Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-07 / 40. szám
Thursday, Sept. 30, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 15. cMnl A MAGYAR SZENT KORONA KRÓNIKÁJA: Rejtekhely a füzesben Irta: BALOGH LÁSZLÓ VIL Az első és az utolsóelőtti Habsburg uralkodása közötti háromszázhuszonkét esztendőben a korona többnyire — költözik. Vagy a koronázási szertartásra Bécsből Pozsonyba, Pozsonyból Becse, vagy éppen valaki elől . . . Bocskay fejedelem hajdúi elől Zólyomba, Kassára, Kara Musztafa hadserege elől Linzbe és Passauba, Napóleon elől Munkácsra, Egerbe, Gyöngyösre. Van olyan Habsburg, aki tiszteli, vagy legalábbis úgy tesz, mintha tisztelné (II. Mátyás annak köszönheti a rendek támogatását, és ezzel a trónt, hogy Bécsből visszahozza az országba), és van, aki semmibe veszi. (II. József egy tollvonással visszarendeli Becsbe, hat esztendeig az udvari kincstárban tartja a birodalom többi koronáival.) A szabadságharc alatt kétszer menekül. 1 1848. december másodikán családi puccsal lemondatják V. Ferdinándot, a trónon tizennyolc' esztendős unokaöccse, Ferenc József követi. A képviselőház december hetedik ülésén Kossuth pártja kifejti: a törvényes koronás király halála esetén az, akit az örökösödés közvetlenül megillet, köteles a nemzettel koronázási oklevelet kötni, az ország törvényeire és alkotmányára megesküdni és Szent István koronájával “a nemzet által” megkoronáztatni. Miután a törvényes király él, a trónváltozásban a nemzet nem nyilváníthatott véleményt. Ferenc Józsefet nem tekintik törvényes királynak. A válasz hatvanezer fős osztrák hadsereg, Windischgraetz herceg parancsnoksága alatt, a főváros ellen. A kormány kénytelen a fővárost elhagyva ideiglenesen Debrecenbe költözni. 1848. december harmincadikán Kossuth, mint a honvédelmi bizottmány elnöke, nyilt rendelettel kinevezi kormánybiztosnak Bcnis Ferenc országgyűlési képviselőt, és megbízza, vigye a koronát Debrecenbe. “Az ellenség közeledvén a főváros felé — hangzik szó szerint a rendelet — és a csatáknak kimenetele Isten kezében lévén, a kormány kötelességének tartja a koronát mindenesetre biztosítani. Annálfogva a képviselő ur országos biztosul ezennel kirendeltetik, és kötelességévé tétetik. Ürményi Ferenc koronaőr ő excellenciáját azonnal felszólítani, hogy az országos biztos úrral együtt, és egyeíértőleg az ország szent koronáját, és egyéb koronázási insigniáit azonnal a koronaőrségből még itt levő legénység őrizete mellett egyelőre Debrecenbe, azután pedig óda, ahová országos biztos ur tanácsosnak látandja, elszállíthatni. Ha nevezett koronaőr nyomban országos biztos úrral a korona elszállítását nem kisérhetné, ezen esetben kötelessége tétetik országos biztos urnák azt a koronaőr ő excellenciája nélkül is nyomban egyedül is elszállittatni.” Bónis végrehajtja az egyáltalán nem könnyű feladatot : a súlyos vasládát a koronával és a koronázási jelvényekkel üveges hintójábán, a Lánchídon hozza át Budáról Pestre. A feladat azért bonyolult, mert a Duna éppen zajlik, a Lánchíd viszont még nem készült el teljesen, a hid végén jókora üreg tátong. Kossuth intézkedésére az üreget betömik, ekkor viszont kiderült, hogy a láda nem fér el a hintóba. Bónis kiszedeti a kocsi ablakait, a ládát keresztbe fekteti az ülésen, és a koronaőrség huszonnégy gránátosa a láda kilógó végeit fogva a kocsit lépésben, óvatosan átkiséri a hídon. A kormánybiztos különvonaton viszi á koronát Szolnokig, onnan szekéren Debrecebe, és átadja Kossuthnak. Öt nappal később, hogy a korona elhagyja Budát, bevonul Windischgraetz. 