Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-25 / 4. szám
6. oldal PÁRISI ÉLETKÉP: A “GUILLOTINE” ÉS A “HORTICOLE”. Páris, január thó . . . A Santé nevű párisi központi börtön sötét udvarán lehűlt a nyaktiló frissen köszörült kése és lefejezte Claude Buffet-t. Hét perccel később a guillotine Roger Bonetmps életét is kioltotta. Két vértől csöpögő fej gurult a fürészporral teli kosárba. A borzalmas színjáték a kötelességszerüen jelenlevő ügyvédek, birák és államügyész szemeláttára zajlott le. A háttér sem kevésbé 'borzalmas: Buffet és Bontemps múlt évben meg akartak szökni a hírhedt fegyházból, s a szökési kísérlet során egy börtönőrt s egy betegápolónőt megöltek. Buffet, aki húszéves kora óta az indokinai és észak-afrikai idegenlégióban szolgált, beismerő vallomást tett. Botemps-ra azonban nem tudták rábizonyítani a gyilkosság bűnét. Franciaországban három év óta üzemen kívül helyezték a nyaktilót. Egyesek azt hitték, hogy az a többi ócskavassal együtt fog megrozsdásodni. Hivatalba lépése óta Pompidou többször is élet kegyelmi jogával, amely őt még a királyság idejéből származó záradék alapján megilleti. Ebből a közvélemény azt a következtetést vonta le, hogy Franciaországban végleg eltörlik a halálbüntetést. Ez a feltevés tévesnek ibi-PÁRIS — Párisba szállították a British Museum egyik büszkeségét: a rosette-i követ. Az angoloknak egy ideig a kő műanyag mása marad. — Rosette — ma Rasid — arab város a Nílus deltájában. Neve Napóleon egyiptomi hadjárata idején vált híressé. Sáncépitő francia katonák 1799. augusztus 20-án egy csaknem másfél méter magas, fekete bazaltkő táblát találtak. Háromféle felirata közül csak a görögöt ismerték. Ebből megállapították: a kőtáblába Kr. előtt 196-tban V. Ptolemaiosz egy dekrétumát vésték. Az értékes lelet — a békekötés egyik feltételeként — 1802-ben, a hadjárat után Angliába, a British Museumba került. — A kor hires tudósai megkísérelték az olvashatatlan jelek értelmezését. Az ismeretlen feliratok hasonlóak voltak az addig megfej thetetlennek hitt egyiptomi hieroglifákhoz. Sikert végül is Jean Francois Champollion francia tudós, a grenoble-i egyetem előadója ért el. Munkája több évig tartott, s olyan inzonyult. Pompidou tudatosan járt el. A kivégzést követő napon kereken kijelentette, hogy ellenzi a halálbüntetés eltörlését, de nincs kifogása egy erről szóló parlamenti vita ellen. Persze a mai Franciaországban parlamenti határozat sem törölhetné el a halálbüntetést. Párisban most a kettős kivégzés után felmerült a kérdés: mi az, ami Pompidout éppen most erre az elhatározásra késztette ? Először választási okokra gyanakodtak. Az elnök gondolkodási ideje alatt véleménykutatást tartottak. E szerint jelenleg 63 százalék a nyaktiló fenntartása mellett foglal állást. De ismert jogtudósok kételkednek az ilyen körkérdések értékében. A valóságban Franciaország közvéleménye az az éppen aktuális bűnügyek szerint ingadozik. (Röviddel ezelőtt a többség még a guillotine eltörlése mellett kardoskodott.) Egyébként Páris lármásan tündököl a csupa szürke januári ég felhőfoltos ernyője alatt is. Nedves óceáni szél kering az utcákon, milliónyi tenzitásu volt, hogy a megfejtés napján a kutató eszméletlenül rogyott össze. Champollion 1822-iben a Grenoble-i Régészeti