Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-07 / 40. szám
Mm;yak mva f, oldal Thursday, October 7. 1971 Rózsa Sándor betyárvilága Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Székely-Molnár Imre A harmincas években kezdték lebontani a cinkotai nagyitcét. Felette is eljárt az idő ... A lebontásra ítélt épület felett megkondult a lélekharang . . . Hát igaz is, a vihar kikezdte az országosan ismert, hires csárda falait... A vihar is segít a muukásoknak, mert látom, amúgy is bontják, csákányozzák, a falakat. Csonkán meredeznek az egyes épülettömbök . . . Tompa csákányütésektől hangos a környék, roppan a gerendázat és füstölve porzik a vakolat a kövezeten. Az ámbitus ledöntött oszlopai most rántják magukkal az egyik falat és a tátongó résen, amely olyan, mint egy szörnyű seb, belátni a mélyben, amelyben még ott szorong a múlt. A padlók felszaggatva, talicskázzák a földet és a banyakemence széthullott gyomrával kormosán feketélik. Ledől a szuette mestergerenda is és benne ki vájt betyárbujtató most tűnik elő. Minden kövének, minden bútordarabnak száz és százesztendős múltja van . . . Itt ülök az egyik romhalmazon, oldalt hatalmas terméskövek, a csárdatestének kibontott részei. Szembe velem a csupaszon meredező méteres vastagságú falak. így vonult el szemem előtt ennek a csárdának évszázados múltja, amely körül elviharzott a magyar történelem sok derűs epizódja, századok romantikája és tengernyi bubánata . . . Hiszen ez előtt még hatvan évvel ez a végtelen nagy határ amit itten, az ivó romjaitól látok, Iápos, som j ékes, mocsaras ingo vány volt, rejtegetője a betyároknak, paradicsoma a vizi embernek és az erdő mindenféle vadjának. Ur, pandúr, betyár járta környék központja volt ez a hires cinkotai nagyitce. De király is járta valaha . . . A falakról olvasom a múltat. Mintha hallanám a sólymok rikoltását, a kopófalkák vadatüző lihegését, a halihót, amely felverte a mélységesen hallgató óriási erdők csöndjét. Itt született meg az a kis történet, amely ma már legenda. Országjáró kedvében erre felé vette útját az Igazságos Mátyás Király. Betért az öreg csárda még öregebb itcéséhez és elbeszélgetett a kántorral . . . Kiváncsi lehetett a király a kántor eszére, mert a következő kérdéseket tette fel neki: — Mond csak, kántor, hol kél fel a nap? A kántor akkurátusán felelt: — Felségednek Budán, nekem meg Cinkotán! A királynak és a vele lévő főúri népnek nagyon tetszett a nyilt és egyenes válasz. Elnevették magukat, mondván: — Ennek is igaza van! A király pedig tovább kérdezett: — Mond csak kántor, mennyit ér a király? A kántor megszeppent erre a váratlan és érdekes kérdésre. Gondolkodott egy kicsit, majd az előbbinél is talpraesettebben válaszolt; — Ha Krisztust 30 ezüst pénzért adták el akkor a király is megér 29-et. Ez a válasz mégjobban megtetszett a királynak, aki bőkezű kedvében most már ajándékozni akart. — Jól megfeleltél az igaz — él a nép száján ez a monda — most már kívánj tőlem valamit és én teljesítem. A kántor, aki borivó ember volt azt kérte Mátyás királytól, hogy az itce kétszer akkora legyen, mint másutt. Hát azóta dupla Cinkotán az itce . . . De igaz, hogy az árát is duplán számítják. Tovább pereg előttem a kép: Látom Rákóczi kuruc vitézeit, hallom a tárogató hangját, amely elbug a Kárpátok felett. Mert Vak Bottyán katonái sokszor jártak itt, amikor le-leportyáztak az alföldre labbanc verő kedvükben. Messze, oldalt egy dombocskán még ott a Mária-Terézia-korabeli várkastély, ami szintén azt mutatja, hogy a királyné is le-leruccant ide a magyar urakkal, ha vadászatra és az ő életében oly sokszor előforduló dinom-dánomra szottyant a kedve. Ezt az épületet is már lassan morzsolja az idő. Még áll ugyan, de alatta a hires Sárgacsikó szálló csárdája már eljajdult a csákányok ütései alatt. A régi csárda öreg udvarosa idetelepszik mellém. — Komótos, lassú mozdulatu, őszbecsavarodott magyar. Kis kurta pipája serceg fogatlan szája között. Tömött bajusza, mint két fáradt, lecsüngő fehér hollószárny ereszkedik alá. Keze már reszket. De még emlékezik. Mintha a saját testét bontanák széjjel a csákányok ütéseivel. Látszik rajta, hogy fáj minden, ami most történik. A múltról beszél, amelyhez nagyon közel áll. Itt született, itt élt és itt rokkant meg, mint az édesapja. — Apám még látta a betyárokat . . . Eggyel cimboraságot is tartott fenn. Jól ismerte Rózsa Sándort meg a Savanyu Jóskát. Ez a csárda nagy forgalmat bonyolított le valamikor, mert mint mondta — itt hajszolták maguk előtt a lopott nyájat, az elkötött ménest és a szétugrasztott csordákat. A betyárok országutja volt ez az Aldunától fel, egész Bécsig, vagy Lengyelországig. Érdekes történetet mesél Rózsa Sándorról. Hamiskásan kacsint, látni, hogy a múlton keresztül a maga fiatalságát is felidézi: — Úgy volt — mondja nagy szakértelemmel — hogy Rózsa Sándorék itt szálltak meg. A Bácskából terelték a kötött jószágot. Nagy ára volt a bunyevác lovaknak és idejöttek a csárdába messzi vidékről a lókötő-orgazdák, hogy kifizessék a betyárokat. Napokig tartó áldomás követte az alkut és a nagyvérü paraszt Rózsa Sándor szívesen maradt. Igaz, hogy nem a pénz érdekelte, hanem a csaplárné húga, a százszorszép Piroska. Nyoszolyás ágyat is vett neki és csak Veszelka, az alvezér tudta, hogy kivel enyeleg benne. Csaknem rajta is vesztett egyszer. Örzse, az igazi szerető, neszét vette Sándor hűtlenségének és mikor megbizonyosodott az uj szerelemről, árulásra határozta el magát. Elment a szegedi várba Klenn Jusztinhoz a bikaerejü pandurhadnagyhoz és feladta Rózsa Sándor tartózkodási helyét. A nagy parasztot csak a véletlen szerencse, inkább Veszelka örök ébersége mentette meg, hogy hurokra ne kerüljön a százszorszép Piroska himes, ágyasházában. Úgy menekült ingben és lobogós gatyában szélvészként vágtató kancája hátán. Csak később a szegedi várban tudta meg, ki volt az árulója. — Aztán jártak ide mások is — mondja kis hallgatás után. Elcsendesedett az idő, a betyárok is kivesztek. De az itcét az érdekes emberek sohasem kerülték el. Mikszáth meg Jókai urék, Gárdonyi, Pósa Lajos, meg a hires szegedi cigánymuzsikus Dankó Pista itt hegedülgetett a sarokban. Reggelig tartó mulatozások folytak és nem hiányzott innét más urak társasága sem. Itt iddogáltak a környéki földbirtokosok, a Beniczky, a Zay, az Almásy, a Károlyi grófok is. Azóta sem hallottam olyan szép cigánymuzsikát mint Dankó Pistáé volt. Beszélgetés közben érkezik hozzánk a Csárda jelenlegi tulajdonosa Éhman Pál, akinek azt mondom, hogy kár volt lebontani ezt a hírességet. — Nem szándékozom örökre eltüntetni ezt a valóban nevezetes csárdát, csak átalakíttatni, mert már minden omladozott rajta, és a környék már teljesen benépesül. És azok egy egészen modern épületre várnak. A régi jellegzetességét meghagyom. S teljesen magyaros motívumokkal épittetem fel az uj csárdát, amelyből nem fog hiányozni a régi romantika sem. Emléket állítok mindennek. Megcsinálom a királyasztalt, Dankó-nótákat muzsikáltatok a cigánnyal és az irók és művészek asztalát is bennhagyom az utódoknak. Az öblös pincét is végigjárjuk, ahol a fagrádicsok már porzanak a lábaink alatt. A hordókból penészvirág csüng alá. Horpadtak a bordák, nem volt bennük 15 éve tartalom. A sarokban háboritlanul szövik a pókok az idők hálóját, mert náluk még mindig lassú vontatottsággal múlik az élet. Mikor feljöttünk a munkások mutogatják azokat a régi pénzeket, amelyeket a falakban találtak. Numizmatikusok dönthetik csak el, melyik korból valók és mennyit érnek?! Az udvaron a bürkök, bodzák és parajok gizgaza virít. Az épületet négyszögben körülfogó ódon istállókból bocik szabadulnak elő és végighancurozzák az udvart. SZILÁNKOK ÓVATOS — Én alaposan megakarom nézni, kihez adom a lányomat, ezért Árpádhoz előbb én mentem feleségül. TÁRSTALANUL — Nekem is kell valaki, akitől elváljak. ELLENŐRZÉS A felületes, hiányos ellenőrzés következtében a revizor évtizedeken keresztül nem jött rá, hogy csalja a felesége. HÁZŐRZŐ — Nyugodtan ajánlhatom, vegye meg ezt a kutyát. Garantálom, ha tolvajt lát, rögtön nekiugrik. — Pardon, akkor tárgytalan — mondta idegesen a férfi és ijedten elmenekült. S. 0. s. — Emberek! Segítség! — kiáltotta az útonálló, mikor érezte, hogy nem bir az áldozatával. ANYAI GONDOK Nehéz a mamák dolga. Először távol kell tartania a fiukat a lányától, aztán törheti a fejét, hogyan szerezzen neki vőlegényt. (garabonciás) AZ ÉVTIZED HUMORA Az évtized házasságának nevzeték annak idején a görög hajómágnás, Onassis frigyét Kennedy özvegyével, Jacqueline asszonnyal. Erre a házasságra monda Maria Callas, a világhírű énekesnő: — Örvendetes, hogy Jacqueline nagyapát talált gyermekeinek! Most újabb házasságkötés történt az Onassis családban. Christina Onassis, a hajómilliomos 20 éves leánya titokban férjhez ment egy 47 éves Los Angeles-i ingatlanügynökhöz, Joseph Bolkerhez. Onassis magánkívül volt mérgében, amikor tudomást szerzett a házasságról. — Miért? — kérdezték tőle. —Mi kifogása van a házasság ellen? — Nagyon nagy a korkülönbség! — tajtékozott Onassis. — Nem tudott az a vén szamár egy hozzá -való idősebb nőt választani?!
