Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-29 / 13. szám
Éö. oldal MAGYAK HÍRADÓ r itElbeszélések és igaz történetek tf t Y BEM APÓ (Folytatás) Ki is volt tehát Bem József? Hogyan ismerték őt a kortársak, a szabadságharc harcosai, résztvevői, közvetlen munkatársai, akik a legnagyobb győztes csatákban, de a vesztesekben is ott álltak mellette? Teleki Sándor, Petőfi barátja, a nevezetes költői kastély tulajdonosa, aki 1848-ban közhonvédnak csapott fel és később, mint Bem futára és élelmezési biztosa, századosi, őrnagyi, majd alezredesi rangot nyert, a legmeghittebb közelségből, a legelevenebben örökítette meg Bem apó alakját. Teleki Sándor, Bem hadsegédje Azt írja: “Törpe, kis ember, gyér, szürke hajakkal, konya fülekkel, magos, kidomborodott, ráncos homlok fitos, pisze orra felett három nagy redő, a mély gondolatok jelei; kicserepedezett', duzzadt, vastag ajkak, felette kefére nyírott, szürke bajusz, kurtára vágott, fekete, fehérrel vegyült szakáll, ép, egészséges fogak, a szemek alatt kiálló orrcsont, a bal felőlin friss lövésnek sebhelye; kiálló, nagy, kék szemek, tükre a jóságnak, erős akaratnak és rendíthetetlen bátorságnak: kurta nyak, a két vállba bemélyedve, lapos mell, hosszú karok, kis rövid ujju, halvány körmü kezekkel; csípő nélküli combok, vékony lábszárakkal, kicsiny, arisztokratikus lábakkal. Fekete, viaszkos vászon könnyű csákó, hosszú kócsag toliforgó benne, térden alól érő, asztrakánnal bélelt, rézgombos szürke, posztó bunda, alatta veres zsinóros, kávészin honvéd attila, sötétszürke posztó, flanellel bélelt pantalló-nadrág, jobb kezében nád-mankó; vastag talpú lapos csizmák. Sántikálva, bicegő léptekkel haladva, két ordonánc huszár tévé fel lovára; rikácsoló, vékony hangon osztá parancsait Bem József tábornok, az erdélyi hadsereg vezére. Tántoríthatatlan hittel ragaszkodva az ügyhöz, melyet szolgál, reménnyel, bizalommal a jövőben, a szerencsében szerény, a szerencsétlenségben rendíthetetlen, veszélyt nem ismerve, másokat kiméivé, magát minden percben, pillanatban feláldoz, va, préda pazarló kezekkel szórva a jutalmakat, s magának belőlük éppen semmit se tartva, benedictinusi szorgalommal dolgozva éjjel-nappal egyedül, teritetlen asztal szegletén évé köménymagos levesét; gyenge, vézna, sebekkel terhelt testét csakis akkor ápolá, ha katonai teendőit végezé; fiatal, rajongó szeretettel, elszántan, odaadással, szive-lelke egész melegével, hűn szolgálta az emberiség szent ügyét; szenvedett, élt-halt a szabadságért, Bem József, az erdélyi hadsereg vezére.” De ugyancsak a nagy költő barátja jegyezte fel Bemről, hogy nagyon szerette a pontosságot, és ha valaki ez ellen vétett, nem volt kíméletes legkedvesebb, leghívebb harcostársával szemben sem. “Dél első kongásával én is kopogtattam a tábornokom ajtaján; rendkívül szerette a pontosságot. Emlékszem, egyszer Nagybányán öt perccel későbbre jöttem, s igy utasított el: — Hét órára rendeltem ide és nem hét utánra, elmehet.” Ez a rendreutasítás örökre emlékezetes maradt Teleki Sándornak, aki nem is vétett többet tábornoka ellen, hogy egy percet is késsen. Czetz János tábornok, az erdélyi hadsereg táborkari főnöke ekként szólt Bemről: “. . . Bem külső alakra éppen nem tekintélyes. Termete aránylagosan kicsiny, gyönge, arca lengyeles, tojásdad, orra kicsiny és felduzzadt, arca egyik felén sebhely látszott, szája és homloka rendes, haja kissé ritka. Rendesen botot tartott kezében, melyre támaszkodott, ha csontsebekkel teli lábát vonszolta, végül tipegése; s