Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-14 / 37. szám
Thursday, Sept. 14, 1972___________________________________MAGYAR HÍRADÓ________________________________________________7. OLDAL Az elnökválasztás előjátékai Irta: ACZÉL BENŐ Jelenleg, mint minden négy évben, megint elnökválasztás lesz az Amerikai Egyesült Államokban. Egyelőre az előjátékok folynak a pártkonvenciók, a választási kampányok, a pártprogramok körüli vita és hasonlók. Természetesen, a televíziós hálózatok részletesen beszámolnak mindezekről, ami újságírói szempontból rendkívül szórakoztató, noha egyáltalában nem izgalmas; kivéve persze a pártok híveit, akik szerint Amerika sorsa függ attól, hogy ki lesz az elnök. Az elfogulatlan szemlélő szerint azonban Amerika sorsa egyáltalában nem függ ettől, amit bizonyít az, hogy a két párt úgynevezett “platformja” nagyjában azonos. E sorok írójának megfigyelése szerint a demokrata párt és a republikánus párt nem egyéb, mint két külön csoport, amelyek felváltva nyerik el a kormányhatalmat, aszerint, hogy melyik csoport kormányzása eredményésebb. Ez á rendszer, legalábbis Amerikában, sikeresebbnek bizonyult, mint az európai parlamentáris rendszer, amely bizonytalanná teszi a kormányzó csoport uralmának tartamát. Omerikában az elnök és pártja négy évet kap, hogy bebizonyítsa, mennyivel jobb, mint a másik csoport, s ehnyr idő nagyjában elegendő a bizonyításra. Az európai parlamentáris rendszerekben a néphangulat átmeneti változása is elég. arra, hogy á kormányt leszavazzák és uj választásokat Írjanak ki, ami kétségtelen zökkenő az ország ügyeinek sima vezetésében. Az egyetlen kivétel a parlamentáris rendszerek országaiban Anglia, de az általános vélemény szerint az angol nép politikai érettsége és Ítélőképessége is kivételes és a rendszer ottani sikere ennek tulajdonítható. A nagy pártok konvenciói látványosságnak kétségtelenül érdekesek: a résztvevő delegátusok tömegé, a nézők szemében kis jelentőségű viták szenvedélyessége, a viták eldöntése során a szavazatok számlálása, a demokrata pártkonvención az alelnök személye körüli bonyodalmak és még sok minden, amit egy lélegzetre el sem lehet mondani. Felvonulások, zene, a republikánus pártkonvención az elnök feleségének ünneplése, ami mindenkinek tetszett, mert az ünnepelt valóban kivételesen bájos nő. A republikánus pártkonvención izgalmat okozott egy kis csoport, amely meg próbálta akadályozni, hogy az elnök a republikánus párt jelöltségét elfogadó beszédet telt ház előtt mondhassa el. Természetesen a terv nem sikerült, mert a rendőrök többen voltak, mint a tüntetők. A tüntetés célja az volt, hogy kifejezze az “establishment”-tel szemben érzett elégedetlenséget, de a tiltakozók nem gondoltak arra, hogy ez az elégedetlenség, ha létezik, úgy is kiderül a novemberi választáson. A szavazatok ugyanis pontosabban fejezik ki a nép akaratát, mint a leghangosabb és legerőszakosabb tüntetések. A nép nem azt akarja tudni, hogy ki ordít hangosabban, hanem azt, hogy a többség meg van-e elégedve a kormánnyal, vagy sem. Ha nincs megelégedve, akkor érvénybelép a régi amerikai elgondolás: “kick the rascals out!” — vagyis: ki kell rúgni a gazfickókat. De ha kiderült, hogy a többség az “establishment” intézményeivel és eredményeivel nagyjában meg van elégedve, akkor ezen csak újabb négy év elteltével lehet változtatni. Sok minden van Amerikában, amivel azok, akik nem itt születtek, nincsenek megelégedve: de ezek a jelenségek rendszerint a szabadság túlzásaival kapcsolatosak. A honalapító atyák és Jefferson, aki az alkotmányt megszövegezte, nem gondolhattak se fasizmusra, se a nácizmusra, Tehát az egyéni szabadság legcsekélyebb megszorítása is alkotmányba ütközik, ami ma már — legalábbis gyakorlatilag — nem helyeselhető. Az “establishment” ellen tiltakozók tehát nyugodtan húzódhatnak a kommunista rendszer felé és csak nevetnek, ha arra gondolnak, mi történnék velük, ha ugyanazt, amit Amerikában csinálnak, Oroszországban csinálnák. De az amerikai pártok megengedhetik az egyéni szabadság túlzásait, mindaddig, amíg nagyjában mindegy, melyik párt győz, mert négy év múlva az amerikai nép törvényt ül felette. CSALÁDI SAROK: ELSODORT GYERMEKEK... Az úgynevezett “Desramault-béby ügy” Angliában és Franciaországban igen hires — más országokban ismeretlen —, amit természetesen érthetővé tesz az, hogy angol anya és francia apa tragikus színezetű és évek óta húzódó pereskedése áll a középpontjában angol és francia bíróságok előtt, váltakozó Ítéletekkel és döntésekkel abban a kérdésben, hogy kit illet a most két éves és négy hónapos Caroline nevű kislányuk, az apát vagy az anyát, hol legyen a gyerek állandó lakhelye, Angliában, vagy Franciaországban? Ilymódon