Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-02 / 9. szám

16. oldal mw»nA Thursday, March 2, 1972 * V ♦> ❖E nesze esek es igaz történetek❖ ❖❖ ❖ * *** ♦*« *** *** ♦** ♦*« *** ft CSALÓDOTT CSALÓ Amit ti ketten olyan nagyszerűen kie­szeltetek, az én számomra teremtett csodá­latos lehetőséget. Figyelj csak csak rám Carla: Ez a hulla — én, Paul Avery — ket­tős gyilkosságot követett el. És e két gyil­kosságért egy másik hulla — név szerint Craig Oldham — kénytelen minden felelős­séget vállalni, mert nincs ember a földön, aki őt e gyilkosságok alól föl tudná mente­ni. Ezt a zseniális lehetőséget, Carla, neked köszönhetem! Carla ajkai kiáltásra nyíltak, de egyetlen hang sem jött ki a száján. Torkát a férje rettenetes ujjai szorították össze, mígnem az asszony holtan összerogyott... (Vége) A TELEKI HÁZ TITKA Teleki Lászlóról, a 19-ik század legérde­kesebb magyar politikusáról Kossuth emlg­­rációs fegyvertársáról a történelemköny­vek azt jegyzik fel, hogy öngyilkos lett. Legutóbb — 1962-ben — az Uj Magyar Le­xikon is elfogadja ezt az állítást, Szekfü Gyula, a neves történész azonban az öngyil­kosságot “rejtélyes”-nek nevezi a Magyar történet cimü munkájában. A Teleki halálát követően megindult rendőri nyomozás aktái néhány év óta a Levéltár birtokában vannak, de ezekre — érthetetlen okiból, senki sem volt kiváncsi. — Pedig — mondotta a főlevéltáros —, a jegyzőkönyveknek alaposabb tanulmá­nyozása, megcáfolhatná, hogy a 48-as poli­tikus, gróf Teleki László öngyilkos lett. Teleki valóban nem lett öngyilkos. Or­gyilkos ölte meg! I. Az 1860. év februárjának egyik koradél­utáni órájában a Gránátos utca már csak­nem teljesen elnéptelenedett. A Vármegye­­háza büróinak ablakai sötétben ásítottak, a szomszédos kaszárnya előtt fel és alá jár­káló őrszem bakancsának kopogását elnyel­te a puha hótakaró. Franciás szakállu, középkorú férfi for­dult be a Trattner-ház kapuján. Egy pilla­natra megállt, kutató pillantást vetett ma­ga mögé, azután felsietett a csigalépcsőn, a ház első emeletére. Sötétbarna attilás szolga segítette le most az érkezettnek ha­vas kabátját, s nyitotta ki előtte egy nagy terem ajtaját. Ennek közepén széles, zöld posztóval letakart asztal állt, körülötte ka­rosszékek, s a falakon idős férfiak arcképei függtek. Tizen-tizenketten tartózkodtak a teremben, a Magyar Tudományos Akadé­mia igazgatóságának tanácskozóhelyiségé­ben. Idős férfi ült az asztalfőn, Tarczy La­jos akadémikus, a neves fizikus, mellette a nála jóval fiatalabb gróf Lónyay Meny­hért. ő is akadémikus volt, s mint ilyen, Tarczyval együtt a jelenlévők házigazdái. Valamennyien ismerték az újonnan jöt­tét, Komáromy Györgyöt. Alighanem csak az ő megérkezésére vártak, mert Tarczy máris megrázta kolompszerü sárgaréz csengőjét: ■— Az értekezletet megnyitom és megké­rem Komáromy barátunkat, hogy legújabb külhoni értesüléseiről számoljon be. A következő fél órában csak Komáromy beszélt. Előbb visszaidézte 1859 tavaszát, amikor III. Napóleon császár a szardíniái királynak segítségére sietett, majd szólt Kossuthnak a fránciák császárával folyta­tott tárgyalásáról és a solferinoi ütközet­ről, amelyben a francia—olasz haderők megverték Ferenc József hadseregét. — Elérkezett hát minden erők összefo­gásának pillanata. Valamennyien ismeri­tek azt a sajnálatos ellentétet, amely Tele­ki László, Kossuth és Klapka közt feszit, a három nagy embernek mégis sikerült