Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-17 / 20. szám
9. oldal FRANCIA NYtLv LECKE Irta: VÁRKONYI ANDOR Majdnem minden embernek van valami hobbyja: van, aki szabadidejének nagyrészét a televízió oltárán áldozza fel, mások sportolnak, barkácsolnak, kertészkednek, ábrán■■■■■■■■ dókat kergetnek. Tücsök Vince nem tartozott e csoportok egyi-K kéhez sem, — ő sakkozás szenvedélyének volt rabja. Kamaszéveiben napi hat-nyolc órát tölym több a sakktábla mellett, kéa sőbb, — mikor már a saját lá- HW mm baira kellett állnia, csupán a Várkonyi Andor helybeli sakkörben hetenként kétszer — szentelhetett néhány órácskát e “nemes szellemi sportnak”. És e gondüző “sportot” akkor is űzte, amikor aránylag fiatalon megnősült. Űzte — de meddig? Nem sokáig. Az első évben neje még elnézte, hogy férjura minden hét keddjén és péntekjén 6 óra helyett kilenc órakor jött haza a hivatalból, a második évben azonban erélyesen a sarkára állt. Hogy ő alig várja a hat órát, amikor magányát végre megoszthatja férjével, hogy ő nem egy sakk-bajnok jelölthöz ment férjhez, hanem egy hivatalnokhoz; hogy ha mindenáron sakkozni akar, tanítsa meg őt e játékra és játsszék vele, és igy tovább. Ki tudná egy asszony érveinek fegyvertárát felsorolni, s ki tudnak azoknak végülis ellenállni? Vince sem tudott, — ő is, mint annyi sorstársa, beadta a derekát és lemondott a sakkozásról. Néhanapján még elővette a táblát, felállította a bábukat és lejátszotta a nagymesterek játékait. De ez nem volt az igazi. Képzelete ott járt a klubban, ahol vad csatákban mérte öszsze erejét gyengébb vagy erősebb küzdőtársaival. Ahogy a költők mondanák: lelke ott lebegett a harcmezőn, ahol a bástyák mögött parasztok indultak rohamra, hogy futárok és lovak fedezete mellett sarokba szorítsák az elszántan védekező királyt. Magyarán: igencsak vágyott vissza a “Paradicsomba”, amelyből az asszony kiűzte őt. Egy napon hivatalának hirdetőtábláján uj felhívás jelent meg. A kis papírlapon az állt, hogy az igazgatóság ingyenes francia nyelvtanfolyamot indít. A résztvevők hetenként kétszer, kedden és pénteken hat órától nyolc óráig sajátíthatják el a franciák szép nyelvét, a hivatal egyik szobájában. Vince tekintete közömbösen siklott el a sorok felett. (Egy krokodilnak több nyelvérzéke vol, mint neki. A középiskolában, ahol a francia a kötelező tantárgyak közé tartozott, csak úgy tudta a nyakát kihúzni a hurokból, hogy apjával aki bádogos és szerelőmester volt Debrecenben — megajvittatta francia-tanárának összes csepegő csapjait és rozzant fürdőkádját. Óriási szerencséjére, közvetlenül az érettségi előtt repedt meg az egyik nyomócső a tanár lakásában, a vizárban sikeresen meguszhatta a bukást.) Amint azonban szobájába ért, zseniális ötlet ragadta üstökön. Kedden és pénteken hattól 8-ig jönnek össze a sakkor tagjai is a klubban. Akkor hát szüret. Itt a régen várt megoldás kulcsa! Alig várta, hogy hazaérjen és megbeszélje a “dolgot” a feleségével. — Katikám — kezdte, amikor az Ízletes vacsora után kényelmesen elhelyezkedett az egyik karosszékben —, itt az ideje, hogy eldöntsük: hol töltjük el szabadságom három hetét. Én arra gondoltam, hogy ebben az évben Európába rándulnánk át, pontosabban a fény városába, Párisba. — Vincus! — örvendezett az asszony , komolyan mondod ezt? Ez valami csodálatos boldogság lenne számomraPáris, Istenem, Páris . . . . egész életemben arra vágytam, hogy egyszer végigsétálja a Csámp Elizán és . . . — Nem Csámp Eliza, hanem Champs Elysées (ez volt az egyetlen utcanév, amit hibátlan franciasággal tudott kiejteni) de nem ez a lényeg, a ilényeg az, hogy ahhoz, hogy Párisban boldoguljunk, egyikünknek meg kell tanulnia franciául. A hivatalban most ingyen oktatják az alkalmazottakat franciára. Úgy vélem, helyes lenne, ha én elvégezném ezt a tanfolyamot. Hetenként kétszer, kedden és pénteken hattól nyolcig tartják az órákat. Mi a véleményed erről, — Az, hogy azonnal, haladék nélkül iratkozz be a tanfolyamra. Ennél okosabb gondolat még nem született meg az agyadban. El sem mondhatom, mennyire örülök ennek. Ahogy én téged ismerlek, most majd komolyan nekifekszel a tanulásnak . . . Na, mint oly sok más feleség, Kató asszony sem ismerte a férjét — különben legalább némi gyanúperrel élt volna e téren. De nemcsak hogy nem gyanakodott, hanem éppen ellenkezőleg: talán soha nem bízott benne annyira, mint most. Az első órára valóban el is ment Vince, de csak azért, hogy megkapja a szükséges tankönyvet. A következő pénteken azonban már vidáman sakkozott a klubban. S azontúl már feléje sem nézett a francia nyelvleckéknek. Néha-néha belekukkantott a könyvbe, de a rejtélyes és megfejthetetlen szavak és mondatok egyának egyetlen sejtjét sem tudták megragadni; gondolatai inább ama kérdés körül forogtak: mi lesz, ha Párisban kiderül ,hogy egyetlen szót sem tud franciául. “Node ki megy Párisba?” — hessegette el lelkiismeretének kajánkodó szemrehányásait — majd valami ürüggyel kibújok a párisi ut alól!” Jódarabig minden simán ment, mígnem este az egyik szomszédasszony, — Balogh Ábrisné — képében lecsapott a villám. A derék asszonyság, aki már hallott Tücsök Vince uj tudományáról, azzal állított be, hogy nagy szívességet kérne Tücsök úrtól, ha nem venné alkalmatlankodásnak... — Szívesen, ha módomban áll — előzékenykedett Vince. — Miről volna szó? — Egyik kedves rokonom, aki még apró gyermek korában került Lyonba, és már egy szót sem tud magyarul, levelet irt franciául. Leveleit mindig a lányom szokta lefordítani nekem, de ő most Mexico Cityben van, s csak két hét múlva jön haza. Ha Tücsök ur lenne szives . . . Vince kezébe vette a levelet, megigazította orrán a szemüveget, és a sorokra meredt. A betűk lassan táncolni kezdtek előtte. Jó Isten, mit jelenthet ez a sok fránya, értelmetlen szó? Erőltette az agyát, hogy visszaidézzen valamit középiskolai emlékeiből, de csak két szó tetszett ismerősnek a szavak hullámzó tengerében. Az egyik ez volt: “malade” a másik meg ez “mari” — a többit akár kínaiul is Írhatta volna a francia rokon Lyonból. Nincs más hátra, fejest kell ugrani a tengerbe. — Azt Írja a kedves rokon, hogy a mari néni beteg. Mari néni ? — álmélkodott Baloghné — nem ismerek semmiféle Mari nénit! Nem értem ezt... — Hát izé . . . úgy látom, eltévesztettem a sort. Nem a Mari néni beteg, hanem ... az apja . . . De nem kell megijednie, a baj nem komoly . . . — Ezen csodálkozom hüledezett az asszonyság .. . — Mi van ezen csodálkoznivaló? — Hát az, hogy Clarissenak már van tiz éve meghalt az apja. Tücsök Vince ereiben fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. És mintha valami kárörvendő, gúnyos hang ezt mondta volna a lelke mélyén : “no, ebbe jól beleestél Tücsök Vince! Az ördög vitte volna el ezt a levelet ... — mormogta magában, majd hirtelen ösztönére hallgatva, úgy vélte, legjobb, ha a harag mentőövébe kapaszkodik, s szemüvegét állítja oda bűnbaknak. — Ki kell már cserélnem ezt a szemüveget — kiáltott fel jól megjátszott bosszúsággal. — Alig látom már a betűket! . . . Néhány nap múlva uj szemüveget kapok, akkor majd minden baj nélkül lefordítom a levelet. Rendben lesz igy Balogné? — Persze, hogy rendben lesz. Mégegyszer bocsánatot kért az alkalmatlankodásért. És viharsebesen eltávozott. Utána vagy két percig oly mély csönd telepedett a szobára, hogy Tücsök Vince tisztán hallotta, hogy a szomszéd lakásban valaki halkan felsóhajtott. Vagy talán megint a lelkiismerete gúnyolódik vele? A szék megreccsent alatta, s ez a kis zaj elvágta töprengésének fonalát és visszalenditette a valóságba. — Meg vagy lepve? — nyögte ki nagy keservesen. Az asszony, aki eddig komoran nézett rá, elmoosylodott. — Most már nem! — mondta lassan, pnnden szót erősen hangsúlyozva. — Ha ez tegnap történik, szétrobbantam volna a haragtól. De ma délelőtt a szupermarketben véletlenül összetalálkoztam egyik kollégád feleségével, akit már jóideje ismerek. A jóasszony azzal fogadott: milyen kár, hogy (te) a férjem, az első óra után abbahagyta a francia tanulás, különben együtt tanulhatott volna az ő férjével. Elbűvölően mosolyogtam rá és azt mondtam neki: igen, tudok róla, de az uramnak más, sürgősebb elfoglaltsága akadt. Ne szólj közbe! Azt is megtudtam; mi az az elfoglaltság. Nos, még mindig jobb, ha egy sakk-királynőnek udvaroltál, mintha eleven nőszemélyre pazaroltad volna a heti két szabad estét ... És miután itthon jól kidühöngtem magam álnokságod miatt, végül is megnyugodtam és — akár hiszed, akár nem — megbocsájtottam neked ... Ez a mai lecke pedig éppen kapóra jött! — Megbocsájtottál! ? — kiáltott fel örvendezve Vince — Katinkám, te egy valóságos angyal vagy! — Úgy van, angyal vagyok, te meg arkangyal. És ahogy angyalokhoz illik, repülni fogunk. A jövő hónapban elrepülünk Párisba. — Párisba? — hümögött Vince — ilyen kevés nyelvtudással ? — Igen, éppen ezért repülünk Párisba. Azért, hogy ott mindketten — érted, mind a ketten — közvetlenül a párisiaktól vegyünk majd francia nyelvleckéket . . . Egyenjogúság — Van nőnap, van Anyák napja, mi az ördö göt akarsz még?
