Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-24 / 34. szám
1 16. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, August 24, 1972 ❖ ❖Elbeszélések és igaz történetek ❖ ♦> *% A POROS AKTÁK MESÉLNEK: A RENDŐRSÉG BOSSZÚJA (Folytatás) A kocsmáros ' a rendőrségre megy Takáts úgy vélte, hogy jól ismeri Mandl József vendéglőst, akinek a Garay téren volt kocsmája. Félrehivta, s ajánlatot tett neki. Mandl gyakran fizet összegeket különböző szállítóknak, ügynököknek, ő a hamis százasokat nyolcvan forintért kapja Takátstól. A többi az ő dolga. Mandl azonnal alkudozni kezdett, csak ötvenet Ígért egy százasért. Végül is megállapodtak hatvanöt forintban. Takáts mindjárt át is adott 215 hamis bankjegyet az orgazdának, aki azonban nem tudta kifizetni a megfelelő ellenértéket valódi pénzben. Másnapra beszélték meg az elszámolást. Takáts addig is visszavonult a Royalban bérelt lakosztályába. Gondosan megrendelte másnap estig a menüket, s a lelkére kötötte a szálloda személyzetének: csak a meghatározott időben a pincéreknek van otthon, azonkívül senkit nem fogad. Az egykori ifjúsági vezér azonban még a reggelit sem költhette el. A kocsmáros a 215 darab hamis százforintossal a rendőrségre sietett, a rendőrség pedig a Royal szállóba. Takáts már aludt. Egy pincért bíztak meg azzal, hogy egy papírdarabbal a kezében álljon a szobaajtóhoz, s kopogjon be. Takáts felébredt, s mérgesen kérdezte: mi van? A szobapincér azt válaszolta, hogy sürgős távirat érkezett, azonnal át kell adnia. Takáts belülről megfordította a kulcsot, s ebben a pillanatban a detektívek benyomták a szoba ajtaját. A volt ügyvéd megróbált az éjjeliszekrényhez férkőzni, azon feküdt töltött revolvere. De már nem volt ideje az öngyilkossághoz. Ezekután viszonylag nyugodtan öltözött fel, s ment a rendőrtisztekkel a főkapitányságra. Oravecz, akit másnap reggel fogtak el, — újságpapírba hozta Takátsnak az újabb hamis százasokat, az utánpótlást — már kevésbé nyugodtan viselkedett. — Végül is azonban ő is a rendőrségre került, akár csak a hamisító banda többi tagja. A per tárgyalásakor összesen harmincötén ültek a vádlottak padján. Takáts — miután letöltötte hétesztendős büntetését — kivándorolt. 1911-ben szerepelt utoljára a bűnügyi krónikában. A budapesti rendőrség Budapesten elfogott valakit, aki hamis százkoronásokat próbált forgalomba hozni. Amikor megkérdezték tőle, hogy kitől kapta a hamis pénzt, bevallotta, hogy kint járt egyik hozzátartozójánál Angliában, s egy kocsmában megismerkedett Takáts Zoltánnal. Ő bízta meg a hamis pénz forgalomba hozatalával, s busás hasznot ígért neki. A budapesti rendőrség megkérésére az angol rendőrség letartóztatta a pénzhamisítót. Úgy volt, hogy kiadják a magyar hatóságoknak, előbb azonban valami disznóságért kellett felelnie, s közben kitört a világháború. Akkoriban tűnt el dr. Takáts Zoltán végleg a közérdeklődésből. A SZARVAS-CSÁRDÁBAN TÖRTÉNT A budapesti rendőrség történetének újabb, igen érdekes epizódjához értünk. A holttesteket azután fedezték fel, hogy a Szarvas-csárdában eloltották a tüzet. A csárda tulajdonosa, Szarvas István, felesége, Margit nevii lányuk és Tabányi Pál kocsisuk esett áldozatul a kegyetlen gyilkosságnak. A gyilkosok aztán kirabolták, kifosztották a csárdát, a lakást. Végül pedig felgyújtották az épületet. A messzire látszó tűz nyomán siettek a Szomszédok Szarvasék portájára, s igy fedezték fel a rablógyilkosságot, amely nagy izgalmat keltett. Mozgósították a rendőrséget, amely azonnal kivonult Budapestről a fővárostól harminc kilométernyire fekvő Dánospusztára, a bűntény színhelyére. Először ujjlenyomatok nyomán A szörnyű bűnténnyel már kezdettől fogva cigányokat gyanúsítottak. Több cigánykaravánt is láttak a bűncselekmény napján, 1907. junius 20-án a környéken. Mindjárt