Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-11-18 / 46. szám

Thursday, Nov. 18, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 7. oldal Nemileg furcsa klinika . Irta: HAJNAL ERZSÉBET Bocsánatot kérek kedves olvasóim, nem éke­zethiba ami látható a fejeimen. Szántszándékkal íródott így és hogy miért azt is megmagyarázom . a későbbiekben. Most azonban valami másról szeretnék írni. Tudvalevő, hogy a mai nagy szabadságkeresésben már ott tartunk, hogy semmi sem jó ami régi. Már szalonképessé vált a rongyos nadrág, a zsíros ápo­latlan haj, a mezitlábvaló járás, a házak küszöbén ölelkező há­zaspár és az előttük a porban játszó elhanyagolt kisgyerek. Már fel sem tűnik, ha bárhol megjelennek, a hölgyeik nagymama kosztümben, ami csak abban különbözik a régi nagymamái öl­tözettől, hogy mig tisztelet övezte drága nagy­mamánk ugyanolyan ruhát viselt, de azt mindég frissen és jólvasaltan, addig a késői unoka az uj eszmékkel egyetemben ezt is félreteszi és olyan piszkosan és lomposan hordja, ahogy egy arra érdemes hippi hitetlen nejnek viselni illik. Azt mondják, hogy nem a ruha teszi az embert. Ezt a nézetet én is osztom. A szegény külső alatt lehetnek valóban mély emberi értékek. Nem az határozza meg egy ember jó tulajdonságát és ér­tékét, hogy milyen költséges ruha van rajta. De a szegényes külső tiszta kell, hogy legyen, ne le­gyen rongyos. Mert a szappan és a viz Kanadá­ban, vagy bárhol a világon, mindenütt elérhető. Az uj társadalom nem ezen a nézeten van. A nők tudja a jó ég, hogy honnan szerzik be a nad­rágot, ha azt viselnek. Állítólag a foltok amik raj­ta vannak, harminc dollárnál kezdődnek. Az alju­kat kivagdossák, hogy rongyosnak lássék és men­tői rongyosabb, annál értékesebb. Láttam olyat is, ahol a tulajdonos nemesebb részén, két sziv­­alaku kivágás díszelgett. Sőt olvastam valame­lyik lapunkban, hogy Európában is olyan keletje van ezeknek a nadrágoknak, hogy egy ügyes üz­letember már egy vagyont csinált belőle. A férfiak természetesen velük tartanak. Ahogy értesültem, ha uj tagot avatnak, ami ma nagyon könnyen sikerül, levetkőztetik a rendes ruhada­rabjaiból, azt becserélik a secondhandesnél urasá­­goktól már nagyon régen nem viselt minél piszko­sabb rongyokra.S erre nincs apelláta. Szegény szü­lők könyörgése lepattan róluk, mint a bors a fal­ról, mondván, “a magad élvezetére hoztál a vi­lágra, nem tartozom neked semmivel, az én éle­tem a magamé és azt csinálok vele, amit akarok.” Az uj eszmék közül nem hiányzik a házasság megtagadása. Emberek élnek együtt bagóhiten, ahogy régen mondták. Nem találnak benne sem­mi kivetni valót. Ahogy ezt nekem egy együttélő, de nem házasságban levő pár elmondta. “Mikor a családom látogatóba jött legelőször hozzánk, el kellett dugnom mindent ami a Jánosé volt. Hirtelenében úgy szétdobáltam, hogy mikor elmentek, alig tudtam a cipőjét megtalálni. Már három éve, hogy együtt élünk és rájöttünk, hogy nem érdemes letagadni a tényeket. Akinek nem tetszik, nem kötelezzük, hogy szóba álljon ve­lünk. Egy egész életre bebörtönözni magunkat egy béklyóba, mikor időközben változhatik a né­zetünk, bolondság. — S ha már nem kívánunk együtt