Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-23 / 51. szám
Thursday, Dec. 23, 1971 MAGYAR HÍRADÓ KARÁCSOM Irta: HAJNAL ERZSEßET Ismét fényben úszik a város. A nyönyörü kirakatok sora kínálja mindazt, ami valaki szivének kedves lehet. Vágyálmok beteljesülését hozza el valakinek, aki talán évek hosszú során át kívánta, de a sors nem teljesítette. Az illatos fenyőfa az erdők üzenetét közli a fényárban úszó városnak: “Eljöttem újra”, — mondják a kinyújtott karú ágak — hogy megnyissam a sziveteket, ha nem többre, csak egy napra, hogy jók legyetek egy- Hajnal Erzsébet fáshoz. g valóban, ha csak egy napra is, de az emberek közelebb kerülnek egymáshoz .amikor ezzel üdvözlik egymást : “boldog ünnepeket!”. Gyerekek, felnőttek állják körül az üvegalatti csodákat, a belvárosi üzletek árui legjavát tették ki, hogy mindenki kiválaszthassa, amit magának akar, vagy a szeretteinek. Szebbnél-szebb, finomabbnál finomabb holmik kínálják magukat a vásárlóknak. Mintha azt mondanák, “engem végy meg, boldoggá teszlek.” Az ékszerboltok gazdagsága mesébe illő. Aki hive a valódi ékszereknek, az elvész a csodák világában. Brilliánsok tömege várja a bőpénzü vásárlókat. Gyönyörű asszonykarok a fényűző karkötőket, a nyakak a láncokat, a fülek a virágoknak kiképzett drágaköveket. A szőrmések boltja hordozza a bundacsodákat, mely körülölel majd valakit, akit olyan nagyon szeretnek, hogy megveszik a számára. Mert minden a karácsony szolgálatában áll most. Szebbnél-szebb kártyák fogják hordozni embertől-emberig a jókívánságokat. Amit a művészet kigondolhat, az minden ki van formálva, hogy ünnepiesebbé tegye ezt a gyönyörű boldog estét. Terített asztalok minden házban, ahol fogadni akarják, vagy tudják. A csillogó porcelánok, az üde asztalterítőn, a meleg, a fény, kitárja a sziveket. Ezen a napon minden lépés, minden szó a szere tetet hirdeti, a jóakaratot egymás felé. A karácsonyi aukciók tömegesen hirdetik magukat. Megnéztem egy ilyen aukciót. A művészet minden remeke kapható. Áruhalmaz. Művészi bútorok, valódi szőnyegek, képek, kristályok eladók. Minden árért minden megvehető. Gyönyörűség végigsimogatni ezeket a műremekeket. Az embernek fáj a szive otthagyni őket. A jótékony egyesületek gőzerővel készülnek a karácsony fogadására. Az egyik egyesület az öregeknek akar egynapi boldogságot adni ,a másik a gyerekek ünnepét tűzte ki céljául. Megnéztem egy ilyen készülő asszonytársaságot. Hatalmas dobozokba rakva már ülnek, vagy fekszenek a játékok. Babák, plüsh állatok, konyhafelszerelések, kisfiúknak való örömök, mennyi szeretet kellett ezeknek az elkészítéséhez. S még folyik a gyártás. Gyönyörű dobozok halmaza fekszik egymáson, ezekbe kerülnek a meglepetések. Egy másik helyen ruhácskákat készítenek. A sok szin ragyogása egymás mellett. Beleképzelek egy-egy szőke vagy barna fejecskét, egy-egy kis kezet, amelyik boldogan tapogatja az ünnepi holmit. A világ sötétebbik részén pedig folyik a hai*c. Emberek mennek egymás ellen, kezükben a gyilkos fegyver. Anyák nem tudják táplálni a kicsinyeiket, mert nincs élelem. A sorsüldözöttek kiöntve az otthonaikból, csatornákban keresnek menedéket. Farkasszemet néznek egymással a rokonok, akiket feltüzel egymás ellen a maga hasznát akaró bűnös ország. Mi lenne, ha a világ minden jóakaratu, jószándéku embere összefogna, szorosan, váll-mellé váll és kijelentené, hogy nincs többé háború. Nem engedik az emberölést többet. Megosztanák a felesleget azokkal, akiknek nincs. Összefonódnának az egymás megbecsülésében és megsegítésében. Mi lenne akkor? Akkor kigyulnának az égi fények. A csillagok soha nem látott ragyogása díszítené a világot. Akkor lenne egy igazi karácsony az egész világon. AZ ÖRÖM ÜNNEPE A SOKSZÍNŰ karácsony Irta: KOVÁCS ISTVÁN Ha karácsonykor mérföldes csizmában járhatnánk végig a világot, sok érdekes meglepetésben lenne részünk. Láthatnánk, hogy a világ minden táján mások a karácsonyi ünnepi szokások, az ajándékozás módja is más. Angliában pl. a karácsonyfa helyett zöld fagyallal díszítik fel a szobát, az ablakokban gyertyák égnek, külön karácsonyi süteményeket, pudingot készítenek. A gyerekek azonban a szenteste utáni reggel várják izgatottan az ajándékokat. Előző este az ágy végére kötik a harisnyáikat és reggelre ébredve boldogan húzzák elő mindazt, amit éjszaka Karácsony Apó belerakott. Hasonló