megegyeznie, néhány hónap óta az ügyeket az a triumvirátus, a Magyar Nemzeti Igaz­gatóság intézi. Én magam tárgyaltam Kos­suthtal, majd Londonban Klapkával. Öröm­mel jelenthetem, hogy az idő nekünk dol­gozik. — Napóleon császár már megbeszélése­ket folytatott a magyar emigráció vezetői­vel A zömök termetű Tisza Kálmán ekkor közbeszólt: — Miről? — Elgondolása az, hogy amikor Bécs a piemontiakkal van elfoglalva, Magyaror­szágon kirobbanjon a fegyveres ellenállás, az uj forradalom. Fegyverekről Piemont gondoskodna. Ezeket a fegyvereket orszá­gunk határán a szerb és oláh fejedelemsé­gekben felállítandó raktárakban halmoz­nánk fel, hogy megfelelő pillanatban az uj magyar seregeket felszerelhessük. Most Almásy Pál kérdezett: — Ezek az értesülések, ugye, Telekytől származnak? Van-e azonban más forrásból is ügyünknek fontos hir? — Bécsi hírforrásaink szerint a császá­ri udvarban alig titkolható a riadalom: Ausztria fél attól, hogy szétrobban a biro­dalom és ahogy a solferinoi csata elveszí­tette Lombardiát, úgy a háború folytatása során elvész majd Velence és Dél-Tirol és egy forradalom sikerre viszi Magyarország elszakadási mozgalmát is. Rechberg oszt­rák külügyminiszter a következőket irta Párizsiba Metternich herceg nagykövetnek: “Napóleon császárék talán arra gondol­nak, hogy Velencében és Dél-Tirolban és Magyarországon forradalmat robbantsa­nak ki. Az ehhez szükséges előkészületek, ugylátszik, megtörténtek, és sajnos, van Magyarországon egy elvakult párt, amely ugyan első áldozata lenne a nép megmoz­dulásának, mégis a francia császár felé ka­csintgat.” Lónyay Menyhért felhorkant: — Ne féltsen minket a miniszter ur! Komáromy folytatta beszámolóját: — Uj hírem érkezett Párisból is, ez ar­ról szól, hogy Teleki két ízben tárgyalt Na­póleon Jeromos herceggel. Második tárgya­lása alkalmával a herceg kijelentette, hogy forradalmunkat a francia kormány haj­landó anyagilag is támogatni. — Nem túlzás tehát, — folytatta Komá­romy emelt hangon —, hogy elérkezett az Ausztriától való elszakadásnak ideje. — Ausztria meggyengült és a világ rokon­­szenve a miénk . .. Igen, a világ rokonszen-A Trattner-ház. Ilyen most és ilyen volt 1860-ban is. Itt volt helyisége 1833-tól 1865-ig a Magyar Tudomá­nyos Akadémiának. ve a magyaroké volt. A Trattner-házban tanácskozó forradalmi bizottmány éppen ezért elhatározta, hogy manifesztumot bo­csát ki, Európa népeihez fordul. Tisza és Almásy indítványára azután úgy döntöt­tek : mielőtt a manifesztumot nyilvánosság­ra hozzák, azt bemutatják a Magyar Nem­zeti Igazgatóságnak. A forradalmi bizottmány egy későbbi összejövetelén ugyancsak Tarczy Lajos el­nökölt. — A manifesztum kibocsátásával—mon­dotta kissé szomorúan — egyelőre várnunk kell, annak közzétételét ugyanis Kossuth és Klapka ellenezte. Teleki viszont, akivel Ko­máromy Genfben találkozott, azt üzente: Cavour megígérte neki, hogy ha kitör az olasz—osztrák háború és egyidejűleg Ma­gyarországon a fegyveres felkelés, annak céljára 40 ezer embert és tízmillió frankot ad ... — Vivát, vivát! — hangzott a hangos él­jenzés. Tarczy csöndet kért és felszólította Ko­­máromyt, terjessze elő jelentését. — Jelentésem csak néhány mondat. Ka­tonai szakértőnk elindult Svájcba, ahol tár­gyal Telekivel. Már szervezik a fegyver­szállításokat. Az Al-Dunán tartózkodnak azok a hajók, amelyek majd a fegyvereket hozzák . .. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom