Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-29 / 26. szám
1 Ti 12. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 29. 1972 ÓHAZAI KÉPESLAP: FEHÉRVÁR EZER ÉVE Ha van valami, ami az ember életében fölébe nő az apró napi gondoknak, ez a hazája iránti kimondatlan, de mindig érzett patrióta ragaszkodni ás. Ide tartozik a szükebb (haza is: a hely, ahol élünk. Hogyan gondolhatnánk másra itt, Géza fejedelemnek és utódainak egykori sírhelye előtt állva, a Romkertnél nézelődő fehérvári embereket figyelve. Az egykori mocsarakból, kiemelkedő négy löszhát közül ide, a legmagasabbra épül mázsás kövekből, kőtörmelékből, mészhabarcsból Alba Regia temploma, melyet századok során tökéletesítettek, hiszen ide temetkezett az Árpád-ház jó része, s királyi utódaik közül' is számosán. Az ösztönt, mely hazánkhoz köt, még erősebben érezzük, ha távol vagyunk tőle. Ezt élték meg a trónviszályok miatt elűzött Árpád-házi hercegek is. S élik a maiak, meszsze szakadt honfitársaink is. Erre kell gondolnom, mert egy magyarul jól, de idegenes akcentussal beszélő csoport állt meg a Romkert előtt. Kilencszázlhetvenkettőben került Géza a fejedelmi székbe. Ezeréves jubileumát ünnepli a város és persze, hogy jönnek a külföldiek ... A háború vége felé is jártam itt, akkor, amikor sürü gomolyokban szállt a város kietlen utcáira a gond. Abban a szorongással teljes világban, amikor az átlag állampolgár előtt úgy látszott, nincs kegyelem, nincs reménység . . . Valóban: Budapest után Székesfehérvár szenvedett legtöbbet a második világháborúban. Itt, a város alatt építette ki a német Todt-szervezet az úgynevezett Margitvonalat. Az akkor majdnem c-tvenezres város kétszer cserélt gazdát, a németek leszerelték az üzemeket, elszállítottak minden mozdithatót. A város lakásainak 40 százaléka elpusztult. Kiégett a színház, romba dőltek az iskolák, középületek, műemlékek, használhatatlanná vált a kórház és a pályaudvar. A háború utáni első népszámlálás alig több mint hatezer lelket talált a romvárosban. Ahogy az erős villamosáram izzóváheviti a fémeket és fényük színével felfedi mivoltukat, úgy egy város életének intenzitása is felszikíázza az idegen előtt a közösség benső, felszín alatt rejtőző valóságait. E valóságban az emberi gondolkodásban, zsigerekben éppen úgy ott van a mult, mint a házakban, utcákban. A mohácsi katasztrófa előtt a királyi székvárosban, a díszes székesegyházban őrizték a magyar államiság jelvényeit: a koronázási ékszereket. Voltak rangos főnemesi paloták itt tartották a királyok az úgynevezett törvénynapokat. A kereskedők adtak, vettek. A kovács-' és mindenféle műhelyekből a kalapácsok magas, tiszta, erős csengése hallatszott ki. A székvárosban megforduló nemesek bizony megilletődve lovagoltak a kőházak, s magas templomok alatt. A sokaságtól nyüzsgő belvárosi utcákat járva jut ez az ember eszébe. Hányszor megtelhettek akkor ezek az utcák! Hiszen II. Endre itt fogalmazta meg, s hirdette ki az Aranybullát. Ez a város volt egy fél évezreden át a rendi országgyűlések színhelye is. Nézem a hatalmas barokk püspöki palotát. Köveit a törökök kiverése után a részben még álló Ár-Belvárosi utcarészlet pád-kori székesegyházból horclatta ide az akkori püspök. Ha nem teszi meg, akkor talán most nemcsak a Romkertet szemlélhetnék a látogatók, hanem I. István korának legszebb műemlékét. De ki gondolhatott a gyarmattá sülyiyesztett országban (Habsburg-kor) műemlékvédelemre. A mozaikszerü feudális társadalomban a kor általános erkölcsi szintje alatt minden osztálynak, minden nemzetiségnek, sőt mesterségnek megvolt a maga kötelező erkölcsi rendje. Azt jelentette ez, hogy minden ember magával törődött? Nem! Az érzelmi fogékonyság örök utravalója az embereknek. Különösen annak az embernek, aki elég erős ahhoz, hogy felverekedje magát valamilyen szellemi magaslatra. Nem ment ez könnyen itt sem, de a 18-ik zázadvég, a felvilágosodás kora, a 19-ik század {Jeje megkavarta azért Fehérváron is a levegőt. Számos iskola létesült és az iskolákban olyan emberek tanítottak, mint Ányos Pál, Baróti Szabó Dávid, Rájnis József, Virág Benedek. Itt járt iskolába Vörösmarty, Vajda János, Szalai László, Reguly Antal, Ybi Miklós és még sok jelesünk. Fehérvár sem volt több egy átlag vidéki városnál, ahol mint mindenütt, különféle erők, családi és osztályszövevények tömege, törtetés és nemes munka adta az életet. Néhány kisebb-nagyobb üzem ... A középiskolákban a szegény emberek gyerekeinek drága tandíj. Családi gazdálkodás, földszintes kisházak tengere a sok barokk torony körül . . .Ha az ember nagy építkezéseket lát, kezdetben nehezen tudja felismerni az építők igazi szándékait. Úgy tűnik, mintha az építők holmi mindenféle mellékes kisegítő munkával foglalkoznának. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején is efféle kuszaságnak láttam a Fehérváon megindult nagy építkezéseket. Most már tudom, mekkorát tévedtem. Az építők és a város vezetői nagyon is tudták dolgukat. Itt a Mezcföld szivében imponálóan nagy üzemek, s lakótelepek sora épült, a lélekszám megközelíti a nyolcvanezret. Minden emberi szívnek megvan a maga éghajlata és maga is éghajlat ... A faluból beözönlött tegnapi földművesek előtt igy uj, civilizált, életerős háttér, egy másféle életforma rendje, kívánatossága tündököl. Ez látszik, valahogy az arcokon is. Uj emberi nemzedékek virágozlak, születnek az ezeréves városban újjá, miközben a gyárakban, é p i t k e zéseken ezernyi hang kovácsolódik egyetlen hosszú lüktető morajjá. Nádasdi Péter MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN Világtehetségek Kocsis Zoltán és Ránki Dezső ismét Párisban vendégszerepeit és három hangversenyt adott ü Theatre de la Ville-ben. A Le Monde zenekritikusa rendkívül meleg hangú cikkben méltatja a fiatal magyar zongoraművészek játékát, s a többi között hangsúlyozza: “Amikor Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt hallgatjuk, a gyermek Mozartra, vagy a fiatal Chopinre gondolunk. Közép-Európa művészei játékuk finomságával vigasztalást nyújtanak azért, hogy olykor az acélhurok meganynyi mesteremberét kell hallgatnunk.” A kritikus szerint az est fénypontja Ránki és Kocsis közös játéka volt, amikor Mozart és Brahms dallamai “valósággal énekeltek”. “E csodálatos muzsikától megrészegülve hagytuk el a termet LEVELESLÁDA \ Kedves Szerkesztő Ur! Mint az Amerikai Magyar Világ állandó olvasója (nélkülözhetetlen) többször olvastam az Amerikai Magyar Református Egyesületről. Mint református embert különösen érdekelt ezen Egyesület munkája. A sokrétű segítségük egyedülálló. Ezen Egyesületnek köszönhetjük mi is torontói reformátusok, hogy uj, nagyobb templomot vehettünk, hogy minél többen hallhassuk Isten igéjét, melyet Seress nagytiszteletü ur oly szívhez szólóan magyaráz. Ezért néhány formába öntött gondolatommal szeretném köszönteni az Amerikai Magyar Református Egyesületet 29-ik Közgyűlése alkalmából: HAPPY BIRTHDAY! Hetven éves Egyesület Téged köszöntelek. Adjon erőt, hitet, bizalmat, e ragyogó, szép emlékezet, Hagy dobogja hát a szív, zengjék völgyek és hegyek, Éljen soká szer etet ben, e nagy segítő Egyesület! Molnár Béla Toronto, Canada ezután az álomszerű két és háromnegyed óra után” — írja végül a tekintélyes francia lap zenekritikusa. Ifjúsági konferencia Az európai magyar evengéliumi ifjúsági konferencia 13-ik találkozóját a németországi Maulbronnban “Élnihogyan és miért?” c. témával rendezték meg. A konferencián 9 országból, 95 személy vett részt. Előadók voltak: Bálint Géza politológus (Lund), Cseri Gyula, ref. lelkész, valláskutató (Mainz), Gémes István ev, lelkész, újszövetségi kutató (Deensen, Hann.), Huszár László muzeológus (Uppsala), Kardos István ref. lelkész (Burg/ Kastl), Kelemen Erzsébet ev. diakonissza (Stuttgart), Kiss Szabolcs ref. lelkész (Bopkard/Rhein), Koltai Rezső ev. lelkész (Stockholm), Kovács Árpád oki. kertész, miszszionárius (Stuttgart), László Ecaterina, a Kolozsvári Állami Magyar Színház v. tagja (Lund), Lévay B. Mária könyvtáros (Lund), Pósfay György ev. lelkész (Genf), Rózmann Ákos orgonamüvész (Stockholm), Surányi Imre dr, professzor (Mainz) Szigethy Sándor középisk,- tanár, ev. ifjúsági lelkész (Eslöv), Szöllősi Antal szerkesztő (Stockholm), Terray László ev. lelkész, missziós igazgató (Oslo), Vajta Vilmos dr. professzor (Strasbourg). Arat a halál Dr. Kussbach Ferenc ügyvéd halálával a dunai svábok (Folytatás a 13-ik oldalon)