arra gondoltak, hogy valamelyikben kell keresni a tetteseket. A helyszínen megtartott szemle ugyanis már kezdettől fogva több tettesre vallott. A csárdában mulatozás maradványait találtak, többek között egy félig törött poharat, amelyen jól látszott egy véres ujjlenyomat. A magyar rendőrség — történelmében először — döntő szerepet szánt a vizsgálatban ennek az ujjlenyomatnak. Ez akkor tudományos újdonságnak számított: az angol rendőrség a századforduló körül kezdte el alkalmazni az ujjlenyomatrendszert. Egy magyar rendőrtiszt hozta magával Londonból, Edward Henry calcuttai rendőrfőnök könyvét, azonkívül az összes, Londonban használ-t nyomtatványok mintáit, horganylemezt, gumihengert, sőt festéket is... A hivatalos ujitó kedv nem túlságosan buzgolkodott. Három esztendeig hevertek ezek az eszközök valahol a rendőr-főkapitányságon, a külföldi szakirodalomban elég sok szó esett az ügyről, de bevezetésével késlekedtek. Aztán 1905-ben ismét feltámasztották a dolgot. Két rendőrtisztet küldtek Londonba. A Scotland Yard laboratóriumában hosszabb ideig tanulmányozták a daktiloszkópiát, s hazatérve könyvet Írtak róla. A közvélemény azonban még nem tudta, hogy Fancis Galton orvosból lett rendőrfőnök és Edward Henry közös felfedezése korszakot nyitott a bűnüldözésben. A daktiloszkópiáról, az emberi ujjak soha nem ismétlődő fodorvonalainak lenyomatairól a dánosi ügy kapcsán hallottak először Magyarországon széles körben. Ma, ha ujjlenyomatot találnak a helyszínen, mindenekelőtt a rendőrség bűnügyi nyilvántartójában néznek körül. Ha a tettes, aki óvatlanul hátrahagyta névjegyet, valaha is büntetve volt, máris megvan az azonosítás. Amikor azonban a hatalmas apparátussal nekiláttak a nyomozásnak, még nem volt ilyen ujjlenyomat-gyűjtemény. A detektívek a m. kir. csendőrség segítségével egymás után fogták be a cigánykaravánokat, s aztán ujjlenyomatot vettek, s igy folyt az összehasonlítás, egyelőre eredménytelenül. Mindenesetre a régi módszereket sem vetették el. Senkit sem engedtek el ujjlenyomata felvétele után, hanem szigorúan őrizetben tartották. Az elfogottakat ütötték-verték, éheztették, s inni is csak több napönként adtak nekik. A lapokban a cigányok ellen uszító cikkek jelentek meg. ‘Az Újság’ például azt irta: “A cigányok kivétel nélkül gyilkosok, rablók tolvajok és gyújtogatok! Itt az ideje, hogy visszatérjünk, elővegyük és megvalósítsuk azt a régi és nagy költségbe kerülő tervet, amely szerint a cigányokat az egész országban összeszedik, a Hortobágyra telepitik őket és állandó őrizet alatt tartják.” Sokan úgy vélték, hogy a cigányok által elkövetett kegyetlen gyilkosságot az egész cigányságon kell megbosszulni. Ezért folyt aztán az emberek tömeges kínzása. A lapok közben megírták, hogy az ujjlenyomat bizonyosan leleplezi majd a tetteseket. A cigányok erre ezrével elvágták, megcsonkították ujjaikat. Nem tudták, hogy ha a seb begyógyul, a csontokon is éppen olyan lenyomatot ad az újra kinőtt bőr, mint amilyen lenyomata volt az egészséges ujjnak. Ez a védekezési mód azonban mindenesetre késleltette a nyomozást. Az elfogott cigányokról nem lehetett ujjlenyomatot venni, meg kellett várni, amig sebeik begyógyulnak. De ha már egyszer fogva voltak, “foglalkoztak” velük. Ady Endre felháborodottan emelt szót a dánosi események miatt. Ady Endre véleménye A hisztérikus tömeghangulattal szembeszállni nem kis bátorság kellett. A költőnek volt.. Ezt irta: “A Szarvas-csárda közel van a Wekerle Sándor Dánosához. Ez az oka, hogy kissé izgatottabban pipáznak az urak Pest vármegye székházában. Kissé izgatottabban, de azért nem kell aggódni miattuk. Ők maguk se gyógyithatatlanul busák és nyugtalanok. Jönnek a hírek: van gyilkos csőstül, dolgoznak a csendőrök Pest vármegye hírnevén nem fog semmi folt esni. (Folytatjuk)