Akadémia elnökének irt levelében publikálta eredményét. Ezzel az egyiptológia m e g a 1 a p itója, az óegyiptomi nyelv első nyelvtanának és szótárának szerzőjévé vált. — A megfejtés kulcsát egy korábban élt tudós, Thomas Young angol orvos ötlete adta. Szerinte a szöveg egyes, keretbe foglalt jelcsoportjai az uralkodók nevének kiemelését szolgálták. (A görög részben is olvasható volt az egyik Ptolemaiosz neve ovális alakú gyűrűben.) Betűről betűre világosodott meg Champollion előtt az egyiptomi irás titka. A megfejtett nyelv jelei szóirást jelöltek, ám közülük néhány szótagokat, mássalhangzó-csoportokat, egyesek hangokat képeztek. A két olvashatatlan szöveg közül az egyik óegyiptomi diszirással, az úgynevezett hieroglifákkal készült. A másik népies — démotikus — jegyeket tartalmazott, uj egyiptomi nyelven Írták. apró villanykörtét lenget a kifeszitett füzéreken, és a nyurga, kecses párisi nők fáradhatatlanul szállnak kirakatról kirakatra. Nyomukban szuszogó, csomagokat cipelő, kicsit kövérkés férfiak. A nők a legfrissebb utcai nadrágban, borzas, bolyhos viseletben kantáros, bő aljú vállu és karú, piros, sárga, kék, vakító színű pulóvermellényekben. A divatszakértők azt mondják, hogy ez az ötlet nem a legeredetibb. Pontosan a második világháború kitörésének küszöbén, amikor már félelem és szörnyülködés közepette élt a világ, de különösen Európa, Páris sajátos reflexe teremtette meg Robert Piguet hires ruhatervező modelljét, DUNVEGAN, Ausztrália — Nem mindennapi esetről számoltak be az ötödik világrész újságjai, és a történetet a világ más részén megjelenő lapok is átvették. A cikk Frank Lawton ötvenéves juhtenyésztő könnyen végzetessé válható kalandját mondja el. A farmer agglegény módjára, egyedül él. Dunvegan melletti birtokán. A kutyája az egyetlen társa. Ez a juhászkutya nagy szégyent hozott fajtájára, mert bármilyen furcsa — nem ért a tereléshez. Gazdája ezért Tökfilkónak nevezte. Ha nem is értett á tereléshez Tökfilkó, annál jobban szerette gazdáját s léptennyomon ott forgolódott körülötte. Akkor is vele volt, amikor Frank legutóbb lóra ült, hogy bejárja a határt, és szemlét tartson a nyáj fölött. Mintegy két kilométerre lehetett a lakóházától, midőn lova egy nyulüregbe lépett. Az állat esés közben eltörte az egyik lábát, és maga alá temette lovasát. Lawton kétségbeejtő helyzetbe került. Ugyanis törött lábbal majdnem teljesen a ló alá szorult. Ekkor kutyája váratlanul a segítségére jött. Tökfilkó a lóhoz ugrott, és a fülébe ugatott. Az állat ijedtében fel akart ugrani, ami nem sikerült neki, de a mozdulata elég volt ahhoz, hogy a farmer kiszabadítsa magát. Látta, hogy a szegény pára menthetetlen, és egy kegyeamelyet igy neveztek el: “Saute en cave.” Vagyis: “Ugorj a pincébe.” Óvóhelymodell volt. Egybeszabott overallféle, elől cipzárral és négy zseb, szintén cipzárral. A mostani kantáros, munkaruhára emlékeztető viseletnek egyszerűbb és kedvesebb közönségneve van: horticole. Ez szó szerint fordítva annyit jelent, mint “kertészeti”, de a szürke értelmezést annyi báj és melegítő szépség lengi át, amint ezerszer felröppen ez a szó a párisi kirakatok, a próbatükrök előtt libbenő nők szájából, hogy egészen sajátos hangulatot hordoz már. Semmiképpen sem a háborúval, a zavarral, a félelemmel asszociál. Ellenkezőleg. A kerttel, lemlövéssel megváltotta szenvedésétől. Megmaradt utolsó golyóját saját magának szánta Frank Lawton, mert segítségre nem számíthatott, és helyzete reménytelen volt. Egyre melegebben tűzött a nap, és nem volt vize. Kétszáz méternyire feküdt a juhaitól, de ez több kilométeres távolságnak is beillett, mivel nagy fájdalmai miatt csak nehezen tudott centiméterről centiméterre kúszni. A juhtenyésztő azt sem tudta, milyen irányban kússzon, hogy megközelítse tanyáját. Annál jobban tudta azonban Tökfilkó, és ide-oda rohangálva, ösvényt taposott a magas fűben. Lawson ezt követte és egy óra alatt sikerült néhány métert haladnia. De sérülései miatt egyre jobban gyengült. A napsugarak is mind jobban perzseltek. A farmert egyre inkább kínozta a szomjúság és fájdalmai is erősödtek. Elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért viz csurgót a szájába, és ő mohón nyelte a csöppeket. Fölnézett, és látta ,hogy Tökfilkó áll a feje fölött, hosszú, bozontos szőre csurom viz. A hűséges eb beugrott a juhitatóba és visszasietett gazdájához, aki az utolsó csöppig kiszívta a nedvességet kutyája bundájából. Három teljes napon át csúszott Frank a kutya által letaposott sürü, magas fűben, a zölddel, a virágokkal, a tavasszal, a derűvel. A párisi polgár, aki sokszor hevesen tagadja ,hogy bárkinek a pártján állna, és sűrűn ismételgei, hogy ő mindössze francia demokrata, ezért nem tagadhatja meg politizáló hajlamú önmagát. Boldog amikor a napi nyargalás után lezökkenhet a kedvenc bisztrója székére a megszokott társasággal és felhörpinthet egy pohár vörös bort, nem a drága, de nem is a legolcsóbb fajtából. Páris tehát a morcos meteorológiai jelzések, a borzongató téli szél ellenére derűs. Optimista és színes, mint az uj női viselet, a horticole. Elnézést a hasonlatért, a véres politika, a kedves divat, az időjárás párhuzamos emlegetéséért, de Párisról lévén szó, ez megbocsátható ... A francia fővárosiban ugyanis a divat egy kicsit politikai barométer is. mig elérte magányos házát. Ezalatt Tökfilkó ellátta gazdáját vízzel, távoltartotta a sok mérgeskigyót, és pihenés közben testével óvta a tűző napsugártól meg az éjjeli hidegtől. A farmer erejének utolsó megfeszítésével felkusZott házának lépcsőfokán, elérte a telefont és felhívta szomszédját, Norman Sweenyt, azután újból elvesztette az eszméletét, és csak a kórházi ágyon tért magához. Bal lába kéthelyen eltört, ezenkívül zuzódásokat és ficamokat szenvedett. Az orvosok véleménye szerint Tökfilkó segítsége nélkül nem tudták volna megmenteni. Frank Lawton most azon gondolkodik, milyen uj nevet adjon a kutyájának. Mert, hogy nem tökfilkó, azt bebizonyította. Tüsszentett — és meggyógyult COVENTRY, England — Jeans Haymes 22 éves fiatal angol lány születésétől fogva süket volt. Miss Haymes Coventry egyik gyárában dolgozva plasztik-portól olyan erős tüsszentési rohamot kapott, hogy át kellett helyezni a gyárüzem másik részébe. Ott hirtelen egy másik tüszszentő roham jött rá, utána pedig kezdte hallani a körülötte dolgozó gépek zaját. Egyik mukatársához fordulva elmondta, hogy életében először hall. Mindketten sírtak a boldogsáktól. Megtörtént a csoda: tüsszentett és meggyógyult. A ROSETTE-I KŐ TÖRTÉNETE Serbán István AZ ÉLETMENTŐ KUTYA