2 A kormány és a korona öt hónap múlva ismét visszaköltözik a fővárosba, de 1849. júliusában a kormány is, a korona is menekülni kényszerül. Most már véglegesen. Ekkor tűnik fel a korona krónikájában egy uj főszereplő: Kossuth miniszterelnöke és belügyminisztere, Szemere Bertalan. Maga írja naplójában, hogy ő teszi fel a kérdést Kossuthnak még Pesten: mi történjék a koronával. A beszélgetésen jelen van Duschek pénzügyminiszter is. Duscheknek az a véleménye, hagyják itt, ha a szabadságharc elveszett, a koróna úgysem menti meg őket. Kossuth is helyesel. Szemere azonban hallani sem akar erről, követeli, bízzák rá a koronát, majd ő elszállítja. Rábízzák. Lovaskocsira zlteti egyik titkárát, s a ládát minden kiséret nélkül Szegedre viteti. Az a terve, hogy Szegeden házat vesz, a ládát elássa, a szobában, de a ’’megbizott” hanyagsága miatt” a terv kudarcot vall. A koronát innen — maga is a kormánnyal tartva — Nagyváradra, majd Aradra viszi. Itt történik, hogy Szemere gyanakodni kezd: Duschek esetleg becsapta, és tulajdonképpen üres ládát cipel. A kulcsok nála vannak, lakásán kinyitja a ládát. Illetve, csak szeretné, de nem boldogul a zárral. Lakatost hivat. “Magamban maradván fenlnylitám a ládát, és benne találtam mindent, ami az utolsó hivatalos leletjegyzékszerint a korona jelvényeihez tartott.” Egyenként kiszedeget és megvizsgál minden darabot, majd amikor eszébe jut, hogy “Ferdinánd alig bírta viselni súlya miatt” — fejére teszi a koronát. “Meggyőződtem, hogy e főveg nem emberi fejre való. Hiszek Istenben, hogy a koronák nemsokára kimennek a divatból . . .” Másnap, augusztus 11-én megérkezik Aradra Bem végzetes, temesvári vereségének hire. Innen is menekülni kell. Szemere, aki ekkor már nagyon nem bánná, ha valaki átvenné tőle a koronát ismét megkérdezi Kossuthot: mit tegyen vele?” Hagyd itt az aradi várban.” Szemere megint nem hallgat rá. Gróf Batthyány Kázmér külügyminiszterrel és a ládával Bem táborába, Lúgosra megy, majd tovább Karánsebesre. Úgy tűnik, a ládát sikerül végre elrejteni. 3 Szemere a vidék kormánybiztosával, Fülepp Lipóttal találkozik. Közli Füleppel: a ládában fontos iratok vannak: el kell rejteni. A kormánybiztos magával viszi a ládát, apósa bányavállalatának valamelyik elhagyott tárnájában akarja eltüntetem, másnap azonban visszahozza, a bányamunkások miatt nem meri megkockáztatni. Elmondja Szemerének, amikor a kocsival behajtott egy ismerős magyar asszony udvarára, az aszszony ránézett a ládára és megkérdezte: a korona van benne? Szemere kíséretével és a ládával augusztus 15-én Orsovára érkezik. Innen akar Törökországba szökni. Ám, mi legyen a koronával? A koronával, ami naplója szerint mint vámpír faldossa oldalát, kivinni lehetetlen, itthagyni nem akarja, megsemmisíteni sem, elrejteni viszont nem tudja. Batthányhoz fordul tanácsért, a külügyminiszter “mintha egy darab kőről volna szó”, hidegen azt feleli: “Törd össze, vagy vesd a Dunába.” Szemere belátja, a titok nem maradhat az övé: ha kiveszi a koronát, a jelvényeket, és egyenként elássa, tönkre mennek, a ládával pedig egyedül nem bir, négy ember alig képes megmozdítani. Közli tehát kiserétevél, Grimm Vincével, “ki republikánus”, Házmánn Ferenccel, “ki jellemezilárd ember”, Lórodi Edével, “ki becsületes magyar”, hogy a láda az ország jövőjére nagy befolyással lehet, segítsenek neki elrejteni, ö nem mondja, mi van a ládában, a három ember pedig nem kérdi. (“A titkot eszerint a levegöég* sem hallotta, nyelvükön sem fordult az meg, csak sziveinek bírták.”) A határszélen kiválasztanak egy lakatlan házat: a földes szobában elássák a ládát. Hogy az ásás nyomait eltüntessék, fölötte tüzet raknak. Másnap óvatosságból visszamennek: a szoba földjébe éjszaka valaki leásott . . . 4 Kiemelik a ládát, szekérre rakják, és másnap kiválasztják az uj rejtekhelyei: “egy füzesben, a Valachiába menő úttól balra, közel egy elhagyott tahidhoz, két fiatal fa között.” Itt ássák el megint. “A füzes az elrejtésre igen alkalmas volt, körülöttünk mindenféle vadkomló és növény sűrű sátrat vont.” Megfogadják, amig Szemere nem hatalmazza fel őket, hallgatnak a rejtekhelyről. Grimm a helyszínről egy vázlatot készít, átadja Szemerének. A miniszterelnök másnap bejelenti Batthyány külügyminiszternek, török földre szökik. A gróf nem szökik, ellenben — Fülep jelenlétében — felszólítja Szemerét: “a korona elrejtése miatt esetleg veszedelembe kerülünk, hogy áldozatul ne essünk, kérlek, tudasd velem a rejtekhelyét”. Szemere pontosan ismerteti a helyszint — négy év múlva keservesen megbánja —, Batthyány és Fülepp feljegyzi az adatokat. Szemere pedig még aznap Viddinbe szökik. A korona titkát hatan ismerik. A miniszterelnök, a küdügyminiszter, a republikánus Grimm, a jellemszilárd Házmánn, Lórodi, a becsületes magyar és Fülepp, forradalmi kormánybiztos. A koronát Szemere emlékezete szerint 1849. augusztus 23-án rejtik el. Alig négy évvel később, 1853. szeptember 11-én, a Pesti Hírlap távirato magántudósitás alapján (Bécs, szeptember 10. délután 1 óra) közli, hogy “a magyar királyi korona a többi jelvényekkel és szent István palástjával együtt Orsovánál elásva megtaláltatott.” (Folytatjuk) KRISZTUS-LEGENDÁK Jézus egyszer ment valahová — mondja a magyar népmese — és az utón találkozott egy vándorral. Az is vele ment. Láttak az utón egy patkót. Jézus unszolta a vándort, hogy vegye fel. A vándor nem akart egy ócska patkóért lehajolni' Jézus felvette. Ahogy mennek tovább, egy faluba érnek. A kovácsmühely előtt megállnak és kérdezi Jézus: Vesznek-e patkót? Megvették és adtak érte egy krajcárt. Onnan a piacra mentek és Jézus vett a krajcáron egy asszonytól egy marék cseresznyét. Ahogy továbbmentek, Jézus a cseresznyét egyenként lepotyogtatta. A vándor mindegyikért külön-külön lehajolt és megette. “így jár, aki rest!” “Aki a kicsivel nem éri be, a nagyot nem érdemli meg!” “Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.” GONDOLATOK A gondolat sebessége nem állandó. Néha a fénynél gyorsabban terjed, néha lassúbb, mint a csiga. * * * Ha újra kezdhetném az életemet, egészen más szamárságokat követnék el. * * * A szeretet gyönyörű eszme, de megfelelő élőlényekre van hozzá szükség. * * * A bölcs belenyugszik abba, ami akkor is lenne, ha nem nyugódba bele.
