Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-16 / 33. szám
5. oldal MOSZKVAI RIPORT: BREZHNEV NYOMÁBAN: IVÁN 1$ SZERETNE JÖNNI Moszkva, 1973, augusztus hó. Az egyszerű orosz polgár két vágya erősödött fel Leonid I. Brezhnev, szovjet pártvezér amerikai látogatása után: Az amerikai áruk utáni vágyakozás és a kíváncsiság, hogy Amerikát ők is személyesen szemügyre vehessék. A közeljövőben mindkettő elérhetetlen vágy marad az átlag szovjet polgár számára. Néha-néha, amikor a szigorú szovjet sajtó el-elujságolja egy közös szovjet-amerikai ürexpedició, tudományos program vagy kereskedelmi egyezmény hírét sokan morognak magukban, mert úgy érzik, hogy nekik nem jut ebből a sok “jóból”. “Én lelkesedek az Egyesült Államokkal kiépítendő közelebbi kapcsolatokért”, fűzi hozzá egy 30-as éveit taposó szovjet mérnök, “de mennyiben érint ez bennünket, átlag embereket. — Csak a vezető benfentesek utazhatnak Amerikába.” Valóban a szovjet rendszer egyre növekvő rétege reméli, hogy egyszer majd ők is szabadon utazhatnak az Egyesült Államokba, szabadon vásárolhatnak nyugati sajtótermékeket otthon a Szovjetunióban is és mindez nemcsak papíron, a melegedő szovjet-amerikai kapcsolatokat hangoztatva, marad meg. Másokat kevésbé érdekel az amerikai árucikk és inkább azután vágyakoznak, hogy ők is megtekinthessék Amerikát. “Most, hogy Brezhnév Amerikában volt, szeretném tudni, hogy én hogyan juthatok oda úgy látogatásra,” hangoztatta többször is egy moszkvai postai alkalmazott. Persze legtöbbször már halljuk is a pragmatikus választ: “ugyan már elvtárs, ne álmodozzék, — tudja, hogy lehetetlen !” A külföldre való utazást a szovjet polgárok mindössze egy százaléka élvezi. Az Amerikába történő utazás még ennél is nagyobb ritkaság. Múlt évben mindöszsze 4,000 szovjet polgár látogatott az Egyesült Államokba, közölük nagyon-nagyon elenyésző arányban voltak nem politikai vagy egyéb hivatalos útra érkező látogatók. Sokan csak akkor jöhetnek ha tudományos, kulturális, sport vagy politikai küldöttjei a szovjet államnak. A szovjet polgárok általában saját sajtójuk tágas, általános megfogalmazása szerint értelmezik a javuló orosz-amerikai kapcsolatokat. Saját gondolataikat csak kevesen merik a felszínre hozni. Egy nyelvészhölgy nemcsak saját nevében szólalt fel, amikor ezt mondta: “Úgy érezzük, hogy most már életünk végéig biztonságban lehetünk afelől hogy nem lesz háború. Ez nagyon fontos annak a népnek, amely oly sok háborút és pusztítást látott mint a miénk.” Egy fiatal litván munkás ezt mondta: “Nos, Brezhnev elment Amerikába. Talán most már kapunk majd amerikai cigarettát és rágógumit, vagy több amerikai filmet.” Mások hasonló elragadtatással nyilatkoztak az amerikai árucikkekről és most már kicsit nyíltabban is mint a múltban, miután a szovjet vezetőség elismerte az amerikai technológia előnyeit. A Volga túlsó oldalán dolgozó teherautógyár egyik MfiG MINDIG REJTÉLY FEDI AZ ÚJSÁGÍRÓ ELTŰNÉSÉT RÓMA — Jack Begon eltűnése ügyében változatlanul nagy apparátussal nyomoz az olasz rendőrség. Az ABC amerikai TV-társaság római irodájának vezetője közölte: három hónappal ezelőtt egy telefont kapott a szerkesztőség. Ebben félreérthetetlen módon életveszélyesen megfenyegették a 62 éves tudósítót, aki a maffia, illetve az amerikai Cosa Nostra kapcsolatait készült leleplezni nagyszabású riportsorozatban. Kiderült, hogy Begon legutóbbi palermói látogatása alkalmával a város középpontjában levő előkelő Hotel déllé Palme társalgójába három vendéget várt. A pincérek szerint megrendelt egy üveg whiskyt és négy poharat, azonban hosszas várakozás után csak a sajátját használta, vendégei végül is nem érkeztek meg. Közben az is a nyomozók tudomására jutott, hogy Begon négy nappal ezelőtti eltűnése után — kedden — valaki az ő nevében jegyet váltott a róma-palermói légijáratra. Aki azonban a jegyet igénybe vette és Szicíliába repült, nem ő volt. Sok kérdőjel mellett az is foglalkoztatja az olasz hatóságokat, hogy az amerikai újságíró eltűnését miért késve, csak kedden jelentették be? munkása igy összegezte a szovjet polgárok igényeit: “Amerikai kócsikra és sportingekre van szükségünk.” Egy ukrainai hegesztőmunkás sörözgetés mellett mondta el érzéseit: “Tudja, horgászrajongó vagyok. Már dolgoztam amerikai horgászfelszereléssel, mert egyik amerikai rokonom küldött valamilyen műanyag horgászzsinórt. Micsoda zsinór! Egy tekercsen vagy fél mérföld is van és 14-16 fontot úgy megtart mint a pinty! — Bezzeg a miénk vastag, de ha már valamire való hal akad a horogra, a zsinór biztosan elszakad. A miénk az önökéhez képest vacak utánzat. Hiába csak amerikai, japán vagy angol horgászzsinórral lehet igazán peeázni”, fejezte be nem kis irigységgel az ukrán horgászrajongó. Mások viszont továbbra is aggódnak nemcsak a múlt feszült évei miatt, hanem azért mert a szovjet kantár továbbra is szoros. Egy fiatal litván munkás meghívta amerikai barátait otthonába, miután egy étteremben megvacsoráztak és kellemesen eltársalogtak. Aztán lemondta a meghívást. A zavart ifjú igy magyarázkodott: “Soha nem lehet tudni, hogy ki követ bennünket.” Az amerikai újságírókat továbbra is megfigyelés alatt tartja az orosz titkosrendőrség még akkor is, ha egy távoli szibériai vagy tatár város látogatására a Külügyminisztériumtól kapnak engedélyt. Olyan városokban, ahol nagyszámú zsidó lakosság él, rögtön megfigyelés alatt tartják azokat a nyugati sajtóelemeket, akik a kivándorolni vágyó zsidókkal kapcsolatot vesznek fel. Egy csalódott zsidó polgár rátalált az igazságra, amikor azt mondta, hogy ezek a tények megmutatják a Kelet-Nyugat között meglévő valódi ideológiai konfliktusokat. Julius elején az orosz titkosrendőrség feje külön figyelmeztette a szovjet tudósokat és művészeket, hogy vigyázzanak és ne fogadják el a nyugati ideológiai fertőzés beáramlását. Ennek a propagandának van is hatása, amit különösen érezni lehet középkorú vagy idősebb szovjet polgároknál, ha véletlenül nyugati turistával vagy küldöttel találkoznak. Gyanakvásukat ugyan csökkenti, de nem győzi le teljesen a természetes kíváncsiság és baráti érzés. Összegezve azonban az emberek örülnek a javuló szovjet-amerikai kapcsolatoknak. Egy tanár, aki kétszer is ismeretséget kötött amerikai delegációk tagjaival igy tolmácsolta az egyszerű szovjet polgár érzéseit: “Az emberek örülnek annak, hogy Amerika és a Szovjetunió közelebb került egymáshoz. Ez jó a szovjet polgároknak. Ez jó a világ összes polgárainak.” Hendrick Smith Transamazonika, ut az őserdőkben BRASILIA, Brazil — A tervek szerint a világ egyik leghosszabb útját, a brazíliai őserdőben épülő Transamazonicát októberben részenként megnyitják a forgalom számára. Erre az időpontra elkészül az Atlanti-óceántól az ország belsejébe vezető ut 3896 kilométeres szakasza. Az ut utolsó szakaszát, amely a perui határnál végződik, a jövő évben kezdik majd építeni. Az építés összes költségei hivatalos becslések szerint meghaladják a 700 millió dollárt. A körülbelül 5500 kilométer hosszú ut kelet-nyugati irányban az Atlanti-óceán partján fekvő JoJao Pessoaból kiindulva és az Amazonasvidéket keresztezve, a perui határhoz vezet. A Transamazonica építését 1969-ben kezdték meg. Az ut meg fogja változtatni Brazília arculatát. E fontos közlekedési útvonal feladata, hogy az alvó kolosszusból hasznosított területet varázsoljon, továbbá az Észak- és Dél-Brazilia között tátongó gazdasági szakadékot megszüntesse. Brazília észak-keleti része az ország nyomorközpontja. Augusztusban kezdik el egy második, az Amazonasőserdőn keresztülvezető 4600 kilométer hosszú összekötő ut építését. FŐ A BIZALOM! TOKIO — Az osakai Sanwa Bank, hogy megkönnyítse a mulatók és a bárok pénzelhelyezési gondját, automatikusan működő éjjeli bankfiókot nyitott. Az ügyfél a bank által rendelkezésre bocsátott zsákba rakta aznapi bevételét. A zsákot bebodta a bankfiók nyílásán, mire egy automata kidobta a szükséges nyugtát a pénzeszsák átvételéről. A rendszer éveken át hibátlanul működött. Az osakaiak bankba vetett hitét azonban alaposan megingatta egy szellemes, egyelőre ismeretlen személy, aki aluminium lemezből és furnérból “bankfiókot” eszkábált. Leragasztotta a Sanwa Bank valódi éjjeli fiókjának nyílását, és megfelelő felirattal saját fiókjához irányította a pénzeszsákokkal érkező ügyfeleket. A kísérlet majdnem sikerült. Hatvannyolc mulató illetve bártulajdonos helyezett el a hamis fiókban összesen 25 millió yent. A hatvankilencedik gyanúsnak találta, hogy a bankfiók meghajlott a pénzesszákok súlya alatt. Riasztotta a bank éjjeliőrét s csakhamar kiderült a turpisság. Marlene nem hagyja magát Marlene Dietrich a jövőben kerülni akarja Párist, mert egyik párisi előadásán nem tartották tiszteletben kívánságait. A Németországból származó, de az Egyesült Államokban élő sztár a fejlődésben visszamaradt gyermekek javára rendezett jótékonysági hangversenyen lépett fel. Utolsó dalának előadása közben, az utolsó percben a rendezők megengedték, hogy fényképészek felvételt készítsenek a művésznőről. Marlene impresszáriója hiába tiltakozott, közben még fejbe is verték. INNEN-0NNAN Peter Winston angol lelkész pénzt akart szerezni a közösség templomának felújításához. Tréfás kedvű hívei feltételhez kötötték az adakozást: feküdjön a lelkész 12 óra hosszat szöges deszkán. Néhány hétig tartott az edzés (eleinte véres volt a háta) — végül sikerült a mutatvány. A pénz összegyűlt, a lelkész egy időre eltűnt a nyilvánosság elől. Felesége becsületesen bevallotta: “Ágyban van, kipiheni magát egy igazi matracon.” • Nemzetközi adatok szerint 132 emlős- és 26 madárfajtát a teljes kipusztulás veszélye fenyeget, és ezzel újabb súlyos károsodás érné a Föld biológiai állományát. Az ok többnyire a lelkiismeretlen nyereségvágy: jól értékesíthető az állatok prémje vagy tollazata. Bernhard Grizmek professzor, a neves nyugatnémet zoológus, nemzetközi öszszefogást sürget a veszélyeztett állatok védelmére. Az állatkertek azzal járulnak hozzá a védelemhez, hogy a jegyzékben szereplő állatokat nem vásárolják.
