Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-02 / 9. szám
Thursday, March 2, 1&72 TANÁCS. — Kedves Miss Homoki, 32 éves elvált nő vagyok, a válás a férjem hibájából történt. A férjem volt életemben az első férfi és a válás óta nem kerestem férfiak társaságát. Tegnap partyn voltam a barátnőmmnél és most mindjárt megírom, hogy mi történt. Az asztalnál egy férfi ült mellettem. Azelőtt nem láttam, csak akkor a vacsorán mutatták be és ismerkedtem meg vele. Nagyon szellemesen és kedvesen beszélgetett velem és a vacsora végén felajánlotta, hogy hazakísér, mert már nagyon késő volt. Én 5 blokkra lakom a barátnőmtől, taxit venni nem érdemes, viszont ma veszélyes későn egyedül menni a New York-i utcán egy nőnek. Ezért örültem az ajánlatnak és elfogadtam. A pár percig tartó rövid utón egyszerre csak hirtelen nagy szerelmi vallomást tett. Nem részletezem bővebben, hogy mit mondott, miután az nagyon hosszú lenne, csak szeretném tudni a véleményét erről a gyors vallomásról és miután én semmiféle kalandot nem akarok, lehet-e egy ilyen gyors szerelmi vallomás komoly szándék, vagyis házasság alapja? VÁLASZ. — Óvatosságot ajánlok. Nem nagyon bízom a villámcsapásszerü szerelemben. Ismert mondás, hogy minden szegény ember jószívű és könnyű neki elméletben nagylelkűnek lenni, mivel nagylelkűsége semmire sem kötelezi, hiszen semmije sincs. Valahogyan így vagyunk néha a szerelemmel is. Többnyire olyan tübbé-kevésbé felelőtlen férfiak vallanak szerelmet könnyen, gyorsan és hevesen, akiknek eszük ágában sincs nősülni, vagy nincsenek abban a helyzetben, hogy nősüljenek. Vallomásuknak ilyen esetben sem súlya, sem jelentősége. Vigyázni kell, mert az ilyen áradó vallomásról gyorsan kiderülhet. hogy értéktelen hamispénz. Ha magát komolyan érdekli ez a férfi, kérdezze meg egyenesen, hogy mi a szándéka: magányos elvált asszonynak vagy jövendőbeli feleségnek szólt e a vallomás. Ismétlem, óvatosan bírálja el a vallomás értékét, de azért kérdezze csak meg, mert még a sötét New York-i utcán is történhetett csoda. ☆ ☆ ☆ FIATAL ASSZONY JELIGE. — Kedves Homoki Erzsébet, 4 hónappal ezelőtt érkeztem Amerikába. Budapesten finom-mechanikai üzemben voltam segédkönyvelő. 1969-ben nyáron Jugoszláviában a tengerparton voltam nyaralni társasutazással. Ott ismerkedtem meg egy amerikai magyar fiúval, akinek az apja magyar, az anyja lengyel. Ö autón európai úton volt. Jugoszláviából Olaszországba és Bécsbe akart menni, de a kedvemért Budapestre jött. A svábhegyi szállodában lakott. Sokszor elvitt elegáns drága helyekre szórakozni. Elmesélte, hogy a szüleivel szupermarketje van. Két hétig volt Budapesten. Megmondta, hogy szeret és ha én is szeretem, menjek hozzá. Igazán megszerettem és örültem, hogy a felesége leszek. Megígérte, hogy mindent elintéz és visszajön értem. Az elintézés sokáig tartott, de mégis sikerült, megesküdtünk és kihozott. Nem érzem csalódottnak magamat, csak mégis különös érzésem van. A szupermarket az nem egy nagy üzlet, csak egy kisebb szupermarket, ahol minden van. A férjem kezeli a raktárt, az apósom vau a pénztárban. Azt hittem, hogy aki olyan gyönyörű saját autón utazik Európában és a svábhegyi szállodában lakhat, annak nem kell este 9 óráig dolgozni. Aztán sokat nem tudok megszokni. A férjem édesanyja lengyel születésű, csak lengyelül