élni, mennyivel könnyebb szétmenni, mint egy válást lefolytatni. Azt hiszem, hogy a jövő generációja akceptálni fogja a mi nézetünket és úgy fogják megformálni az életüket, hogy az a darab rongyos papír, amit az ember akkor kap ha házasságot köt, ne hiányozzék. Mert higyje el, hogy nem a papír tartja össze az embereket, ha­nem az az érzés, hogy valóban szeretik és megér­tik egymást.” > • Mit szólhatok én ehhez a csodálatos eszmefut­tatáshoz. Arra nem gondolnak, hogy az ilyen együttélésből utódok is származhatnak, akik egész életükön keresztül viselni fogják ezeknek az együttléteknek és szét válásoknak minden ódiumát. Más furcsaság, hogy vannak, akik ha házassá­gokat kötnek is, a legexclusivabb formában te­szik. Olvastam, hogy egy házaspárnak készülő férfi és nő, megváltoztatva az ősi teóriát, hogy a házasságok az égben köttetnek, átváltoztatva, a légben, a repülőgépen kívül, a szárnyakon kötöt­ték meg a frigyüket. Szegény pap, aki biztosan a busás tiszteletdij reményében vállalkozott erre a veszélyes feladatra, alig várta, hogy kimondhassa nekik a boldogító igent. A másik házaspár, a tengeralatt tartotta az es­küvőjét. Csak azt nem tudom, hogy hány delfin vállalta a koszoruspár szerepét. Olcsónak, olcsó kellett, hogy legyen, mert az egész ceremónia uszóruhában történt. Hát, kedves olvasóim, ma ilyen világot élünk. Mindig voltak különc emberek. De ami ma törté­nik, azt én szeretném olvasni két-három évszá­zaddal később a históriában. Azt hiszem, nem­csak én. GÖRBE TÜKÖR KERESEM A PÁROM... Ki tudja, mitől jó egy házasság? Igaz, sokan elmondták már nekem, de valami fatális módon ezeket az elmondásokat egy éven belül válás kö­vette. Lehet, hogy nem szabad elkiabálni? De mert a téma érdekel, elhatároztam, hogy megközelitem a választ: mégpedig úgy, hogy az “elvárásokat” vizsgálom, ki mit kiván egy há­zasságtól? Nem, kérem, nem bocsátottam ki kér­dőíveket, nem béreltem számítógépet, hanem kon­zerválván tapasztalati megismerésre áhítozva, a házasságkereső hirdetéseket vettem szemügyre. Ötvenhárom éves, káros szenvedélyektől men­tes fodrász, női fodrásznőt keres, vidékre. Mi­vel férfi fodrásznő házastársnak nem alkalmas, Úgy tűnik, az üzleti alap nyilvánvaló: vőlegény nyír férfiakat, menyasszony bodorit nőket, este együtt számolják a bevételt. Utána — káros szen­vedély nincs, az ara nyugdíjas is lehet — álomra hajtják a fejüket. Ötvennégy éves, magas, szenvedélyes horgász férfi horgászházzal keresi “hasonló tulajdonsá­gokkal rendelkező nő ismeretségét.” Gondoltam: szintén 54 éveset, magasat és horgászót. Ám kide­rül a további szövegből, középmagasra és teltkar­­csura vágyik, 45 éves korig. Marad tehát a hason­ló tulajdonságok közül a horgászás. És valóban: a jelige: Horgásszunk együtt”. Bölcs házassági elv­nek tűnik: sikere a kifogott halak kilószámával lesz mérhető. — Napsugaras őszt varázsolna melegszívű, nem dohányzó, hatvanas, értelmiségi férfi életébe “Sic itur ad astra” jeligére. A jelige túlzottnak tűnik: aligha készülnek Űrrepülésre. A napsugaras ősz költői. A “nem dohányzó” — meglepően lényeges. Számos hirdetésben szerepel, mint erény és kivá­nalom. Talán attól félnek, hogy dohányfüstbe megy a házasság? Még meglepőbb az elvárása a 48 éves, geszte­nyebarna, gyermektelen özvegyasszonynak, ki­nek egészsége és természete kifogástalan — ő nemcsak legalább 6 láb magas, független, józan gondolkodásút keres, hanem olyat is, aki jó meg­jelenésű, félreértések elkerülése végett zárójel-Miután a végére szokták hagyni a legjobbat, én is ezt teszem. Most jutok el írásom fejeimé­nek a megmagyarázásához. Azt hiszem ehhez ha­sonlót még nem pipált Európa. A történet Nyugat-Németországban játszódott le. Már három éve, hogy feljelentettek egy Wer­ner Schulz nevű orvost, akit a federális hatósá­gok a női páciensek elleni erőszak elkövetésével vádoltak meg. Dr. Schulz magánklinikát tartott fenn. Ragyo­góan ment neki, a páciensek egymást ajánlották, eredményei valóban kitűnőek voltak. A legnehe­zebben gyógyítható betegségek terén ért el kima­gasló eredményeket. Nagyon sok hisztériás és epilepsziás beteget teljesen kigyógyitott bajá­ból. Mi volt a szisztémája? Az amivel a hatóságok figyelmét felkeltette. A vádlott orvos beismerte, hogy nem egy esetben nemi aktust folytatott a pácienseivel és azzal indokolta, hogy az indiai or­vosok, már évszázadokkal előbb használták ezt a módszert. A tárgyaláson két női páciens is megjelent. Azt vallották, hogy ők maguk kezdeményezték a kap­csolatot, részben mert az orvos nagyon jóképű volt, részben, gyógyulás céljából. A meglepetést fokozta, hogy az egyik páciens férje, elmondta, hogy a feleségét teljesen kigyógyitotta az orvos és az orvos jogában áll olyan módszert alkalmaz­ni a páciense érdekében, amilyet jónak lát. Na és ezután mi fog még következni? ben: “(nem kopasz)”! Két eset valószínű: a hölgy vagy abban hisz, hogy csak ravasz embe­rek kopaszodnak meg; vagy úgy találja, hogy gesztenyebarnasága hatását rontaná egy hajta­­lan környezet. (Szerényen felhívnám a figyelmét: divat a paróka!) Találtam továbbá a következőket: olyat, aki “vegetárius” férjet keres; remélem az Írásmód nem akadályozza a párra lelést. Olyat, aki “rep­rezentatív” külsejű hölgyet keres — és olyat aki “tiszteletreméltó szerénység” jeligét ad. Olyat, aki “Ambiciózus” fiatalember “temperamentu­mos” hölgyet keres, ha megtalálja, nyilván tel­jesül egyik ambíciója. Végkövetkeztetés: az elvárások, azt az ősi elvet tükrözik, hogy similis simili gaudet (hasonló ha­sonlónak örvend). Szerintem ezért rossz annyi házasság: nem tudják, hogy a különbség az, ami üdít és szórakoztat, leköt és kellemes veszekedé­sekre ad alkalmat, amelyek legjobban konzervál­ják a házasságot. Igaz, ha ezt tudnák, talán nem hirdetnének, hanem házasodnának — ezért ku tatásom eredményét ezennel félrevezetőnek nyil­vánítom, és ezúton keresem aranylakodalmukat megült házaspárok ismeretségét, tudományos fel­világosítás céljából. “Önök csak tudják” jeligé­re. Gombó Pál TARISZNYÁM Álmok, álmok. Bolond álmok: hajnalonként szőke éggel, s pirosrasiilt rozskenyérrel kinálgatom a világot. És ime, egy másik álmom: Nagy, csontos fák állnak körül, lihegve a szomjúságtól, s felhőkből varrt tarisznyámból — dől a zápor, dől a zápor. CSEPELI SZABÓ BÉLA b.Qjuai Üazsebet

Next

/
Oldalképek
Tartalom