Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-15 / 28. szám
Thursday, July 15, 1971 MAGYAR HlHA-lrt 7. oldal ELSÁRGULT LEVELEK . . . Irta: HAJNAL ERZSÉBET Az ablak tárva, nyitva, engedte be az édes tavaszi napsugarakat. Az ősz hajszálak készségesen engedelmeskedtek a szellő fuvalatainak és ide-oda lengedeztek, kiszökve a sorosra font konty alól. A néni már nyolcvan éves. Végigjárta az élet kálváriáját, volt része jóban, de leginkább rosszban. Mert lassanként kihalt mellőle mindenki, aki hozzátartozott és most egyedül volt, végzetesen, halálosan egyedül. Az öregek otthona, ahol lakott, nagyon sok szenvedést hozott a számára. Ő maga sem volt már a régi. Tudta, hogy az évek rajta is elvégezték a romboló munkájukat. De a többiek, az öregek, az elhagyatottak, még keserűbb ellenállással voltak az élettek szemben mint ő. Gyűlölték az otthont, ahol élni kellett, akár akartak, akár nem, mert ha volt is családjuk, azok vagy elfeledték őket, vagy nagynéha vetettek rájuk egy-egy pillantást. Betették őket ide, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket. Nem is gondoltak arra, hogy a saját önző életük ugyanúgy végződhet. A néni ölében volt a doboz, amiben az egész élete rejtőzött. Fényképek, levelek, elszáradt virágok. Bontogatta őket, sokáig kezében tartva még a borítékot is. Valami halk bánat tartotta fogva a lelkét, amikor átfutotta a régen elfeledett sorokat. Az első szerelmes levelet, aminek az írója már régesrégen por és hamu. Az első bál emlékét, az elszáradt virággal együtt, amit akkor a hajában viselt, az akkori fekete hajában, melyet az ébenfához hasonlított a szerelmes levél Írója. Önkéntelenül végigsimitotta a haját, amely az ablaik tükrében fehér volt és egy öregasszony arcát tükrözte vissza. Hogy megelevenedett a múlt. Látta sajátmagát, a régi életét. Lepergett előtte minden, ami vele történt, mint a mozivásznon a film. Kislányos álmodásait hozták vissza a fényképek a dobozból. A séták, a titkon adott csókok, melyek megremegtették azt, aki adta és őt, aki kapta. A kezében érezte a rég halott kezeknek a forróságát, amely titkos éjszakákon felforralta mind a kettőjük vérét. Mennyi fény, mennyi árnyék. A menyasszonyi fátyol, a koszorú töredezett maradékai, könnyet csaltak a szemébe. A kettőjük esküvői képe — amin a férje arca mutatta a várva-várt boldogságot. Két fiatal arc összesimulása—,igaz volt-e, vagy csak álom? Pergett a film tovább. A gyerekei képe, amiről eszébe jutott néhány édes bus emlék. Elmosolyodott rajta. A fia, az a huncut csinálta a dolgot, amin annyit nevettek. Felöltözködött kísértetnek és egész éjszaka rémitgette a körülöttük lakókat. Másnap mindenki azt beszélte, hogy kisértet járás volt az egész környéken. A hir még a sajtót is mozgásba hozta. Az újságot is eltette. Valahol itt kell lenni annak is a kis dobozban. Pár percig elmélázott rajta, aztán elfelejtette tovább keresni. Furcsa — gondolta — mostanában sokszor mindent elfelejtek. Azelőtt nem fordult elő vele. De az utolsó időben rossz lett a memóriája. Zizegtek a kezében a levelek. Egyiket a másik után bontogatta, mint aki leltárt készít egy boltban, úgy osztályozta őket. A fényképeket is sorrendbe rakta. Ki fogják dobni a szemétre, ha már én nem leszek. Kinek fog kelleni egy csojnó emlék, amely nem jelent számára semmit. Meg kellene Írni a végrendeletemet. Tegyék vele együtt a sirba. De mi mással rendelkezhet. Nincs semmije, csak néhány ruhadarab, két pár cipő, meg a kacatok. Azokat is el fogják dobni. Az egész, doboz kiesett az öléből. A tartalma kifordult a földre, szanaszét. Lehajolt, hogy felvegye, s akkor egy szelíd kéz végighuzta kezét az arcán. A jó emberek által kért szerencsés elmúlás, egy pillanat alatt átvitte a másik partra. S mivel nem bántott senkit soha, megérkezett a mennyországba. Az égi portás kitárta a kaput és mélyen meghajolt előtte. Egy gyönyörű aranyterembe találta magát, ahol angyalok serege fogodta. Egyikben felismerte a férjét, a másikban a fiát, néhányan ott voltak az elmúlt életéből. A holdasszony feléje nyújtotta a kezét, mig a szülei oldalt vártáik, hogy üdvözölhessék. Gyönyörű virágok illatai hódították a levegőt, minden átlátszó volt és tiszta. Öröm fénylett, amerre nézett. v Az ügyeletes angyal most karonfogta és bevitte az Úrhoz. Fényes trónusán, körülvéve szebbnél-szebb angyalokkal, kegyesen intette maga elé. S amikor leborult előtte, érezte, hogy végigsimitanak a haján. Az Ur csodálatos hangján kihirdette, hogy befogadják a mennyországba. A lakótársnője találta meg este a földön, amikor hazajött. Ott feküdt az elröpült élete emlékei között, arcán az öröm mosolyával, amely a halálban egy uj élet megújhodását mutatta. * * * Beszélgetés valakivel... Sárga levelek tarkítják a tájat, Sötét felhőrongyokat kerget a szél, Alig volt nyár ezidén e tájon, S máris itt van a hosszú tél. így élek a mában s élek a jövőben, Céltalan bolyongva s kérdem, miért? Oly rövid ideig volt nyár az életemben, S olyan hosszan tartott mindég a tél. Remélni? Mit? Hogy lesz még nekem is tavasz? Hát tud remélni az, kit megcsufolt az élet? Üres lélekkel állunk, Te is, meg én is, S ha akarod, hát sirhatok Tevéled... A világ anekdota kincséből Egy ifjú muzsikus felkereste Auber hírneves francia zeneszerzőt. A portiéi néma és a Fra Diavoló komponistáját, s megkérte, hogy hallgassa meg uj müvét. Auber nem tudott kitérni a kívánság elől, betelepedett karszékébe és helyet mutatott a fiatalembernek a zongoránál. A mii hosszú volt és unalmas, úgyhogy Auber a közepe táján csendesen elszenderedett. Az utolsó akkordoknál azonban felébredt, s elég lesújtóan nyilatkozott az elhangzott kompozícióról. — De drága Maestro — méltatlankodott a szerző — ön szinte az egész előadásomat végigaludta. — Fiatalember — emelte meg hangját Auber — egyszer és mindenkor jegyezze meg, hogy a zenekritikában az alvás nem elhanyagolható formája a véleménynyilvánításnak. * * * Egy fiatal ismerőse hosszasan kesergett a már aggastyánkorban levő Aubernek az öregség terheiről-bajairól. — Mégiscsak szörnyű dolog, kedves Maestro — mondotta, — hogy végül is meg kell öregednünk. Ne vegye annyira a szivére a dolgot, barátom — felelte a zeneszerző. — Ha ön is megéri azt a kort amit én, akkor rá fog jönni, hogy mind a mai napig a hosszú élet egyetlen biztos módja: a megöregedés! * * * John Abernathy, a- XVIII—XIX. század fordulójának hírneves skót seborvosa, egyfelől újszerű ILgnal Erzsébet műtétéiről, másfelől szófukarságáról volt ismeretes. De nem csupán ő volt szófukar, azt sem szerette, ha a páciensei sokat fecsegtek. — Az idő: pénz — mondotta, s nekem gyógyításért fizetnek, nem a panaszkodásért. Egy fiatalasszony, akit előre felkészítettek Abernathy szűkszavúságára, felkereste a doktort, s szó nélkül megmutatta neki sebesült kezét. — Karmolás ? — kérdezte az orvos. — Harapás — felelte a beteg. — Macska? — Kutya. — Ma? — Tegnap. Abernathyt annyira fellelkesitette páciense szűkszavúsága, hogy megölelte, majd gondosan ellátta a sebet, s mivel a fiatalasszony egész idő alatt meg sem mukkant — a legnagyobb jutalommal jutalmazta, ami csak egy skóttól kitelt. Nem fogadott el tiszteletdijat. GYORSFÉNYKÉP: KEZDŐK A szőkefürtös fiatalasszony forró nadrágot visel, a fiatal férfi farmert. Ujjúkon vakít az újdonságtól a karikagyűrű. Szemközt ülnek egymással az autóbuszon, kacarásznak, beszélgetnek, — Szombaton majd főzöl valamit — iközli a férfi. — Jó — válaszol bizonytalan arccal a menyecske. — Van valami jó tipped? — Hát nem is tudom ... Néhány pillanatnyi csend. Gondolkodnak. Horn. lokráncolva, komolyan. — Megvan — élénkül fel a férj. — Tudtam, hogy okos vagy ... — Pörköltet fogsz főzni . . . — Az nehéz ... — Ugyan... a mamám mondta, hogy a legegyszerűbb étel... mindjárt felirom, mi kell hozzá ... A fiú papirt vesz elő, s tollat. A két fej egymáshoz hajol. írnak, a férfi felolvassa. Számolnak, Szoroznak, kivonnak, összeadnak. Aztán a férfi el'komorodik. — Legalább egy tizes ... — Legalább... — ragyog a nő. — Annyiért megebédelhetünk a kisvendéglőben és még egy-egy pohár sört is ... — Hát persze... — lelkesedik az asszony. — Akkor most nem főzöl — mondta ki az Ítéletet a férj. A menyecske megkönnyebbülten belenyugszik. Szedelőzködnek, leszállnak. Még látszik, amint a férj meghuzza a felesége haját, az meg ráüt a hátátra. Aztán eltűnnek. Bende Ibolya MOSOLYOGJUNK TRÜKK Az áruházi játékosztályon hirdetés: “Minden gyerek ingyen kap egy játékot még akkor is, ha nem vesznek semmit a kedves szülők.” Egy mamát érdekel a dolog: — Igaz ez ? — Természetesen — mondja az eladó. — És hogy bonyolódik le az ajándékozás? — Tessék vásárolni valamit, s a gyerek kap egy szép hasznos társasjátékot. — És ha semmit sem vásárolok, akkor mit adnak ? — Egy dobot.
