Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-27 / 17. szám
6. oldal Ma*íYak HIRAÜŐ Thursday, April 27, 1972 "CSAK ÉJJEL JÓ A CSÓK'' Irta: SZÉKELY-MOLNÁR IMRE Mióta farsang a farsang és tánc a tánc, a bál szezonja nem megy ki a divatból, sőt jobban ragaszkodunk hozzá, mint valaha. Sok mindent jelent a bál. Jelenti az első csókot, az első illúziót, a lányok sziizi hamvasságát. A bál a szerelem dajkáló fészke, amikor a szájak tüzet lehelnek és legényfogó a lányok érzéki nevetése. És a zene nagy kisértő. Az öszszefonódó tangó, a keringők vágyás simulása, a csárdás duhaj dübörgése és a francia-négyes. A lányok kezében ott van a táncrend, beírva rajta, hogy melyik táncot ki foglalta le. A farsangi bálnak hagyománya van, utána úgyis jön az önmegtagadó hosszú böjt, némely helyen az a szokás, hogy a kontyosok, a hosszuhajuak férfiruhába öltöznek, magukhoz veszik a pince kulcsát és megfordítják a dolgok rendjét. A farsangi bál az élet közbülső állomása, innen indulnak el a párok a boldogság, vagy a boldogtalanság felé. Szeged . . . Tiszapart . . . KASS szálloda. A hirdetőoszlopokra lepedőnyi plakátok voltak csavarva és rajtuk arasznyi betűkkel vigyorgott széniembe ez a szó, hogy: Bál. A szél havat pofozott az ablakokba és a szánok ide-oda csúsztak az utón. Fent a nagy teremből tompán, zsongitó puhasággal hullott ki az utcára a zene. Farkas Jóska, a doktorból lett cigányprímás hegedült a bandája élén és én szerelmes voltam. Csöndesen ásított az este és a városháza csipkés tornya mély kongását messzire hordta el a szél. -Akkor még nem tudtam, hogy a szerelem olyan, mint a gyorsfutók stafétabotja. Folyton .váltogatják egymást a párok. A hontalan ember keserű szórakozása az emlékezés. Jól el lehet tölteni vele az időt. Szeretek cl bandukolni a régi utakon, amik visszafelé visznek; a táncos lábak dobogása elvezet a fiatalsághoz. Állt akkor is a bál. Fényárban úszott a terem ; virágok és parfüm illatával volt tele a levegő, már az ajtóban megéreztem, hogy az engem érdeklő szempár rám veti a fényét. Remegett a kezem a derekán, s mint forró tűzhányóból, láváztak belőlem a szavak. Már jóval elmúlt éjfél, amikor a szememmel intettem Jóska prímásnak, ez a jel megállapodás volt közöttünk az éjjeli zenére. Cinkosok voltunk, mert a húgának udvaroltam, a város legszebb cigánylányának. Verseket is írtam hozzá. Az egyikre még most is emlékszem: Cigánylány az éltető napom. Nála virradok minden hajnalon. Rózsasziromból veti az ágyam Mosolygó szeme életem, álmom. Kacagó száján édes a nóta És mind enyém a csókja ... csókja ... És mi kiindultunk a bálteremből. Vesztünkre mouban az éttermen mentünk keresztül, ahol a tisztek mulatták, s mintha csak miránk vártak volna, felugráltak az asztaloktól; sarkantyupengotés, hajlongás, szabad kérnem ... és a parketton már összefonódva hömpölyögtek az én párommal. Egyik a másik kezéből kapkodta ki, — mintha összebeszéltek volna. Ádáz méreg dúlt bennem. Szememmel próbáltam. integetni, hogy gyere, nem ért semmit. Abból a tiszti gyűrűből nem tudtam kihalászni. Megduhödtem, toporzékoltam, nekik akartam menni. de hát az ezred tisztikarát mégsem provokálhattam, hisz ez több lett volna őrültségnél. Beleharaptam a számba és egyedül indultam le a lépcsőn. Faképnél hagytam a tiszteket és szerelmemet. Kirontottam az éjszakába. Báli cipőm belefulladt a hóba. A házak megőszülten bámészkodtak rám, a Boszorkány-sziget felől a hajnali hideg páráját hozta felém a szél. A jégtáblák között locsogva, dörögve beszélt a Tisza. Hittel vallom, hogy a tárgyak élnek. A folyó is . . . Az évszázad kiállításának nevezik: a londoni British Museum homlokzatán az ókori Egyiptom hieroglifái hirdetik Tutankhamun nevét, emeletes piros autóbuszok torlódnak a tavaszi London utcáin, oldaltábláikon az ifjú fáraó nevével, a nagy lapok külön mellékleteket jelentetnek meg, címlapjaikon a szinarany halotti maszkkal. Erzsébet királynő ünnepélyes keretek között nyitotta meg a kiállítást és az elkövetkező félesztendőn át, tehát szeptember 30-ig mindenki által megtekinthető — háromezerháromszáz esztendős vendég személyi tárgyai, sírboltjának relikviái tárulnak a látogató elé. Szerény számítás szerint e félesztendő során kétmillió szempár mered majd káprázóan a fölbecsiilhetetlen értékű kincsekre: ékkő-intarziás aranytárgyak, lazurit, fajansz, kvarc, vörös kalcedon, ősi Egyiptom évezredes pózba merevedett szörnyállatai: keselyük, kobrák, szent szkarabeuszok, Felső- és Alsó- Egyiptom isten - szimbólumai. Tutankhamunra különös szerepet osztott végzete: nem volt jelentős uralkodója Egyiptomnak, gyermekkorában, alig kilenc esztendősen lépett a trónra és tizennyolc éves korában már halott volt, származásának körülményei homályosak, korai halálának oka rejtélyes — lehet, hogy gyilkosság áldozata volt: koponyáján súlyos ütés nyomát vélik fölfedezni — utódja nem maradt, bár házas volt és ifjú hitvesének három gyermeke is született, de mindhárom meghalt zsenge korában. — Tutankhamun sírboltja volt azonban az egyetlen, amelyet (legalábbis eddig) viszonylag érintetlenül tártak föl és igy a legtöbbet árulta el ősi Egyiptomról a jelennek. A háromezerháromszáz esztendővel ezelőtt uralkodó Tutankhamun ötven évvel ezelőtt, 1922 november 24-én vált világjelentőségű fáraóvá, azon a napon, amelyen Howard Carter angol archeológus reszkető kézzel lefejtette a földalatti sírbolt titkos ajtajáról Tutankhamun pecsétjét. Attól kezdve nevét mindenki ismeri: ámulat, kíváncsiság és babonás félelem övezi. Ez utóbbit három sajátos körülmény okozta. Az egyik az volt, hogy Lord Carnarvon, akinek bőkezű anyagi támogatása nélkül Carter sohasem fejezhette volna be sikerrel a tizenhat esztendőn át folyt kutatását — tragikus körülmények között meghalt akkor, amikor a sírbolt előkamráit már feltárták, de a belső szoba, amelynek négy egymásbasüllyesztett arany koporsójában a fáraó múmiája feküdt — még zárva volt. Carnarvont szunyogcsipés ölte meg: a csípés mérgezést, á mérgezés tudő-embóliát okozott. Halála pillanatában Kaii’ó megmagyarázhatatlanul — sötétségbe, borult, hirtelen rövidzárlat követ-A fák hóruhába öltözötten már készülődtek a reggeli misére. Csipkés karingj ük széle megsimo gatta a vastag dunyhába bugyelált bokrok fejét. A gázlámpák imbolygó fényében kristályosán ragyogott a hó. Minden szemében gyémánt fénylett. Vakított a csillogás, de ha lehajoltam érte, vízzé olvadt a kezemben. Sárrá változott, olyanná, amilyen az élet. Szédülten bolyongtam az utcákon. Valahol már ünnepelve csendült a hegedű húrján az ujjongó öröm: “Csak egy kislány van a világon...” “Nincs szebb az éjjeli táncnál, csak éjjel jó a csók.” De én csak azt tudtam teljes bizonysággal, hogy nem virradok többet a cigánylánynál és soha többé nem kell a csókja ... keztében kialudt Egyiptom fővárosának minden villanya. És ugyanabban a pillanatban Lord Carnarvon kutyája, amely a lord angliai házában epekedett gazdája után — fölbukott és elpusztult. Ez a három — egymással összefüggésbe nem. hozható és mégis egyidőben történt eset — késztette arra Conan Doyle-t, az irót, aki akkortájt már hivő okkultista és spiritiszta volt, hogy kidolgozza sajátos elméletét Tutankhamun főpapjainak átkáról. Érthető, hogy ez megragadta az emberek fantáziáját. Az archeológusok azonban, legyintéssel intézték el a babonát: 26 ember volt jelen a sirbolt fölnyitásánál, s közülük csak hat halt meg az elkövetkező tíz esztendőn belül, maga Howard Carter még tizenhat évig élt a temetkezési helyiségek föltárása után. Lord Carnarvon lánya máig is életben van, aki szintén jelen volt az apja oldalán az előkamrák föl nyitásakor: a fáraó halotti maszkját, a legbelső halottas-szoba tárgyait azonban a lord leánya, akinek ma Lady Evelyn Beauchamp a neve — most látta első Ízben a kiállításon. Apja halála után nem tért vissza az ásatások színhelyére és a legbelső szoba felnyitása előtt — hazautazott Angliába. Ősi Egyiptom az emberiség történetének a legsajátosabb és legmisztikusabb kultúrája — temetkezési szertartásával hagyta üzenetét az utókorra. Hitük szerint a halál pillanatában a testből kiszálló lélek madárban keresett és talált átmeneti menedéket. Egy bizonyos idő eltelte után a lélek visszaköltözött a testbe, de ezt csak akkor tehette, ha a test sérthetetlen állapotban megőrizve: várt reá. Innen a mumifikálás, a piramisok védelme, átkok, mérgek, őrző szörnyállatok. Test nélkül — a lélek semmivéválásra Ítéltetett. Megkezdődik tehát milliók látogatásának évadja a British Museumban. A leglenyűgözőbb látvány a belső terem homályában a háromezerháromszág esztendős szinarany halotti maszk, mely őrzi a 18 éves fáraó arcvonásait. Akinek tekintete reátapad, nehezen lép tovább. Mert a sikféle titok és rejtély és misztikum tulvilági sugárzású szövevényéből egyetlenegy a szomorú arc derengő nosztalgiájából kétségtelenül és mindenki számára nyomban megérezhető: ez a tizennyolc esztendős ifjú, akit Tutankhamunnak neveztek — még élni szeretett volna. H-U-MO-R AZ ÉLET... A férj otthon megáll egy pillanatra a tükör előtt: — Hiába, öregszem. Felesége feljajdul: — Legalább ne hívtad volna fel rá a figyelmem. TUTANKHAMUN TITKA Irta: HALÁSZ PÉTER
