Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-13 / 2. szám
12. oldal MAGYAR HTRATvn Thursday, Jan. 13, 1972 MAGYAROK SEGÍTSÉGÉVEL KIEMELIK A TITANICOT Rövidesen megkezdődnek a hatvan évvel ezelőtt: az 1912- es esztendő április negyedikének ötödikére virradó éjszakáján az Uj-foundland fölött elsüllyedt Titanic nevű óceánjárónak a háromezer méteres mélységű hullámsirból való kiemelési munkálatai. A Titanic katasztrófája a század leghíresebb tengeri szerencsétlensége volt: a vadonatúj luxushajó, az angol White Star-hajótársaság büszkesége első útját tette Southamptonból New York felé, fedélzetén 1.500 utassal és hétszáztagu személyzettel, amikor éjnek idején — mig a dúsgazdag, előkelő utasok a hajó báltermében a dzsessz-zenekar hangjaira táncoltak — a hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt. A Titanicról számos könyvet írtak, filmet készítettek, emberi konfliktusoknak, drámáknak és tragédiáknak olyan tárházát kínálta a megdöbbentő szerencsétlenség, hogy irók fantáziáját félévszázad óta mágnesként vonzza. Szinte törvényszerű, hogy a kiemelési munkálatokat megelőző és körülvevő körülmények is olyan rendkívüliek, hogy regénybe kívánkoznak. S minthogy legfontosabb motívuma, a kiemelés technikai terve két magyar szakember találmányra épül, a mi számunkra tehát különösképpen figyelemreméltó. A Titanic hullámsirból való kiemelése egy angol fiatalember: Douglas Woolley terve. Terve? Rossz szó. Inkább: megszállottsága, rögeszméje, fanatizmusa. Woolley az angliai Liverpoolban született, a nagy kikötővárosban s már gyerekkorában minden szabad pillanatát a dokkoknál töltötte, minden krajcárját arra fordította, hogy rövid utazásokat tegyen a révhajókon. Elolvasott mindent, ami a tengerről szólt, hajókról, a nagy vizek mélységének titkairól. A családnak furcsa kapcsolata Volt a Titanic-tragédiával: egy nagynéni jegyet váltott a hajó első útjára, de aztán valami különös, baljós előérzet intésére, utazását elhalasztotta. Ez a két körülmény: a tenger, a hajók iránti szenvedélye és a nagynéni misztikus sejtelme Woolley képzeletének fókuszába hozta a Titanicot. Miért ne ő legyen az, aki kiemeli a hajót az Atlanti óceán mélyéről? Woolley elhanyagolta iskoláit is, átmeneti állásokban tengett-lengett, elkerült Liverpoolból, Londonban dolgozott egy ideig, azután vasúti alkalmazott lett s most Edinburgh közelében egy nagy kötöde fonalfestő műhelyében dolgozik. Harmincöt esztendős. De mindezek a munkahelyei csak a létfenntartás szükségét jelentik a számára: képzeletét, akaraterejét, minden energiáját a Titanic köti le. Tervét bejelentette az angol kormánynak, a kereskedelmi kamarának, A Lloyd biztosítónak, a White Stár hajótársaság jogutódjának, a Cunardnak, a hajóroncsok sorsáért felelős központi hivatalnak — s most, sok-sokezer levélváltás és sok-sok esztendő után a Titanic roncsa Douglas Woolley tulajdonát képezi. Mindössze meg kell találnia és felszínre kell hoznia 3.200 méter mélységéből. Néhány évvel ezelőtt a helyi lap munkatársa — nyári uborkaszezon idején — meginterjuolta Woolleyt és cikket irt róla. A skóciai lap cikke sorsdöntő fordulatot jelentett: az újság elkerült Amerikába és elkerült Budapestre. Ennek eredménye az volt, hogy egy amerikai vállalat elnöke betársult a vállalkozásba és a maga kitűnő összeköttetéseivel megteremtette és működésbe hoz- * Odahaza egy kis sárga korsó áll az asztalon. Mezőtúri csöcsös korsó. Hü mása annak, amint 1927-ben Móricz Zsigmond kapott ajándékba Badár Balázstól, a hires túri ta annak adminisztrációját, két budapesti feltaláló pedig: dr. Balázs Ambrus és Szaszkó László felajánlották a hajó ffelszinre-hozatalához a maguk találmányát. A két budapesti szakember terve röviden az, hogy a búvárok az alsó részüknél nyitott plasztik-tartályokat erősítenek a hajóroncs köré, a tartályok alá szorult tengervizet elektromos árammal felbontják, olymódon, hogy az hidrogént bocsát ki magából, a tartályok megtelnek hidrogénnal és felszínre úsztatják a hajót. Woolley angol szakemberekkel ellenőriztette a két magyar találmányát és azok hibátlannak találták. Most már megalakult a vállalat, a cég bejegyezve, az expedició-hajó kibérelve és úgy tűnik, együtt van az expedícióhoz szükséges ötmillió dollár is. Egy