Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-13 / 28. szám
MAGTAR HÍRADÓ 21. oldal Thursday, July 13, 1972 vr■ EGY SPORTÚJSÁGÍRÓ EMLÉKEIBŐL: Világrekord a muri után nyasszony hazakisérése, » Egykor, egyes ü 1 e t ü n k egyik jubileumén nemzetközi viadalt készítettünk elő, valami nagyon szépet és emlékezeteset akartunk. Minden sportág kitett magáért, a megbeszélésen a szakosztályvezetek büszkén referáltak arról, milyen meglepetést tartogattak .Éppen végezni akartunk, amikor elnökünk megszólalt : — Az úszók? — Úgy van, halljuk az úszókat ! És akkor nagyon szerényen az úszók kapitánya elmondotta, hogy mit gondoltak ki, s befejezésül, — csak úgy mellékesen megjegyezte, — hogy Arne Borgot meghívták Stockholmból, s a verseny előtti napon érkezik. Most itt meg kell állnom. — Zavarban vagyok, mégis el kell mondanom, — ki volt Arne Borg? Viszont fiatal atléták a kilencszeres olimpiai aranyérmes Nurmit is elfelejtették, sőt élvonalbeli magyar vivők közül sokan nem tudják, hogy Fuchs Jenő két olimpiai k a r d b a j nokságot nyert. A sport-dicsőség múló pillanat, s a ma agyon-iinnepelt sztárt, a rohanó eredmények sodrában hamar elfelejtik. Borg pedig nem akármilyen versenyző volt. Ki tudná összeszámolni, hányszoros svéd és Európa-bajnok, hány nemzetközi verseny győztese? 1500 méteren olimpiai bajnok, de 100 méteren felül 1500 méterig hányszor úszott világrekordot ? Volt olyan idő, amikor Borg világrekordját, — csak Borg tudta megjavítani. Ez Borg, Weissmüller, Zorilla, Kojac, Charlton, Kealoha korszaka volt. Akkoriban a svéd vizipólózók a legjobbak közé tartoztak; Borg ötvennél többször volt a válogatott tagja. Tündéri, bohém, aranvoskedélyü fiatalember, kiálló két nagy fogával, elpusztíthatatlan humorával a sportvilág legdédelgetettebb,legnépszerűbb alakja. Amikor egy-egy győzelme után a nevét harsogták, ugyanakkor a nagy attrakciót követelték: a vizi-kabarét. Tökéletes utánzóképességgel játszotta el az összes kiemelkedő kortársának jellegzetességét; megjelenés, start fejes, stilus tekintetében olyan karikatúrákat adott, ami azóta is páratlan. Mindig ragyogott és mosolygott, amint mondják, egyszer komorodott csak el. Ez akkor történt,amikor az amatőrségnek búcsút mondott és valaki azt említette: “ilyen óriási tehetséggel mi mindenre vihette volna?” — Borg maga elé nézett és kesernyésen ezt felelte: “nem elég, hogy Ame Borg voltam?” Ennyi lenne csak Arne Borg? Mennyi mindent lehetne elmondani! Ott azon a régi összejövetelen, nevére felcsattant a taps. Bálvány, aki mindenkinek fittyet hány, a fiatal szivekben mindenkit megelőzve az első helyen áll! Jött a kérdések légiója, amivel az uszókapitányt ostromoltuk: “Hogy csináltad ezt? Hol fog lakni? Milyen számokban indul? Pólózik is? Lesz vizikabaré?” Mindenre választ kaptunk; de azután szégyenkezve bevallotta azt, hogy költségvetésbelileg egy kis hiba van, mert Borg a mennyasszonyát is szeretné elhozni,akit illenék meghivni. Akkor szigorú amatőr-szabályok voltak, de megoldási formák sem hiányoztak. Az öszszeg, igaz, nagy volt, de nem azért voltunk fiatalok, hogy ettől visszariadjunk. “Megadjuk” — zugtuk 1848-as lelkesedéssel. A minden spertágu verseny úszó számaira szombatvasárnap került sor. A vendégeket a pályaudvaron péntek délben népes küldöttség várta. Előtte “műsor” összeállítás, mint ahogy kivételes személyeknek dukál. Megérkezés után pihenés, beszélgetés, szükkörü vacsora, korai lefekvés. Szombaton városnézés, ebéd, szieszta, délután verseny, megint korai alvás. Vasárnap délelőtt egy-két látogatás, délután újra verseny, este nagy díjkiosztó vacsora, hétfő reggel már utazás. Kis üdvözlő beszéd jötekor, virágcsokor a mennyaszszonynak. Mindent, a legapróbb részletekig, vezérkari pontossággal eldöntöttünk. A vonat menetrendszerűen érkezett, az egyik kupé ablakából szőke női fej és Arne mosolygósán nézegetett kifelé. Máris lelkendezve szaladtunk feléje. Azután minden másként történt, mint ahogy kiterveztük, — mint ahogyan az életben is minden másképpen történik. Volt benne valami többlet, szélvész-szerűség és amit úgy nevezünk, — hogy egyéniség. — Fiuk, — mondta az autóban, egy kicsit mozognom kell, ugye megvártok ? Nagy tisztelettel néztünk össze. Biztos meg akarja nézni az uszodát, “kóstolni” a vizet, leúszni egypár hosszt, hiába, aki világklasszis ... Az egyikünk már felelt is, ha kell, gondoskodik partnerről. Borg az órájára nézett. — Nem hiszem, hogy náia-Irta: Br. ZÖLD FERENC tok ilyenkor már lehet valahol táncolni? Szinte elhülten pillantottunk egymásra. Fél óra múltán a szálló halijában még vidámabban, pihentebben, “kimosakodottan,” sötét ruhá-Dr. Zöld Ferenc ban megjelent. Kicsit vártunk a mennyasszonyra, azután ebéd, pompás étvágy, mindenki törte a nyelvet, a társalgás keverten folyt; németül, franciául, angolul, svédül, magyarul és — mutogatással. A furcsa csak az volt, hogy Borg sokat ivott és fémtokba zárt halványzöld szivarokat szívott. Délután lett, ötórai tea, tánc. A vacsora még nagyobb étvágy és még több ital. Azután éjszakai mulató. Éjfél felé járt, de eszébe sem jutott hazamenni. Pezsgő, konyak, szivar, társaság. A kivezényelt eszkort már kidőlt, leváltás miatt telefonált, közben tanácskozás a fizető pincérrel, az előre nem látott számla későbbi kiegyenlítése miatt. Azon tanakodtak, hogyan lehetne elcsalni, mert mondani is felesleges, ő volt a központ, s arra a hírre, hogy ott van, — a helyiség egészen megtelt. Mindenki táncolni akart vele, a “svéd csodával,” ahogyan nevezték. A menyaszszonyt a társaság tagjai illedelmesen egy-egy fordulóra felkérték, — addig Arne sem maradt tétlen. Táncolt, udvarolt, aztán szende arccal a menyasszonyát békitgette. Amikor már nagyon ünnepelték és az öt körülvevő hölgyekhez módfelett barátságos lett, akkor a szőke svéd lány felállt és ellentmondást nem türően mondta: “megyünk.” Elkísérték a szállóig, ott a menyasszonyát a liftig vezette, elmagyarázta,hogy a szombati versenyről néhány percig még beszélnie kell, jó éjszakát kívánt és kedvesen integetett. — Most hova megyünk? — fordult felénk. Oiyan volt, mint egy vásott gyerek, aki a tilosban jár. Mámoros volt; azután újabb lokál következett, más táncosnők, erősebb italok, szivar és még vadabb táncolás. Hajnalban szabályos káposztaleves, sörözés. Világos reggel lett. Reggeli előtt annyi ideje maradt, hogy zuhanyozzon és borotválkozzcn. Kilenckor városnézés, amire mindenkit precízen ő figyelmeztetett. Ezt sonasem mulasztotta el, mert amint közölte, “művelődni” | kell. Kószálás a városban, ebéd és semmi pihenés, mert mint mondotta: “a manyaszszony egy kicsit haragszik, tehát ki kell békiteni.” , Négy órakor ott volt a versenyen. Zsúfolt uszoda. “Az értelmi szerző” már elátkozta a pillanatot, amikor javasolta, hogy Borgot meghívják. Biztos óriási blamázs, beleesik a vízbe, vagy feladja, vagy legjobb esetben végigbirja, de utolsó lesz. 800 és utóbbi az első nap műsorán szerepelt. Köpenyben megállt a rendezői asztal előtt, megkérdezte,mikor kerül sorra, azután a büffé után érdeklődött. — Ég a gyomrom, ilyenkor csak a sör használ. Újabb szivarra gyújtott, de verseiiyszámát hirdették, letette az asztalra. Az egész uszodán izgatott zsongás futót végig. A startkő felé menve, mint aki érzi, hogy valami rossz fát tett a tűzre, csendes, kisfiús arccal odaszólt: “ma születésnapom van, világrekordot ússzak?” — Ez már kicsit sok volt! Hitetlenül, fagyos mosollyal fele'+'k: “hát az bizony jó lenne.” Nem volt születésnapja, az is uexa volt. Ami azután következett, azt mindenki tátott szájjal bámulta. A szokásos tombolás, amikor a startnál megjelent. Nagyszerű fejes, hirtelen csend, az uszoda elörehajolva figyel. Az utolsó hosszaknál a viz szinte sistereg, valami torpedószerü robbanékonyság az időmérők összefutnak, hangorkán — világrekord! Én már sok versenyt láttam azelőtt és azóta is. Rengeteg kiváló versenyzőt, extra-klasszist, de ilyet nem tapasztaltam soha sem. A taps, — amikor most erre visszagondolok — ágyudörejként a fülembe hangzik. Felbomlott a rend, kavargás, szoros gyűrű, ölelgetve, vállveregetve körülfogják, mindenki a közelébe akar jutni, fényképezik. Végre kikerül a tömegből, odamegy a rendezői asztalhoz, megkeresi a szivarját és tüzet kér. Azután egykedvű arccal kérdezi: — Ma este hová megyünk? Folytatás más fiukkal, vacsora, lokál, ivás, tánc, a meliftnél érzékeny bucsu.Fogadkozás, hogy mindjárt lefekszik, de újra táncos hely következik, hajnali diszkiséret, zuhany, átöltözés, reggeli, — Vár, Halászbástya, Margitsziget. — Vasárnap délután még! óriásibb tömeg, a lapok fényképpel,nagy tudósításokkal, rendőrök sorfala és négy óra előtt ismét pontosan megjelenik Borg a rendezői asztal előtt, köpenyben, szivarral és sörös korsóval. — Fiuk, ma nem lesz világrekord, ugye elég, ha megnyerem a versenyt? A menyaszszonyom ma nagyon haragosvolt, nagyon nehezen békült ki. Nem volt világrekord, de uszodahosszal győzött. Közkívánatra: vizikabaré. Micsoda délután volt! Gálaest miniszterekkel, társadalmi és sport előkelőségekkel, tánc, reggel virág, ölelkezés, a pályaudvar füstje. Sokáig ment ez igy. Uj város, más menyasszony, lokál, tánc, ital, szivar, győzelem, s ha kedve volt — világrekord ! Egyszerre kezdtek feltűnni a japánok. Miyazaki, Kiyokava, Kitamura, az amerikai Grable, s az uj fiukkal lassan minden más lett. Egyre kevesebbet hívták, azt suttogták: “kiégett.” Egyszerre egy stockholmi uszodában oktató lett. Más a versenyzés, más az oktatás, ritka és szerencsés eset, ha a kettő találkozik. Borgtól különben is távol volt olyan rendszeresség, mint a napi kétszeri edzés, résztávok, vitaminok, napló, edzőtábor. Nem nevelt utódokat. Talán azért, mert amit ő tudott, arra úgysem lehet senkit sem megtanítani. Egyetlen sportember se kövesse “metódusát,” ahhoz Arne Borgnak kell születni! Harminc évig Svédországban rekordjait megdönteni nem tudták; világrekordjait túlszárnyalták azóta és mint itt is, meg kell magyarázni, — hogy ki is volt Arne Borg? Sokat, nagyon sokat írtak róla, de aligha hiszem, hogy ezt a történetet valaha is feljegyezték. Pedig adalék egy arcélhez, egy korszakhoz, amely örökre a homályba fűlt. Az uszoda és mindaz, ami akkor történt, már meszsze mese lett. — Arne, Te régi, Te kedves öreg fiú, Te elmerült ifjúság, meg vagy? Emlékszel erre? Élsz-e még? TERJESSZE LAPUNKAT!
