Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-15 / 11. szám
11. oldd HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA MIT TEGYEK JELIGE — Kedves Miss Homoki, nagyon távolra vetett a sorsom, mint magányos lány érkeztem Kanadába, de azt hittem, hogy mégis boldog tudok lenni, mert megismerkedtem egy elvált francia férfivel, aki nagyon kedves volt hozzám és egy évig tartó udvarlás után megkér le a kezemet. Panaszkodott, hogy elvált feleségének elég nagy tartásdijat kell fizetnie. Én azért örömmel mentem feleségül hozzá. A város mellett van egy nagyon szép trailer-camp (lakókocsi-tábor), ott lakott saját kocsijában. Ez felszerelésben és kényelemben legalább olyan, mint egy nagyon szép ház. Nem tartottunk autót, a férjem autóbusszal járt dolgozni a városba, a busz-megálló éppen a tábor előtt van. Évekig éltünk itt, semmi baj sem volt köztük. Innen 2 mile távolságra van a férjem özvegy anyjának a farmja. Munkásokkal vezeti a farmot, amelyen van neki két kis háza, ezeket bérbe ada. Tavaly rábeszélte a férjemet, hogy költözzünk el a táborból, menjünk a kocsinkkal az ő farmjára lakni ingyen. A férjem belement, mert ezzel megtakarítjuk a parkolási dijat. Pár hónap múlva egyszerre csak megjelent a farmon az elvált feleség. Az anyós bérbeadta neki az egyik házat. Még el is hozta hozzám és bemutatta. Sülve-főve együtt vannak. Az utóbbi időben a férjem is gyakran van az anyósomnál, amikor ott van a volt felesége. Többet van az anyjánál a volt feleségével, mint velem. Mit tehetek? VÁLASZ — Veszekedés nélkül, de erélyesen, határozottan kérje meg a férjét, hogy sürgősen költözzenek el: vontassák vissza a lakókocsit a táborba. A férje annakidején panaszkodott, hogy sok tartásdijat fizet elvált feleségének. Magyarázza meg neki, hogy a lakókocsi parkolása még mindig sokkal olcsóbb, mint ha még egy feleségnek fizet tartásdijat. * * * FIATAL ÖZVEGY — Kedves Miss Homoki, a férjem 3 évvel ezelőtt meghalt, én azóta teljesen visszavonultan éltem, még a régi barátokhoz is csak nagyon ritkán mentem el. Most már kezdem érezni a magányosságot, mert gyermekem nincs és még csak 41 éves vagyok. Mióta Amerikába érkeztünk a férjemmel, én mással, mint vele nem voltam moziban, színházban, vendéglőben. Ő jó helyekre szeretett járni vacsorázni, mindig elegáns étterembe vitt és ő rendelt. Nem ismerem a szokásokat. Hogyan viselkedjek, ha egy ismerős férfi meghív? VÁLASZ — Ha elfogadja a meghívást, a vendéglőben ne okoskodjon, hogy maga fizeti a saját számláját. Továbbá igyekezzék mérsékelt lenni. Vendégül látni valakit egy jó vendéglőben manapság nem olcsó mulatság. Válasszon a középáru ételek közül. A túlságosan drága fogásokkal esetleg próbára teszi partnere zsebét. De ne keresse feltűnően a legolcsóbb ételt, mert azon látszik a mesterkéltség és az ilyesmi nem esik jól a férfinek. Ezért kell a középen maradni. Például ne rendeljen Filet de Mignont ,de hamburgert sem. Fontos, hogy amikor ismerőssel étterembe megy, igyekezzen vonzó lenni. Ez a legkevesebb, amivel a meghívást viszonozhatja. Gondoljon arra, hogy a férfi kétségtelenül kedveli, hiszen meghívta. Nem feltűnően, de mértéktartóan adja tudtára, hogy maga is kedveli. Ezt természetesnek tartom, Hiszen ha nem kedvelné, nem menne el vele. Tehát nem kell ál-szeméremből letagadni, hogy kedveli őt. Figyeljen arra, amit mond, engedje beszélni, azonban maga is szólaljon meg. Egyetlen férfi sem szereti a hallgatag nőt’ magyarul a buta libát, aki nem mondja meg, vagy nem tudja megmondani a véleményét. Persze vigyázzon, hogy mikor vág közbe: sohasem lehet tudni, mikor akarja a férfi éppen arra terelni a szót ,ami a legfontosabb, fontosabb, mint az étlap, fontosabb, mint a politikai társalgás. Nehogy véletlenül éppen akkor fojtsa bele a szót. * * * ANYA — Kedves Erzsébet, olvastam annak az anyának a levelét, aki panaszkodott, hogy a fia nősülés miatt abbahagyta a tanulást. Most velem is ez van. Azt hittem, hogy a fiam mérnök lesz. Özvegyként neveltem fel és taníttattam. A lány LONDONI SZÍNFOLTOK: A VÉRIG SERTETT SZERZŐ Hiába, Angliában sincs tökéletes drámaírói szabadság: John Arden, az ismert és jónevü angol színműíró például bármivel próbálkozott, leveleket irt az újságoknak, nyilatkozott a rádióban és televízióban, ágált, harcolt, eget-földet megmozgatott, tüntetett az Aldwych-szinház bejárata előtt, körlevelet irt, emberi, állampolgári és irói jogaira hivatkozott és ennek ellenére kudarcot vallott minden erőfeszítése, uj darabját, “A hatalmasok szigetét” — mégis bemutatta a Shakespeare Társulat. Az “Arden contra Royal Shakespeare Company”-ügy az utóbbi szini-évadok leggroteszkabb esete, túlnő a színházi világ keretein