Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-20 / 29. szám

Thursday, July 29. 1972 MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal EMBEREK ÉS ESETEK: A FALIÓRA TITKA Ezen a héten az angliai Flintshire megyében lévő Mold városka árverési csar­nokában régi ritkaságok auk­ciójára gyülekezik a közön­ség — bizonyára sok érdekes és értékes régi holmi kerül kalapács alá, de egy sem le­het érdekesebb és regénye­sebb, mint a hires (vagy in­kább hirhedt?) “Madame Beswick-féle fali ingaóra.” Az árverési katalógusban a 215-ös sorszám alatt találha­tó, leirása mindössze arra szorítkozik, hogy az ingaóra faliládája tölgyfából készült, s hosszúsága két és fél méter. Szükségtelen volna, hogy a katalógus ennél beszédesebb ismertetésbe bocsátkozzék: a falióra múltját és történetét Mold lakói jól ismerik. Nagy kérdés, hogy akad-e rá vevő? Hogy mi lesz a hosszú szekré­­nyü ingaóra sorsa, ha senki sem veszi meg, azt nem lehet tudni, annyi bizonyos, hogy a család, amely árverésre bo­­csájtóttá, hallani sem akar arról, hogy visszavegye ott­honába. Jóllehet az óra az ő nevé­hez fűződik, Madame Bes­­wick nem volt az órának sem tulajdonosa, még kevésbbé készítője. Ellenben múmia­ként lakta az óraládát száz esztendőn keresztül s hogy mindezzel mennyi bajt s gon­dot okozott a Manchesteri Egyetem Múzeumának, an­nak csak a muzeum igazga­tója a megmondhatója. És fe­lős, hogy az aukcióval a mu­zeum még mindig nem jutott az ingaóra és Madame Bes­­wick sajátos történetének a végéhez. Madame Beswiek — vagy ahogyan akkor ismerték — Hannah Beswiek, amig élt, semmiféle följegyzésre méltó cselekedetet el nem követett. Két nagy birtoka volt Man­chester környékén és jelen­tős vagyona. Különc terem­tésnek ismerték, de azt csak kevesen tudták róla, hogy öregedése idején hatalmába kerítette a rettenetes féle­lem: tetszhalottként, élve te­metik el. A környéken fenn­maradt a legenda, hogy ez a rettegés akkor lett úrrá raj­ta, amikor egy közeli roko­nát majdnem ez a sors érte. Temetése előtt néhány órá­val magához tért, felült a ra­vatalán és csodálkozva nézett körül. Hannah Beswicket at­tól kezdve ez a rémlátomás üldözte, megtoldva azzal, hogy ő esetleg nem tér magá­hoz-időben a tetszhalál álla-Irta: VÁNDOR PÉTER potából, csak már elföldelés után. E szörnyűséges veszély el­kerülésére megállapodást kö­tött orvosával, dr. Thomas White-tal, akinek a Manches­terrel szomszédos Sale-ben volt rendelőintézete, hogy ha­lála után ne temettesse el, de balzsamoztassa be — szósze­­rint idézve végrendeletéből — fellelhető legjobb és legtartó­sabb balzsamozó anyagokkal” Hogy óhaja maradéktalan teljesítését lehetővé tegye: végrendeletében 35 ezer fent­­sterlinget hagyott dr. White­­ra. Hannah Beswiek 1757-ben halt meg. Harmincötezer font abban az időben krőzusi va­gyonnak számított. Dr. White azonban nem vette igénybe “London és Pá­­ris” legjobb balzsam anya­gait, ellenben vékony kát­rányréteggel vonta be a holt­testet és elhelyezte abban a falióra tokban, amely egyko­ron Har.nah Beswiek nagy­atyjának tulajdonát képezte. White doktor maga is különc ember lehetett,mert