élményben lenne részünk Franciaországban is. Ott már ismerik a karácsonyfát, szenteste meggyujtják annak gyertyáit, de az ajándékozás ott is másnap történik. A nálunk szokásos Mikulás-váráshoz hasonlóan, a gyerekek karácsonyeste a kandalló elé helyezik a cipőiket és papucsaikat, amelyekbe várakozásuk szerint a Karácsony Apó a kéményen át csúsztatja le a szebbnél-szebb ajándékokat. Olaszországban karácsonyeste a betlehemi pásztorokra emlékeztető subába öltözött emberek járják végig a falvakat dudálva és időnkint megállva karácsonyi köszöntőt mondanak, mint nálunk a betlehemesek. Lengyelországban hagyomány vidéken a csillagjárás. December 24-én, amikor az első csillag kigyullad az égbolton, nagy, kivilágított csillaggal fiuk járják végig a falut. A betlehemi csillagra akarnak emlékeztetni, amely a bölcseket Jézushoz vezette. Vannak országok, ahol az ünnepi szoba asztalát pirosra festik és zizegő szalmával fedik be a betlehemi jászol emlékére (pl. szerbek), máshol a szalmát a szoba sarkaiba szórják. Finnországban hasonló hagyományt őrzött a falu népe még a század elején is. A lakószobát kiürítették karácsonykor, szalmával hintették tele és karácsonyeste a férfiak körbeülve elmondták karácsony történetét. A mai karácsonyi ünneplés Finnországban is hasonló a mienkhez azzal a különbséggel, hogy a karácsonyfát nem díszítik fel túlságosan, annak a zöldjére karácsonyi igét tartalmazó fehér szalagot és gyertyákat helyeznek. Az ajándékozás pedig nem december 24-én, hanem december 6-án történik, s a karácsonyi manó, a “joulupukki” végzi vidám keretek között. A karácsonyfa állítás szokása egyébként a 17. századig vezethető vissza. Németországból terjedt el, csaknem a világ minden tájára. Ahol nincs fenyőfa, más fát, bokrot állítanak helyette. Afrika egyes vidékein előfordul, hogy nádból, vagy veszszőből összeállított vázra szines tollakat ragasztanak a levelek helyett. A karácsonyfa — amelynek egyébként ősibb gyökerei is lehetnek — a kereszténység területén Ézsaiás prófétára emlékeztetett, aki az eljövendő Messiást fán kihajtott friss ághoz hasonlította. így lett hát a karácsonyfa Isten uj életet teremtő munkájának szép jel képévé, a karácsonyi otthon díszévé. Mégis, hogyan ünnepelték régen? Mi az, ami az igazi karácsonyi ünneplésből nem maradhat el? A karácsony nem tartozik az őskeresztény ünnepek közé. A karácsonyi ajándékozás csak a ké sőbbi századokban alakult ki. Erre utalnak ázol a hagyományok, ahol a szenteste ünnepét és az ajándékozás napját különválasztották. A karácsony a régi keresztények számára Isten ajándé kozó szeretetének ünnepe volt, aki elküldte Fiát a világba. Az ősi időkben ezt a napot Epifániánalnevezték, vagyis Jézus hozzánk való érkezése, köztünk való megjelenése napjának. A karácsony és az egész karácsonyi időszak az örvendezés ideje volt, azért a Jézusért, aki által Isten szeretető azért jött a világba, hogy mi emberek is szeretni tudjuk egymást. ______ 7. oldal WEÖRES SÁNDOR: Női a dér, álom jár Női a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt. Én is, ládd, én is, ládd, hóban lépegetnék, ha a jeges téli táj fölött karácsony lehetnék. Hó fölött, ég alatt nagy könyvből dalolnék fehér ingben, mezítláb, ha karácsony volnék. Viasz-szin, kén-sárga mennybolt alatt járnék, körülvenne kékes-eres halvány téli árnyék. Kis ágat öntöznék fönn a messze holdban. Fagyott cinkék helyébe lefeküdnék holtan. Csak sírnék, csak rinék, ha karácsony volnék, vagy legalább utolsó fia-lánya volnék. MOSOLYOGJUNK Csincsákot meginterjúvolja az italboltban az egyik riporter. — Aztán mondja csak, öregem, meg is tudná indokolni, miért iszik maga egyáltalán? — Már hogyne tudnám! Először is azért, mert az ital beszédessé teszi az embert, én pedig roppant szeretek beszélni. — S mi jó van abban, hogy az ember sokat beszéljen? — Az, hogy a sok beszédtől kiszárad az ember torka, s akkor muszáj megint inni. * * * A tárgyaláson elővezetik a vádlottat. A biró szemrehányóan mondja neki: — Ha nem tévedek, már nyolcadszor áll itt előttem! — De biró ur, én igazán nem tehetek róla, hogy még mindig nem léptették elő. * * * A vendég türelmetlenül hívja a pincért. — Borjupörköltet rendeltem. Legyen szives mondja meg, mi ez: borjúhús, vagy sertés? — Ön nem tudja megkülönböztetni? — Mit szól hozzá, nem! — Hát akkor nem mindegy?