és kortünetnek is nevezhető. “A hatalmasok szigeté”-t hat héten keresztül próbálta a nagyhírű színtársulat az Aldwychszinházban és Arden, az iró jelen volt minden próbán, nem is csak mint megfigyelő, de mint státuszba helyeze'konzultáns az irói tantiémen kívül — külön honoráriummal. Minden kérdésben kikérték és meghallgatták tanácsát, David Jones, a darab rendezője és Trevor Nunn, a társulat művészeti igazgatója egyetlen olyan döntést sem hoztak, amit előzőleg Arden jóvá ne hagyott volna. Hat hét után megkezdődött a nyilvános főpróbák hete és az első héten beült a nézőtérre Arden felesége, Margaretta D’Arcy, aki egyébként társszerzőként is jegyzi a daíabot. A drámai fordulat ekkor következett. Az Arden-házaspár kiértékelte, amit látott és arra a megállapításra jutott, hogy a rendezés meghamisitota a darabot. Mindent elhibázottnak találtak: a díszleteket, jelmezeket, a kisérőmuzsikát, a színészek játékát, legfőképpen azonban az előadás alapvető mondanivalóját. Súlyos ellenvetésüket igy foglalták össze: “A Shakespeare-társulat olymódon hozta színre Bohóc-sors — A feleséged leesett a trapézról, gyere gyorsan, vidítsd fel a közönséget! miatt nem tanul tovább, mert1 annak nincs foglalkozása, két hónapja jött Amerikába, angolul sem tud. Mi történik majd, ha jön a gyerek és a fiamnak még többet kell dolgozni. Borzasztó ez, hogy nincs segítség, az anyának végig kell nézni, hogyan teszi tönkre életét egyetlen fia. VÁLASZ — A válasz lényegében nem lehet más, mint amelyik a másik anyáinak szólt: azzal segit a fián, ha nem akadályozza meg a házasságot. Hiába próbál az útjába állni: ha szereti a lányt, elveszi és ha maga tovább ellenkezik, azzal csak árnyat borit a házasságukra. Nyugodjon bele. — Jobban teszi, ha gyakorlati tanácsokkal segíti a fiatalokat. No és ha jön a gyerek, a fia szívesen dolgozik majd egy kicsit többet, magának pedig nagy öröme lesz a kis unokából. az antiimperialista darabot, hogy az imperializmust dicsőíti!” Azonnali társulati ülést követeltek, a darab átrendezését, uj díszleteket, uj jelmezeket, uj kísérőzenét. A színház vezetősége társulati ülést hivott egybe és megszavaztatta a színészeket: óhajtanak-e tárgyalni az Arden-házaspárral a darab sorsát illetően? Túlnyomó többséggel úgy szavaztak, hogy nerh óhajtanak! Ekkor tört ki a háborúskodás, az Arden-házaspár tüntetni kezdett a színház előtt és a színház nézőterén, röpcédulákat osztogatott az utcán, följelentette a társulatot a szinész-szakszervezetnél és mozgalmat indított a színműírók érdekképviseletének megszervezésére, mivel tűrhetetlen az, hogy egy iró darabját bemutassák, amikor pedig nem is akarja. Hosszú levélben szólott a nyilvánossághoz a a színház rendezője és művészeti igazgatója is: tudják ők, hogy honnan fuj a szél. Hiszen Ardennek a hat hétig tartó próbákon semmi ellenvetése nem volt a rendezés ellen, minden kívánságát érvényesíthette, ellenben amikor hitvese, Margaretta is megelent a szintéren ,akkor kezdődtek a bajok. “Dehát” — írták a Times-ban David Jones és Trevor Nunn—“Margaretta D’Arcy kezdettől fogva ellenezte, hogy a darabot a Royal Shakespeare Társulat mutassa be, minthogy — idézve Ardent és D’Arcyt — “a társulat a Tory-kormány által támogatott imperialista atmoszférában azért dolgozik, hogy a burzsoá társadalmat fogyasztói színvonalon kultiválja.” Nevetséges vád, tiltakozik a rendező és a művészeti igazgató a Times-levélben, hiszen az ő színházuk baloldalisága köztudomású és olyan politikailag elkötelezett Írókat hoznak színre, mint David Mercer, Trevor Griffiths, Mrozek, Günther Grass, Brecht és Gorkij. Felajánlották az iró-házaspárnak, hogy a premier után lépjenek színpadra és szóljanak a közönséghez. Mondják el, hogy miként hamisították meg a darabukat. Hogyan kellett volna — szerintük — rendezni. Tegyenek, amit akarnak, de most már hagyják békén a társulatot és ne foszszák meg a közönséget a nagyszerű darab élvezetétől. Arden és felesége ezt megvetően visszautasították. De a legutolsó nyilvános főpróbán mégis megzavarták az előadást. Fölugrottak és közbekiabáltak, imperialista cselszövést emlegettek. A közönséget elhagyta a béketürés: — Hallgassanak — kiáltoztak a nézők — folytassák az előadást! A rendbontók távozzanak! — Álnokok! — ordította vérvörösen Arden —, soha többé nem írunk maguknak! Valaki a nézőtéren azt a megjegyzést tette, hogy ezt az egyet azért még Írásba kellene adniuk. Most végre bemutatták a darabot. Az Arthurlegendáról szól, a Római Birodalom végnapjaiban. A kritikusok előtt még homályos az értéke, mert mikor az előadás ötödik órájában távozni kényszerültek, hogy le ne késsék a lapzártát, még nem volt vége. Vándor Péter