nem sok­kal később visszavonult az orvosi gyakorlattól és egykori rendelőintézetében megnyi­totta a “bizarr tárgyak” mú­zeumát. Ebben a múzeumban dr. White kiáltotta a faliórát is, benne Madame Beswick­­kel, közvetlenül egy rég el­hunyt útonálló csontvázának tőszomszédságában. Amikor azután dr. White is meghalt, akkor múzeumát és annak kincseit egy másik orvosra, bizonyos dr. Ollier-re hagyta, aki viszont nyomban tovább j adományozta a Manchesteri Természettudományi Társa­ságnak. Valamikor ebben az időben — hogy pontosan mi­kor, az megállapíthatatlan — Madame Beswiek előkerült a faliórából. S amikor azután a Manchesteri Természettu­dományi Társaság a gyűjte­ményt s vele együtt a falióra tokot az Owens Múzeumhoz továbbította, amely ma a Manchester Egyetem múzeu­ma — Madame Beswiek haj­léktalan maradt. Érthető, hogy az egyetem minél gyor­sabban szabadulni akart tőle — Hannah Beswiek elérte, amit akart, mert száz évvel halála után még mindig te­­metetlen volt, tehát tetszha­lál veszélye többé nem fenye­gette, az egyetem azonban tö­mérdek nehézséggel találta magát szembe. 1868-at írtak akkor és a helyi hatóságok nem voltak hajlandók hozzá­járulni Madame Beswiek el­temetéséhez, mert nem volt halotti bizonylata.Azt ugyan­is dr. White elfelejtette kiál­lítani. Halotti bizonyítvány nélkül nincs halott, halott nélkül pedig nincs temetés. Hogy aztán végülis mikor, hogyan temették el Madame Beswicket, több, mint száz évvel a halála után — arról nincs följegyzés. Utódjait nem is nagyon ér­dekli. őket sokkal jobban ér­dekli az, hogy mi lett Hannah Beswwick hatalmas vagyoná­val? Kikre hagyta? őhozzá­­juk ugyanis csak a falióra ke­rült. Amitől most mindenáron szabadulni igyekeznek. Ha tudnak. TANULSÁGOS TÖRTÉNET Az utas integetésére a taxi megáll. Az utas megadja a címet, s a taxifogás izgalmait levezetendőn, rágyújt. A vezető erélyesen lecsa­varja saját ablakát és hátra­szól : — Kérem, huzza le a többi ablakot is. Az utas meghökken, torkán akad a füst, lecsavarja az ab­lakokat. Éles levegő csap be. Az utas a fülét fogja. A taxis: — Le kell huzni az összes ablakot, csak igy megy ki tel­jesen a füst. Az utas köhögni kezd. — A dohányzás egészség­telen. Mindenütt propagálják, hogy ártalmas. Az újságban is, a rádióban is, és a televízi­óban is. A dohányosok sokkal több betegséget kapnak meg, a statisztika ... százalék ... rák... szívinfarktus ... ér­szűkület ... Az utas eloltja a cigarettát és feltekeri az ablakot. Helyzete igy is reményte­len. Az egészségügyi előadás tovább folyik. — Le kell szokni. Egysze­rű! Nem kell rágyújtani. Aki nem dohányzik, nem bírja a füstöt. Ez igy van. Ezt te­kintetbe kell venni. Utas vérnyomása magasan, sóhajt. — Tekintetbe vettem. A taxis nem. Kifejti, hogy a vállalati szabályzat értelmé­­gyujthat rá az utas jelenlété­ben. — És az utas? — Tőlem!? Ha lecsavarja az ablakot... ? — Ez is beinne van a sza­bályzatban ? — Kérem, tekintettel kell lenni a nemdohányosra. — És arra nem, akinek a füle fáj a huzattól? — Kérem, nem kell dohá­nyozni és nem lesz huzat. Utas rémképe: vendéglő, nemdohányzó pincérrel. A vendég rágyújt, a pincér ki­nyitja az éterem összes ajta­­ját-ablakát. Újabb látomás: taxi jön, rajta felírás: “nem dohányzóknak!” — Kérem, ha megkérdi, hogy rá lehet-e gyújtani, megmondom, mi a helyzet — huzza fel a vállát a férfi. Az utas vérnyomása meg­áll, majd lassan csökkenni kezd. Átvillan rajta: van benne valami. Mert mi történt? Az utas fütyült a gépkocsivezetőre. (Igaz, az meg az utasra.) Divatos manapság az embe­ri kapcsolatokról értekezni. Hát ebből mindketten le­vizsgáztak. Eldöntendő — melyikük jobban? Szemes Gábor HUMOR VENDÉGSÉGBEN — Hallom, tegnap vendé­gek voltak nálad. Hogy, sike­rült? — Rosszul. — Mi történt? —• Egy férfi annyira meg­feledkezett magáról, hogy pi­káns viccet kezdett mesélni. Én azonban közbeszóltam és felkértem, hogy azonnal hagy­ja el a lakásomat. — És elment? — Igen, de a többi vendég is vele ment. Akarták hallani a vicc poénját. . . . FINOM KIS VENDÉGLŐ A pincé.r feltűnik a látha­táron, s az egyik vendég igy kiabál felé: — Már harmadszor rende­lem meg a máj gombóc-levest! Mire a pincér közbeszól: — Örömmel hallom, hogy uraságodnak ízlik a májgom­bóclevesünk és egymás után három adagot rendel . . . ÉLETMENTÉS UTÁN — Igaz, hogy tegnap majd­nem megfulládtál a strandon? — Igaz. Hogy történt? Egyszer csak elkapott az örvény, fulladozni kezdtem. Már azt hittem, hogy meg­halok, amikor a mentő végül a partra húzott. — És mit éreztél, amikpr közelinek vélted a halált? — Érdekes, hogy az érzés nem volt félelmetes. Elvonult előttem az egész eddigi éle­tem.-— És mondd kérlek, az nem vonult el véletlenül előt­ted, hogy 1964-ben adtam ne­ked kölcsön egy ötvenest? AZ EGYETLEN JÓCSELEKEDET Veszekszik a házaspár. Az Az asszony így üvölt a férjé­re: — Csak azt szeretném tud­ni, van-e egyetlen jócsele­­kedeted, amelyet az életed során megtettél? — Van. — Szeretném tudni ,hogy mi? — Nélkülem most vénlány lennél. . . Szuvenirvadászat LONDON — 15,000 üveg­es porcelánedény, főleg pedig evőeszköz tűnt el az angol alsóház étterméből és büféi­ből, aminek oka a törésen kí­vül a szuvenirvadászat. Az evőeszközöket ezentúl már a hires embléma nélkül készí­tik. TE VAGY, ÁGNES.. (Folytatás a 10-ik oldalról) A hurikán-Ágnesnek tet­szett ez. Kérte, énekeljem el még egyszer. Megtörtént. Majd annyira kiegyenget­tük a dolgokat, hogy mi tű­rés-tagadás, szerelmes lettem Ágnesbe. Azt lehet mondani: egy­másra találtunk. így, a dol­gok, a tények mélyén rejtőző érzelmekben. Már öleltük és csókoltuk egymást, többszörösen. Véges férfiuságomban el­feledtem a sok gyászt, mit ránk hozott. De mégis egyszer, úgy-hir­telen, eldobva őt magamtól, eszelősen kezdtem kiáltozni. Amerikai hurikánra, ma­gyar gondolattal. — Te nem az az Ágnes vagy! A Kosztolányié. — Miért, miért? — szabad­kozott ő, a támadt ellenvetés­re. — Azért,mert fogadni mer­nék, ebben is biznisz van ... — Micsoda? — Sütötte le szempilláit hurikán Ágnes. — Mi?... Hát mi?... Arany János! — dadogtam előtte. Biztosan nem kaptál elég vizet, úgy a texasi vagy floridai nyugvópontodon . . . Kimosni, Ágnes asszony mód­­j án. • szennyesed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom