Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-15 / 24. szám

10. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 15, 1972 AZ ÖSSZEFIRKÁLT TÉRKÉP: SAFARI - ANGLIÁBAN Xamaszkorom-nak volt egy időszaka, amikor Afrika-va­­dász szerettem volna lenni. Kalandos útleírások nyomán, Afrika térképe fölé hajolva képzeletben sokszor útnak indultam, hogy egy vadász­­expedicióval — safari-val — nekivágjak a keletafrikai fü­ves pusztaságnak, vagy be­hatoljak a kongói dzsungel­be. Elképzeltem, hogy milyen nagyszerű kalandok várnak ott rám! Vadászok orrszarvú­ra, elefántra, oroszlánra, mel­lékesen lövök néhány antilo­pot, gazellát és gnut. Izmos, magas masszái harcosok és vadászok kisérnek, hosszú lándzsákkal és rinocéroszbőr­­ből készült pajzzsal. Sok koc­kázata és veszedelme lesz en­nek a vállalkozásnak, de egy pilJanttig se kételkedtem a kaland nagyszerű kimenete­lében. Gondolatban már ott ültem az esti tábortűznél, sátram előtt egy sikeres va­dász-nap után s hallgattam a négerek monoton énekét. .. Nyilván minder, tizenéves fiú fejében megfordul ilyes­mi'. Életem úgy’ alakult, hogy nemcsak gondolatban — mint iró tehettem meg utakat, hanem átkerültem az Óceán túlsó oldalára is. Eljutottam az őserdőbe, ültem esti tábor­tűznél, pipaszónál és hallgat­tam a vadon muzsikáját. Dél-Amerikában. Igaz, soha nem lettem va­dász ; soha nem lőttem még egy verebet sem. Fegyvereim is — dolgozószobám falán — csak szimbólikusak voltak: régi flinták, öreg, rozsdás mordályok. S nem jutottam el — Afrikába sem. Afrikát épp csak láttam, amikor kivándorlóként ha­jónk elúszott az északafrikai partok mellett. Ugyanígy lát­tam a Zöldfoki Szigeteket, ahol egy napig horgonyt is vetettünk. Jóval később, több mint húsz év után jártam a Kanári-szigeteken. Egy darab Afrika ez, tájban és jellegben, de mégsem egészen. Hisz még őslakói fehérbőrű cromagnoi emberek voltak. Igazi Afrikát hát nem lát­tam. Afrika-vadász nem let­tem, ám egy afrikai safari izét mégis csak megérezhet­tem. Igaz, nem Afrikában, hanem Angliában. A woburni Safari Parkban. Angliában több ilyen nagy állat-rezervátum van, de va­lamennyi között területben és állatállományban a legna­gyobb ez a Woburn-i. Bedford Irta: Kutasi Kovács Lajos hercege és Jimmy Chipper­­field alapította, Európa leg­nagyobb — 350 acx-e — eme vadállat-rezervátumát, egy egykori apátság parkjában. Az állatok nagy térségben szabadon — egymástól elkü­lönítve — élnek. Kitűnő utak Kutasi Kovács Lajos kanyarognak a parkban s természetesen csak kocsival lehet bejárni, felhúzott ab­lakkal, lépésben haladva. Mintha a bágyadt angol ta­vaszi napsütés is erősebb lett volna azon a délutánon, amikor behajtottunk a park kapuján. Nyomban a bejárat után egy népes afrikai ri.no­­cerosz-csorda tűnt elénk. Ezek a hatalmas,erősen pusz­tuló, szinte prehisztorikus szörnyekre emlékeztető álla­tok — békésen harapták a fü­vet. Körülöttük különböző af­rikai gazellák, zebrák lege­lésztek s egy csoport zsiráf nyújtogatta hosszú nyakát Kisebb tó mellett haladtunk el s a vízből kiváncsi vízilo­vak apró szemei villogtak ránk. Struccok szaladtak előt­tünk és játékoskedvti zebrák. Hatalmas vaskapuhoz ér­keztünk: a tábla figyelmezte­tett, hogy itt kezdődik az “oroszlánok