a gyermekért folyó szülői küzdelem valamiképpen túlnőtt a családi háborúskodás keretein és internacionális, sőt nacionális jelentőséget nyert, angol legyen-e Caroline Desramault, vagy francia ? A francia bíróság legújabb döntése szerint Lindának —, az anyának — jogában áll — átmeneti időre Angliába vinni a most Franciaországban tartózkodó kisleányt. Linda elutazott Párisba, hogy felkészüljön a gyermek átvételének napjára. Az apa, René Desramault, a bírósági határozat után kijelentette, hogy a gyermeket semmi szín alatt nem adja át az anyjának, inkább elrejti valahol, mert biztos abban, hogy ha Caroline áttelepül az anyjához Angliába, akkor ő végképpen elveszíti. A Carolineért folyó csata tehát még sok szomorú és keserves fordulat lehetőségét rejti magában. Az elmúlt másfél éven belül az ügy foglalkoztatta az angol és francia bíróságok különböző fórumait, az angol fellebbviteli bíróságot, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, sőt Heath miniszterelnököt is. A Guardian-ban, Anglia egyik vezető lapjában, Jill Tweedie-nek, az ismert ujságirónőnek hathasábos cikke jelent meg a Desramault-ügyről... De már a cikk nagybetűs alcíméből kiderült, hogy Jill Tweedie nem elsősorban a Desremaultügyről ir, de azzal kapcsolatban saját kálváriájáról. Az alcím igy hangzik: “Tíz évvel ezelőtt a lányomat és a fiamat váratlanul magávalvitte Angliából magyarszármazásu apjuk. Néhány pár elhasznált kis cipő, egy agyonnyűzött játékmackó maradt utánuk, semmi más. Saját esetemnek tehát van bizonyos párhuzama a Desremaul-üggyel, s ha másért nem, azért föl jegyzésre méltó, hogy ábrázolja azokat a tipikus motívumokat és problémákat, amelyek az újságcikkek mögött rejtőznek.” Sajátságos dolog: a Desremault-ügy, amely az elkövetkező napokban ismét első-oldalas esemény lesz az angol lapokban és vissza-visszatérő riport a televízió hir-müsoraiban, a Jill Tweedie cikken át kapott valamelyes magyar mellékzöngét. A két ügynek vannak hasonló, de vannak merőben különböző motívumai. René Desmarault diák volt Angliában, amikor feleségül vette az akkor 18 éves Lindát. Házasságuk két hónappal később zátonyra futott és a fiatalember hazautazott Franciaországba, még mielőtt gyermekük megszületett volna. Tiz hónappal később viszont — amikor Caroline már nyolc hónapos volt — az apa pert indított angol bíróság előtt a gyermekért. Az angol biró az apa javára döntött. A következő indokok vezették: Linda, az anya mindössze 19 éves volt, házasságkötés előtt rezerválist adott, Caroline tehát római katolikus lett, az apa vallását követve. Az angol biró úgy látta, hogy a római katolikus gyermek egy tipikusan anglikán család körében nem volna a számára legmegfelelőbb környezetben. René Desramault hazavitte magával a kisleányát Franciaországba. Linda azóta harcol érte. Jill Tweedie házassága a magyar férfivel több éves együttélés után bomlott fel. A gyermekek ebben az esetben is az apa vallását követték, katolikusok voltak. Még mielőtt a válóper bíróság előtt lefolytatódott volna, a magyar férj, akit Jill Tweedie nem nevez meg cikkében — a gyermekekkel együtt ismeretlen helyre távozott. Hónapokkal későb blevelet kapott: az apa a' gyermekekkel együtt Bécsben telepedett le. Jill Tweedie nyomban Bécsbe utazott. Végre újra találkozhatott gyermekeivel, akik akkor már lassan-lassan felejteni kezdték az angol nyelvet és bécsi dialektusban beszéltek. Hazatérése után pert indított a gyermekeiért — angol ügyvédek, osztrák bíróságok, tolmácsok, periratok fordításai, hoszszu és keserves jogi tanácskozások és a tömérdek költség után minden zsákutcába futott. Most már évek óta nem látta gyermekeit. S nem tudja, váratlan felbukkanásával nem okozna-e nagyobb kárt a gyermekek lelkiállapotának, mint igy, távolmaradásával, némaságával. Különös konfliktusok országhatárokon át: kis ügyek a világméretű kérdések árnyékában. De az egyén számára nem kevésbé tragikusak és nem kevésbé — életveszélyesek. Vándor Péter VAGYOK anyád és gyermeked puha sietős nyári csönd vagyok terite.t asztal csodája ölelkező kezek melege vagyok tűz fényéhez menekülő bogár felszálló sürü furcsa izü füst és vagyok tüzbe hulló forgács torokra égett halk sikoly szárnyas tűzben recsegő gally föld melege tél halála csöndes tábortüzek láng öröme és láng örömök ura viz vagyok szemekben vizekben némaság némaságnak kútja kút ban a nyugalom nyugalom számban szavaimban szavak alján parázs SZIKORA KATALIN MOSOLYOGJUNK ABSZTRAKT DOLGOK Egy modernista festő megnősül. Néhány hét után kérdezik az asszonykától, hogyan élnek, boldogok-e ? — Ó, nagyon — lelkesedik a fiatalasszony. — A férjem egész nap fest, én meg főzök. Azután ki kell találni, hogy ő mit festett és én mit főztem. ACZÉL BENŐ