mindenhez hozzágondolva a legegyszerűbb ruhát; ime Bem. De ha keresztülható, tüzes szemét, melyben egyedül nyilvánult a lángész isteni szikrája, körülj ára tta, éreztük, hogy megpróbált katonával van dolgunk. A szolgálatban vasszigort követelt, minden katonai vétségen igen keményen fenyitett meg. Katonáitól a legtulzóbb erőmegfeszitést, bátorságot és önfeláldozást igényelte, de ő maga a legjobb példával járt elől; 30-40 honvéddel együtt a legnyomorultabb viskóban is meghált, s mikor a többiek még aludtak, ő a mappát (térképet) tanulmányozta. Mindig, mindenkiért javában virrasztott, személyesen olvasta a különféle jelentéseket, maga irta a rendeletéit, s csak a közönséges dolgokat, a jelentékteleneket végeztette Írnokával. Bem igényei katonái irányában szigorúak, sokszor túlzottak valának, de jutalmazásai is nagyok, váratlanok, pazarok. Minden erőltetett menet után, melyet siker követett, minden ütközet után, melynek nehezen szerzett győzelem volt a vége, csak úgy hullottak az előléptetések, jutalmak, fizetés-emelések.” Ilyennek látták azok, akik közvetlen közelében éltek, vele együtt harcoltak. Pedig amikor Bem a forradalmi Bécsből Magyarországra érkezett, itt sem ismerték jobban, mint Bécsben ismerték megérkezésekor. A Honvédelmi Bizottmány tagjai nem voltak tisztában katonai képességével, s igy beletellett néhány napba, mig Kossuthnak, a Honvédelmi Bizottmány elnökének a figyelme ráirányult. Pulszky, aki Bécsből ismerte Bemet, hívta fel rá Kossuth figyelmét. ő örökítette meg emlékirataiban a szabadságharc két vezéralakjának első találkozását is: “Kossuth higgadtan adta elő Erdély kétségbeejtő állapotát, hogy ott van Csúcsánál a vert sereg — elfogadná-e a vezényletet, s mi volna a haditerv? Bem azt felelte, hogy átveszi a sereget. Először is Urbán ellen fordul, kinek fegyelmezetlen csapatait visszaveri, aztán Kolozsvárra vonul be. Kossuth erre megjegyezte, hogy mindenesetre Désnél ott találja az osztrák sereget. — Megverem, Kolozsvárra bevonulok, szavamat adom, ujesztendő napjára. — A vezénylet az öné — szólt Kossuth.” A bécsi barikádharcokban szerzett sebesüléséből felgyógyult Bem hamarosan átis vette az erdélyi sereget parancsnokságát. Kossuth december 2-án kelt kiáltványában az erdélyi hadsereghez már ezt irta: “. . . Elküldtük hozzátok Bem tábornokot, egy előharcosát a lengyel szabadságnak, az osztrolenkai hőst, egy a harciban megedzett férfit, kit Európa ismert és kinek rendelkezésére már seregei az elegendő haderő, hogy a hazát pusztító ellenséget összezúzza. De bátorság egyedül nem vezet győzelemre, szükséges a fegyelem, mely nélkül a legbátrabb sereg is csak szégyent arat. Azért legyen bizalmatok és engedelmeskedjetek uj, derék vezéreteknek és ő győzelemre vezetend és újból feltüzdeli Kolozsvár tornyain a háromszinü lobogót.” Bem ezután még néhány napig Budapesten maradt, hogy legfontosabb ügyeit elintézze. Egy napon egy fiatal lengyel, Kolodziejski Xaver kereste föl szállásán. Közölte, hogy igen fontos ügyben akar Bem tábornokkal beszélni. A segédtiszt jelentette tábornokának, s meglepetésre Bem rögtön maga elé bocsátatta. Az ifjú lengyel a tábornoktól alig néhány lépésnyire hirtelen zsebébe nyúl, pisztolyt ránt és Bemre lő. A golyó talált, de fennakadt az állkapcsában. Ekkor a jelen levő Jordán László, Bem segédtisztje, kardot rántott, hogy lekaszabolja a gyilkost, de Bem nem engedte. — Jól tudom, ki tüzelte fel — szólt hidegvérüen Jordánhoz. — Azt akarom, hogy bíróság ítélkezzen felette. (Folytatjuk)