és angolul beszél, egész nap vele vagyok, nem értjük egymást. Á környéken egy magyar sincs, nem tudok kivel beszélgetni, nincs ismerős, egész nap az anyósommal vagyok. Ha nem lenne a magyar újság, amit olvasok, nem tudom tnit csinálnék. VÁLASZ. — Volt már hasonló “esetem”, nem is MAGYAR HiRMM) egy. Egyszerre vigasztalom és szidom is. Hogyan is van azzal az üzlettel? Európában, nem utolsósorban Budapesten azt hiszik, hogy Amerikában csak monstre áruházak, szupermarket láncolatok és Rockefellerek vannak és minden olyan mint a hollywoodi álomfilmekben. Pedig itt sem röpül az ember szájába a sült galamb. Nincs mesebeli terülj-terülj asztalkám. Mindenért meg kell dolgozni. Viszont a munkának van is látszatja. A közepes jövedelmű ember sehol a világon nem élhet olyan jól, mint itt. A nyelv: átmeneti nehézség. Tanulgasson. Nem ártana, ha naponként néhány órára bemenne az üzletbe segíteni az egyszerűbb munkában. A vevők között könynyen ragadna magára az egyszerű angol. Aztán a társasága is kialakulna. Egyetlen problémája lehet, amit önmagával kell tisztáznia: szereti-e a férjét. Ha igen, akkor semmi egyébből ne csináljon magának gondot. Az nem is kétséges, hogy a férje szereti, mert ha nem szeretné, nem ment volna vissza magáért Budapestre. Ne lovalja bele magát olyan bánatba, ami nincs. ☆ ☆ ☆ MR. P. O. — Kedves Erzsébet, szeretném tudni a véleményét valamiről. Valaki figyelmeztetett, hogy egy nő vendégségben vagy étteremben mindig hagyjon a tányéron egy kicsit az ételből, mert ez így illik. Igaz ez? VÁLASZ. — Réges-régen akadnak nők, akik azt hitték, hogy ezzel bizonyítják "légiességüket”. Ez a jelkép akkor is hamis volt, ma még inkább az, és már kiment a divatból. Nem is tudom elgondolni, milyen ósdi felfogású valaki figyelmeztette. Ne hallgasson rá. Egye csak meg, amit maga elé tálalnak. Legfeljebb azt hagyja ott, ami túlsók vagy nem ízlik. KUTYAHISTÓRIA: A KRUMPLI Egy volt szomszédom, Kalocsai, most félórányira lakik tőlem. Meghívott, és én kimentem hozzá. A kapunál tábla ijesztett meg: “VIGYÁZAT! HARAPÓS KUTYA!” Csengettem, mire hárman jöttek a kapuhoz: Kalocsaiék és a harapós kutya. A házigazda megnyugtatott : — Ne félj, Krumpli nem harap! Valóban nem harapott, hanem megnyalta mindkét kezem. — Még csak nem is ugat — panaszkodott Kalocsai. — Legalább csaholna, ha idegenek akarnának bejönni, de olyan jámbor, mint egy borjú. Látogatásom ideje alatt a kutya a lábaim előtt hevert és néha odaadó szeretettel nézett a szemembe. — Add néhány hétre oda egy kutyaidomitónak — tanácsoltam. Két héttel később találkoztam Kalocsaival, aki legyintett: — Képzeld, az idomító visszaadta. Nem jutott vele semmire. Ha valaki bottal támad a kutyára, körülrajongja az illetőt. Az idomító harminc éve foglalkozik kutyákkal, de ilyet még nem látott. .. A múlt hétem újra kiutaztam hozzájuk. Krumpli helyett egy igazi véreb morgott reám ingerülten. — És mi lett Krumplival? -— kérdeztem. — Rossz útra tért... Egy betörőhöz szegődött ... képzeld el, egy este hazajövünk, és Krumpli nincs sehol ... Késő este csengetett a telefon és valaki közölte velünk, hogy ne aggódjunk a kutyáért, jó helyen van. Megkérdeztem, hogy ki beszél, mire megtudtam, hogy az illető álkulccsal behatolt hozzánk, de nem vitt el semmit. A kutya addig-addig hizelgett neki, amig azt vitte