filmvállalat, egy nagy napilap, amerikai és európai üzletemberek nyitogatják erszényeiket. A Titanic roppant vagyont vitt magával a tengerfenékre — ha felszínre hozatala sikerül, az összes befektetések bőséges megtérülésén túl, jelentős hasznot Ígér. Vándor Péter fazekastól. Az én korsóm is Badár-korsó, csak valamivel frissebb keltezésű, mint ama nevezetes párja, amelyikről az iró annak idején riportot is tett közzé a Magyarország cimü lapban. Az én korsómon ez áll: készítette Badár Erzsi. Erzsi — aki azóta Erzsébet asszony lett — maga is fazekas, népművész, méltó folytatója és sáfára az apai örökségnek. A ház, ahol él, valóságos muzeum, az apai hagvték— korsók, tálak, bödönök, komacsészék — kincsestára. De nemcsak muzeum, hanem alkotóműhely is; a ritkuló, múlt század végi és század eleji Badár cserepek mellett újabbak sorakoznak; ezeket már Erzsébet asszony készítette, s egy cseppet se alábbvalóak az apa munkáinál. A szobában, a népies stílusú bútorok társaságában cserép-költemények, sárguló emléklapok borítják be a falakat. — Emlékszoba? — kérdeztem, amikor ott jártam. Erzsébet asszony tiltakozott: — Dehogyis . . . minden ap használom. Benne lakom, itt fogadom a látogatókat. Egy tál alatt a következő szöveget olvastam: “E tálnak a párját az 1896-i, ezredéves kiállításon Erzsébet királyné vásárolta meg.” — Ez a tál mindig apám ágya felett állt — magyarázta Erzsébet asszony. — Apám tisztelte Erzsébet királynét, amiért szerette a magyarokat. No, és azért is, mert nagyon szép asszony volt. Az ő ZELK ZOLTÁN HALOTT««! Izgatottabbak az élőknél, nem ölelnek, csak hadonásznak ugv szeretnek, csak fenyegetnek ujjúkkal szivemre mutatva számonkérik mindenegy percem. mit gyűjtöttem haláluk óla. Az vagyok nékik, aki velük, aki akkor, közöttük voltamban ják is ők, ha térdig járok a vénség lekaparhatatlan, csontomra száradó sarában: ők futni vágynak, én is fussak! ők táncot vágynak. én is járjam az ifjúság jeges lépcsőit, a hegedüszó meredélyét! Velük, velük, velük, tapodtat se nélkülük, én lettem hűtlen, én hagytam el a régi udvart, én álltam föl a régi asztal mellől, melyet ők körbe ültek a lámpafény holdurvarában. Velük a földön és a földben — ez a parancs. S hogy ne feledjem: aki lányra ha még ránézek, fölirják annak homlokára, csikorgó maradék szavamra, süllyedő, horpadt egeimre, holnap leomló falaimra, Apa és leánya ÓHAZAI KÉPESLAP: A TÚRI KORSÓ tiszteletére kereszteltetett engem Erzsébetnek. Egy korsó előtt megálltam. Tipikus túri korsó. Kecses, szinte nőies vonalú, az alapszíne sárgás, rajza zöld-barna virág- és levélminták. —Lánykoromban egyszer apám igy szólt hozzám: “Hallod-i, jányom! Ezt tanuld meg! Ez az igazi túri minta, ami ezen a csecses korsón van! De ezeknek az uraknak az ilyen nem kell, az ilyet semmibe se veszik.” — Ezt ki készítette? — Ezt már én csináltam. Az apám útmutatása szerint. Móricz Zsigmond éppen ilyet vitt el, csak az kisebb volt ennél. Móricz . . . Az iró neve újra meg újra előbukkant. Egyszer egy levesestál kapcsán, amiben feltálalták neki a tyúkhúslevest, máskor egy tányér ürügyén, amiben az iró kanalazott, majd egy könyv — az Úri muri — megpillantásakor, mivel az első lapján ez a dedikáció olvasható: “Badár Erzsi, kedves húgomnak, szeretettel Móricz Zsigmond.” — Valahányszor Túron, járt, mindig felkereste apámat. Nagyon szelhette a munkáit. Hazafelé, a kocsiban egy csomagot szorongattam. A korsót. Jaj, csak el ne törjön ez a mezőtúri csöcsös korsó! Ari Kálmán LABIRINTUS A VAROS ALATT SÁTORALJAÚJHELY — Sátoraljaújhelyen a már feltárt pincelabirintus együttes hossza meghaladja a 40 kilométert. Előfordul azonban, hogy újabb és újabb föld alatti üregeket és folyosókat találnak váratlanul beszakadó úttestek és járdák alatt, közmüvek építése közben. A néphit szerint a város alatt húzódik az az alagút is, amely hajdan II. Rákóczi Ferenc szülőfaluját — Borsit — kötötte össze Sátoraljaújhellyel és Sárospatakkal. A beszakadt úttestek alatt már találtak olyan hatalmas kőboltozatu pincéket is, amelyekben a monda szerint lóháton is közlekedtek. A közeljövőben feltárják és pontos térképet készítenek a városfejlesztési és építési munkákat nehezítő, ma még ismeretlen pincerendszerekről és föld alatti folyosókról. Terjessze lapunkat
