Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-15 / 24. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 15, 1972 !*>1* j$ I* Elbeszélések és igaz történetei ❖ k!* ►*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦■•*«•♦*♦«*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦**♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*♦♦*« i** ! HAJTÓVADÁSZAT (Folytatás) ' VII. Halálos szerencsétlenség Az orosz falusi leányok a szeszes italokat nem isszák, a nekik kínált francia borokra azt mondják, hogy savanyuk. Kedvenc italuk egy rózsa szinü vaniglia likőr — parfait d ámour név alat ösmert — pedig csúnyán fejbe vágó, utálatosan édes és szagos főzelék Eztet, hozzá harapkálva kemény édes süteményeket (priánniki) nagyon szeretik, úgy mint nagymamájukat Évát a bibliai almával, ép úgy ezeket is evvel a kedvelt itallal, jó szóval és selyemkendőkkel rá lehet vinni a parfait d ámour. legszélsőbb élvezeteire. A pénz kérdés (kezdetben) egészen a háttérbe szorul. Látni kell ilyen mulatságokat, melyeket néha az amateurs du szexe tagsársainak — akik “a vadászat utáni vasárnapi éjjel is ott maradnak” — a leányok mulatságára elrendeznek. Valóságos önállóan elválasztott Clubjaik vannak. Tiz-tizenöt éves leánykák külön, tizenhat és több évesek a még férjhez nem mennek — külön. A Clubok helyisége valami, minden faluban könnyen található, félig bedőlt üresen álló paraszt ház, vagy egy üres fészer. A falusi férfiak ilyen Clubokból ki vannak tiltva, csak az ünnepet rendező Vadász Urak vannak jelen. Ilyen soiréek költségei; egy-két font stearin gyertya,. tiz-tizenöt font édes sütemény, dió, mogyoró, egy vagy két palaczk vaniglia likőr. Mind ez a falu boltjában kapható. Bútor nincsen. Az uraknak valami kerék nélküli szekér, vagy hasára fordított törött, hasznavehetetlen szánka, szénát a legközelebb álló aknából lopják. A leányok számára leguggolva saját sarkaik, valamint a falból kiálló gerenda és az urak térdei szolgáltak ülésül. Magától értetődik, hogy a térdeken ülő leányokat át is kell ölelni, másképp a mozgékony ülésről leesnének. Elkezdenek énekelni és tánczolni a khorawodot. Ez a nemzeti, melankolikusan illedelmes — nem is táncz, hanem inkább egy, elég gracziuzos mozdulatokkal jobbra, balra sétálás. Kezdetén kezet fogva egy általányos nagy körben forognak, aztán ketten kilépnek a kör közepibe, kendővel kezeikben, mellyet hol fejük fölött, hol oldalvást lobogtatnak, s szemközt egymással, de mindig elvállva, keringenek, e mellett folyton énekelnek. Bevégezvén e kettős tánczot, ezek mélyen meghajolva, kendőiket a földig leeresztve két más leányokat szólítanak fel. Most már két pár tánczol — s igy tovább, mig az egész kör párakra szakadva megmozdul. Pihenéskor a vaniglia likőr feleleveníti a fehérnépet, vigabban keringenek addig, amig ettől is, attól is elkábulva ülő helyeikre lendülnek. Az orosz lányok tánczaiban hiányoznak a mi csárdásaink tüze, élénk, gyors mozdulatai — a leányok is nehezebbek, nem olyan mozgékonyak, mint a mi magyar leányaink. Aztán még az is, hogy a leányok maguk közt, nem férjfiakkal tánczolnak. A likőr hatása is nehézkes, ha ebből a kellőnél többet isznak, ez a szesszel vegyitett édesség leveri őket lábaikról. No de elég ezekből az ethnographikus különlegességekből, térjünk vissza a mi vadászatunkhoz. Ideje volt folytatni a vadászatot, ha három, talán négy hajtást is akarunk még végezni. A hajtóknak nagy kerületet kelle tenni mint nekünk — s ezért ezeket az erdő őreinkkel előre küldöttük. Mi még keveset időzve beszélettünk, tréfáztunk a mi leányainkkal. Megjegyzendő tünemény, hogy a legfinomabb műveltségű urak illyen vadászatoknál, a hajtők köre előtt, magukat elparasztkodottnak tettetik, mintha szóval és tettel azt akarnák megmutatni, hogy ők is épp olly durvák tudnak lenni, mint