el . . . Lelkünkre kötötte: ha egyszer a rendőrség kivonná őt a forgalomból, akkor fogadjuk vissza krumplit megbocsátó szeretettel. Úgy látszik, ez bekövetkezett, mert a kutya tegnap visszatért Kalocsaiékhoz. Palásti László 9. oldal A MAGYAR KONYHA SIKERE (Folytatás a 7-ik oldalról) bé abba a vendéglőbe, ahol egyszer csalódott. Lehet, hogy rossz tanácsadó vagyok, de valahogy igy kellene nálunk, Magyarországon is . . . Ami közös a magyar és a bécsi vendégben; ha egyszer nagyon ízlik egy étel, nem akar ettől tágítani később sem, csak rábeszélésre hajlandó majdan másfajta ételt rendelni. Hogy mi fogyott, mi Ízlett elsősorban? Körülbelül ez volt a rangsor: 1. tarhonyás rostélyos, 2. kolozsvári töltött káposzta. 3. szálka nélküli halételek (ez ismeretlen volt Bécsben). 4—5. házi disznótoros és paprikás csirke. De ismeretlen volt a túrós csusza is, a Jókai bableves is, sláger lett az Ujházy-tyukleves, s érdekes, hogy a bécsi gulyással, amelyet liszttel sűrítenek, erős harcot kell vívnunk. Leveseink azért is aratnak sikert, mert a legtöbb bécsi vendéglő levesport, konzervet használ. Egyébként zsírral főztünk, sütöttünk, a bécsi asszonyok-lányok ezt nem tudták de nem féltek a hízástól. Valamit általában a bécsi vendéglátóiparról? Sokszínű! Éppen a specialitások miatt is. A bécsi Grinzing utánozhatatlan különlegesség, amit jól egészítenek ki a különböző országok éttermei: olasz, kínai, jugoszláv, román, stb. vendéglők. Mit hoztam? Több kedvenc bécsi receptet, az egyik: főtt marhahús tormás almapürével. György István AKIK AZ ÉLETRE TANÍTOTTAK (Folytatás a 8-ik oldalról) kettő csendesen elhúzódik, ne zavarjon bennünket jelenlétük. Végignézek a szobán, a megfáradt arcokon, a megőszült fürtökön, amelyekből egyszál talán az én lelkemen is szárad, a régi fényképeken, diványpárnákon, apró tárgyakan, amelyek nélkül nincsenek hétköznapok és mesélni kezdek. Úgy, mintha ők lépnének be először az iskolába. És én, a jó tanár, nem akarom őket elriasztani az élettől. Elmondom, hogy az élet szép, amerre járok, csak jó emberekkel találkozom, hogy a világ egy és oszthatatlan, hogy fegyverkezés, gyilkosság, rosszindulat mind-mind nem igaz, hogy az évszázadok váltakozása áldás, hogy itt ez a kicsi fészek , amely ben hárman megbújnak a legszebb hely a világon, hogy sokszor gondolok azokra az időkre, amikor még ott ültem velük szemben a padban, hogy jó őket felkeresni és emlékezni a diákévekre, hogy hiszek a becsület és tisztesség örök diadalában, az igazság győzelmében, hogy olyan kincseket kaptam tőlük, amelyeket senki el nem vehet tőlem. Hogy a felhők mögött mindig-mindig süt a nap. Búcsúzom. Megölelnek. Az egyik fekszik az ágyán. — Nagyon rosszul voltam, de nem vettem be gyógyszert — mondja —, de amig itt voltál, és hallgattalak, semmi sem fájt. Künn megeredt az eső. Mennydörög, villámlik. Hajadonfővel megyek hazafelé. Nem is veszem észre a vihart, úgy érzem magam, mint akinek ha jó, talán százötven tanára is lehet még. Gyarmathy Irén MOSOLYOGJUNK A férj megkérdezi a feleségétől: — Mi az oka annak, hogy' valahányszor kérdezek tőled valamit, te kérdéssel válaszolsz a kérdésre? — Csakugyan? ❖ ❖ i'fi Két férfi beszélget: — Nem tudom, mi a teendő, a feleségem folyton az előző férjéről áradozik. — Egyszerű. Te meg áradozz neki a következő feleségedről.