országa." Lejtős, ritkás erdővel borított domb­oldalon, egymástól ugyan­csak elkülönítve tigrisek és az oroszlánok. A tigrisek lomhán elnyujtóztak a fűben, mint óriási csikós macskák doromboltak s ügyet sem ve­tettek ránk. Az oroszlánok némi unott fölénnyel ugyan, de ránk emelték hatalmas fe­jüket s ránkvillantották fer­­demetszésü mandarin-szemü­ket. Jóltáplált, hatalmas ál­latok. Valóságos oroszlán csorda. De a családok külön­­külcn. Hancurozó fiatal köly­kök birkóztak, szerelmes pá­rok enyelegtek. A bozontos himek valóban fenséges, ki­rályi jelenségek. Ahogy moz­dulatlanul, összehúzott szem­mel ültek, szinte önmaguk szobrai lehettek volna. De akadtak játékos nőstények, melyek a hátukra fordulva heverésztek, mancsaikkal ka­parászva a levegőt, akár a kismacskák. Az oroszlán-országból ki­lépve most a “majom-dzsun­gel” felé vettük az irányt. Ebben a sürü erdőben termé­szetesen nincsenek embersza­bású majmok, csimpánzok, orangutánok, gibbonok vagy pláne gorillák; azok sokkal inteligensebbek s nyilván — megszöknének. A csimpánzok számára egy külön kis szige­ten biztosítottak helyet, a majom-dzsungelben csak ba­­boen-okat, páviánokat látni. Igaz — százával. Némi tisztelettel szemlél­tem őket, hisz ezek a majmok voltak ős Egyiptomnak a szent majmai. Amikor a nap, minden élet forrása hajnal­ban feltűnt az égen, Bech-he­­gyének majmai, megittasulva a fénytől, boldog rikácsolás­sal köszöntötték. Az Abu- Simbel sziklatemplom hom­lokzatán, a négy Ramszesz­­kolosszus feletti dombormü­­vön páviánok üldögélnek egy­más mellett: Bech-hegyének szent majmai. A British Mu­zeum gyűjteményében nem­rég láttam a majom-isten szobrát s most — az autónk motorházán kuporgott egy valóságos “szent majom.” Mert ezek a páviánok nem­csak szemügyre veszik a gép­kocsikat, fel is ugranak rá­juk, levizitelnek — néha még| Mire ez az írás napvilágot lát, szerte a világon már min­den érző ember értesült Ed­­wai'd királyi herceg, Wind­sor Hercegének haláláról, aki Párisban hunyt el május 28-án hajnalban, hetvenhét éves korában. Ott volt mellet­te hitvestársa, Wallis War­­field Simpson, a vele egykorú amerikai hölgy, akivel boldog házasságban élt Anglia ön­­számiizött uralkodója, kerek haimincöt esztendőn át. A történelem feledhetetlen feje­zete zárult le az ifjúságában jólismert Walesi Herceg, majd alig egy évig VIII. Ed­ward király, később Windsor hercege elmúlásával. Junius 5-én helyezték örök nyuga­lomra Windsorban, a kastély parkjában, az ötszáz éves Szent György kápolnában ősei mellé, korunk — és a tör­ténelem SZÍV HERCEGÉT, a vizit-kártyájukat ia ott­hagyják ... Még ezekben a nem ember­­szabású majmokban is van valami különös, megható és megrázó, emberi. Az autón­kon kuporgok közül az egyik öreg him valami töprengő bölcselőre emlékeztetett: rán­cos, szűk homlokát csaknem szétvetette egy — gondolat. Egyik anya a kis kölykét is magával hozta: a nyakában lógott. Ez a csimpaszkodó kis majom a maga gyér szőr­zetével még inkább emlékez­tetett valami torz kis emberi újszülöttre. Akárhogy is vesszük: ez a kalandozás a “majom-dzsun­gelben” afféle — rokoni láto­gatás volt. Egy tág mezőn afrikai ele­fántok legeltek. Itt már ki is lehetett szállni a kocsiból, ezek veszélytelen, játékos