Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-14 / 24. szám

8. oldal A ROSALIA-HECYSÉCBEN Irta: KLAMÁR GYULA Bécs, 1973, junius hó . . . Ha az ember vasárnap reggel jó levegőre vá­gyik válogathat bőven a közeli helyekben. A múlt vasárnap régi barátunkat: Venczel Laci bácsit kerestük meg Ruszton. I Éppen megint német vendégeit bűvölte törött tárogatójával. Isten tudja miért, a német tu­risták szerelmesei a tárogató­nak és persze Laci bácsinak. A virágos udvaron ott ült most is Klamár Gyula vagy húsz. Nagy Mercedes-ko­csikon érkeztek valahonnan Stuttgart környékéről. A svábok fővárosa küldi évente a legtöbb lá­togatót a Fertő-tó partjára, egy kis pusztát-lát­­ni, betyár-romantikát élvezni. Különösen kevere­dik ilyenkor a múlt és a modem jelen. A német turisták kezében színes fotómasina, film-felvevő-Watergate megint háttérbe szorította a Sky­­lab-ürhaj ósokat és Brezhnev szovjet pártfőnök közelgő washingtoni látogatását a TV képernyő­jén és az újságok első oldalán. Ahogyan a Watergate-ügy főszereplői felvo­nulnak a TV-n és a különböző bizottságok előtt önkéntelenül felmerül a gondolat: hogyan tudott Nixon elnök ennyi semmiházit maga köré gyűj­teni a Fehér Házban vagy annak tőszomszédsá­gában? Honnan kerültek elő ezek a szörnyű ala­kok, akik most, amikor szorul a kapca, nemcsak egymás ellen vallanak, hanem kenyéradó gaz­dájukat, az elnököt is be akarják feketitni, hogy saját bőrüket megmentsék? Furcsa idők, furcsa emberek . . . * * * Brezhnev látogatása a Nixon-Kissinger külpo­litika egyik fontos eredménye, vagy ahogyan Amerikában mondják a “payoff” Soha jobbkor nem jöhetett volna. Eltereli a figyelmet Water­­gate-ről és segit feljavítani Nixon megtépázott presztízsét és ugyanakkor Brezhnev tekintélyét is növeli az orosz nép és a nagyvilág előtt. Ezt se hittük, hogy valaha megérjük: Nixon a kom­munizmus kérlelhetetlen ellenfele, aki az ágy alatt is vörös mumust látott és minden ellenfelét lekommunistázott és Brezhnev, aki csakúgy mint elődje Khrushchev el akarta temetni a kapitaliz­must, most egymás nyakába borulnak a “sze­ressük egymást gyermekek!” jelszóval Mi nem vagyunk ellene a koegzisztenciának, már akkor is hirdettük, amikor a gondolat nagyon népszerűtlen volt és a republikánusok élükön Nixonnal, Ag­­newval és Reagannal lebunkoztak mindenkit, aki azt merte mondani, hogy a két világ és két vi­lágnézet békésen megférhet egymás mellett. De a mindkét oldalon opportunista céllal rendezett találkozásra csak ennyit mondunk: ‘‘változnak az idők” és az emberek . . . * * * Őrségváltás: Nixon elnök távozásra kénysze­rült munkatársai helyére Melvin Laird volt had­ügyminisztert és Alexander M Haig Jr. tábor­nokot Kissinger volt helyettesét nevezte ki. Az FBI élére egy veterán közbiztonsági szakértő, Clarence Kelley, Kansas City rendőrfőnöke ke­rült. A három kinevezés uj és valószinüleg jobb korszakot jelent a Fehér Ház és a sajtó között fennálló viszonyban. gép és magnó, fotózzák, filmezik, hangszalagra veszik a már-már kiveszőben lévő romantikát. Venczel Laci bácsi bizony megöregedett. A tá­rogató sem úgy szól, mint valaha, de hogyan is lehetne egy törött, összekötözött hangszeren szépen játszani? A németek meghallgatják és szalagra veszik a tárogató-szót és ülnek egyre magasabb hangulatban az udvarra kitett aszta­lok mellett. A dekoráció megható: régi magyar cseréptányérok, korsók a falakon, 1910-ből való képek, fotók a filagóriában; az asztalon pedig nyitott borosfiaskók. Öreg kutya és még öregebb macska sütkérezik az udvar sarkában, hátul nyit­va a virágoskert ajtaja és orgona meg bodza il­lata szüremlik befelé. Hát még milyen érdekes Laci bácsi boros szo­bája, ahol kirakva öt-hatféle butélia és min­denki szabadon kóstolgathatja végig a különbö­ző borfajtákat, ez itt rizling, az veltelini, emitt cirfandli, ott muskotály. Az ember akármilyen óvatosan kóstolgat, a végin mégis “belekóstol”, pedig hol van még a vörös, meg a későn szüre­telt aszuféleség! A Venczel-porta specialitása a zsiroskenyér. Állítólag erre a paprikával, borssal, sóval alaposan meghintett nagy karéj zsiroske­­nyérre Ízlik legjobban a borocska. S csakugyan: az ember alig ér végére a kenyérnek, már nyúl is a pohara után, hogy megöntözze egy kis sza­gos boritallal. A németek, — nemhiába sörhöz szoktak — vörösödé fejjel, nyakkal hevesen gesz­­tiklálnak és rendkívül hangosak. Laci bácsi most az üzletet csinálja: egymás­után rakja dobozokba a karcsú butéliákat, a vevők pedig szorgosan hordják kifelé a Mer­cedesek felnyitott csomagtartójába. Márkáiban az egész alig kerül valamibe, érdemes érte ezer kilométert hajtani. * * % A következő vasárnap elkanyarodtunk Kis­marton előtt és lefelé, dél Burgenland felé haj­tunk. Nem kell túl sokat menni, máris bent va­gyunk az Alpok nyugati csücskében, a Rosália­­hegységben. Szelíd, szép hegy, valószinüleg az egész az Eszterházy birtokhoz tartozik, mert sehol se ötlik az ember szemébe ház, villa, hét­végi vityilló, amilyen másutt bezzeg százával ta­lálható. A természet erre még érintetlen, nincs parcellázás, nincs benzinállomás, nincs építkezés, csak zöld erdő van, virágos mező, amely egyszer sárga, máskor halványlila, attól "függ, hogy me­lyik mezei virág szaporodott el jobban. A hegy­oldalra felfutó réteket mogyoróbokrok osztják kisebb részekre. Hanem azért mégis csak fel­bukkan az egyik utkanyarnál egy vendéglő-épü­let. Nem is lehet az másképpen. Ausztriában a kirándulás és a séta abból áll, hogy az ember az egyik korcsmától, a másikig ballag . . . A sör jéghideg, az asztaLmellett ülő csendőr­őrmester beszédes, a kiszolgáló kisasszony csi­nos. Az épület mögött egy kis erdő-darab, ha átvág rajta az ember, virágos, ember-nem-láto­­gatta rétre ér. Kis patak szeli keresztül, partján •aranyeső és spiria virul. A fák közül egy méhes színes kaptárjai bukkanak elő. Csendes, nyugal­­más kép, az ember alig akarja hinni, hogy alig hatvan-hetven kilométernyire van csak Bécstől és egy óra alatt bent lehet a városban és a sé­táját egy világváros aszfaltján folytathatja. :j; i'fi :j: A Rosalia-hegységet átvágva egykori kis ma­gyar falvakon vezet tovább az ut. Persze, mind­xiek német neve van, semmi sem emlékeztet múltjára. A régi házakat sorra lebontják, a leg­többje már el is tűnt, mindenfelé betonalapzatu, villaszerű épület emelkedik a helyén. Oberpullen­­dorfon, az egykori Felsőpulyán meg egyenesen “felhőkarcolók” láthatók az egykori tornácos, fehérre meszelt, hüs parasztházak helyett. Dom­­schitz ur vendéglőjében ebédelünk finom marha­­pörköltet. Megkockáztatjuk a magyar beszédet. Vajon tud-e magyarul? Persze, hogy tud, sőt jobban mint gondolnánk, hiszen — mint mondja — va­laha nagy magyar falu volt Felsőpulya. Ma már kevés magyar lakja és egyre kevesebb marad a múló évek során. Pedig nem bántja őket senki, vagy talán éppen az a baj ? . . . A FEHÉR HÁZ MÚLTJÁBÓL: Nixon nem az első elnök, akinek nevéhez botrány fűződik Washington, 1973, junius hó . . . William Allen White hirlapiró egykorú cikke szerint a huszas évek Amerikájának elnöke, War­ren G. Harding igy fakadt ki egyszer: “Atyaur­­isten, pokoli egy munka ez. Az ellenségeimmel semmi dolgom sincs, nagyon is jól megvagyok velük. Ellenben a drágalátos barátaim és legkö­zelebbi híveim azok, akik miatt járkálva kell el­­töltenem álmatlanul éjszakáimat . . .” Nos, elnökeink közül nem Harding volt az egye­düli, akit hasonló kifakadásra késztettek a kö­rülötte tobzódó botrányos esetek, és amelyek kö­zött Nixon Watergate-je csak az egyik. Har­ding, Ulysses S. Grant, Harry S. Truman, Dwight D. Eisenhower és Lyndon B. Johnson a neveihez kapcsolódó botrányok miatt mondhattak hason­lókat, (mint most természetesen Richard Nixon is teszi) bár szerepük nem minden esetben volt teljességgel tisztázható a közvélemény előtt. Gondoljunk csak vissza Ulysses Grant idejé­re. A polgárháború agresszív és energikus gene­rálisa elnöksége idején felületesnek, közömbös­nek és olykor elnézőnek bizonyult a háborút kö­vető adórendszer korrupcióival szemben. Allen Nevins történész írja róla, hogy Grant a pana­szok hallatára azonnal késznek mutatkozott fényt deríteni az adóval kapcsolatos visszaélésekre, de az elnök fényei erőtlenek voltak, nem vilá­gítottak be minden zugba, amelyek homályában tovább folyt a korrupció. Megesett hogy gyanús személyeket mosott tisztára. A nevéhez fűződő másik nagy botrányos ügy, amely sokat foglalkoztatta a kor közvéleményét, a sokat emlegetett new yorki vámszabályzati botrány. 1869—1873 között, Grant első adminiszt­rációjának idején Thomas Murphy üzletember az elnök legbizalmasabb körébe tartozott. Fel­használva magas összeköttetését, megszerezte az import áruk raktározási monopóliumát, és ezt úgy alkalmazta, hogy például a new yorki kikö­tőben egy hónapi raktári bért csikart ki egyet­len napért. A kongresszusi vizsgálóbizottság kéz­zelfogható tényekkel megalapozott vádjára Grant kelletlenül kirakta Murphy szűrét a hivatalból de ugyanakkor nem mulasztotta el felmagasztalni őt becsületességéért. Nem fordított hátat egy ba­rátnak. Grant elnököt elborították a botrány hullá­mai más alkalmakkor is, mint amilyen a “Whis­ky Ring”-eset volt, amikor a szeszesitalra kive­tett adó egy része azok zsebébe vándorolt, akik az adót kivetették, másrésze pedig a republiká­nusok választási kampányát volt hivatva szol­gálni. De ezenkívül egyéb ügyek is voltak, ame­(Folyt, a 9. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom