Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-13 / 2. szám
10. oldal MAGYAR HIKAIM* Thursday, Jan. 13, 1972 UTIJEGYZETEK AMAZÓNIA FELÉ Tulajdonképpen, miért mentem fel északra, az Amazónaszhoz? Csábított a kaland. Életem minden nagyobb jelentősebb vállalkozására a kaland lehetősége csábit. Egész életemet egy nagy kalandnak fogom fel, annak minden kockázatával. Éppen ez benne a vonzó és csábitó. Nem akartam meggazdat godni. Egyébként Dél-Amerikában sokkal könnyebben is meg lehet gazdagodni. A lüktető, rohanó, fejlődő városok — mint Sao Paulo — ezernyi lehetőséget tartogatnak. Akinek nincs kedve harcolni a kőrengeteggel, a felhőkarcolók falanszterével, néhány ezer kilométerrel messzebb mehet. Paranában szűz földet talál, kávét ültethet az őserdő helyén s ha nem fagy el julius-augusztusban a termés, egyszerre milliók hullanak az ölébe. Ha nem fagy el a kávé, — mert lám, kockázat ott is van. Minas Geraisban vagy Goiásban gyémántot találhat az ember, ha keres és persze szerencséje van. És én mégis inkább az Amazónaszra mentem. Elhatározásom nem ötletszerű volt. Lassan érett bennem. Minden földnek misztériuma van. Homályosan éreztem ezt már akkor, amikor Nyugat-Európában vándoroltam országról-országra. Dél-Amerika földjén ez a misztérium kerített hatalmába. Hogyan? Miért? Nem tudom. Sok mindennel vagyok igy: ki akarom mondani, s erőtlen leszek. Keresgélek és kiderül, hogy hiányzik az a szó, amivel maradéktalanul kifejezhetném magamat. Mégis sejtem, sőt tudom, ilyenfajta erő rabja lettem. Akárcsak az 1600-as évek brazil kalandorai, a bandeirante-k, mint a legendás Bartholomeo Bueno, akit az indiánok Anhanguera-nak neveztek el, “Vén Ördögnek.” Mert nem hiszem, hogy csak az aranyat kereste. Ilyen ismeretlen erő ragadta magával Fawcett ezredest is, akit úgy elnyelt a Bio Kuluene vadona, hogy soha semmit nem tudtunk meg sorsáról. Mindenesetre, azon az áprilisi napon, a “száraz évszak” elején felkerekedtem és repülőgéppel elindultam Amazónia felé. Nehéz lenne szavakkal pontosan kifejezni azt, amit akkor éreztem, amikor az őserdők felett csattogott velem Irta: Kutasi Kovács Lajos a repülő. Lent, mélyen alattam nem volt semmi más, csak a végtelennek tetsző, tömött, zöld lombtenger. Az Inferno Verde, a “Zöld Pokol.” A pilóta időnként aláeresztette a gépet, csaknem súroltuk a fák koronáit. Kutas! Kovács Lajos Dzsungel és dzsungel mindenfelé. Az óceán se egyhangúbb és félelmetesebb. Mert az ilyen végtelen egyhangúságok elsősorban félelmetesek. Néha viz csillogott a lombkoronák alatt, de nem tudtam biztosan, folyók felett repülünk-e vagy elárasztott őserdők felett? Az esős évszakban országnyi területet árasztanak el a zabolátlan vizek s csak ilyenkor, áprilisban kezdenek visszatérni medrükbe a folyók. S talán ezer kilométerrel keletre, a tengerpart felé, Cearában meg tiz és százezrek kelnek vándorútra, menekülnek délvagy a tenger felé, a mindent kiszikkasztó viztelenség, a pusztító szárazság elől. Repülőgépről valami nagy nyugalom, ijesztő őserő látszott a vadon megközelíthetetlen mozdulatlanságában. Ahogy a hegygerincek is haígatag mozdulatlanságukkal ijesztenek. Mintha semmi élet nem lenne a zöld lombsátor alatt — ahogy a hajóról se sokat mutat meg a tenger, ez az életet szülő-teremtő őselem a maga titkaiból. Valójában ott lenn egy külön zárt világ él, növekszik és meghal, újjászületik és elpusztul. E'rők feszülnek egymás ellen, apró férgek és beherr.