Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-28 / 52. szám
5. oldal TOVÁBB DÍVIK A VÉRBOSSZÚ JUGOSZLÁVIA EGYIK TARTOMÁNYÁBAN PRISTINA, Jugoszlávia — A főként albán nemzeti kissebbség lakta Kosovo autonom tartományban a hatóság minden fáradozása és a súlyos büntetések ellenére tovább dívik egy ősrégi hagyományos szokás: a vérbosszú. A tartomány 1.3 millió lakosságának mintegy háromnegyed része albán, s noha a vidék sokat fejlődött ipari-gazdasági téren a háború óta, iskolák, kórházak épültek és a hegyesvölgyes területet korszerű utak hálózzák be, ez a századok homályába visszanyúló véres tradició: a szemet szemért, fogat fogért — elve kitörölhetetlenül megmaradt a sokhelyütt még ma is törzsi viszonyoknak megfelelően élő albán családok körében. A második világháború óta eltelt időszakban többszázra tehető azoknak a száma, akik áldozatul estek a vérbosszúnak. Az egyes családok közötti ellenségeskedés eredete több évtizedre, nem ritkán 80-100 évre vezethető vissza. Esetenként nem is emlékeznek már pontosan, hogy mi is volt az oka annak az engesztelhetetlen gyűlöletnek, amely két család között nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra száll. Az egyazon nemzetségből származó családok házait magas téglafal veszi körül, valóságos erődítmény mögött élnek, s ha a család valamelyik tagjának dolga akad valamerre, nagyon megfontolja, hogy melyik utat válassza. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy lesből lepuffantják. Hiába minden fáradozás a kormány részéről, hiába minden drasztikus intézkedés, Kosovo tartomány hegyei között ma is szent kötelezettségnek számit vérrel lemosni a családon esett séges viszonyban álló szomszéd család két tagját, egy 13 és egy 11 éves gyermeket, agyonlőtték. Az ötvenes évek végén robbant ki az ellenségeskedés és a halálos gyűlölet a Mazreku és Taci családok között amiatt, hogy egy Taci megütött egy 13 éves Mazreku gyereket, aki nem akart kitérni az utjáiból. Azóta már több halottja van ennek az esetnek és a hatóság tehetetlen. reimet. Legutóbb a Landrovica faluból való Zogai család két testvérét — közülük az egyik tanító — halálra Ítélte a tartományi állami törvényszék, mivel a velük ellensé“FEZTELEN” IDŐK BEIRUT, Lebanon — Miohel Jalkh bejrúti kereskedő, a libanoni főváros immár egyetlen fezkészitője úgy határozott, hogy bezárja műhelyét. Két évtizede még négyszáz fezkészitő dolgozott Bejrutban. Alighanem igaza van N. Zeinének, a bejrúti egyetem professzorának, aki úgy kommentálta az idős mester elhatározását, hogy “a fez története: egy darab történelem.” Amikor fél évszázaddal ezelőtt Kemal Atatürk úgy döntött, hogy külsőségeiben is korszerűsíti Törökországot, egyik első intézkedése az volt, hogy levétette a nőikről a fátylat és a férfiakról ezt a jellegzetes fejfedőt. Nem sokkal a rendelet kibocsátása után egy hivatalos fogadáson Egyiptom Isztambulban akkreditált nagykövete borvörös tarbusban, vagyis fezben jelent meg. Atatürk annyira felbosszankodott ezen, hogy lekapta a diplomata fejéről a fezt. A nagykövet kivonult és Kairó jegyzékben tiltakozott, mire a török államfő udvarias-szabadkozó levél kisé-A császámő orvosa BÉCS — 1755-ben nyújtotta át Mária Teréziának a császárnő orvosa, Gerard van Swieten emlékiratát. Javasolta : Ausztriában kötelezően vezessék be a mukások betegbiztosítását. A biztosítottak hetente öt krajcárt fizessenek, s ez összegért az orvosi kezelésen kívül gyógyszert is kapjanak. A holland doktor ezenfelül tanácsolta — egyebek mellett — kötelezzék tartásdij fizetésére a házasságon kivül született gyermekek apját, az elhagyott kicsinyeket pedig az állam nevelje. Szociális tervezetében gondolt az öregek otthonára is. Gerard van Swieten inspirálta Mária Teréziát az “első bécsi orvosi Iskola”, az orvostudományi fakultás alapítására és az elsősegélynyújtó szanitéc szolgálat reformjára. Swieten 1700-ban a holland Leiden városában született, a medicina akkori Mekkájában. 1745-ben hívták Bécsbe protomedicusnak (legfőbb szanitécfőnök) és az udvari könyvtár prefektusának (felügyelőjének). Soha nem volt a bécsi egyetem professzora. Tudományos előadásait is az ud-VILÁGUNK: Mustangh, ahol a nők az “urak” A világ legmagasabban fekvő országa az 1207 négyzetkilométeres, 8000 lakosú Mustangh királyság a Tibeti-fennsikon, Nepal határán terül el, az Annapurna hegyfok mögött, 8075 méter magasságban. Az országot három oldalról hegyek veszik körül, ezért megközelítése körülményes mindössze egy utón érhető el. A Himalája völgyéből egy gyalogút vezet Lao- Mantongba, a fővárosba. Az ut megtétele 15 napi, fáradságos gyaloglást követel a látogatótól. A várost magas fal veszi körül. Mögötte három piros tornyu kolostor és a fehérre festett királyi palota látható. A főváros 1200 lakosát a magas