Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-20 / 29. szám
Thursday, July 20, 1972 MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL 1 BESZÉL A MULT: x JÓKAI HÁZASSÁGA 1848. augusztus 2-án az egyik “elővárosi villában” a Svábhegyen igen érdekes ebéd zajlott le. A vendéglátó Laborfalvi Róza, Pest ünnepelt színésznője árnyas fáik alatt terített a meghívottaknak, akik között ott volt Petőfi, .Jókai, Nyáry Pál (vele egy má3ik színésznő, Schodelné, hiszen kettőjük kapcsolata senki előtt nem volt titok), Egressy Gábor s baráti körüknek még néhány jó kedélyű tagja. Ebéd után Jókai felállt, s áradozó mondókában ünnepélyesen bejelentette, hogy feleségül fogja venni Laborfalvi Rózát. Erre a kijelentésre Írja Mikszáth az egyik jelenlévő elbeszélése alapján — Petőfi elhalványult, lecsapta a kést meg a villát, felugrott, s egyetlen szót se szólva rohant le a hegyről a szőlő barázdáján. Másnap aztán közö3 lapuknak, az Életképeknek szerkesztőségében rátámadt Jókaira: “Ilyen nőt nem Szabad elvenned, vagy különben soha nem fogok veled kezet!” A két jóbarát élesen összezördült, s Petőfi elrohanva, indulatosan kiáltott vissza a küszöbről: “Nem engedem, hogy a vesztedbe rohanj!” Petőfi és Jókai között nem ez volt az első összezördülés. Mikor a költő az előző év őszén megházasodott és feleségét felhozta Pestre, a két jó barát közösen vett ki lakást a Dohány utcában. Ott azonban nem sokkal a márciusi események után egy jelentéktelen apróságon úgy összevesztek, hogy Jókai átköltözött a Hatvány utcának (a mai Kossuth Lajos utca) abba a házába, ahol Laborfalvy Róza lakott. A két jó barát nemsokára kibékült — az elhurcolkodás hírére pedig a baráti kör hamiskásan kacsintott. Ismerni kell ugyan az előzményt. Ama nevezetes március 15-én este díszelőadást tartottak a Nemzeti Színházban. Nem sokkal előbb érkezett át a Táncsicsot kiszabadító és ünneplő tömeg Budáról Pestre, s a zsúfolásig telt színház karzatán valaki elkiáltotta magát: “Lássuk Táncsicsot!” Az ötlet tetszett a közönségnek, s a kitörő lelkesedés már szinte az előadás komolyságát veszélyeztette. A Bánk bán volt műsorra tűzve. Ekkor Jókainak — aki ettől a nagy naptól kezdve y helyett i-vel irta a nevét — az az ötlete támadt, hogy a színpadról próbálja lecsillapítani a zsivajt. Karbonári köpenyében, behorpadt cilindere mellett óriási verses tollal felrohant, de egyszerre földbe gyökerezett a lába. E'gy tünemény állt előtte — meséli az esetet Mikszáth Kálmán. — A forradalmár előtt egy királyné. Gertrudis. A legeszebb Gertrudis Magyarországon. Laborfalvi Róza. Levett a saját kebléről egy nemzeti szinü kokárdát és Jókai szive fölé tűzte, aztán a szeme közé nézett mélán, édesen, rejtelmesen. És Jókai e pillanatban érezte bizsergő ereiben, hogy ez a nézés az ő jutalma a végzettől a mai napért és hogy ez a jutalom egy egész életre szól... Bár az is lehet, hogy a kezdetek még régebbre nyúlnak vissza. Mielőtt Jókai a Dohány utcába költözött, Szigligeti Edééknél lakott, ahol az ünnepelt színésznő is sokszor megfordult. Anyja is ott látta először a királynői termetű, feltűnően szép nőt, amikor Komáromból eljött tífuszban megbetegedett fia ápolására. Otthon aztán sokszor emlegette, mint csípős pesti anekdotát, hogy a jólelkíi német asszonyka, Szigligeti Ede neje hogyan jellemezte Laborfalvi Rózát: “Tessék hinni, van ő egy tisztességes, derék leány. Mikor gyerek neki van, maga azt szoptatja és nem szégyenli.” Akkor is Petőfi hívta Jókaynét fia betegágyához, most is a költő irt Komáromba, hogy jöjjenek a házasságot megakadályozni. Nagy buzgólkodását nem egészen lehet megérteni. Hiszen jó másfél esztendővel azelőtt tulajdonképpen csak a hiányzó iratokon múlott, hogy ő is nem színésznőt vett feleségül, Prielle Kornéliát. Méghozzá inkább dacos fenegyerekeskedésből, mint szerelemből. ő nem tudta megérteni a szerelem jogát? Vagy az nem tetszett neki, hogy Róza hét évvel idősebb a vőlegénynél? Jókayné meg is érkezett Eszter lányával együtt. Móric gyerek — ekkortájt kezdte barátai biztatására Mórnak Írni nevét — egy ideig hajthatatlannak mutatkozott. Amikor azonban Eszter nővére Petőfi tanácsára megszervezett egy találkozót Laborfalvi Róza intézetben1 nevelődő lányával, az iró beadta a derekát: “Holnap veletek megyek Komáromba felejteni.” . S most lépett be újra jókai életébe a Svábhegy. Mert másnap hiába várták a “bűnbánót”. Mikor délutánig nem került elő, Petőfi a keresésére indult, s este azzal jött vissza, hogy “az urfi a svábhegyi kalitkában van”. Korán reggel bérkocsiba ült, hogy elcsípje a madárkát. Magával vitte az iró nővérét is. Róza nyaralójának helyét már a század, elején sem tudta Mikszáth felderíteni, mert akkor még — mint irta — nem volt utcákra osztva a Svábhegy és gyalázatos meredek utak vezettek fel. Petőfit ezzel fogadta a szolgáló: — Mikor? — Lehet egy kis órája, hogy elmentek. — Elmentek? Ki volt vele? — Jókai ur. Azt már nem tudta megmondani, hogy hová mentek. Az meg nem felelt meg a valóságnak, hogy egy órája mentek el. Nem voltak azok még egy puskalövésnyire sem. Mikor megpillantották a közeledő kocsit, úgy, ahogy voltak, árkon-bokron át futottak a veszedelem elől, s meg sem álltak Piliscsabáig. Ott esküdtek meg, miután Szigligetiék elküldték nekik a szükséges okmányo-VASÁRNAPI GONDOLATOK: A HÁZASSÁGRÓL Derűs mondatokból is lehet komoly tanulságokat hasznosítani. Egy-egy jól sikerült szólásmondásban, vagy tréfában gyakran nagyon is figyelemre méltó igazságok sziporkáznak, s ezért kevés az, hogy jót nevetünk rajta s ezzel elintézettnek tekintjük a jó tréfát. Gyakoroljuk magunkat most egy kissé abban, hogy hasznot huzunk a humorból. Az élcelődéseknek állandó céltáblája és mindig hálás témája a házasság. Sokan emlegetik például azt a derűs megállapítást, amely szerint a házasság az a csodálatos intézmény (rossz nyelvek szerint: verem), amelyikbe befelé igyekeznek azok, akik kívül vannak és amelyikből kifelé törekszenek azok, akik benne vannak. Ne ütözzünk meg ezen a kesernyésen szellemes mondáson — túlságosan igaz ez ahhoz, hogy hadakozni lehetne ellene —, hanem inkább azt nézzük, hogy miféle tanulságok rejtőznek itt a mélységben. Induljunk el onnan, hogy e szavak tanulsága szerint is az emberek mindig elégedetlenek. Ami van, az nem jó, ami nincs, az lenne jó. Ha az, ami van, nem volna és ha az, ami nincs, itt volna, minden rendben volna. Egyik hibát követi aztán a másik: az elégedetlenkedők “intézményes megoldást keresnek (kintről befelé igyekeznek a házasság “intézményébe”, bentről pedig kifelé jönnének, mert csalódtak ebben és most valami másféle intézményes megoldást keresnek), holott az emberi problémákat elsősorban “belül” kell megoldani. Akkor tudunk jól élni az intézményekkel, ha belül érettek vagyunk azoknak igénybe vételére. Más területről vett szemléltető példa: unatkozom, ezért elmegyek a moziba. Látszólag megoldja a mozi “intézménye” az unalom mélységesen emberi problémáját. De ez csak látszat. Az unalom arról árulkodik, hogy üresség, tartalmatlanság van a lélekben és ezt a bajt csak átmenetileg oldja meg, hogy elmegyek a moziba. Az megy “egészségesen” a moziba, aki igy indul oda: “van értelme é3 tartalma az életemnek, de most egy kicsit félrete3zem a feladataimat és kát. Petőfi szeptember 3-án irta meg a hirt Komáromba — ahol Jókayné az engedetlen fiút minden vagyonából kitagadta. Aztán jöttek a szabadságharc vérzivataros hónapjai, majd Jókai bujdosása a Bükkben, ahonnan Róza asszony ügyessége hozta ki; komáromi menlevelet szerzett neki, melyet Klapka a vár föladásánál töltött 'ki katonáinak. Újra induló irói próbálkozásainál is segíti férjét — s az anyai harag lassan elcsitul. 1850 nyarán azt a jó hirt kapta az iró, hogy anyja békülni akar és várja látogatásukat. Siettek is örömmel hozzá. A kibékült nagy családdal pár év múlva újra a Svábhegyen találkozunk. Jókai egyre inkább megtalálja irói hangját. 1854-ben ezer forintot kap a Magyar nábob cimü regényéért, ezen telket vásárol a Svábhegyen, s rövidesen fölépül rá a villa is, ahol látogatóban megjelenik Jókayné lányával, Vály Marival. Növendék hársakkal szegélyezett utón hajtott be a kocsi — emlékezik vissza később Vály Mary. Az iró verssel szegélyezett köntösben várt rájuk, Róza asszony pedig éppen libát bontott az eperfa alatt levő malomkőasztalon. Mindez nagy megelégedéssel töltötte el Jókaynét, a hires gazdasszonyt. Mikor aztán a tornácról megmutatták neki a kilátást, a Gellérthegyet, a Dunát, a két várost, megelégedettel kiáltott fel: “Bizony, jól tettétek, édes gyerekeim, hogy megszereztétek magatoknak ezt a fölséges helyet”. Ekkor nőtt igazán .Jókai szivéhez a Svábhegy, mert a látogatás után anyjától e sorokat kapta: “A feleségedet becsüld meg, mert jobbat, nekedvalóbbat lámpással se tudtunk volna találni”. Kelecsénvi Gábor elmegyek pihenni, felüdülni a moziba. Ha “belül” rendben van az életünk, akkor jöhet az ‘.‘intézmény” (pl. a mozi) segítsége. Kissé bonyolultabban ugyan, de lényegében vévé ugyanez érvényes a házasság “intézményére” is. Milyen sok tapasztalatlan fiatal gondolkodik ilyen módon: egyedül vagyok, boldogtalan vagyok, szenvedek: — mindezen segíteni fog majd egy jó házasság. Feszültségben vannak a szüleikkel, lakásprobléma van, szabadságprobléma van. az otthoni “rabsággal” szemben, nosza: fejest ugrunk egy “jó” házasságba és akkor minden, rendben lesz. (Mindenki úgy képzeli, hogy ő fogja majd megkötni azt a bizonyos “jó” házasságot!) Holott az az igazság, hogy nem a seregestöl megoldatlan belső problémák gyógyítására való csodaszer a házasság “intézménye” (ezt ismerik fel hamarosan és csalódottan “odabenn” és ezért indul meg olyan gyorsan az ellenmozgás bentről kifelé!), hanem a becsületesen munkált “belső” megoldások közben és után átvehető becses ajándék a házasság. Tehát például először el kell rendezni a szülőkkel való peres és lázadásos ügyeket az álmegoldásokba. Az erőtlen emberi személyiséget ki kell munkálni önálló és felelős személyiséggé. Bizonyos érettségre el kell jutni és akkor következhet a házasság “intézménye.” Akkor sem olcsón “üdvözítő” csodaszer lesz, hanem az egészségesen bontakozó életet továbbsegítő szép ajándék lesz. É ERDÉLYI JÓZSEF: Az Istenig rögös az ut, két oldalán agg szentek állnak, kezükben vaskos biblia és erről-arról fejbevágnak. Kezükben tüskés, száraz ág és fiatal szivedre vernek, de vissza könnyű már az ut: Isten angyalai emelnek; a szigorú szentek pedig arcod előtt arcra borulnak; hozsannáznak a bibliák s a száraz ágak ki virulnak. j
