Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-28 / 26. szám
12. oidai FRED Irta: HALÁSZ PÉTER Az edinburghi egyetem örvendetes családi eseményt hozott a világ tudomására: gépi-intel^ligencia elnevezésű osztályán megszületett Fred, a világ első gondolkozó robotembere. Fred teljes neve Frederick, ami a következő szavak kezdőbetűit egyesíti: Family Robot for Entertainment, Discussion and Education, the Retrieval of Information and the Collation of Knowledge. Magyar fordításban: Családi Robotember, szórakoztatás, beszélgetés és nevelés céljaira, tájékoztatásra és tudás tárolására. Fred az elmúlt hét minden napján az egyetem laboratóriumának munka-asztala mellett ült és meghívott vendégek előtt demonstrálta tudományát. Fred a következőket tudja: előtte az asztalon egy halom tárgy, amelyből a szükséges alkatrészeket kiválogatja és azután az alkatrészekből összerakja a megrendelt objektumot. A bemutató során Fred játékautókat és játékhajókat állított össze. Ami az összeállító munkafolyamatot illeti, az nem vadonatúj, amerikai és japán kutató-csoptrtok már alkottak ilyen robotembereket. De arra, hogy egy hevenyészetten elébeszórt nagy halomból gondosan kiválogassa az objektuma összeállításához szükséges elemeket, vagyis hogy ezeket az elemeket fölismerje, eddig még egyetlen robotember sem volt képes. Ez már ugyanis olyan belső folyamat eredménye, amit akár gondolkozásnak is lehet nevezni. Ebben Fred első a világon. Fred, a gondolkozó rotbotember. A programzás azzal kezdődik, hogy Frednek megmutatnak egy alkatrészt. Mondjuk: egy kereket. Amint Fred televiziólencséje rámered a kerékre, a programozó a következőket kopogja le a központi komputer billentyűzetén: — Idenézz, Fred, ez egy kerék! Fred elraktározza computer-telepitésü memóriájában a kerék képét, az összes többi alkatrészek képeivel. Amikor azután munkához lát, azt amit lát összehasonlítja azzal, amire emlékezik és a megfelelő alkatrészeket megfelelő helyre teszi. Amikor elébehelyeznek egy halom tárgyat, Fred ezt gondolja magában: — Ez egy halom! És tologatni kezdi ide-oda mindaddig, amig a halmot részeire bontja. Ha olyan tárgy kerül elébe, amit nem ismer, azt az asztal szélére helyezi, félre az útból. Ha pedig hiányzik egy szükséges tárgy, akkor búgó hangot hallat, jelezve, hogy segítséget kér. Fred valóságos csoda-robotnak számit, főként rendkívüli sokoldalúsága miatt. Ezt annak az okos és szellemes computer-programnak köszönheti, amelyet az edinburghi együttes irt számára. A csoport vezetője Donald Midiié professzor, az egyetem gépi-intelligencia osztályának feje. A cél, mondttta Michie professzor, a programozás művészetének továbbfejlesztése és az emberi taníthatóság egyes vonásainak beplántálása az elektronikus agyba. Miután az egyetem kutatócsoportja Fred megalkotásával bebizonyította, hogy mechanikai funkciók végzése összekapcsolható egy, mondjuk, háromesztendős gyermek taníthatóságával a komputer programozása utján, Michie professzor irányítása alatt most az ipari alkalmazhatóság gyakorlati kérdéseire összpontosítja figyelmét. Fredszerü robotemberek csoportjait látják lelki szemeik előtt az edinburghi kutatók, amint nagy gyárak