ót állatok, szinestollu madarak és ijesztő hüllők az ősfák, az őspáfrányok alatt és között, a rothadó avarban, vízben és viz alatt és a langyos ingoványbán. És valahol — milyen valószínűtlen ez is — emberek élnek. Kőkorszakból ittmaradt indiántörzsek. Ez a roppant ősvadon utolsó váruk, menedékük, pokluk és paradicsomuk. Némelyik törzs hónapokon, évekenken át vándorol csak azért, hogy egy másik törzsre lecsapjon, azt legyőzze, a férfiakat lemészárolja, az asszonyokat és a gyerekeket magával vigye. Van ebben valami a zsidó mitosz örök Káinjának elszántságából, a kaini jel, mely az emberek A Londonban élő magyarszármazású Írónak, Rónay Gábornak — aki nem tévesztendő össze az ugyancsak londoni Rónay Egonnal, a híressé vált Rónay-féle szálloda- és étterem-beadekkerek szerzőjével és kiadójával — tehát Rónay Gábornak, közönségsikert Ígérő könyve jelenik meg a közeli hetekben Angliában: “A Drakula-legenda” címmel. Rónay megelégelte az időről-időre felbukkanó legkülönbözőbb Drakula-kombinációkat — újabban két amerikai egyetemi tanár járja Erdélyt, Drakula nyomait kutatva — és elhatározta, hogy könyvet ir a Drakula-mitosz történelmi hátteréről. A kérdés már régen foglalkoztatja Rónayt, minthogy Drakula, a transzszilvániai vámpir-gróf immár nemzedékeken át a nép-képzeletet foglalkoztató legeipusztithatatlanabb rege-alak marad: módszeres kutatómunkát folytatott tehát történelmi eredetének feltárására. Sajátos módon, Rónay a londoni British Muzeum könyvtárában gazdag anyagra bukkant Drakulával kapcsolatban. Arra is rájött, hogy a Drakula-regény írója, a tizenkilencedik századi irszármazásu iró, Bram Stoker, ugyancsak a British Muzeum kimeríthetetlen gazdagságú dokumentum és könyv-irattárából bányászta ki adatait, csak azután a viktoriánus korszak rémregény Ízlésének megfelelően formálta azt. Rónay szerint a Drakula legenda századokon átvezető valamennyi szálai végülis egyetlen históriai alak köré fonódnak, az pedig V. Vlad, Oláhország uralkodója 1456-tól 1462-ig. Kegyetlenségének a hire messze földre eljutott és Vlad, a Karóbahuzó melléknevet kapta, minthogy kedvenc ítélete volt, amit azhomlokán ég. Nem törli le — úgy látszik — sem az idő, sem a vér, sem az értelem, minduntalan egymás torkának esünk s ha nincs kivel harcolni: keresni kell! A dzsungel kérlelhetetlen parancsa: ölni! Győznek vagy belepusztulnak ? V alój álban ebben az áldatlan és örök harcban nincsenek győztesek. Ilyesmire gondoltam ott, az amazónaszi őserdők felett. tán nyakra-főre osztogatott, a haragját magukra vonó személyek nyársrahuzása. V. Vlad 1462-ben elveszítette trónját, de 1476-ban rövid időre ismét Oláhország uralkodója lett. Rónay felderítette azt is, hogy honnan származik a Drakula név. Szerinte a Drakul cim, kísérője volt annak a Nagy Sárkány Rendjelnek, amelyet Vlad Zjsigmond magyar királytól és a római szent birodalom császárától kapott a kereszténység védelmében a támadó