Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-11 / 2. szám
12. oldal MAGÁNY Irta: HALÁSZ PÉTER A szociológiai tanulmányok korszakát éljük: szorgalmas és lelkiismeretes társadalom-tudósok feltérképezik az élet minden területét, megröntgenezik a társadalmat, lélektani elemzés alá veszik az egyént és a közösséget, jelentésüket végül a nyilvánosság elé tárják. Most jelent meg az egyik legújabb kórkép Angliában: “A magány tanulmánya”. Az országos társadalombiztosító intézet égisze alatt készült és végkövetkeztetésében kimondja,:— soha ennyi magányos embert nem tartottak nyilván Angliában, mint most. 2/> millióan vannak és magányosságuk független anyagi helyzetüktől, életkoruktól, származásuktól, műveltségűktől — a társadalom minden rétegében tömérdek a magányos ember s minél több lesz belőlük, annál kevesebbet tudunk róluk, mert a magány nem hirdeti önmagát, a magányt éppen az jellemzi, hogy magányosan kell elviselni. Mi okozza a magányosság terjedését? Sok minden. De talán leginkább az, hogy tovább élnek az emberek, tehát többen jutnak özvegysorra, s tovább kell elviselniök az egyedüllétet. A fiatalok tovább tanulnak, a diákévek meghosszabbodtak, többen tanulnak idegen városokban, laknak albérleti szobákban, vagy diákotthonokban, a kollektiv magány környezetében. Könynyebb a válás, tehát többen válnak el, szabadabban alakulnak a kapcsolatok, tehát kevesebben házasodnak. Több a vándorló család. Ázsiából és Afrikából, magányosságukat súlyosbítja nyelvi elszigeteltségük, a családfő magányos a munkahelyén, a családanya magányos az otthonában.. Magányosak a gyerekek, akik sokemeletes bérházakban élnek s a közelükben nincs tér, ahol pajtásaikkal szabadon futkoshatnának, a lakásban pedig nincs elég hely ahhoz, hogy zavartalanul játsszanak. Magányosak a szegények, mert nincs pénzük ahhoz, hogy társaságba járjanak és magányosak a gazdagok, mert gyötri őket a kétely, hogy csak a pénzükért barátkoznak velük. A társadalom siet, elfoglalt, versenyez az élet javaiért, a társadalomnak nincs ideje ahhoz, hogy észrevegye a magányosokat. És a magány szemérmes. — Öregem — mondja a nőtlen ember a sörözőben a harmadik ikrigli után — nincs szebb élet, mint a legény élet! Aztán bezárják a sörözőt, a cimborák hazamennek, az agglegény is hazamegy és sirvafakad. A magányosságnak ugyanis az a sajátossága, hogy négy fal közé szorul. A csodaszép garzonlány is üres szemmel mered a tükörbe, amikor egyedül marad a lakásában. A házastársak viszályikodásain segít a bíróság: felbontja a házasságot, megszabadítja őket egymástól. De nincs az a biróság, amely a magánytól meg tudná szabadítani őket. Kialakult egy újfajta otthontalanság, állítja a magányról szóló tanulmány. Jómódú, idős özvegyek tengerparti szállodákba költöznek, ahol a téli idényben kedvező áron kapnak havibéres szobát. De amikor beköszönt a nyár, akkor a szálladások felmondanak az átalányos rezidenseknek. A nyári hónapokra ugyanis háromszor anynyiért adják ki szobáikat. A téli hotellakó nyárra otthontalanná válik. Sok a magányos ember a nagyvárosokban, a tanulmány szerint, de nem kevesebb vidéken sem. A nagyvárosokban a gépkocsik, buszok, teherautók, pályaudvari tömegek miatt nehezül reájuk a nyomasztó magány. A tanulmány készítői, a magányosság nyomozói mindenhol találtak magányt. Hogyan lehet segíteni? A jelentés végső fejezete összefoglalja a javaslatokat. Tanácsadószerveket kell létesíteni országszerte, amelyekhez magányukban bizalommal fordulhatnak a fiatalok és az idősek, legényemberek és hajadonok, elváltak és özvegyek. Otthonokat kell építeni egyedül-élők számára, a magány menedékházait. Idegenből érkező családokat társadalmi KUTYATÖRTÉNET: POLÖNIUS A házasság olyan hirtelen ért véget, mint egy dallam, amelyet elfelejt befejezni a zenész, mert valami sürgető és megmagyarázhatatlan szándék váratlanul arra készteti, hogy feláll jón a zongorától. De lehet, hogy csak pillanatnyi stresszhatás volt, amely pontot tett valami végére. Ki tudja? A válóper mindenesetre olyan kíméletesen zajlott le, mint egy sok Novokain-injekcióval fájdalommentesitett foghúzás. Nem akartak látványos, hangos botránnyal válni, annál sokkal érzékenyebb és fáradtabbak voltak. Annál már sokkal jobban felőrölték egymást. S nem akartak a sok kaján drukkernek örömet szerezni. Minek csámcsogjon ügyükön a fél város? Az ő dolguk, nem tartozik senkire. Vagyonjogi vitára sem került sor köztük. Szétosztottak mindent szépen, igazságosan. Még azt sem mutatták, hogy ezért vagy azért a régi darabért esetleg fájt volna a szivük. Nem. Egyetlen nagyvonalú mozdulattal vagy szóval le tudtak mondani mindenről, ki tudtak törülni magukból minden ragaszkodást, minden emléket, amely tárgyakhoz fűzte őket. A kutyán sem vitatkoztak. Polónius, az öreg és a sok közös törődéstől elhízott, totyogós boxer a férfié lett. Magához vitte az anyjához, ahová költözött, a konyhába, a foszladozó szalmafonatu kosárral együtt, mely Polónius után természetesen szintén az ő jussa lett. Néhány nap múlva felhívta a férfi a volt feleségét: SZAKÍTÁS Magányos útonlevőlc madara ei az este, szédült, kártékony, bús és tétova, a szemrés sürgönydrót keskenyre szűkül és célját nem találja a gondolat. Közötted, közöttem ugyanazok az évek, mégis más időszámítás keselyűje tépdes, földrengés, árviz, sirokkó a tekintetem, lapos, aranyló, terméketlen síkság a tied. HARMINC KÖRÜL Harminc körül föllép az idő-infláció, az érzetek kereslet-kínálat egyensúlya megbomlik, a kitartás, szívósság piaci ára felszökken, s új bankókat nyomtatnak kis családi ház címletekkel a régi vágy, fantáziák helyébe. KICSINYÍTÉS Az óriás preparátumban, ég és föld dupla fedelű dobozában, szél üvegétől letakarva, mint gombostűre tűzött lepkék, vasbeton oszlopokon ácsorognak a házak. PARDI ANNA fogadóbizottságok segítsék át az uj honfoglalás kezdeti gondjain. Az égig érő bérházakba tervezzenek játéktermeket a gyermekeknek és társalgóhelyiséget a felnőtteknek. Félő ugyanis, hogy a magányos gyermekekből magányos felnőttek lesznek. A magány: közérzet. Hozzá lehet szokni. Életforma válhat belőle, szemlélet, lelki magatartás. Minden bizonnyal jó tanácsok. Kérdés, hogy megoldást kínálnak-e? Gyermekek számára föltétlenül. Felnőttekkel azonban már más a helyzet. Magányosok társalgója? Magányos emberek társaságban is a magányról beszélnek. S minél többet beszélnek róla, annál magányosabbá válnak. Abba is hagyom. — Nem bírok vele. Egész nap nyüszit és sir. Hallottad te már Polóniust sírni? Soha. Nem is kívánom neked, mert hátborzongató. Tele van fájdalmas szemrehányással. A tehetetlen kiszolgáltatottság szomorúságával. Szerencsétlen Polónius miattunk kínlódik, a mi szeszélyünk áldozata. Valószínűleg te hiányzol neki. Kérlek, vedd magadhoz, téged valószínűleg jobban szeret, ami érthető is, hiszen te többet voltál vele . . . Az asszony csipetnyi elérzékenyülés után természetesen magához vette Polóniust. Meghatotta a kutya hűsége. Hogy miatta sir . . . Egy hét múltán azonban rájött, hogy nem miatta emésztette megát Polónius. Ezért némi sértődöttséggel a lelkében felhívta az egykori férjét. — Te, ez nem eszik. A legjobb falatokat is viszszautasitja. Nem eszik, csak néz és néz, mintha szüntelen valami magyarázatot várna. Én ebbe beleőrülök. Ez úgy látszik, nem miattan volt oda, most sem személy szerint miattad nyüszködik. Ennek külön-külön nem kellünk. Ez együtt szokott meg bennünket. Külön-külön idegenek vagyunk neki. Mi viszont elváltunk. Hát most hogy mondjam meg én ezt egy kutyának? A férfi erre nem tudott mit válaszolni. Mert egy kutyának ilyesmit valóban nehéz megmondani. Ezért inkább sürgősen elajándékozták egy kedves idős házaspárnak, akiknek barátságos, kertes házában Polónius végre megnyugodott, dott. ' Ágh Tihamér RÉCEREMETEI KALAND (Folyt, a 9. oldalról) vágta szerszámát a kulcslyukba, mely orromtól tiz centiméterre lehetett. Az ajtó kidőlt és én halálsápadtan estem Zsiga karjai közé. Zsiga öszszecsókolt. — Na látod, pajtás . . . minden jó, ha jó a vége! Ilyen kis semmiség nem ronthatja el a mi nagy örömünket. Mire legközelebb jössz, építünk öltözőt, még nagyobb színpadot, de addig is átmegyünk a vendéglőbe és iszunk annak örömére, hogy itt voltál, no meg, hgoy elkészült ez a kis kulturház, határidőre . . . szépen, csinosan ... a legutolsó szögig! — Köszönöm, de kocsival vagyok . . . nem ihatok! így hát szárazon búcsúztam Zsigától és az uj kulturháztól, amelyről megállapitottam, hogy nem készült el az utolsó szögig, csak az utolsó előttiig. Az utolsó szög ugyanis, mielőtt kigördültem volna a kapun, finoman beleiuródott a gumiba, miközben néhány méterre a kulturháztól izzadva cseréltem kereket, még hallottam Zsiga hangját: — ígérd meg, hogy nem fogod ezt az estét elfelejteni! Hát nem felejtettem el! Ami talán abból is kiderült, hogy megírtam! Rátonyi Róbert