géptermeiben hagyományos szerszámokkal dolgoznak, valamennyien egy átfogó program ellenőrzése alatt. Ezt a koncepciót úgy nevezik, hogy Multi-Fred. Vagyis Sok-Fred. Es az csak természetes, hogy sok Fred sokra megy. Reggeleiket a nagy gépteremben valószínűleg ugyanúgy kezdik, mint most a magányos Frederick bemutató-gyakorlatait az egyetem laboratóriumaiban. Miután szemrevételezik mindazt, ami előttük áll, az első gondolat, ami fölvillan gépfejükben, minden bizonnyal az: — Ez egy halom . . . GÖRBE TÜKÖR: SZEGÉNY ROKONOK... (Egy pesti kisfiú monológja.) Még tavasszal azért jött össze nálunk a család, mert Ibolyka néniéket vártuk Kanadából. Ők harminc éve laknak ott, és Ibolyka néni anyu testvére. Az ő férje Ernő bácsi, kötődé je van neki Montrealban, ahol nagyon sok pulóvert gyárt és amint levelében irta, hoz nekem belőlük egy szép norvég kötésüt. Margit néni a családi beszélgetésen azt mondta, hogy Ibolyka néniék lakjanak náluk, mert nekik kényelmes, szép otthonuk van, ami imponálna Ernő bácsiéknak. Ezt Vili bácsi is nagyon helyeselte, mert mégiscsak külföldi rokonokról van szó. Anyu azonban ellenkezett és azt mondta, hogy ő is van olyan jó rokona Ibolyka néninek, mint amilyen Margit néni, tehát a vendégek lakjanak nálunk. Ezen majdnem összevesztek, amin én nagyon jót mulattam, mert senki sem tud úgy civakodni, ahogy anyu meg Margit néni. Már ugyancsak feldühösítették egymást, de apu gyorsan lecsillapította őket. Azt mondta apu, hogy Ernő bácsiék a Gellértben fognak lakni, mert ott rendeltek szobát maguknak, ami nagyon helyes, mert megtehetik. Nagy szamárság lenne részükről, ha kényelmetelnül laknának Pesten, akár Margit néninél, akár nálunk. Mégiscsak más a Gellért. Anyu rászólt apura, hogy ne avatkozzon bele: Margit néni azért igyekszik, mert meg akarja nyergeim a kanadai rokonokat, a sok cuccért, amit magukkal hoznak ajándékba. Margit néni erre majdnem megpukkadt mérgében, és azt kiabálta, úgy látszik, anyu akarja ezt, és ezért irt levelet Ibolyka néniéknek, és hogy biztosan megjátszotta a szegény rokont előttük, és azt akarja itthon személyesen is megjátszani, hogy minél többet kapjon a kanadaiaktól. Nem tudtam megjegyezni magamban, milyen vita volt még, mert nagyon gyorsan beszéltek, de se a nagyi, sem pedig Marci bácsi nem szólt bele, de még apu sem, csak Margit néni és anyu kia->háltak és ócsárolták egymást. Amikor egy hét múlva Ibolyka néniék megjöttek, valóban a Gellért Szállodába mentek lakni, ami nagyon szép hely. Én is voltam náluk, és egy nagy ebédet rendeltek, amelyre minden családtagot meghívtak. Utána a szobájukban ittuk meg a feketét — persze csak a felnőttek, én szörpöt ittam —, és mindenki megkapta az ajándékot. Nagymami nagyon meg volt elégedve, mert Ernő bácsitól kapott egy háromhetes nyári üdülést a füredi Marína-szállóban és én is meg voltam elégedve, mert megkaptam Ibolyka nénitől a norvég mintás, gyönyörű pulóvert. Mindenki kapott valamit, például Vili bácsi és Marci bácsi is öngyújtót kapott, anyu pedig egy kötött estélyi stólát, aranyos szállal átszőve, aminek úgy mutatta, hogy mennyire örül és majd kiugrott a bőréről Ibolyka néniék előtt. Otthon meg azt mondta, hogy skót rokonai vannak és szégyellhetik magukat egy ilyen stóláért. Margit néni is szidta Ibolyka néniéket, mert ő is egy olyan stólát kapott tőlük, mint anyu, és azt mondta erre (Folyt a 13. oldalon) Halász Páter MITCHELL A TÖRVÉNY ALKALMAZÓJA TÁVOLRÓL B KÖZELRŐL (Folyt, a 11. oldalról) Senki sem tudja, hogy tulajdonképpen mit terveztek, de Abby és Jerry most a törvény előtt áll. Ilyen dolgokról még beszélni is konspirációnak számit, amiért legalább öt évi börtön jár. Hát akkor hogyan állunk, Jeb? Mitchell nem adta át Liddyt az igazságszolgáltatásnak? Pedig azt hittük, olyan ember ő, “akinek eltökélt szándéka, hogy irtóháborut folytasson a bűnözés ellen ebben az országban.” Ah, vagy úgy! . . . Szóval elvetette a tervet? Nahát, ez már valami. Legalábbis annak látszik. Na és akkor mit csinált, Jeb? Fogadni mernék rá, hogy azonnal elbocsáj tóttá keritési és emberrablási gondolatokkal foglalkozó emberét, nem igaz? John nem csalja meg önmagát és kiváló Ítélőképességét. Huhh! . . . Azt akarod mondani, hogy Mitchell nyomban felfogadta Liddy-t, de azt mondta neki, hogy jöjjön más ötleteikkel? — Mifélékkel, Jeb? Egyebek között talán azzal is, hogy betörj enelk a Fort Knox-ba? Ó, csak arról volt szó, hogy betörjenek a hivatalos épületbe, esetleg egy szállodába és telefonbeszélgetéseket hallgassanak le. Mindössze ennyi, amit Mitchell hallgatólagosan ráhagyott Liddyre. Dehát Jeb, betörni valahová, legalább öt évet jelent a kóterben. És.a lehallgatásért is kb. ugyanannyi jár. És mi tudjuk, hogy Mitchell nagyon jól tudja ezt, hiszen maga az elnök mondta róla, hogy ő “a nemzet egyik nagy jogásza”, sőt, még annál is több. És még azt is tudjuk, hogy olyan ember ő, “akinek eltökélt szándéka, hogy irtóháborut folytasson a bűnözés ellen ebben az országban”, mert hiszen ezt is maga az elnök mondotta róla. Márpedig Liddy eredeti bűnös intenciókat javasolt neki. Az elnök még azt is megállapította annakidején, hogy Mitchell egy becsületes, pártatlan ember. Viszont egy becsületes és pártatlan ember nem hagy jóvá ilyen alattomos spicliskedést még akkor sem, ha politikáról van szó. Akkor hát mit csinált John, Jeb? Megragadta a telefont és hívta a zsarukat, mint ahogy minden jó polgár ezt tette volna, ha egy betörés tervéről értesül? Vagy pedig sajátkezüleg ragadta meg Liddyt szabályos duplaJMelson-fogással és maga cipelte a rendőrségre. Miért ne? Hiszen az elnök is megállapította róla, hogy megingathatatlan, erős ember. Tehát végül mit csinált, Jeb? Hogy mit?! Tetszett neki Liddy terve a betöréssel, behatolással és lehallgatással együtt? Óriási!!! . . . Dehát ez az egész buli 20 évre növelheti a bekóterezés lehetőségét. Aztán még ott van az a bizonyos new-yorki bünrészesség is a kampányköltségek felhasználásával kapcsolatban, ami maximálisan 50 évvel terheli a listát. E’z körülbelül 70 év börtön. Ezek alapján amire most Mitchellnek szüksége van, az nem más, mint egy jó ügyvéd, egy kitűnő jogász. Talán megkéri majd Nixont, hogy ajánljon ő egyet. Mr. Nixon ért ilyesmihez. Kitűnő szeme van az úgynevezett “uj dimenziós” egyének felfedezésében, ő adta nekünk a becsületes John Mitchell-t is, nemde? Chicago, 1973, junius hó . . . • Mike Royko
