokás, hogy mesterembert csak végső esetben hívnak; ami tennivaló akad a családi ház körül, azt többnyire maguk végzik el, ha még sohasem csinálták is, hogy a magas munkabéreket megspórolják. Ezért, amikor a négy lakás újrafestése vált szükségessé, a nagymama egyik menye felujjongott: — Ezen sokat megspórolunk, mert aranyos nagymama mondta, hogy otthon mindig maga meszelte ki a házat. És a meszelés meg a festés az majdnem egy kutya! Aranyos nagymama fogja kifesteni a jövő héten mind a négy lakást! Jaj de jó, hogy van nagymamánk! Másnap reggel feltűnt, hogy a nagymama nem készíti a reggelit. Mi van? Bekopogtak, majd benyitottak a szobájába. Az asztalon pársoros levél hevert: “Elmenekültem Imre fiamhoz Hamiltonba. Az ő egy háztartását mégcsak elvégzem, de vénaszszonyként négybe hamarosan belegebednék. Nagymama.” EMBER TÍPUSOK: A SZUPER-OKOS Mondja, miért nem boldogulok úgy az életben, ahogy megérdemelném? — kérdezi egy jó megjelenésű, középkorú férfi. — Kevesen értik úgy a szakmát, mint én. Az eszemmel s a szorgalmainál a legmagasabb képesítést is elnyertem. Tudásomat nem tartom meg magamnak, tanítok mindenkit, aki csak körülöttem él. Bármilyen társaságban kerülök, én viszem a st&í. Úgyszólván kifogyhatatlan vagyok az anekdotákban. Mindenkinek tanácsot adok. A fiam tanárainak is megmondom őszintén, hogy hiba van pedagógiai módszerükben. Igyekszem nevelni a környezetem Ízlését. Rámutatok arra, hogy mig a berendezés jó, a képek giccsesek. Kijavítom, ha egy fogalmat rosszul használnak, vagy egy adatot tévesen tudnak. Teszem, mert úgy érzem, kötelességem ez, mégis mindenki elhúzódik tőlem. Akit a hibájára figyelmeztettem, halálos ellenségem lesz. Már az úgynevezett barátaim is ritkán, hívnak meg maguk közé, és ha a társalgást’valami eredeti szellemességgel akarom felélénkíteni, elhallgatnak, egymásra néznek, úgyhogy torkomra forr a szó. Még a feleségem sem becsül értékem szerint, pedig amióta csak együtt vagyunk, igyekszem magamhoz emelni őt, hogy ne locsogó-feesegő átlagasszony legyen, hanem valaki aki méltó hozzám. A legfájóbb, hogy a múltkor a fiam egy vitának alkalmával a fejemhez vágta: “Apa azt hiszi, hogy mindenkinél okosabb!” . . . A fiú szájából ez a megjegyzés szemtelenségként hatott, holott rátalált az igazságra. Ez a valóban eszes, tehetséges ember azért nem találja meg a helyét az életben, mert “szuper-okos”. Az eszét, a tudását arra használja, hogy mindenki fölé emelkedjék. Igyekszik elnyomni maga körül mindenkit, hogy bebizonyítsa, több náluk. Amikor szüntelenül oktat, kijavít, fölényes tanácsokat ad, voltaképpen nem segít senkinek sem, csuppán önmaga előtt bizonyítja csalhatatlanságát. Éles esze, nagy tudása, tapasztalata ellenére mégsem annyira okos, hogy ne legyen — “szuper-okos”. H. Lányi Piroska KÖNYVSAROK: ELIZABETH SZATHMÁRY: “WILL TOMORROW EVER COME?” Elizabeth Szathmáry Magyarországon született, gyermekkorában jött Amerikába. Saját szórakozására ir. Most megjelent könyve a Vantage Press kiadásában rövid, 45 oldalas kis regény. Egy intelligens, mély érzésű, vallásos női lélek írása ez a könyv, nem mindennapi témával: Ethel Millert elhagyta ifjúkori szerelme, hogy édesanyja kívánságára pap legyen belőle. Most ő is azt szeretné, ha egyetlen fia otthagyná szerelmét és papnak tanulna. Elizabeth Szathmáry mindvégig lebilincselő regényében szereplőinek jelleméből bontakozik ki a végső megoldás. A regény ára $3.75. Megrendelhető: Vintage Press, 516 West 34 St., New York, N. Y.