ál­latok. Holott az alig szelidit­­hető, nagyobbtestü afrikai fajtához tartoznak, mert az indiai elefánt nehezen viseli el az európai kiimát — igy szabadon — s hamar elpusz­tul. Nyilván azok az angolok, akik az egykori afrikai gyar­matokon éltek, szívesen ke­resik fel a safari-parkot, régi emlékek jóizével. Na persze, azért ez, az oroszlánok, orr­szarvuk, zsiráfok ellenére, mégse — trópus. A sik lapá­lyok, magányos óriásfákkal ugyan emlékeztetnek a kelet­afrikai sikságra, de hiányza­nak a pálmák, a majmok dzsungelében az óriási páfrá­nyok, a liánok és az orchide­ák s az a sajátos hangulat, aki 1936 december 12-én hagyta el hazáját és trónját. Anglia történetében először mondott le király, az akkori Brit Birodalom, a világ leg­hatalmasabb országa trónjá­ról, kritikus hangulatot Weber Tibor árasztva a földkerekség te­rülete egyharmadára. Lemondott egy uralkodó, aki nem bírta követni család­jának évszázados tradícióját, akinek a szive parancsolta, hogy Wallis Warfield Simp­son asszonyt vegye feleségül. A döntő napokat. megelőző évek alatt — főleg hónapok­ben érezhetni. Az a vad bur­jánzás, az a szünetnélküli vi­rágzás és hervadás, az elmú­lásnak és az újjászületésnek folyamatossága és egymás­­mellettisége, amelynek hatása alól nem szabadulhat az, aki a természet nagy összjátéká­­ra figyel. Szelíd táj ez. A vadállatok tulajdonképp ligetben ülnek, mint a középkori festők “pa­radicsomot” ábrázoló képein. S ahogy az se volt valóság, ebben is van valami mester­kélt, kilúgozott, civilizáltra szabott. Itt Európába.'! az em­ber átalakította a természetet — ott a trópuson az ember, még kénytelen alkalmazkodni a természethez. Itt az ember főszereplő — ott csak mellék­­figura. Hatalmas lomb- és tűlevelű fákkal szegélyezett utón ha­ladt már velünk a gépkocsi. Ennek már semmi köze a “majmok dzsungeléhez” vagy az “oroszlánok országához.” A safarihoz. Itt apró őzek, meg fenséges agancsu szarvasok suhantak át a sű­rűségen és a tisztásokon. A fatörzsek árnyékában gom­bák ülnek — ez már nem a négerek egylábú törpéjének, Sacinak, vagy az indiánok végzetes démonának, Tárá­nak az őserdeje, hanem a Grimm-testvérek meseerdeje, törpékkel és tündérekkel, bo­szorkányokkal s mókusokkal. S mégis — mintha egy régi, adósságot törlesztettem vol­na. Igen, az a régi kamasz úgy érzi, hogyha nem is egé­szen, de mégiscsak — Afri­kában járt. kal a végső döntés előtt, az angol közvélemény kényte­len-kelletlen tudomást szer­zett a volt Walesi Herceg, majd VIII. Edward király alig titkolt mély kapcsolatá­ról. És a trónralépés heteiben és hónapjaiban megindult há­rom oldalról az együttműkö­dés, egy esetleges házasság megakadályozására. Mary anyakirályné, a rendkívül, szigorú és erélyes anya volt az egyik hatóerő. A másik ta­lán a legfontosabb bíráló az Anglikán Egyház volt, amely­nek feje VIII. Henrik óta a mindenkori angol uralkodó és létének sarkalatos elve a vá­lás elítélése. Miután mint tudjuk, Mrs. Simpson kéttíz­ben volt férjnél és vált el, igy az Egyház leghidegebben elzárkózott minden enyhítő kiegyezéstől. A harmadik ao (Folytatás a 11-ik oldalon) amit csak a trópusi őserdő­EMLÉKEZÉS WINDSOR HERCEGÉRE írta: Weber Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom