Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-11-25 / 47. szám

Thursday, Nov. 25, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 7. oldal TÖRVÉNYEN KÍVÜL Irta: RUBY ERZSÉBET A Daily News egyik napirovatának a cime: “Suzy Says”. A pletykarovatot vezető, mindent tudó Suzy előtt semmiféle esemény nem marad­hat titokban. Nem ö szaladgál hírek után, hogy X. Y. hercegék­nél fényes estély volt, vagy a szép szőke grófnő férjhez megy, — hanem neki viszik tálcán ké­szen szervírozva. Úgy látszik né­mely magas köröknél is szeretik a publicitást. “Susy Says” úgy ahogy hallot­ta, nem told hozzá és nem is ta­kar. Értesítéseit fényképekkel illusztrálja. Tagadhatatlan, szé­pek ezek az arisztokrata höl­gyek : — egyik, másik princess, vagy kontesz ha nem is klasszikus szépség, de a jólét és az intel­ligencia ragyog az arcukon. Suzy tegnapi jelentésében nem dinom-dánom­­ról ir, hanem egy nagyon is szomorú, — hogy úgy mondjam — napjainkra jellemző esetet korbácsolt, tőle szokatlan kemény modorban. Fejcsóválva meséli el egy szenátor túlkapásait, akinek a hi­vatalos neve: Congressman Ottis Pike. Hát ké­rem ez a miszter Pike .. . na de kezdjük az ele­jén. Ruoy Erzsébet A New York állami Long Island mellett van a hires Gardiner’s Island. Ennek a négyezer holdas szigetnek a tulajdonosa a dúsgazdag Robert Da­vid Lion Gardiner, aki a régi angol családnak immár 16-ik leszármazottja. A Gardiner család 1739-ben telepedett le Amerikában és akkor vet­ték meg ezt a szigetet és elnevezték Gardiner’s Is­­landnak. A ma élő Mr. Gardiner már középkorú agglegény volt, mikor ezelőtt nyolc évvel megnő­sült és feleségül vette a londoni társaság egyik szpségét Eunice Oakes kisasszonyt. Bent vannak a new yorki és a bostoni high life society-ben. Mr. Gardiner amatőr természettudós és nagy barátja az állatoknak. Különösen ornithológiával foglalkozik és mint ilyen a pusztulófélben lévő oszprey (halász sas) az ő privát rezervátorumá­­"ban él, és onnan repül halászni a tengerre. Bota­nikus kertjében szakértő kertészek dolgoznak. Nemcsak a szigeten felszaporodott vadállományt eteti télen, hanem privát helikopterével elrepül a közeli szárazföldi erdőkbe etetni a szarvas csor­dát. Évente több ezer ifjú látogatja a szigetet és Mr. Gardiner személyesen vezeti őket és részlete­sen magyaráz mindenről. Ezen a szigeten van eltemetve Captain Kidd. (1699). Mr. Gardintr uj sirkövet állíttatott a hi­res kapitánynak. Suzy, — sok viz folyik még le addig az East Ri­­veren!” Szeretnék ezen a nyomtatott hasábokon keresz­tül üzenni Pike szenátornak, de hát egy magyar újságíró kiáltása csupán pacsirta zokogása a vi­harban . . . Szeretném neki megmondani, — néz­zen szét szenátor ur a Gardiner’s szigettel a viz partén párhuzamos liget környékén és csak aztán álmodozzon kisajátításról. Ugyanis a Long Is­land egyik parti részén még a régi jó világban épített tágas udvarházakat, vagy ápolt parkokkal körülvett nyaralókat a nagy gazdaságukban fész­­keledő tulajdonosai megunták, és más tájakra vá­gyódva, elhagyták és végül odaadták New York városának. Később a többi szomszédos nyaralók is üresen álltak és ezek a gazdátlan házak is különö­sen nagy telkeivel, New York város tulajdonába kerültek és a sok kisebb, nagyobb