fal védelmezi a banditák és a rossz szellemek betörése ellen. Az egyetlen kapubejáratot ezért sötétedés előtt bezárják. Mustangh Nepálhoz tartozott. Nemrég autonómiát kapott, és független királysággá alakult. Az állam egyébként 1380-ban jött létre. Alapítója a tibeti Ame Pál, katonáival 20 erődítményt foglalt el. Ennek maradványai még ma is láthatók. Régen Tibetiben, a dalai láma uralmáig több száz független királyság létezett. Ma Mustanghon kivül ezekből csak Szikkim és Bhutan él önálló állami életet. Mustangh neve a “smongtan” szóból származik. Ez tibeti nyelven az imádság völgyét jelenti. A név tükrözi a lakosság vallásos érzületét. Az ország 8000 lakosából 600 szerzetesi közösségben él és a legrégibb tibeti szektához tartozik. Mustangh területén 13 kolostor működik, több közülük a tibeti kultúrának egyegy emlékműve. A zord, száraz éghajlat következtében az országban alig található fa. Kevés a legelő is, de ezeken megfeszített erővel sikerült búzát és rozsot termeszteni. A távoli hegyekből öntözőcsatornákon juttatják a vizet a termőföldre. Mustangh feudális állam, lakossága buddhista. A jelenleg uralkodó Dzigme Dordzse Trandul az ország huszonötödik királya. A vele folytatott beszélgetésből kiderült, hogy szerinte “a föld félhold alakú és lapos”. Alattvalói nagy része pedig még azt sem tudja, hogy egy sok száz éves történelmi múltra visszatekintő országban él. Annak az idegennek, aki a király elé akar jutni, kísérője előzőleg a helyi szokásokra hívja fel a figyelmet. A látogató tehát fehér selyemszalagot ad át tisztelete jeléül a királynak, aki hellyel kínálja vendégét. A vendég ilyenkor a helyi szokásoknak megfelelően, keresztbe rakott lábakkal ül a trón mellett. Mustanghban a nemek között nincs egyenjogúság. Az ország ama ritka helyek közé tartozik, ahol a poliandria (sokférj üség) még eléggé elterjedt. Az a tény, hogy egy nőnek több férje lehet a házasságon belül, a nő elsőrendüségét biztosítja. A hideg időjárás és a hegyi levegő nem teszi lehetővé a baoilusok terjedését, igy a fertőző betegség ismeretlen ezen a tájon. Ennek ellenére egy 60 éves ember nagyon öregnek számit, hisz az ilyen korú ember már amúgy is ritkaságszámba megy, mint ahogy az is ritka, hogy a 20- ik század második felében igy konzerválódik egy sok száz éves állami lét, régi elmaradottságában. rétében küldte vissza a tarbust — Kairóba . . . Érdekes, hogy ami Ata<türk szemében a maradiság jelképe volt, azt II. Mahmud szultán afféle bátor újításként vezette be 1832-ben az ottomán birodalomban. A Magas Porta akkor leiratban foglalkozott azzal, hogy a fez elődje, a turbán már első pillantásra túlságosan sokat árult el viselőjéről: színe, felkötési módja azonnal szinte mindent elmondott arról, aki hordta, legalábbis társadalmi helyzetéről . Nem kellett sok idő és a fez ilyen értelemben pontosan azzá lett, mint a turbán: Jalkh mester szerint 1914 előtt “a tarbus majdnem mindent elárult gazdájáról”. Akkoriban még az apja vezette az üzletet — ő a nagyapjától vette át — és az évi forgalom átlag hatezer darab fez volt. Ráadásul nem mindenki azért jött be, hogy újat vásároljon, hanem azért is, hogy rendbe hozassa a régit. Az üzlet borbélyműhely is volt, és amig a fejfedőt tisztították, reparálták, a tulajdonosok, borotválás és hajvágás közben feztelen csevegést folytattak. És most? Néhány afrikai vevő, néhány souvenir-vásárló, ebből nem lehet megélni. Nemrég egy kuwaiti vett egy pár darabot. Jalkh mester megkérdezte tőle, ő maga viseli-e majd a fezeket? “Viselni? — nevetett a vevő. — Ezeket? Európai üzletfeleimnek küldöm, afféle reklámajándékként.” vari könyvtár előcsarnokában tartotta. Közéleti tisztségeit — igy ő volt a csenzurahivatal elnöke is — mai szóval: társadalmi munkában, önként vállalta. Az oktatásügy és a könyvek cenzúráját, a maga korában a fejlődést szolgálva végezte. Sikerült elérnie, hogy e feladat többé ne a jezsuitáké legyen. Kétszáz éve, 1772. junius 18-án halt meg Bécsben. Emlékére most szimpáziumot rendeztek az osztrák főváros egyetemén. A haladó szellemű,emberbarát orvos tiszteletére tartott előadássorozatot Jonas köztársasági elnök nyitotta meg. 8 EV UTÁN ÚTRA LAT CHRISTCHURCH, New Zealand — 8 év vakság után egy reggel egy 25 éves lány felébredt és szinte hihetetlenkedve tapasztalta, hogy viszszanyerte látását. Liaa Van Lent, eredetileg a hollandiai Amsterdamból származott, órákig ült ágyában, mig végre elhatározta, hogy szüleinek elmondja a hirt. Nem tudta igazán elhinni, hogy újra lát még akkor sem, amikor arcát kifestette azután, hogy 17 éves kora óta nem látta. Az orvosok figyelmeztették Miss Van Lent, hogy ne erőltesse szemét, sokat pihenjen. Miss Van Lent felsóhajtva mondotta:” Az Ur és a doktorok kéz a kézben cselekedtek, hogy visszanyerjem látásomat.” i
