Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-14 / 37. szám
16. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Sept. 14, 1972 A POROS AKTÁK MESÉLNEK: i FORTUNÁT NEM LEHET BECSAPNI (Folytatás) — Azt hiszem, Budapesten .. . nem is . . . igen, emlékszem, egy vidéki utamon . . . grófi barátom birtokára utazva éppen . . . vagy talán nem is akkor . . . Ejnye doktor uram, hát nem elfelejtettem ?! — Végtelenül sajnálom, Fischer ur, de ebiben az esetben a végzést nem Írhatom alá. — Ugyan kérem, mi ez a sértő bizalmatlanság? Talán kételkedik szavam hitelében? — Távol áll tőlem, Fischer ur! De méltóztassék megérteni helyzetemet, a roppant felelősséget! — Végülis, hogyan kapom meg a pénzemet? — Szíveskedjék a birósághoz fordulni és pro-forma pert indítani egyesületünk ellen. Hangsúlyozom: pro forma, a nyilvánosság teljes kizárásával, satöbbi, satöbbi... Mi az Ítéletig a pénzt bírósági letétbe helyezzük s amint megtörtént a döntés az ön kezeihez haladéktalanul kifizetjük. De Ítélet hiján sajnos, nem állhatok rendelkezésére. Felbukkan a zólyomradványi jegyző Fischer ezekután már meglehetősen ideges volt, rá vágta az ajtót a Jósziv egyesület jószivü titkárára, akit azonban az események napokon belül fényesen igazoltak, s Fischer a várt tízezer forint helyett másfél évi börtönt kapott. Mert még mielőtt Fischernek módja lett volna megindítani a dr. Hajduska által javasolt pert, egy bizonyos Taub Sándor zólyomradványi jegyző bűnvádi feljelentést tett Fischer ellen csalásért, amelynek alapján a szélhámost a rendőrség őrizetbe vette. Fischer nagy balszerencséjére a zólyomradványi jegyzőnek a húzás után négy esztendővel, s néhány nappal azután, hogy a szélhámos a Jósziv egyesületnél tárgyalt, eszébe jutott, hogy a fiókjában még van néhány 1897-ben vásárolt sorsjegy. S mivel úgyis Budapestre vitt az útja, elhatározta, hogy utánanéz, nem kedvezett-e neki annak idején a szerencse? A jegyző egyenesen dr. Hajduskát kereste fel. — Évekkel ezelőtt játszottam a Jósziv sorsjátékon. Akkor nem volt módomban megtekinteni a nyertes számok listáját, később meg is feledkeztem róla. A minap viszont eszembejutott a sorsjegy. Kaphatok felvilágosítást: nyertem vajon a játékon? — Szabad kérem a sorsjegyet? — Itt van, tessék — mondta a jegyző s tárcájából a titkár asztalára tette a kis papírlapot. A titkár megnézte a számot, s nem akart hinni a szemének. 4576. sorozat, 99 nyerőszám! Fejből is emlékezett rá, hogy Fischer ur ugyanilyen szám alapján tartott igényt a tízezer forintra. A biztonság kedvéért azonban előkereste feljegyzéseit. Megkérte a jegyzőt, hogy az ügyben fáradjon vissza másnap. Addig alaposan átgondolta a dolgot. S arra a következtetésre jutott, amelyre az első pillanatban is gondolt: Fischer bizonyosan csaló, s csak Taub lehet a jogos nyertes. Igenám, de az ügyet nem intézheti el egyszerűen azzal, hogy kifizeti a tízezer forintot Taubnak, s az ügy el van intézve. Végtére is Fischer kezében ott van a jogerős bírósági végzés. Ezt valamilyen módon érvényteleníteni kell. Mégpedig csak egyféleképpen lehet: ha egy bűnügyben bebizonyosodik, hogy tulajdonosa csalárd módon és szándékkal jutott hozzá. Hiszen a kereskedelmi és váltóbiróság egyébként nem változtathatja meg elhatározását, mert az mindenben megfelel az alaki követelményeknek. Dr. Hajduska — tanácskozott a Jósziv egyesület jogtanácsosával is — úgy döntött, hogy mindenről felvilágosítja a zólyomradványi jegyzőt. Taub uram a rendőrségen Szegény Taub uram másnap majdnem leesett a székről, amikor nemcsak azt tudta meg, hogy tízezer forintos nyeremény várományosa, hanem azt is, hogy erre a nyereményre már előtte valaki igényt tartott. Először csaknem nekiugrott dr. Hajduskának: igaz, hogy a falujában, a jegyzői hivatalban alaposan hozzászokott az aktagyártáshoz, de ilyen ügye természetesen nem volt, s más dolog, hogy ha a jog útvesztőiben az embernek saját magának kell bujkálnia, hogy az egyébként jogos jussához jusson. Aztán a rendkívül udvarias, finom modorú titkárnak mégis sikerült lecsillapítania a vendégét. Az elfogadta, hogy ebben a helyzetben a Jósziv egyesület nem fizethet, megelégedett azzal, hogy dr. Hajduska azonnal intézkedik a pénz bírósági letétbe való helyezése iránt, s elfogadta azt a tanácsot is, hogy azonnal menjen a rendőrségre és tegyen feljelentést Fischer Albert ellen. A rendőrségen meghallgatták Taubot és még aznap bevitték Fischert. A szélhámos kétségbeesetten tagadott. Ragaszkodott az öt elégett sorsjegy meséjéhez és csak anynyi'ban módosította: lehet, hogy csak négy égett el közülük, az ötödik éppen a nyertes, valamilyen uton-módon Taubhoz került. — így hát továbbra is őt illeti a nyeremény, legfeljebb nem bírósági végzés alapján, hanem a tőle jogtalanul eltulajdonított eredeti értékpapír visszajuttatása után. Fischer azt magyarázta: Taub éppen azért jelentkezett olyan későn, mert lopott sorsjegyéről lévén szó, igyekezett minimálisra csökkenteni a kockázatot, s megvárta, amig minden kockázat nélkül felveheti a nyereményt. Elképzelhető Taub felháborodása, amikor megtudta, hogy a csaló még őt vádolja lopással! Tanuk egész sorát kellett felvonultatnia, akik tudtak a sorsjegyről, látták nála és annak idején tanúi voltak annak, hogy sorsjegyet vásárolt. Perdöntőnek számított a zólyomradványi tanító vallomása. A derék iskolamester elmondta: éppen ő volt az, aki azt tanácsolta Taubnak, ha már Budapestre utazik, akkor érdeklődjék a Jósziv egyesületnél, ne mnyert-e esetleg a sorsjegye? A jegy zó okmány szerű tizonyitékot is talált a maga igaza mellett. Felforgatták az egész házat, mire a padláson egy ládában megtalálták azt a banklevelet, mely köszönettel nyugtázta a Zólyomradvány község jegyzőjétől beérkezett 2 forint 35 krajcárt, közölve egyben, hogy az összeg fejében mellékelten küldenek egy darab Jósziv sorsjegyet, mégpedig a 4576 sorozatból a 99-es számút. Borravaló a detektiveknek Hátramaradt még egy lehetőség: hátha két azonos számú sorsjegy került forgalomba, és igy bár Taub igazat mond, Fischer nem szélhámos. A Franklin társulat nyomdájának igazgatóját meg is eskették vallomására, amelyben órákon át tagadta a sorsjegyek előállításának bonyolult, tévedést és hamisítást kizáró módját, kifejtve: két azonos számú sorsjegy semmi körülmények között nem kerülhet forgalomba. Fischer másfél évet kapott, Taub pedig megkapta a tízezer forintot. Az akkori szokáso kszerint egy részét felajánlotta a Detektiv Testület jóléti céljaira. A századforduló után ugyanis az uj detektivfőnök, Krecsányi Kálmán meghonositotta a szokást, sikeres nyomozás esetére magas jutalom jár a titkosrendőrnek. A pénzt rendszerint azok a károsultak adták, akik a rendőrség munkája nyomán visszakapták értékeiket. Egészen a második világháborúig bevett szokás volt, hogy sikeres nyomozás után megvámolják a feljelentőket. A detektiveket nem menti, hogy egyébként meglehetősen alacsony volt a fizetésük. A Detektiv Testület 1926-ban kiadott, a negyvenéves jubileumot ünneplő évkönyve jellemző módon igy magyarázkodott: “Ha egyik-másik nagy rablógyilkossági esetben a nyomozás nem végződik sikerrel, az eredménytelenség külső okokra vezethető vissza. A pénzügyi kormány kényszerű szűkmarkúsága hátráltatja a legtöb besetbsn a sikert: Kicsi a rendőrség autóparkja, a detektív testület tagjai semmiféle költségmegtéritést, vagy nyomozati pótlékot nem kapnak. Amig a berlini, a londoni, a newyorki detektív testületek tagjai repülőgépekkel rendelkeznek. (Folytatjuk) i