amazok. — Meglehet, hogy evvel populáritást keresnek s ezt el is érik. A hajtok hahotája valami ilyen modorú tréfájok felett, úgy látszik, nagyon hizeleg nekik és kiváló elösmerésnek tekintik. Ez jellemzi talán a seculum végét. Hiszen a magasabb köri nők is a legaljasabb Cocotte-okat utánozzák ruházatukban, modorukban — magaviseletükben is. Néhányan már vállaikra vetették puskáikat. Ezek közt a mi bankházi hivatalnokunk is. Eszébe jutván, hogy csemegének néhány darab jó almákat hozott magával, elő vette a szekérből a papirzsákot és szétosztva a társak közt, annak tartalmát, a megüresedett zsákot eldobta. Bal kezében tartva saját számára reservált almát, sietett vissza a szekérhez, hogy abból az ott halomra rakott puskák közül a magáét kivegye. Hányszor volt mondva törvény és az utáni büntetés kiszabva arra, hogy a vadászok minden hajtás után fegyvereikből a töltést kivegyék. A régi hanyagság mindig megint beállt. Mi még edegettük almáinkat, amidőn, egy mintha messziről jövő tompa lövést hallottunk a szekerek irányában. Arra felé fordulva csak annyit láttunk, hogy jó magasan a levegőben egy alma repült, a mindnyájunktól annyira szeretett bajtársunk, egész testével egyet kerüngve, arczával előre bedült a szekérbe. Oda siettünk mindnyájan. Ott feküdt, fele testével a szekérben, a fegyverek fölött, a szegény ember, kábultan, de nem aléltan. Felemeltük, s akkor láttuk bélelt téli kabátján a jobb kar felső részén egy jó nagy égetett karimályu, még füstölgő lyukat, amelyből vörös vércseppek sűrűén egymás után folytak ki. A kabát hátulsó részén nem lévén hasadás, meggyőződtünk, hogy a lövés nem ment át rajta. Egy cseppet se remegő hangön mondta el mi és hogyan történt az eset. Mikor a szekérhez vissza ment, bal kezében az almát tartva, s igy csak fél jobbkezével húzta ki a puskáját a többi fegyverek alul. — Puskájának csövei ő maga felé voltak irányozva. Valószínűleg a kakasok valahogyan megakadtak és visszacsapódván az egyik lövés elsült. Még az a baj is hozzájárult, hogy hallván hahotánkat, mi felénk vissza nézett és nem vigyázott arra, a mint a jobb kezével ügyetlenkedett. — ő ugyan érezte, mintha bottal nagyot ütöttek volna a vállára. Az almát valószínűleg egész testének görcsös fordulatában bal kezéből dobta fel olly magasra, hogy egy pillanatig azon hiszemben voltunk, hogy nem tréfál-e, vagy nem akarja-e ő is Építészünk mesterségét produkálni és a feldobott almára lőni? Bár csak igy lett volna! Doktorunk és a mindenhez értő Prevost hozzá fogtak a megsebesült ápolásához. — vizsgálgatták a mély sebet. A lövés elől, a delta és biceps izmok között találta, és innen fölfelé a karcsont felső gömbölyű végéhez látszott menni. Karját szabadon, fájdalom nélkül felemelhette, előre, hátra forgathatta, már azt hittük, hogy a sörét a töltésből kieshetett és csak a puskapor meg az erre tett fojtás égette és sértette meg. Aztán meggondoltuk, mi sok mindenfélének kellett a sebben lenni: a gyapjú camisol, az ing, a bélelt, vastag kabát részei, az első fojtás, a teljes sörét lövés és megint egv fojtás a puska pórról. Hol lehettek e nagy csomagot képező tárgyak? A mi Doktorunk specziálitása a belső betegségek lévén, sem ez, sem mi nem értettünk tökéletesen a kellő ápoláshoz. Mi a már kevesebbet vérző sebet, a mennvire lehetett, tisztára lemosván, abroszunkat szétszaggatuk, ebből ollyan tampon félét csináltunk és kötöttünk a sebre. Karját testéhez szorítottuk és a nyakán átvetett kötelékkel a mozgások ellen biztosítottuk. Kabátját csak ép karjára huzva, a másik kabát ujját a jobb vállára szabadon függve, átvetettük. A nyugodt jellemű ángol utitársa beültette a kiürített szekérbe és melléje ülvén elindultak a szerencsére nem messze fekvő házunk felé. Onnan pedig a lehető leghamarább kényelmes két ülésü kocsijukban haza Pétervárra. (Folytatjuk)
