Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-01 / 22. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 1, 1972 V 44 * 4> I*EiDßszüi&SBK ßs igaz tortenßtßK ❖ ❖ aiiNVVnViWV■» VV mUki liVI IrVlIvtVIl ❖ ❖ 4> HAJTÓVADÁSZAT (Folytatás) Az én állásom elég jó volt, előttem ritka nyír és sovány fenyőfák, bokros, de elég átlátszó, imitt amott teljesen kopasz helyekkel. Előre 40—50 lépésnyire szabadon lőhettem. Szomszédaim és a távolabb állók, akiknek éppen kellett, éles vadász késeikkel vagdalták le a kilátásukat gátoló ágakat. Prókátorunk főkép — hiszen füleit nem használhatta, csak a szemeire támaszkodhatott, igen helytelen zajjal vagdalta és igazgatta az állása előtt felnyúló vagy lehajló ágakat. Az idő meglágyult és kezdődött sűrűén, széles, széles összefagyott pelyhekben esni a hó. Esett pedig szél nélkül, nyugodtan játszva, mintegy keresztbe esve a mi a szemet kápráztatja és elfárasztja. A leesett hó nem csak az öltönyt, — a melyben alig volt odaragadva, tüstént felolvadt — áztatja, hanem a puskát is vastagon befedi. A vadász arczát is jót megmossa, vízzel teleönti és egy pillanatra megvakitja. Egészben ez egy igen kellemetlen kísérője a téli vadászatoknak. Én inkább eltűröm a fagyott, mint a nedves kezeket. Ezért nem érzek a halászati sporthoz. Messziről hallatszott az erdő őrök kürtje, feleletül a mi vadászunk signaljára, a mi azt jelentette, hogy a vadászokat felállította és a hajtok elindulhatnak. Alig hogy puskám kakasait felhúztam, a még mindig sűrűén eső hóhálón át, úgy rémlett nekem, mintha valami mozgott volna előttem. Még jó messze volt, valami sokkal nagyobb a nyúlnál, sokkal magasabb a rókánál — kutya e — vagy talán farkas? A sürü hóesésen át csak homályos silhoutte-ját láthattam a lépkedve közelebb jövő állatnak — színét egy áltáljában nem vehettem ki. Nem lehetett se kutya, se farkas — farka nem látszott, feje is gömbölyű volt. Féltem, ha mégis kutyát lövök, akkor társaim szörnyen kinevetnek. Közeledett én felém a rejtélyes állat, még pedig Prevost szomszédom állása irányából. Hátha ez előbb meglátja, az orrom elől lelövi? Az irigység határozott. Körülbelül 35 lépésnyire czélba vettem és rásütöttem. Lövésemre az állat felemelkedett hátulsó lábaira és nyitott fogas szájjal, két kormos hosszú első lábaival a levegőben hadonászva mutatta fehér hasszőrét. Most pár a fekete foltokkal pitykézett sárgásszürke szőréről, macska fejéről és füleiről rá ösmertem, hogy ez hiuz. Nem késve a második lövéssel, az ugrásában körülbelül öt lépéssel közeledett állatot leteritettem. Meg se moccant többé. Az eset oly ritkaság volt, hogy én minden behozott vadászati szabályok ellenére, kitéve magamat szomszédaim esetleges lövéseinek is, állásomat elhagytam és leányommal együtt bementem a körbe, onnét mi ketten a gyönyörű állatot kiczipeltük és állásom előtt a legfestőibb mozdulatban kiterítettük. Szép, teljesen felnőtt hiuz volt. Óriási macska, vagy miniature párduczhoz (csak a fark hiányával) hasonlított. Nem tudtam eleget gyönyörködni rajta! Nagyon bosszankodtam, mikor az állat fejét közelebbről megvizsgálván, észrevettem, hogy az egyik felső fogat serétem letörte a száj jobb oldalán. No de csonkítva is szépállat volt. Leányom is bámulva nézte. VI. Kettesben fegyverhordozónőmmel Az idő némileg kiderült, friss szél emelkedvén, hidegebb is lett. Ilyen pillanatnyi változások igen gyakoriak voltak a pétervári éghajlatban. Megtörténik, hogy egy napon 10—15 fokú változásokon, melegből a hidegbe és vice versa megy az ember át. Innét is erednek azok a sok nemű náthák, hurutok, gyulladások, melyeknek csak egy igen erős, megedzett test állhat ellent. Egy számmal előbbre elfoglaltuk állásainkat. Én lettem a Flügelmann és az leszek a jövő hajtáson is, mert a most utolsó tizedig számról átugrok az első számra, megint Flügelmann-nak. Ezen állások a legroszszabbak, mert közelében lévén a hajtó kör jobb vagy bal szárnyához, a hajtó lányok tarka színes szoknyáik és kendőik a vadat vissza ijesztik. Belenyugodva