Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-27 / 17. szám
12. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, April 27. 1972 Néphiedelmek és régészeti leletek.. Ezer lélek sem lakja a Ma■os egyik mellékvölgyének, első végében megbujt Mar.varózdot, ahol Petrőczi Ka;a Szidónia írogatta valaha /erseit egy piros bőrbe kö;ött könyvecskébe, és ahol nőst — harmadfél évszázad tudtán — Horváth István szedegetett össze egy testes kötetre valót szülőföldje törtéiielrtii emlékeiből, Íratlan családi törvényeiből, népi hiedelmeiből, gyógymódjaiból, gyermek- és egyéb játékaiból ünnepi szokásaiból, lakodalmas és ihalottas hagyományaiból meséiből, dalaiból, balladáiból, verses szerelmes leveleiből, táncrigmusaiból, gyerekmondókáiból, ragadvány-, becc-, állat- és helyneveiből. Folklórgyüjtemény? Ha úgy tetszik. De Horváth István írói falu raj znak nevezi. Ő ugyanis 81 éves koráig iskolázatlan parasztemberként élte itt a falusi közösség méhesnapjait és ünnepnapjait, s adta át önmagát mindannak az érzésnek, gondolatnak, hitnek, vágynak, mesének, dalnak, amely akkor még az egész itteni népet átjárta, eltöltötte.Gyermekkorában még őt is izzó ágú, lobogó-tüzes seprüfüvel csapkodták meg, hogy ágyba ne vizeljen, rühesség ellen anyaszült meztelen bujtatták — kenyérsütés után — a még hülő kemence sötét poklába, s zárták rá az ajtót, de még férfikorában is azzal gyógyították ki gyötrő gyomorfekélyéből, hogy bő vízben oltott mész kristálytiszta levével itatták hónapszám. Kölyökfővel együtt játszott- kergetőzött, legényfővel együtt táncolt, dalolt, kánéit, pitrazott, buduhálázott • többiekkel, s az őszi kórósban éjszakázva1 — a kérődző szarvasmarhák mellett, a lobogó tábortűznél — olyan öregek szaván csüngött, akik nemcsak mondták, élték a mesét, s hallgatóikkal is átéltették. ‘-Túl a tűz fénykorén, fallal vett körül a sötét Borzongató, siri hangot jajongott egy-egy kocsányon a szél, szellem-sóhajként nesszezett a vad muhar . . .” “A pásztortüz körül mesék osztódtak, kapcsolódtak, mint az égen a meseszert! éjszakai felhők, amelyek közt a holdvilág suhant, bukdácsolt, különös alakokat, mozgást teremtve kívül a pásztortiiz körén.” Lidérctüzet is látott még Horváth István, csipkebokorral is bébokrozta még a házuk kapuját Szentgyörgv-nap éjjelére, a boszorkányok elleni védelmül, s ugyanúgy “meglelkesitett” mindent maga körül, mint bárki már Ózdon, a Maros vizétől délre, a Kisküküllőtől északra, “azon a helyen, ahol időváltozáskor a Bükk szelein Szőlőtető szelével vitatkozik”. Hisz még ő is ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek tagjait nem ágyban fekve, hanem a házföldjén térdelve szülte meg az anyjuk, s úgy is nevelte, a százados szokások szellemében. “Parasztként belülről élve a panteisztikus természeti élet népköltészetet termő érzéseit — irja —, én is ismertem még mindenségbe való borzongásait a léleknek.” Ezért több ez a könyv puszta néprajei adattárnál.Méegyszer a szerző szavával élve: “falum monográfiájában paraszti őseim és az én életem is benne van, s amennyit a monográfiában sikerült megmentenem, annyit kiragadtam az enyészet ködszürke markából.” Sokat ragadott ki. Egy Székelyföld-széli falu egykori belső világának, szellemiségének egész kis univerzumát. Vagy ezek is már csak töredékei az egykori, az igazi teljességnek ? Lehet. De Horváth István akkor is érzékeltetni tudja velünk annak a töretlen, bomlatlan világnak a hiteles hangulatát, ahol az egyének érzelmei még ősi, közösségi formákban törtek fel, fejeződtek ki és oldódtak bele a velük egysorsuak érzéseibe. Ez már a költő bravúrja, az erdélyi magyar irodalom jeles alakjáé, aki időközben a maga erejéből művelődött ki, s jutott el a tágabb, a nemzeti közösség szellemi életének magaslataira. De maga a könyv puszta folklór-anyaga is figyelemre méltó. Az ismert balladák változatai mellett például két egészen eredeti — környékbeli vonatkozású — balladával is találkozunk. A közölt mesékben is sok a máshonnan nem ismert — vagy ritkán előbukkanó — motívum. A szokások és hiedelmek leírása szintén számos meglepetéssel szolgálhat még a hivatásos etnográfusoknak is. Jómagámat azonban legjobban az lepett meg, hogy ez az eldugott és elmaradott kis magyar falu milyen távoli hatásokat fogadott be. Horváth István külön fejezetben foglalkozik az Oidiposzmonda magyarózdi meseváltozatával. De hasonló hangsúllyal említhette volna az Odüsszeia Kiiklopsz-motivumának megjelenését “A pásztorfiuk és a vak óriás” cimü mesében, vagy az éjszakára Trisztán és Izolda közé fektetett kard párját “A kondász királyfiu s a büszke királylányában. Nem kevésbé izgalmas az óegyiptomi papirusztekercsen ránk maradt “Két fivér” cimü mese második felének variánsa sem az “Egy gyöngyszem, két gyöngyszemében. Ez a történet nyilván görög közvetítéssel került annak idején Európába, de aztán ki tudja, milyen közvetítők révén jutott el Magyarózdig. S ki tudja, milyen közveti tők révén jutott el az ókori Mezopotámiából, vagy honnan a régi rituális királygyilkosságok emléke, amelyet szintén máig őriz egy magyarózdi hiedelem, a hatvan éven felüli férfiakat egykor agyonvágó szentbotról szóló hagyomány . . . A falu határában kiásott régészeti leletek között is éppúgy találunk Káspi-tengeri kaurikagyló gyöngyöket egy szkíta temetőből, mint Mithrasz isten áldozópapját és kultikus jelképeit ábrázoló márvány dombormű vet a római kor hagyatékából. A feljegyzett tájszavak közt meg egy sereg román eredetű ötlik a szemünkbe, Pozonyban országos karmesteri klub alakult, mely első összejövetelén az énekkari mozgalomnak a társadalomban betöltött funkciójáról, jelenlegi helyzetéről, valamint a magyar énekkari fesztiválok tervéről tárgyalt. Nagy érdeklődés kisérte az 1972. évi galántai országos énekkari fesztivál koncepciójáról és előkészítéséről szóló beszámolót. ifi 4-A román olvasóközönség az erdélyi magyar irodalom néhány kiváló alkotásával ismerkedhet meg ebben az évben. A Kriterion Könyvkiadó gondozásában lát napvilágot Markovits Rodion Szibériai garnizonja, Dán Culcer fordításában. Nagy István Oltyánok unokái cimü, Remus Luca fordításában, továbbá az utóbbi évek kiemelkedő sikerű könyve, Sütő András de ezek már nem jöttek olyan messziről, hisz a szomszéd falu is szinromán. Még több azonban az eredeti magyar Anyám könyü álmot Ígér című regénye, Romulus Guga fordításában. Ezenkívül számos verseskötet, tanulmány és esszégyüjtemény jelenik meg román fordításban. * * * Olosz Lajos erdélyi magyar költőt 80-ik születésnapja alkalmából kitüntették. Az Államtanács a Kulturális Érdemrend első osztályával jutalmazta a költőt kiemelkedő irodalmi munkásságáért. Ü 4= 4: Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját — 1973 január 1 — az egész haladó emberiség megünnpeli. A közelgő évforduló alkalmából máris sok cikk, megemlékezés iát napvilágot Petőfiről a legkülönbözőbb országokban. — A fehéregyházi múzeumban látható — Írja az egyik riport — a Tavasz cimü antológia, amelyben Petőfi első verseivel találkozhatunk. Később müveiben is számos alkotást vehet itt szemügyre á látogató eredeti kézirat, vagy arról készült fényképmásolat formájában. Sorra fedezhetjük fel a nevezetes költeményeket: a Borozót, a Távolból-t, a Befordultam a konyhára cimiit. Szinte végigkísérhetjük a költő életét a tárlókat szemlélve, láthatjuk A helység kalapácsa, A nép nevében, a Rongyos vitézek és A XIX. század költői fakszimiléjét. Találhatunk a múzeumban más értékes tárgyakat is a szabadságharc idejéből: festményeket, metszeteket, korabeli kardokat, pisztolyokat. — A Temesvár melletti szabadfalusi Petőfi park nevezetessége, büszkesége a Petőfi domborművel ékesített öt-hat méter magas impozáns emlékmű, melyet díszes virágágyások vesznek körül. Ezen a helyen állott Bem József altábornagynak a főhadiszállása, ahol Petőfi Sándor 1849. május 3-án honvéd-őrnagyi kinevezését kapta. A szabadságharc félévszázados évfordulója alkalmából ezen események emlékére Szabadfalu lakossága emlékművet állíttatott; Sípos Antal szobrászművész mesteri alkotását, melyet a költő arcképét ábrázoló dombormű diszit. 1949. julius Síén újabb márványtábla került az emlékműre példázva, az utódok hűségét a költő szelleméhez, eszméihez. KERESZTURY DEZSŐ: jelentés a badacsonyi Egry-házról A roskadt hó alatt sár. A fák csupasz ágbogukat fonják a kihűlt égbe. Betonlábazatu módéra kerítés mered a ház körül, mely meztelen hallgat; alapjait mállasztja már a talajvíz. A konyha, ebédlő pinceszagu homályban. A műterem elhagyott munkásszállás; a terrasz korlátja ledőlt: “Kilépni tilos!”' mennyezetén moha csikjai. A töltésen túl télire zárt bazársor, étterem, esőbutorok. A régi gerenda-kikötő csonkjait is szétmarta az iszamos korhadás. A lanka tágas szőlleire nyaralócska-özön kapaszkodik. Hullt kő? Láva-hamu? Korall-szigeíek? Mozdonyfütty porlik szét a kásás jégmezőn. Varjú károg utána a Hableány ittfeledt, tar jegenyéi közül. Kopár a part. A fürdőkabinok nomád hadával eltűnt a keskeny palló, a némán figyelő pad árnya is. Ő sem jön horgászbotjával a horgos ut botlasztó kövein lefelé, törékeny szívóssággal. Csak a mozdulatlan ingó nádas * zözög a sürülő szürkületben. A hegyek csendjüket őrzik, ahogy varázslatukat a szinbe-vonalba zárt látomások. Az ónos égen mint mélyben pihenő 1 harcsa, lengeti fény-uszonyát a nap. szó: ezernyi. Berend Péter HÍREK az utódállamokból
