Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-30 / 13. szám
Thursday. March 30, 1972 Magyar 7. oldal A KÖNYÖRTELEN Irta: MIKES MARGIT Buclay Tamás, Amerikában élő hazánkfia elhatározta, hogy hazamegy látogatóba Budapestre. Elég gazdag már, elég nagy karriert csinált itt, ihogy otthon megfürdethesse magát a régi barátok irigységében. Gyára ontja a pénzt, a bankban milliói vannak és mindezt könyörtelen önzésével érte el. Kíméletlenül keresztülgázolt minden konkurrens cégen, most már teljes megelégedettségben él itt, Californiában, a jólét megfiatalította és semmi se hiányzik már jó közérzetéhez, csak az, hogy otthon is megbámultassa és megirigyeltesse. Átvillant rajta a gondolat, hogy ilyen amerikai krőzusnak illenék valamit adnia régi barátainak, ismerőseinek, talán leghelyesebb lenne, ha pénzt osztogatna szét köztük. “Itt van egy kis baráti kölcsön, megadod majd ha lesz pénzed, ha nem, az se baj.” És néhány ezrest csúsztatna a régi haverok tenyerébe. Mindjárt át is számította: háromezer forint száz dollár, nagy pénz! . . . Nem, egy centet se visz haza ajándékozásra, ez teljesen ellentétes lenne gondolkodásával, amelyet igy fogalmazott meg magában: senkinek semmit! Először én, másodszor én, aztán harmadszor megint csak én . . . Ehhez az elvéhez és stílusához hü akart maradni. Pesten aztán a legelőkelőbb hotelben, az uj Intercontinentalban szállt meg. Innen hívta fel telefonon régi barátait, akiknek különböző esxrressokban adott randevút. Rendre el is jöttek az illetők, a milliók hire csalogatta őket és majdnem mindenki azzal kezdte, hegy fölkiáltott: — Ejnye Tamás, de megfiatalodtál! Húsz évet bátran letagadhatsz. Úgy látszik, jót tesz neked az amerikai levegő! Kucsera Pali, egyik legrégibb barátja hozzátette : — Látszik, hogy nőtlen vagy! De mondd, hogy tudtad megőrizni a személyi integritásodat? — Bizony nehezen ... — felelte nevetve. Valamennyi régi ember el bámult uj sikerein, aztán, mikor ö kérdezősködött sorsuk felől, akkor kezdtek felengedni, mint a forró gejzír tört föl belőlük a panaszkodás. Kovács Jóska elmondta, hogy még mindig ugyanabban a hivatalban morzsolja az éveket, utálja a munkakörét, még négy éve van hátra a nyugdíjazásig. Elmondta, hogy Gyárfás János is megvan, öreg salabakter már, hetenkint találkoznak a régi kiskocsmában, és Kaczur Péter, a doktor? Elég jó pacienturája van, de már kissé szenilis. A kebelbarátja, akivel együtt gürcölt itt Budapesten egy irodában, szintén eljött, (rendre eljöttek egyenkint) ez is elmondta, hogy ugyanott van, ugyanannál az íróasztalnál ül, a társasága is a régi . . . — Emlékszel rájuk? A Gyuris Gézára, aki valamikor nagy sportoló volt, most már elhízott és fölhagyott a gerelyvetéssel, egyetlen szórakozása a bélyeggyüjtés. A Kormos Feri még mindig tanár, sose lesz belőle igazgató . . . elkeseredett ember, már nem az a jólöltözött ur, nem, savanyu tanár lett, aki nem is emlékezett a régi Ferkóra. Botond János, az adóhivatali tisztviselő megkopottan érkezett az espressoha, régi csillogó szemei savósziniiek lettek, fürge lábai csoszogva botladoztak, miközben fáradtan rogyott a székre, kavargatta a feketéjét, végighallgatta Tamás amerikai sikereit, aztán rögtön rákezdett a szokott nótára, elsírta egyéni keserveit, mellőzését a hivatalban, panaszait az egészségére — lumbágó kínozza —, majd Kocsis Ferit említette, azt meg a köszvény gyötörte, hiába a fürdők, azok se használnak. Mikor elbúcsúztak, egyiknek se adott semmit —, azzal az érzéssel tért vissza a szállóbeli luxuslakására, hogy halottakkal találkozott. Csupa halott, ezek már nem is élő emberek és maguk se tudják, hogy meghaltak . . . Vonszolják még egy ideig magukat, de ez már nem is élet. Megállapította, hogy egyiken sincs segítség, — hagyni kell őket betokozódva a környezetükbe, élnek egy szétválaszthatatlan szimbiózisban, mint korállszigetek a tenger mélyén és egyszerre fognak elhalni, sőt már el is haltak, csak nem vették észre . . . De egyvalakire nagyon kiváncsi volt: Etára, régi szerelmére! Szigeti Eta volt az egyetlen, akire szívesen emlékezett, Amerikában is gyakran gondolt rá, tiziánvörös hajára, nagy szürke szemeire, karcsú alakjára. Ővele szívesen találkozna, el is megy hozzá, — szánta rá magát hirtelen elhatározással. Mi történhetett Etával, persze, férjhez ment, talán gyerekei is vannak, ő a remélt karrierjéért itthagyta, elment Amerikába, a pénzért, föláldozta a szerelmet. Mikor a kétszobás lakásban (a harmadik az orvos-férj rendelője volt) szemben álltak, szomorúan állapította meg, hogy a régi Etának nyoma sincs ebben a molett asszonyban — hova tiint a karcsúsága? — őszes haja elvesztette már bronzos árnyalatát és régi fényét, ez a nő a családjának élő, abban föloldódott és elhasználódott háziasszony .... Csak a hangjának az árnyalatában fedezett föl valamit a régi Etelkából, mintha valamely kagyló mélyéből zúgott volna föl tompitva a régmúlt idők üzenete . . . Mielőtt viszontlátta, azon gondolkozott, el is határozta, hogy segíteni fog a sorsán, nagyösszegü “kölcsönt” ajánl fel a férjének, ezzel a nővel kivételt tesz! De most egyszerre megtorpant a szándéka, ehhez az asszonyhoz mái' semmi köze, még az emléke is hirtelen elfakult a szivében, már rajta se érdemes segíteni, hozzá kell sorolni a többi élőhalotthoz, hisz a régi E’ta már nincs többé . . . De mikor bejött a szobába lánya, Piroska, mintha kellemes áramütés érte volna: a bájos fiatal lányban a régi Etel toppant eléje! Mintha az anyja egy csodálatos reinkarnációval újjászületett volna ebben a gyönyörű lányban, a karcsúsága, a bronzszinü haja és a két csodás szürke szeme .. . Tamásban hirtelen elhatározás fogant meg: ezt a lányt érdemes kimenteni az élőhalottak közül, ez még egy élő lény, üde, fiatal, szép! És miután egy pillanat alatt beleszeretett, elhatározta, hogy kimenekíti innen, de hogyan? Nagyon egyszerűen: megkéri a kezét, elveszi és elviszi Amerikába, ahol nem leselkedik rá a végzete, a lassú hervadás, mint az anyjára. Ebben a lányban teljes épségében és fiatalságában a régi szerelmét venné el, a most hirtelen föltámadt Etát. Ha nem adják? Erőszakkal elviszi, megszökteti, elmondja neki, hogy mi vár rá odakint, gazdagság, jólét, örök mámor a csodák világában, New Yorkban, Californiában! . . . Asszonya lesz a kastélyának, pompás ruhákba öltözteti, ékszerekkel disziti fel, az amerikai partyk hódolattal körülrajongott úrnőjévé emeli. Nem is egészen önzetlenül, mert egy ragyogó szép nőt kap mindezekért cserébe . . . Odafordult a mamához: — Etelka, a lányában újra magát látom! Teljes szépségében. Nem tudok ellenállni, hogy újra magába ne szeressek a lányában, hogy ki ne ragadjam a jelenlegi életéből és . . . és . . . ünnepélyesen megkérem a kezét. Amit akkor elmulasztottam régen, most nem mulasztok el, Piroskát elviszem Amerikába! Gondolhatja, amit eddig elértem életemben, vagyon, értékek, minden az övé lesz, a lábai elé rakom, mint királyné fog élni Californiában a birtokomon . . Az asszony csodálkozva meredt Tamásra és megállapította, hogy ez a férfi megőrizte férfiasságát, az évek múlása nem látszik rajta, elegáns, könnyed, nagyvonalú, erőszakos és vagyoni helyzete adja hozzá a jogot . . . Valamikor azt remélte, 'hogy az ő férje lesz, de Tamás elment, itthagyta . . . Piroska pedig most viruló bájában olyan, mint valamikor ő volt. Erre a gyönyörű fiatal lényre is ugyanaz a sors várjon, ami őt utolérte, elvirágozzék a férje mellett? Mert egy kezdő mérnök udvarolt neki, a lány is szerelmes belé, mémökné lenne, háztartási gondokkal, kevés örömmel, sok gyerekkel . . . Mig ha Tamáshoz megy, minden csoda az ölébe hull odakint, milliók kövezik ki simára előtte az utat, a diadalmas, szerencsés asszony előtt . . . Igen, a szerencse, most itt van, nem szabad elszalasztani! . . . Mikor este a vacsoránál férjével és lányával megbeszélte régi szerelmének föllángolását Piroska iránt, az ünnepélyes nyilatkozatot, a leánykérést, Piroska igy felelt: — De mama, elfelejted, hogy én már menyaszszony vagyok? . . . Dénest szeretem . . . — Ugyan lányom, szereted ... Ez a menyaszszonyság még nem végleges, még el sem jegyzett, de ha el is jegyzett volna, föl leihet bontani, mikor egy ilyen parti és Dénes közt kell választanod. Egy amerikai milliomos felesége leszel! . . . Az élet mindennapi uj csodákat és örömöket tartogat számodra, amilyenekről itthon nem is álmodhatsz. Te még habozol? Dénes okos fiú, belátja, hogy nem állhat útjába a szerencsédnek! — Mama, de én szeretem Dénest ! Igent mondtam neki, és ti is beleegyeztetek. Jellemtelenség lenne részemről a pénz miatt . . . Szó szót követett, parázs vita alakult ki az asztalnál, az apa, a hallgatag orvos is beleszólt: —- Bár lényegében Piroska álláspontját osztom, nem zárkózhatom el a mamád nézete elől se, akiből az anyai szív beszél. A jövő boldogságodat akarja, a mellettem elmaradt álmai helyett — tette hozzá rezignáltan. — De valóban boldog lenne-e lányunk a te volt udvarlód mellett? Bármilyen fiatalos, gazdag, kora előrehaladott, inkább hozzád való, nem Piroskához. — Ne személyeskedj, — fújta föl magát E'ca és ilyenkor egy kis toka dudorodott ki a nyakán. A vitában végül Piroska győzött, az anyja keserűen jegyezte meg: — Családunkban másodszor szalasztjuk el a szerencsét . . . Egy amerikai milliomos! Nem tudod, mit dobsz el magadtól . . . Leszel mérnökné itt, tele gondokkal, gyerekekkel, a pénz örökös beosztásával. Éretlen vagy még, fiatal . . . Bezzeg ha engem vitt volna magával, akkor egyikötök se ülne most itt . . . én is valahol Amerikában egy palotában . . . Mikor Tamás újra eljött, közölték vele a lány válaszát. — Nagy megtiszteltetés, hogy feleségül kérte Piroskát, de ő már menyasszony . . . — Akkor hát sok boldogságot kívánok neki, — hajolt meg Tamás csalódottan. Hazarepültében a gépen az gondolta, hogy egyszer lépett ki önmagából, a kíméletlen önzésből, nagystílű életet szánt ennek a kislánynak, boldoggá akarta tenni . . . — Eddig mindent meg tudtam vásárolni a pénzemen, de úgy látszik, van egy erősebb dolog is, mint a pénz, a szerelem ... Én a pénzt választottam, most ez a lány a szerelmet . . . Visszaadta, amit az anyja ellen vétettem. A szerelem is tud könyörtelen lenni , . . Mikes Margit