törökökkel szemben tanúsított hősiessége jutalmáért. Drakul Vlad büszkén viselte cimét, Drakula pedig úgy lett belőle, hogy a középkori oláhországi irattárak a Drakul-cimhez hozzáillesztették az a-betüt, amely ugyanazt a funkciót töltötte be, mint a francia nyelvben a “du”, a németben a “von” és a magyarban a “fy”. Drakul Vladnak, a Karóbahiuzónak kegyetlensége és vérszomja megdöbbentette, de ugyanakkor ámulatba is ejtette a renaisance-kori Európát és a róla írott feljegyzések, hasonlóan Marlowe Doktor Fali stusához utat találtak a legtöbb európai ország irodalmába. Gaztetteit 1476-ban az erdélyi szászok kezdeményezésére foglalták összefüggő egységbe. Vlad megfosztotta őket valamennyi kiváltságuktól, városaikat rendszeresen fosztogatta és a rémségek Írásba foglalását az erdélyi szászok egyáltalában nem szórakoztató irodalomnak szánták, de vádiratnak. A Drakula-történet legkorábbi összefoglalóját tehát 1485-ben nyomtatták ki Bartholomeus Gothan lübecki nyomdájában és róla szóló ősnyomtatványokat őriznek Nürnberg és Augsburg históriai irattáraiban is, amelyek arról számolnak be, hogy Vlad miként huzatott karóba — idézve a korabeli föl jegyzések bői — lusta aszszonyokat, tiszteletlen diplomatákat és hízelgő szerzeteseket. Vlad ugyanis nem szerette a hizelkedöket. ő csak tudta, hogy jót róla őszinte szívvel senki sem állíthat. Hogyan lett azután Vlad oláh királyból vérszivó vámpír ? Kizárólag Bram Stoker fantáziájában? Nem egészen, írja könyvében Rónay. Százötven évvel Vlad után, Magyarországnak csakugyan volt egy vámpir-módjára viselkedő történelmi személye, ő azonban nem férfi volt, de asszony: Báthory Erzsébet, Csejthevár véres asszonya, aki ezáltal megőrizni vélve szépségét és ifjúságát — lá.nyok vérében fürdött. Több száz lányt öletett meg boszorkányos gonoszságában, mígnem 1610-ben Magyarország nádora letartóztatta, bűntársait, egy Ficzkó nevű inast és két vajákos asszonyt 1611 január 7-én máglyán égették el, őt pedig — előkelő származására való tekintettel — nem állították bírák elé, de élete végéig befalazták kastélyába. Az ő történetét Turóczy László, tizennyolcadik századbeli jezsuita atya irta le és őrizte meg az utókor számára. Bram Stoker Drakula regényében ez a két motívum keveredik, Írja uj könyvében Rónay Gábor és ez a két történelmi szörnyeteg: Vlad király és Báthory Erzsébet. Mi lesz Rónay könyvének eredménye ? Szerintem az, hogy megfilmesítik “A Karóbahuzó Grófnő” címmel. Pál János Bilincs és csontváz MISKOLC — Bilincsbe vert férficsontvázat találtak a diósgyőri uj városközpont előmunkálatai során, árokásás közben. A régészek megállapították, hogy a leiét a XVI-XVII. századból szármázik, és feltételezik, hogy a férfi a közeli diósgyőri várban vagy az egykori kamarai börtönben raboskodott A miskolci Herman Ottó Muzeum restaurálja a csaknem három kilogramm súlyú kovácsoltvas bilincset, és a középkori gyűjteményben helyezik el. VESZETT RÓKÁK HEVESBEN EGER — Veszett rókákat találtak az utóbbi napokban Heves megyében, többi között Vámosgyörk és Erdőkövesd határában. Egerben, a város szélén fogtak el egy. veszett állatot. (Folytatjuk.) DRAKULA NYOMÁBAN V. Vlad és Báthory Erzsébet históriája
