Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-12 / 32. szám
Thursday, August 12, 1971 MAGYAR BIRABŐ 2i, vim __ \ K i \ \ a Ezt a történetet, — mint < annyi mást, — McCloynak köszönhetem. Elvitt egy sajtófogadásra, ami másnap a lapokban az első oldalon jelent meg, nagy képekkel és feltűnő címekkel. Ismeretlen emberről volt szó. Egy kínairól. Sokan voltunk, mint általában mindenütt. A tulprodukció világméretű. Nem mindenkinek jut belőle; — de főleg sok van újságírókból, irodalmi termékből, külpolitikai bonyodalmakból, fegyverekből, nylonharisnyákból és — kinaikból. — A fiatalember Singaporefcen született, neve Cheng- Guan-Lim, most huszonhat éves. Tíz éve átvergődött Tajvánra, majd egy vallásos misszió javaslatára az Egyesült Államokba került. Ennek hét éve múlt. Pártfogója Rév. Eugen Ransen, a First Methodist Church lelkésze. Nála lakott. Mérnök akart lenni. A lelkész ezt is vállalta. — Mivel tudom meghálálni? — kérdezte. Az “r” betűt azóta sem tudta megtanulni, lágyan “l”-nek ejti. — Tanuljon jól, legyen kitűnő mérnök, ennyi az egész. — A fiatalember mélyen meghajolt, és komoly fogadalmat tett, hogy mindig kitűnő rendű lesz. Éjjel-nappal tanult, templomba járt, segített a ház körül, virágokat locsolt. Harcolt a nyelvvel tananyaggal, fiatalságával. Az első két évben kitűnő volt. A harmadik évben bekövetkezett a katasztrófa. Csak jórendü bizonyítványt kapott. Az egyetemről visszament a templomba. Ott hosszabb időt töltött. Utána a lelkész-lakban jótevőjét kereste. így hívta mindig. Nem volt otthon, ez — mint mondják — elszomorította. Annyit közölt, hogy elutazik, és mindent nagyon köszön. Hová megy? miért? meddig marad? — erre nem válaszolt. Mosolygott, mélyen meghajolt, kis kofferét felvette a földről, nesztelenül betette maga mögött az ajtót. Négy éve múlt hogy ez történt. Nem ő mesélte el. A lelkész egyideig várta vissza, vagy levelet, — egyik sem érkezett. Talán megfordult benne, hogy történt vele valami, mert megszerette. De hol keresse? egy kínait. Azután az is lehet, hogy haza ment. Honvágya volt, — ezek az ázsiaiak" olyan kiismerhetetlenek. Pedig egy év múltán mérnök lehetett volna; lenne lakása, állása, autója. Mi vár ott rá? Vagy csak egyszerűen hálátlanság? De a lelkész nagyon jó és finom ember, ha ilyesmi szóba került, — minírta: ZÖLD FERENC [dig megvédte. — Lassanként mindenki elfelejtette. Hogy is nézett ki, milyen volt arca, hang-lejtése, mosolya, udvariassága? Mint a többi kínaié. És mások jöttek. Újak. Kínaiak is. Egy idő után a templom környék lakói érdekes és szokatlan jelenségeket tapasztaltak. A kutyák éjszakánként indokolatlanul és panaszosan ugattak, voltak, akik azt mondták, — valaki járkál a bezárt templomban. A sötétségben egy halvány alak körvonalai derengtek néha, amint az étel hulladékok között turkált. De semmi sem tűnt el, az utcában nem tudtak betörésről, senki sem tudott bizonyosat és nem sokat törődtek az egésszel. Éjszaka aludtak, TV-t néztek, szolid és csendes ez a városrész. Egyszer a lelkész éjszaka jött haza, megállt a templom előtt. Határozottan lépéseket hallott. Ez már évek múltán történt. Figyelni kezdett. Az olvasó már tudja, hogy a kinairól van szó! A templom elhagyott, soha sem járt tornyában élt négy évig. Élelmet néha, — ha nyitva felejtették a templom ajtót, — szerzett a hulladékok közül, s akkor vitt fel magának vizet is. Nem borotválkozott, — csonttá fogyott. — Amikor már többször hallatszottak a titokzatos neszek, — a rendőrség átkutatta a templomot, a pincétől — a toronyig. Ott élt a kínai négy évet és három napot. Pontosan enynyit. Ezért volt most ez a “sajtófogadás,” ' áramlás. Valami, ami nem erre a világra való, — ami érthetetlen. Túlzottan önérzetes volt, — vagy elmebeteg? Azt hiszem, nem. Kínai volt. Ázsiai. Valami más. Megfogadott valamit, nem tudta teljesíteni, elbujdosott, világgá ment, mint a mesékben. Igaz, nem túlságosan messzire, a magasba ment. Onnan nézte a világot, — amit elhagyott. Mindig csak a háztetőket látta és a messzeséget. A látóhatárt. És a látóhatár mögött, — Kínát. A kérdések záporoztak. Milyen volt? Meddig akart ott maradni? Kattogtak a felvevőgépek. Oldalt álltam, egyszer belenéztem a szemébe. Gyulladt, véraláfutásos volt. Biztos vagyok, hogy nem a “szenzációért” történt. És ekkor kezdődött el egyoldalú párbeszédem vele. Mert én nem kérdeztem tőle semmit. — A mutatvány remek! Hogy négy évig tartott? Fogalmazzuk igy CSAK- négy évig tartott, — mig az első oldalra kerültél. Te vagy rrtost mindenhol Amerikában egy napig, néhány óráig a “fejeim.” Több, mint ezer lap foglalkozik sorsoddal, teregetik ki életed minden részletét, te szerepelsz a képoldalon. Mennyi tudós, művész, politikus, iró, hadvezér, kötél-táncos gyorsuszó vár erre talán egész életén keresztül, menynyit harcol érte, tiz évet, húszat, egy életet, — és nem éri el. Persze négy év sok idő egy templomtoronyban. És azóta mérnök lehettél volna. Lenne állásod lakásod, autód, szeretőd. Talán többen már előre köszönnének neked az utcán, — de ezt a templomtorony nélkül, — soha sem érted volna el! Vedd tudomásul, hogy ennél nagyobb “reklámot” még az Idegen Állam Diktátora sem kapott. — Jó-jó, — tudom, hogy nem “ezért” csináltad. De most már lejöttél a toronyból — élj a valóságban! Mert ez most a te órád, te érzékeny és szomorú kínai. Tanulj ebből. Egyetlen tempó, amit ki kell használnod. Ma, most, azonnal! Holnap már újak jönnek, mások, elfelejtenek. A napilap egy napig él, azután makulatúra lesz. Persze nemedet kissé rosszul választottad meg. Elhanyagolt vagy és piszkos, castro szakálllal és veres szemekkel. Jobb lenne, ha illatos lennél, szőke és moziszinésznő, megfelelő domborulatokkal és a dekoltázsnál is merészebbdekoltázzsal. Dehát igy is az első oldalra kerültél, képpel és vastag betűkkel. Ragadd meg ezt a soha visszanem-térő alkalmat ! Hogyan kell az ilyent csinálni? Nem tudom. Amit az ember nem tud, — azt ta-KÁVÉZÓ SERTÉSEK OTTAWA — Egy ottawai tudományos kutató legújabban koffeint kever a sertések takarmányába. Egy százaléknyi koffeint adagol a takarmányhoz — ez annyi, mintha egy ember naponta 10-20 csészényi kávét inna meg —, s kitűnt, hogy a sertések kevesebbet esznek, saját zsírszöveteiket nagyobb mértékben alakítják át energiává. A takarmányban levő fehérjék sovány hússá alakulnak át. A koffeinadagolás révén tehát jelentős takarmánymegtakakitás érhető el, és a hússertések nagyobb hushozammal válaszolnak a “kávézásra”. A TITKA Irta: Kémery Miké Berta V aimak dolgok: Amit nem ért meg az ember. Tizennyolc, húsz esztendős fejjel. Mikor a tavasz édes lágy zenéje, Szivárvány-színeket rajzol eléje. Csak azt látja, hogy a tavasz, itügy-fakasztó, napsugaras. S hiszi hogy a szerelmes nyár ... Csupán nyíló rózsákkal vár . *. Hogy a nyárnak fergetege. Villámot is szór majd bele. Tizennyolc esztendős fejjel. Nem látja azt még az ember! Csak majd, — túl a meleg nyáron ... Túl az őszi hervadáson .. , Mikor a szél sirón danol. Mindent temetővé tarol, S a jégvirágos ablakon A múlt emléke beoson. Akkor tudja csak az ember — Ötven éves deres fejjel, — Hogy az élet Csupán állomás. Megállás és elindulás. Tele hittel, reménységgel, Nóta-szóval, szerelemmel, Szenvedéssel, csalódással. Lázongás, s megalkuvással... ! Döcög az élet szekerén. Sorsának fogas kerekén . .. És nem tudja mikor kiált A “Kalauz” végállomást! Tizennyolc esztendős fejjel. .. Nem láthatja még az ember. New York 1971 nácsoija. De csinálni kell! Ezeket mondtam, — vagy ilyesfélét — gondolatban a kínainak. így biztattam. Lassanként mindenki szállingózni kezdett. Meg kell írni, a rotációs nem vár. Utolsónak maradtam a kertben, ahol illatoztak a virágok. — Sok sikert Mr. Oheng- Guan-Lim búcsúztam — szótlanul. Az ajtónál megálltam és mélyen meghajoltam. Úgy, mint a kínaiak . . vizsgálatok szerint hasonló hatás érhető el a teobrominnal, a kakaóbab tartalmazta hatóanyaggal is. Ez az anyag a kakaófeldolgozás melléktermékből is kivonható, igy jóval olcsóbban hozzájutnak a sertéstenyésztők, mint a koffeinhez. PÁRATLAN ŐSLÉNYTANI LELET BEJRUT — Dr. Afting Acra, a bejrúti egyetem tanára 120 millió éves, borostyánba kövült legyek és más rovarok maradványait találta meg. Hasonló borostyánkövületek korát Európában csak 50r millió évesre becsülik. HUMOR UJSÁGIRÓ-VICC Két újságíró találkozik. — Van valami uj dolog a mai lapban? — Igen. — Mi? — A dátum ... ASSZON YSZEMFONT Két nő találkozik a cukrászdában. Az egyik meglepetéssel látja, hogy a barátnője három tejszínes tortát csomagoltat be magának. — Megőrültél? Ezt engeded meg magadnak? — Nem magamnak! — mondja rejtélyesen a másik. — Hanem? — Felmegyek a férjemhez az irodába. Ezt a titkárnőjének veszem, mert még nem elég kövér nekem ... ATTÓL FÜGG... — Nagyságos asszonyom — igy szól az orvos —, kellemes hírem van az ön számára. — De kérem, főorvos ur, én még lány vagyok! — Ebben az esetben nem olyan jó a hírem ...