sorsomba leültem fegyverhordozóm mellé, és elkezdtem tapogatózni, milylen féle némber lehet ez — szellemileg értve. Első sorban, azt kérdeztem — van-e szeretője? Erre azt felelte, hogy nincs — de nem is kell neki, anélkül is elél, a parasztfiuk mind olyan durvák, csak a pálinkára gondolnak. — Aztán a papája és a mamája is nagyon vigyáznak rája — ezek pedig szegények, ő magának nincs annyi pénze, hogy ha csak ezért, valaki feleségül elvegye — a szülési fájdalmaktól is nagyon fél. Van a faluban egy jó barátnéja, szép, egészséges leány volt, az egy előbb ide járó vadász úrral vétkezett. Ez adott neki szép selyem kendőket. Mikor aztán bűne következményeit többé nem titkolhatta, akkor apja jól eldöngette. Mikor megjött az ideje, az a vadász ur adott neki pénzt, hogy a városba mehessen megbabázni. A gyereket valahová el tették. Úgy mondják, hogy a városban vannak olyan házak, mellyekben az igy született gyermekeket elfogadják és felnevelik. Az evvel járó költségeket mind az a vadász ur fizette. Azon felül a leánynak is adott száz rubelt. Ezen a pénzen az apja tehenet vehetett, és nem haragudott rája. Mikor a városból visszajött, ollyan sovány és halovány volt, akkor mesélte el, hogy neki milyen fájós volt a megbabázás.. Szükség esetében még most is felkeresi azt a derék vadász urat. Az ad is neki mindent, amit kér. Mindjárt kitűnik, hogy nem valami goromba paraszt, hanem finom, jószívű, becsületes úriember! — Hja! de nem minden lánynak van ám ilyen szerencséje. Sokan irigylik is ennek a sorsát. Mindezt egy lélegzetben, úgy felfelé az üres levegőbe nézve, a legteljesebb elfogulatlansággal hazudta el a lány, azután egy pillanatra lesütötte szemeit, zsebkendője nem lévén, felemelt szoknyájának bélésébe fújta a fagytól nedves orrát és kérdezőleg nézett rám. Az előbb olly váratlanul kapott húsz kopekák megkezdették hatásukat. Ezen tanulmányos beszélgetés közben a hajtok közeledtek. Durrantak a lövések az egész vadász sorban. Meglehet hogy vadászunk philippikája használt, meg lehet az is, s én is úgy vélem, hogy a szenvedélyek lecsillapodván, a gyengéd amoroso hangulatot a vadászok vérszomjas hajlama váltotta fel. Én felém is elég váratlanul jött a szomszéd “Wachti”! figyelmeztetése. Valóban egy nyúl erre az erdő szélre, a hol én állottam, tévedt el. Eszeveszett ijedtségében egy hajtó gyerek feje felett ugrott át és az én baloldalon! mellett elterjedő hóval födött nyílt térre futott. A hajtok előtt a lövés lehetelen lévén, kieresztettem a nyulat a síkra, ezen pedig rögtön elvesztettem a puskám csövérül. A teljesen fehér nyúl a síkon fekvő hóval tökéletesen egy színben össze vegyült. Oldalvást futván csak egyik szemét, mint egy kis sötétebb pontot láthattam, de ezt előbb fel kellett keresnem. A nyúlnak sárgásabb talpai és rövid kis farka, a futtában felvert hóporban elenyésztek. Már jó messze volt, mikor tisztábban kivehettem, hol fut. Egy arasznyira a mozgó sötét pont elé czélozvál, rásütöttem. Lövésem után a nyúl három bukfencet hányva, egész hosszában elterült. Futott tüstént oda az én fegyverhordozóm, és hozta hozzám diadalmas kifejezéssel a prédát, és lefektette lábaimhoz. Mentünk megint vissza a vadászok során. Az építész állása üres volt, de ő maga és legközelebbi szomszédja se volt jelen. Kérdeztem a fegyverhordozó leányokat “hová lettek az ő uraik?” Azt felelték, hogy az építész meglőtt két fájd kakast, mellyek egy csomóban repültek fel a fejük fölött. A madarak leestek hátul az erdőiben, ezeket mentek keresni. A lövés ilyen madarakra ha talál, igen szép. Magasan a lomvesztett fák száraz ágai fölött, hat és több darab is egymás után repülnek sziszegő szárnycsapással. A meglőtt madár saját nehézségétől hajtva, jó előre, éles szegben esik le. Tisztán hallatszik, mikor a fákhoz, a bokrokhoz ütődve, nehéz zuhanással a földre le pottyan. Ilyen lövéseknél jól meg kell jegyezni az irányt, mellyen a vad leesett. Ha esetleg magasabb hóba esett, akkor a szomszédok segélye nélkül nem is találják meg. (Folytatjuk)
