Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-30 / 48. szám
12. oldal írás és újságírás Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Felemeltem a telefonkagylót és tárcsáztam. Pillanatokon belül jelentkezett a hivott szám. — Halló — és bemondtam a nevemet. Felesleges volt. A hallgató membránján már hallottam az ismerős hangot: — Te vagy az, Lexikém? — Én — válaszoltam nyomban, pedig a kérdés után elgondolkodhattam volna. Ha nagyon visszaszámolok, harminc és valamennyi év óta senkise szóli-Kutaii Kovács tott — Lexinek. Ez a név, nem La^°* tudom már hogyan és miért, a középiskolában ragadt rám és amióta onnan kikerültem, csak hébe-hóba szóitott igy néhány osztálytársam, akivel véletlenül összeakadtam. Az utolsó huszonhét évben egyáltalán nem találkoztam volt osztálytársammal. Huba László volt az első, akivel 1970 nyarán, amikor először látogattam haza, Budapestre, találkoztam. Persze, hozzá másféle szálak is fűztek, nem csupán az a véletlen, hogy néhány éven keresztül együtt koptattuk a nadrágot az iskolapadban. Huba Lacival ugyanis együtt kezdtük az — írást, az újságírást, vagy mint könyvének kedves deklarációjában ő maga irta: “az irodalmat művelni”. Első zsengéink a Veszprémi Hírlap hasábjain jelentek meg és csaknem egyidőben lettünk munkatársai az “Országjárás” cimü idegenforgalmi hetilapnak. Rég volt, a negyvenes évek elején. Azóta is, mindketten hűek maradtunk a magyar betűhöz. Laci otthon, én a határon — sőt, az óceánon — túl. Huba László egész kis könyvtárat, vagy félszáz kötetet irt Magyarország különböző vidékeiről, városairól. Idegenforgalmi folyóiratot szerkesztett és a legtekintélyesebb idegenforgalmi újságírók egyike Magyarországon. Amikor — annyi idő után — 1970 nyarán Budapesten találkoztunk, éppen megjelent a “Panorama” kiadásában a “Szabálytalan hajónapló”ja. Ez a szellemesen megirt könyv azt bizonyította, hogy Laci nemcsak élesszemü újságíró, lényegre pontosan rátapintó riporter, hanem vérbeli — író. Meglátásai, természetes könnyedséggel odavetett mondatai kiforrott irói alkatra vallottak és ugyanakkor újságíró rutinja és könynyedsége irói mondanivalóját olvasmányossá tette. Az idei nyáron újabb kötettel lepett meg. — Ugyancsak a Panorama kis útikönyveinek sorozatában “Szenyorok és Szenyoriták” címmel, jelent meg könyve. Egy spanyolországi utazás remekül megirt naplója. Már az első fejezetben, ahogy megrajzolta azt a különös metamorfózist, amelyen átesik az utas, amikor hatezer méter magasan repül órákon keresztül — kitünően felvázolt irói miniatűr. Huba Lászlónak amellett hogy igényes iró, van egy sajátos, kissé fanyar, de egészséges humora. “Hurrá, tudunk spanyolul!” — írja fel a második fejezet címéül. Szellemes játék a szavakkal, minden sorából árad a jóizü homur, a viccelködő kedv, valahogy úgy, mintha nem is írná, hanem az újságíró klubban mesélné szellemes észrevételeit. Az írónak egyik legfontosabb erénye — azt vallom — a mértéktartás. Tudnia kell, mikor kell lezárnia egy témát, hogyan kell átváltani, pontosan adagolva a komolyat és a vidámat, a mélyet és a könnyedet. Huba Írása éppen ennek az irói önfegyelemnek és okos mértéktartásnak lehetne példája. Egy spanyolországi utazás — mint minden utazás — nem csupán vidám epizódok sorozata. Pontosabban: az olvasó másra is kiváncsi! Huba László nem marad adósa: az ismereteknek, a történelmi, művészeti, kulturhistóriai adatoknak olyan tárházát sorakoztatja fel, mellőzve minden tudományos nagyképűséget, politikai vagy társadalmi elfogultságot, hogy az mindenképpen imponáló. Azt vélné valaki, hogy Huba könyvéből hiányzik a szenvedélyesség, amely pedig minden művésznek, Írónak egyik legfontosabb eszköze. Szenvedély is van Huba László könyvében. Tiszta, humánus szenvedély, az emberiségnek, a ROMANTIKA VAGY VALÓSÁG? ... A BOLDOG HÁZASSÁG TITKA Tényleg kritikusak lennének bizonyos évek a házasságban? Felállitható-e séma arra, hogy ki kivel illik össze ? Megváltozik-e az ember a házasságban? Megjövendölhető-e, hogy hol lesz bőséges gyermekáldás? Ezekre a kérdésekre próbál feleletet adni dr. Lowell Kelly, a Michigan University pszichológiai professzora, több mint harminc évig folytatott módszeres vizsgálataival. Kelly arra az álláspontra helyezkedett, amikor kutatásait megkezdte, hogy az egyszeri megkérdezés túl szubjektív eredménnyel járna. Elvált, illetve már hosszú idő óta házasságban élő férfiak és nők szórványos adatait sem tartotta elég pontosnak. Nem pillanatképet, hanem teljes “filmet” akart készíteni a házasságról. Ezért, 1938- ban az újságokban megjelent házassághirek alapján, mintegy ezer fiatallal lépett érintkezésbe, kiválasztott közülük 300 házaspárt, s éveken keresztül tartó együttműködésbe kezdett velük. Az asszonyok átlagéletkora 24, a férjeké 25 év volt. A résztvevők mindegyikét beható lélektani vizsgálat alá vetették, majd jelentést kellett készíteniük saját magukról és házasságukról. Ezenkívül, a kísérlet minden egyes résztvevőjének 5 barátjáról is részletes véleményt kértek, s igy Kelly és munkatársai meglehetősen pontos képet alkothattak maguknak. A 300 házaspárnak évente — mindig házassági évfordulójuk napján részletes kérdőivet kellett kitöltenie. A diszkrécióról egy bonyolult kódrendszer gondoskodott. A második világháború azonban közbeszólt és félbeszakította Kelly munkáját, 1945 után, valóságos detektivmunkával, a 300 házaspárból 227- tel sikerült felvennie a kapcsolatot. A nemrégiben lezárt vizsgálat adattömegét most komputer segítségével dolgozzák fel és a későbbiekben könyv alakban jelenik meg. Eddig a következő — nem túlságosan meglepő — részletek váltak ismeretessé: Dr. Kelly véleménye szerint, az erotikus vonzás titkai megfejthetetlenek, ezzel szemben két Zimonyi Tibor ÁTÜT A SZÁNDÉK Átüt a szándék az arcon, át a tenyéren is, ha hamis, átüt a véren, átüt a bőrön, átüt a szón, a holt betűn is. művészetnek, az irodalomnak szenvedélyes szeretete. Tulajdonképpen mindezt személyesen, beszélgetés közben szerettem volna elmondani neki. A “Nemzetiben” fehér abrosz mellett, vagy az újságíró klubban. De soha nem jutottam hozzá. Annyi ezerféle, más mondanivalónk volt! Arról a több mint negyedszázadról, amig nem találkoztunk. Mennyi emlék merült fel! Régi emlékek a múltból, mulatságos epizódok. Mindenről szó esett, csak a leglényegesebbről nem. Ahogy az már lenni szokott. Legfeljebb egy-egy futó mondatra futotta a könyvről: olvastam, tetszett, jó, remek. Most ezt a kedves adósságot törleszteni. Nem a régi osztálytárssal, a jóbaráttal, hanem a vérbeli Íróval szemben. Mert Huba László azok közé az újságírók közé tartozik, akik pontosan ismerik az irás felelősségét, a szavak súlyát és természetüknél, alkatuknál fogva akkor is irók — amikor újságot írnak. általános érvényűnek mondható tényező létezik: az érdeklődési kör és a házastársak személyisége. Ha a pályafutás vagy a gyereknevelés, az anyagiak és a társadalmi érvényesülési vágy, a politika, vagy a vallás kérdéseiben éles ellentét mutatkozik, kevés kilátás van a boldog házasságra. Más szavakkal, a házastársak legyenek elég hasonlóak ahhoz, hogy közös célokat találjanak, de elég különbözőek, hogy felvillanyozzák egymást. Egy hagyományos pszichológiai tantétel azt állítja, hogy a jellemformálódás a harmincas évek elején végképpen befejeződik és ezért vannak pszichológusok, akik elsősorban a gyermekek és az ifjak problémáival foglalkoznak. Dr. Kelly vizsgálatai azonban azt mutatják, hogy a felnőttek állandó változáson mennek keresztül. A negyven éven felüli asszonyok jellemzése, a húsz évvel korábbival összehasonlítva azt mutatja, hogy jelentősen csökkent a művészetek, a zene és a költészet iránti érdeklődésük. A férfiaknál hasonló jelek észlelhetők a filozófiai kérdések és az elméleti problémák vonatkozásában. Általános jelenségként azt állapították meg a kísérlet folytatóig hogy ennél a korosztálynál az idealizmus és a rmontika iránti hajlamot erősen háttérbe szorítja a tárgyilagosság és a valóságérzék. A férfiak és a nők egyaránt “férfiasabbakká” válnak, ami alatt a gondolkodásmód és a környezettel szembeni magatartás értendő. A negyven évesek sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak a házasság, a család és a gyermeknevelés kérdései iránt, mint a huszonöt évesek. A negyven és negyvenöt közötti nők közül feltűnően sokan vetették bele magukat vallási kérdésekbe. Vannak-e különösen veszélyeztetett vagy különösen boldog évei a házasságnak? Általában az első vagy második év tekinthető kritikusnak. A “kritikus hetedik év” teóriája viszont sántit. Kelly elemzései szerint a házasságok inkább a kilencedig vagy a tizedik évben érik el a legfenyegetőbb mélypontot. (Ezt támasztja alá az a nyugatnémet statisztikai adat is, amely szerint a legtöbb válás a 30—35 életév között bonyolódik le.) A legtöbben csak a negyvenes évek elején jutnak el az érettségnek, a türelemnek arra a fokára, ahonnan már a saját gyengéiket is tárgyilagosan szemlélik. Ekkor ébrednek annak tudatára, hogy egyes tulajdonságaik, szokásaik talán terhesek lehetnek a másik számára. Tóth Béla,
