Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-17 / 33. szám
" 6 OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, August 17,1972-SZENT ISTVÁN ÖRÖKSÉGE Irta: DR. IJJAS JÓZSEF kalocsai érsek Szent István országalapitó, első' magyar király születése ezredéves jubileumának ünneplését nem előzte meg valamiféle most divatos “közvéleménykutatás” arról, hogy él-e még tisztelete a magyarságban, igénye-e népünknek az ő esztendős ünneplése? A jubileumi esztendőnek országos harangzúgással hírül adott megnyitása után olyan természetes erővel lendült üde pompázásba ünneplésének sorozata, mint kitavaszodáskor a természet zsendülése és virágba borulása. Ennek a tiszteletadásnak melegségét nem most kellett felszítani, sem itthon, sem a haza határain túl élő magyarok lelkében. Csak az üdítette fel most az ünneplő kegyelet ezredéves szemlélet nagy tükrében, ami az ezer év alatt mindig is megvolt a magyar nép minden rétegében. Az csak természetes, hogy a vallásos ünneplés egybevonja emlékezésében a Szent Király ezer év előtti megkeresztelkeüésének ünneplését a magyar kereszténység 1000 évének elmélyedő értékelésével. Amit egyénisége nagyságáról és hatalmas Ramsey Clark, volt igazságügyminiszter, aki két hetet töltött Hanoiban, Észak-Vietnam fővárosában, hazaérkezése után, egy sajtóértekezleten kijelentette: Majdnem formális Ígéretet kapott Hanoiban arravonatkozóan, hogy a közeljövőben néhány amerikai hadifoglyot szabadon bocsátanak. I)r. Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Parisban titkos tárgyalásokat folytatott Xuan Thuyval, az északvietnami tárgyalási bizottság vezetőjével és Le Dúc Thoval, aki az északvietnami Kommunista Párt politikai bizottságának a tagja és az északvietnami tárgyalási bizottság tanácsadója. Egy keletnémet személy szállító repülőgép, nemsokkal Kelet-Berlinből történt felszállása után, lezuhant, kigyulladt és elégelt. Fedélzetén 156 személy tartózkodott, mindegyikük szörnyethalt A polgári személyszállítás történetében ez volt a .második legnagyobb arányú katasztrófa, a vizsgálatot az illetékes hatóságok megindították az ügyben. __ __ _,J4, életművéről az ősi mondák, legendák, krónikák és népmesék hagyományoztak az utókornak, az mind eleven valóságban élt és életben maradt nemcsak a vallásos tisztelet hagyományaiban, hanem a nép ajkán is. Nem hozott törést a hagyományos tiszteletben az, hogy a történelemtudomány komoly kritikával értékelte újra a krónikák és legendák feljegyzéseit, majd ennek nyomán a művészek ismert alkotásait is. Történelmünk változatos értékelései során Szent István fennkölt alakját is sokféle megvilágításban láttatták népünkkel, de lényének és nagyságának igaz tisztelete változatlanul megmaradt. Az elfogulatlan, komoly és józan vizsgálódás csak megtisztította idegen vonásoktól és túlzásoktól, ezzel tisztázta azt a képet, mely a magyar nép lelkében “István királynak szive gazdagságáról” mindig tiszteletben maradt. Ma növekvő ifjúságunk is úgy ismerí meg a LEGENDA VAGY VALÓSÁG: mostani jubileumi ünneplések során Szent Istvánt, mint történelmünk egyik legnagyobb “lélekóríását”, akit ünnepelnünk kell, akinek jellemnagyságán buzdulni lehet, akinek életművét az igazolja, hogy ezer év után is itt vagyunk azon a földön, melyet ő hagyományozott a magyarságnak, hogy ez hazája legyen, és magunkénak mondhatjuk ezt az országot, melyet ő szervezett életképessé, egységes néppé, nemzetté. A magyar nép pedig megerősödik a hagyományos tiszteletben. VI. Pál pápa a jubileumi szent évre küldött apostoli levelében ilyen buzdítással szól a magyar néphez: “Tartsátok kitüntető kötelességteknek, hogy a múlt eseményeiről ne csak emlékezzetek, hanem egyúttal tanúságot is tegyetek a régi és mindig uj hitről, az őseitek szent örökségét a maga tisztaságában és érintetlenségében adjátok át utódatitoknak”. így hódolnak a magyarok templomokban, iskolákban, ünnepélyeken, tárlatokon, irodalomban; énekkel, dalokkal, hangversenyeken, uj műalkotásokkal, bélyegeken; búcsúkon ereklyéi előtt, nevét viselve — idehaza és távolba szakadtán. Szent Királyunknk így megújuló tisztelete igazolja a szállóigét: “Első Királyunk a hon fe- : lett, de utolsó lesz, kit népe feled.” “Gróf Eszterházy” sztori Irta: VASVÁRY ÖDÖN Vasváry Ödön A hires canadai telepitő, aki gróf Eszterházy Pálnak nevezte magát, még ma is intenzív kutatás tárgya, éppen azért, mert származását és iga.. zi nevét még ma is homály fedi. Egyetlen dolog bizonyosnak látszik felöle: az, hogy az Eszterházyakhoz semmi köze sem volt, az arisztokrata nevet csak úgy “felvette”. Egy régebbi cikkemben foglalkoztam vele* s megemlítettem, hogy valódi nevét kutatva három név között válogathatunk. Az egyik Papp Kér. János, a másik Sarlay Pál és a harmadik: Grünspan Izidor. A legrégebben gyanított név a Papp Jánosé. Bárki állította, hogy emberünket igy hívták, bizonyítására sohasem került sor. Hasonlóképpen a Grünspan Izidor névre sincsen bizonyíték. Ezt a nevet Pásztor Árpád, egy régi világutazó újságíró vetette bele a vitába, anélkül azonban, hogy egyetlen sor bizonyitékot is állított volna melléje, így ennek a két névnek valódisága áll a leggyengébb lábon. Másképpen áll a dolog a Sarlay Pál névvel. Egy ilyen nevű ember csakugyan létezett és szerepelt is a magyar életben, bár a rekord nem valami dicsekedésre méltó. Ez a Sarlay mint 48- as honvéd kezdte el pályafutását, illetve előbb takácslegény volt. Ezeket tudjuk felőle: Már 1850-ben Győrmegyében kezdett szélhámoskodni, mint “Petőfi Sándor”, akit abban az időben természetesen rejtegetni kellett. Sikerült gróf Zsigray Lászlónét is elámitania, aki hosszabb ideig rejtegette és segítette. Utána a környék református lelkészeinél járt hasonló mesével, de mikor gyanakodni kezdtek rá, abbanhagyta és szülőfalujában húzódott meg. 1857-ben bukkant fel újra, Rónay Jácint, Benedekrendi tudós szerzetes, akinek hazafias magatartása miatt szintén külföldre kellett menekülnie, ir róla. Rónay Londonban találkozott Sarlayval, aki akkor már az ottani magyar emigránsok között szélhámoskodott. Két magyar hölgy, özv. Benkőné és leánya, Gál Sándomé barátságába hízelegte magát, mint “Petőfi”. A hölgyek tudták, hogy Rónay ismerte Petőfit, s nagy meglepetésként mutaták be neki ezt a Sarlayt. Rónay maga írja le a találkozást: “Megjelent hát a nevezetes férfiú, zömök, piros-pozsgás, hirtelenszőke, alig 25 éves fiatalember, minden inkább, csak nem költő és legkevésbé Petőfi.” Dicsekedésekkel teli beszéde is a teljesen műveletlen embert árulta el. “Én azt hiszem” — írja Rónay —, “hogy megszökött kocsis vagy bojtár, aki urát meglopta, vagy talán'éppen nehéz vasból szabadult lókötő.” Később egy magyar birtokos ember megírta Rónaynak a saját tapasztalatát Sarlayval. Ennél már, mint osztrák börtönből szabadult szabadsághős, Eszterházy néven mutatta be magát. (Ez az adat erősen alátámasztja azt a véleményt, hogy az ál-Eszterházy csakugyan Sarlay Pál volt. V.ö.) Ez a birtokos megsajnálta a toprongyos embert, rejtegette, ellátta hónapokig. A “szabadsághős” annyira behízelegte magát a családnál, hogy végre egyszerűen megkérte a házikisasszony kezét. Angliában hatalmas örökség vár reá, s ezért Londonba kell utaznia. Hittek neki, sőt: még az utazáshoz szükséges pénzt, tizezer forintot is előteremtették, amiből valóban Londonba utazott. Később az Amerikából visszatért Perczel Móric, volt honvédtábornok segítette, aki alatt állítólag a szabadságharcban szolgált, de ott is gyanút fogtak és kiadták az útját. Az eddigi kutatás Sarlay Pál esetében ennél a pontnál megáll. A legutóbbi napokig semmi többet nem tudtam róla. Váratlanul azonban sikerült rábukkannom egy igen fontos adatra: Sarlay Pál Amerikába került és itt alaposan bebolyongta az óriási területet, eljutott egészen Californiáig, sőt Mexikóba is átment. Ennek a bolyongásnak Írott emlékei maradtak: Sarlay az egyik magyarországi lapnak pár év alatt nem kevesebb, mint 18 cikket irt. A cikkek Califomiában és Mexikóban Íródtak és az 1867—70-es években jelentek meg. Ezekhez a lapszámokhoz itt természetesen nem lehet hozzájutni, de Magyarországon kétségkívül megvannak. Tanulmányozásuk esetleg értékes adatokkal szolgálhat. Sarlay tehát átkerült Amerikába, miután Magyarországon már “Petőfi Sándor” és “Eszterházy gróf” volt. Mexikóból előbb irt, mint Califomiából. Levele 1867-ben kelt, tehát a szerencsétlen sorsú Habsburg főherceg, Maximilián kivégzésének évében. Lehetséges, hogy azokkal a magyarokkal került oda, akik az Egyesült Álla(Folytatás a 7-ik oldalon)