területből egy­séges nagy terület lett és igy népligetet csináltak, fákkal, bokrokkal beültetve. Odajártak a környék­beliek tüdejüket kiszellőztetni és valóban nagyon kedvelt liget lett belőle. Jöttek a szakállas, kóchaju hippiek; megtetszett nekik a romantikus park, főleg a sok diszkrét bo­kor ... és a maguk alkotta privilégium jogán bir­tokukba vették és annyira tönkretették, magya­rán : elronditották, olyan vandalizmust vittek vég­be a növények között, hogy a város a ligetet le­záratta. Erre a sorsra akarja juttatni Pike szenátor ur az ápolt, Gardiner’s birtokot is? Természetesen Mr. Gardiner nem hagyja ma­gát! Nem eszik olyan forrón a levest, Pike sze­nátor ur! Különösnek találom, hogy ebben az egyedülálló szabad országban ilyen kommunista izü kisajátí­tási tervekkel jönnek az ország vezetői. Ha va­lami közcélú építkezésre, mondjuk: útépítés, kór­ház, egyetem, vagy fegyház építésére kell ez a te­rűét azt még megérti az ember, de csak akkor azt is, ha Gardiner önszántából, saját maga által meghatározott összegért eladja. A napokban hallottam, hogy a Brooklynban lé­vő “Bayard Cutting Arboretum” — és a másik: “Brooklyn Botanic Garden”-ben a lázadó ifjoncok olyan rombolást vittek végbe, hogy azt többé pó­tolni nem lehet. A hires növény palántákat tö­vestül kihuzgálták, a bokrokat szétverték. És itt van Manhattantól északfelé fekvő “Inwood Park”, ezt is tönkretették, és az illetékes hatóságok nem hozzák rendbe, várnak amig a forrófejüek lecsil­lapodnak. Velük kellene rendbehozatni, majd meggondolnák kétszer is, hogy mi a könnyebb?: alkotni, vagy rombolni? És most ez a Congressman Ottis Pike, — aki­nek mindig utópiás gondolatai és indítványai van­nak, — egyszercsak eszébe jut, hogy a szigetet el kell venni Gardinertől. Javaslatát már be is nyúj­totta a “House of Representatives-nek, hogy az elkonfiskált szigetből népligetet kell kreálni, mert kérem alázattal, hol van az megírva, — mondja a szenátor ur — hogy Mr. Gardiner és becses neje elfoglaljon egy négyezer holdas területet? E sorok írója azt mondom: Ha az a négyezer holdas sziget, ebben az esetben, mondjuk négy­ezer hold föld valahol délen, vagy nyugaton a töb­bi szárazföldi birtokok közé volna ékelve, a kutya se és Pike szenátor se törődne vele. De mert a négyezer hold föld egy szép sziget, varázslato­san szép terület, hát nincs jussa élvezni Gardiner­­nek, még akkor se, ha 11-ik örököse a birtoknak? A kommentátor Suzy azt irja: “Persze, persze, Mike szenátor ur a nagy ötletét önmagának fogja honorálni, hogy a Gardiner családtól elkonfiskált sziget neve Pike’s sziget lesz. Ohhhó! — Mondja Amerikában rengeteg sok magánbirtokot kisa­játít az állam. Ezeknek a közösség szempontjából elfogadható indokot adhatunk. Igaz, könnyű igy beszélni an­nak, akinek se háza, se földje. De: például egy út­építésnél a mérnök acélmérőszalagja egyenesen befut a háztulajdonos házába, keresztül az ebéd­lőn és mert erre a területre az államnak szüksége van a tulajdonosnak ősei házából ki kell menni. Itt nincs szentimentálizmus, hogy már a nagyatyja is itt élte tisztességes életét; a területre szükség van és nincs apelláció! — Rendszerint pereskedés­sel fejeződnek be ezek a kisajátitási akciók. De mindig az alperesnek, vagyis az államnak van igaza. És még hozzá hosszú évek után fizetik ki a volt tulajdonosnak a vételár összegét. Azért hosz­­szadalmasak ezek a kereseti perek, mert a vállalat a birtok értékének csak a felét szeretné kifizetni. Az Államépitészeti Hivatal jogtanácsosai, akik a peres ügyeknél az államot képviselik, mind egy­től, egyig, haragos, nagyhangú bácsik, gondolván, hogy hangoskodásukkal, némileg palástolhatják a jogtalanságot ... óh ők, az állam hűbéresei nem törvényen belül, hanem törvényen kívül, állnak. — XIV. Lajos francia király hires mondása: “Az állam én vagyok!” A hírhedt francia király csak mondta, de a szabad ország sáfárjai ezt véghez is viszik . . . Kedves barátaim, egy magyar házaspár, szor­galmukkal és tudásukkal, évek hosszú során, egy kis vagyont szereztek. New York állam északi ré­szén közel a hegyekhez, vettek egy Viktoria stí­lusban épült nyaralót, a hozzá tartozó 80 hold fás területtel. Gondolták, a 80 holdat kiparcellázzák nyaraló építésre. Ember tervez, — az állam és a törvény végez! A 80 holdas területet az állam ki­sajátította, hogy arra egyetemet épit. Barátaim tudták, hogy hiába minden érvelés, nem érdemes ügyvédet fogadni és pereskedni, minden ellenállás nélkül odaadták. Igen ám, de amikor a kifizetésre került a dolog, a jogtanácsos kijelentette, hogy csak a birtokon lévő házat fizetik ki, a 80 hold földet nem fizethetik, mert igen “difficult” azt kiszámítani. Jelen pillanatban nem tudom, mi az ára egy hold földnek, de, hogy a rajta lévő házat fizetik ki 30 ezer dollárral, ezt az eljárást nyugod­tan törvényes lopásnak lehet mondani. Ezért már ügyvédet fogadott a kisemmizett tulajdonos és már tiz év óta folyik a per se előre, se hátra, és belefáradva, mindenből kiábrándulva, végre aláír­ták az adásvételi szerződést. Egész életük kitartó munkájának megérdemelt eredménye, kettétört, mint egy szalmaszál. A philadelphiai Turnpike-n a széles ut szélén hatalmas hirdető táblák állnak. Van köztük egy tragikomikus hirdetés, azaz: nyilvános panasz. Erre az egy emeletes magas nagy táblára méteres nagy betűkkel, rá van Írva, azaz: ráfestve: “AZ ÁLLAM EZT A TERÜLETET KISAJÁTÍTOTTA TŐLEM ÉS A VÉTELÁRAT MA SE FIZETTE KI!” A jelentés felháborító, de mosolyt is keltő, mert panaszára fütyül az állam, mint a vidám ri­gó, sőt azon csolálkozunk, hogy eddig még nem tüntette el ezt a vádaskodást, az illetékes ható­ság. Nem ám, mert hát ez szabad ország vagy mi a csoda? Ilyen kicsire ők nem néznek. A hozzáértők szerint Amerikában mindennapra 40—50 kisajátítás esik. Némelyik indokolt, ellen­ben sok esetben hiábavaló. Több helyen az útépí­tés végett kisajátított házakat lerombolva, ott hagyták és meggondolva a számításukat, az ut folytatását másfelé irányították, kikerülve az el­vett házat, területével együtt. Én remélem és velem együtt a jóérzésü embe­rek is, hogy a most szorongatott Robert David Lion Gardiner a sziget jogos tulajdonosa, élete végéig lakhat és gondozhatja a szép szigetet. Nem nőnek a fák az égig! VARRÓ DEZSŐ: SZÜNET Pihenj te is, láttad a holdat? Vizen pihen. Aludj te is, lassan a méhek is leszálltak, pihenj. Hallgattad? A füzek dala megállt. S a gém lágy evezőkkel leszállt. Kolozsvár, 1971, november . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom