Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-02 / 35. szám
1B. ©Mal MAßYAK RIRADA Thursday-, September 2, 1971 '^*’3 *1 ❖ :<> I* Elbeszélések és igaz történetek ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ '. EGY IFJÚ OB Gróf Szalárdy György főispán neje szobájába lépett. A porcellánlámpák méla fénye andalító világítással önté el a fényűző berendezést. A padlót gazdag szőnyeg borította, az ablakokon nehéz moire-függönyök, melyekkel azonos szövettel kárpitozott mahagóni bútorok, néhány római ritkaság, egy bronzkörű szervizen pompéji ásványok, egy pár óvelencei szobor a másfélöles tükrök lábánál, két wegwood-vázában szedett friss virágok a költséges Ízlést árulták el, mert Beatrice grófnénak csak ideiglenes szállásul szolgált e hely, ahol évenként néhány napot töltött. Minő pompás lehet nyári kastélya és mily fényt űzhet a téli palotában! A főispán leült egy hónaljig elnyelő nyugszékbe és karjain elnyúlva, nejére szegezett szemekkel gondolkodott. Könyvvel kezében Őrsy Zalánka jött be, a főispán nagynénjének vagyontalan árvája, kit ő örökben tartott s amióta felnevelkedett, a grófnő társalkodónője lett. Vidám, eszes leányka volt. ki a mogorva four arcára is mosolyt tudott varázsolni. A szemérmes leánykának fel kellett olvasnia azokból a szemtelen külföldi könyvekből, melyeket Beatrice grófnő szeretett. Ki tehet róla, hegy a grófnőnek ily előkelő ízlése volt és durváknak találta a magyar könyveket, mert mindegyikén szaglik a zsir és dohánybüz? v Rövid percek után a gróf Szalárdy Lajos, a főispánék fogadott fia lépett a szalonba. Beatrice lornette-jén keresztül faldosó szemekkel nézte tetőtől talpig a szép ifjút. A fiatalember termete csábitólag érvényesült a jól szabott ruhában. Erő és arány látszott tagjain, fesztckéletesség minden mozdulatán, a pajkos tűz hóditó szemében; és mindez a lámpa bágyadt, andalító világánál, a hallgatag díszes szalonban érdekessé és elragadóvá tette őt. — Csökönösi báró Ózugi Orbán, nejével, néhány ur kíséretében — jelentette egy benyitó inas. A főispán karját nyujtá Beatrice-nak és átvezette a tágas fogadó terembe, ahol gazdag ezüsttel terített teázó azstal állott. Hosszú sovány ur lépett be felségével, ki hires német grófi családból származott. Utánuk néhány jól és kevésbbé jól fésült alak igyekezett mielőbb a főispán színe elé jutni. Báró Ózuginé, mint régi ismerős, rövid üdvözlet után Beatrice jobbján foglalt helyet a pamlagcn, cukorcsemegét majszolva, miközben szétnézett a teához felrakott ennivalók között. A főispán sorban bemutatta nejének az urakat, kik neves táblabirák voltak. Azután illően tudakozódott, hogy mi újság a megyében, mire azok hosszan beszámoltak. A hosszas beszédnek Lajos vetett véget, ki jobbján egy sugárhalvány leányt, balján pedig a jól táplált Gyapjasy táblabiró urat vezetve, belépett a fogadó szalonba. Gyapjasy ur kurtadereku kék, fényes pitykés frakkból, fehér parketmellényből és fekete strucnadrágból álló szalonöltözékben jelent meg. Ősszinte, vidám ábrázattal üdvözlé a nagy urat, akihez hasonlókkal ritkán találkozik. — Athea kisasszony, árva kegyencem, olasz tanítvány, valóságos pacsirta. Ajánlom kegyelmességed figyelmébe — mutatta be a sudár leánykát, aki bájosan hajolt meg a társaság előtt piruló arccal, melynek költői fensége szégyelni látszott pártfogója együgyü modorát. Gyapjasy ur becsületes ember, minden jóra, nemesre hajlandó. Áldozataiért, miket bőkezüleg gyakorol, nem kíván más adót, mint hogy neve emlegetve legyen. Tudomány művészet gyengéje. Jeles könyvtára van, pedig sohasem olvas; hírlapokat járat, hogyha neve valamely választmány tagjai közt nyomtatva megjelent, minél előbb lássa. Ki hinné, hogy ily gyarló hüvelyben annyi szívj óság, becsület s használható elem van vegyítve? Egyébiránt Gyapjasy ur komoly szalonokban alkalmatlan, mivel ha szóhoz jut, magát és kegyenceit oly bőségesen tárgyalja, hogy más nem beszélhet. Ózugi báróné nagysága ezalatt nevezetes kárt tett a vajas sonkában, és minthogy pihenés nélkül nem tudott egyfolytán fogyasztani, csodálattal vette észre Atheában a gazdag műveltséget, jellem és lélekfenséget és ritka bájt. kellemet, amelyre Beatrice grófnő tette figyelmessé. Nem fért fejébe, miként tudhat olasz, francia, és spanyol nyelvet e hazának szülöttje és miként lehet oly jó modorú, szerény és nemes ez az árva leányzó. Athea illedelmesen, tolakodás nélkül, de elfogulatlanul társalgóit. Helyes ítélete elárulta, hogy okosan használta fel azt a kevés évet, amit tanulással töltött. Szakkörében kivált felette müveit volt. Kialakult ízléssel, olyan választékosán bírálta a zeneköltők müveit és tette észrevételeit a közízlésről, hogy a főispánná, aki több nagyváros művészi világát ismerte, elcsodálkozott. Tért és tárgyat akart keresni, ahol felsőbb képzettségét Athea felett ragyogtathassa. Átvitte a szót a művészet több ágaira és előre élvezte a győzelem öröméi, mely ő, a nagymüveltségü hölgy az ifjú és egyoldalú művésznőn aratni fog. De a büszke úrnő kénytelen volt tapasztalni, hogy ez az ifjú egyéniség minden téren megállja a helyét. Csak amidőn az uj olasz szobrászat becséről kérdezte a grófnő és Petrarca márvány mellszobrát mutatta neki, amelyen az alkotó művész névbetüje látszott, pirult el Athea. Szemébe könny tódult, az öröm drága könynye, és arcának derűjét az izgalom hulláma váltotta fel. De a nők ezt nem vették észre. Ózugné különben sem sokat értett a tárgyból és egy tál Liefőtthöz folyamodott kárpótlásul, a főispánná pedig annyira szerette márvány Petrarcáját, hogy ha Athea bármit is szólt volnt, ő azt nem is hallotta volna. Csak Lajos látta a lelki változást, kinek hiú, éles szeme élénken kisérte a művésznő minden mozdulatát. A társalgás abbamaradt, mert a főispánná gyűlölni kezdte a leánykát, kivel nem tudott versenyezni, és ezért másokhoz fordult és igy Athea Lajos érzelgő ostroma alatt maradt. Zalánka, ki eddig a társaság mögött némán és elgondolkodva állott, észrevette, hogy Atheát Lajos suttogó társalgása sérti és hogy kiragadja feszült helyzetéből, szelíden hívta át az asztal alvégére, hol finom csemegék állottak. Athea okos tapintata észrevette Zalánka védelmét és ezt az előzékeny szívélyességet és őrködő részvétet kimondhatatlan nyájassággal viszonozta. A.két leányban első pillanattól- meleg barátság érzése ébredt. Lajos már néhányszor látta Atheát Gyapjasy házában, mióta olaszhoni művészi útjáról hazatért. De Lajosban nem igen volt hajlam epedő ábrándra, Athea pedig csak költői szerelem tárgyául volt alkalmas. Ezért csak jelentéktelen nyomot hagyott Lajos szivében, melyet az egymást váltó kalandok eltöröltek. Minthogy azonban Athea fellépteit fényes hódolattal tömjénezték a hírlapi cikkek, hizelgett a hiú férfinak a művésznő ismeretsége. Mégis kitűnő tehetségnek kell lennie — gondolta magában — ha idegenek között, előkelő pártfogó nélkül, ilyen fiatalon és feddhetetlen erkölccsel tudott sikerekei: elérni a dal honában. Milyen irigylett sors lenne bírni őt, ha majd fővárosi énekesnő lesz! Efféle hiú ábrándok tévelyegtek a fejében az újságcikkek olvasása óta. Most azonban megbosszulta magát a természet és a kalandokra szokott ifjú érezte, hogy szerelme mind erősebb. Atheát szebbnek látta ma, mint máskor, szebbnek, mint valaha valakit. Úgy érezte, uj vágy, uj ízlés ébred fel benne, más forma, más szabály, más törvénye a szépnek, fenségesnek, mint aminő lelkében eddig uralkodott. Borús kedéllyel érezte, hogy szivében aggály és féltés van, mely mint éhes kígyó felnyujtotta fullánkos fejét s szivébe harapott. Ő bizonyosan szeret és elajándékozta a föld legdrágább kincsét: első szerelmét. Hihetően az a szobrász a boldog aki anyám Petrarcáját véste. Óh boldog művész, ki Athea szerelmét érzed, mig én itt a hideg szobrot imádom. — Énekeljen valamit nagysád, engedje élvezni a dalt, melyet Olaszhon nem tud feledni — kérte Lajos Atheát és közelebb hajolt. — Ha excellenciája megengedi — felelt Athea mosolygó készsésggel, előre örvendve, hogy mig a dalnak átadja magát, mentve lesz Lajos merész mulattatásától. A grófné annál szívesebben járult Athea énekéhez, mivel igy felvehette azt a szerepet, melyre a művésznő irányában vágyott, hogy t.i. kényelmes ülésben pöffeszkedve és fanyaron bírálja annak művészetét, aki őt és osztályát pénzért mulattatja. (Folytatjuk)
