Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-11 / 6. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Feb. II. 1971 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. ALBÉRLŐT KERESEK... (Folytatás) Az osztrák határ közelében, egy kisvárosi bisztróban sikerült végül elcsípni. November 17-én, alkonytájt tért be ide, és kávét kért. A felszolgáló gyanút fogott, szólt egy pincérnek, hogy telefonáljon a rendőrségre. A legközelebbi kapitányságról hamarosan megjelentek a nyomozók, és olyan észrevétlenül vették közre, oly hirtelen kapcsolták a bilincset a békésen kávézó férfira, hogy mire észbe kapott, felocsúdott, már tehetetlen volt. A motozásnál aztán megtalálták a zsebében az előkészített mérget is. A továbbiak a bűnüldözés prózájához tartoznak: a részletes kihallgatások, a helyszini szemlék, bemutatások. Erről csak annyit: Erdei Lajos viszonylag kevés iskolát járt, de rendkívül fogékony, igen élénk felfogású, a helyzeteket villámgyorsan felismerő, összetett logikájú ember volt. Érdemes lett volna bonyolult oknyomozássa! felderíteni, hogyan is sodorta a sorsa ebbe az irányiba, hogy feladja magában az emberség utolsó szikráját is, és olyan borzalmas cselekedetre vetemedjék, mint amit — megfontoltan, előre kitervelten — elkövetett. A bíróság nem talált mentő körülményt számára, és halálra Ítélte. VÉGE. CSIKÓS zakó Minden időszaknak megvan a maga jellemző bűncselekménye, s a helyi körülmények meghatározzák azt a konkrét módot is, ahogyan a bűncselekményeket elkövetik. Közvetlenül a háború után nagyon elszaporodtak Budapesten és a vidéki nagyvárosokban a betöréses lopások. A bűncselekményeket nagy részt éjszaka követték el, amikor az emberek nem szívesen közlekedtek az utcán, mert sok volt a rom, sok a kétes elem, és hiányos a közvilágítás. Az akkor legkeresettebb közszükségleti cikkek szearepeltek többnyire a lopott holmik között: élelem, ruhafélék, különböző használati cikkek. Ezeket lehetett ugyanis a legnagyobb haszonnal és a legkönnyebben értékesíteni. Időnként nagyszabású razziákat tartottunk, hogy elfogjuk a betörőket és orgazdáikat,leleplezzük kapcsolataikat. A razziáktól remélhettük — és azzal is értük el valóban — a legtöbb eredményt, hiszen a bűnügyi nyilvántartás nagy része a budapesti harcok idején megsemmisült. így az ismert, megrögzött bűnözők ellenőrzése szinte teljesen lehetetlenné vált. Az említett razziák nagy apparátust igényeltek, ezért ilyenkor a kerületekben dolgozó nyomozókat is a főkapitányságra rendelték, innen, egyszerre, központi irányítással indult a gépezet. Egy ilyen alkalommal, a főkapitányság épületében, a folyosón a következő jelenet játszódott le: — Jó napot, Feri! — Üdvözlöm, felügyelő ur. — Hogy kerül maga ide? — Berendeltek. — Csak nem tett valami rosszat megint? — Dehogy. Dolgozom. — Ez szokatlan. És mit? — Hát... kollégák vagyunk. — Micsoda? — Mondom, kollégák vagyunk. Ez a bizonyos Feri egy ismert nyilvántartott bűnöző volt. Az a nyomozó csípte el még a negyvenes évek elején első Ízben, aki a főkapitányság folyosóján felismerte, aztán akadt vele dolga többször is. Most pedig mint az egyik kerület nyomozó-csoportjának tagja jelent meg a főkapitányság épületében, hogy ő is átvegye az eligazitást a razziára, és részt vegyen a bűnüldözésben. No, ebből persze nem lett semmi, a razzia első fogása itt a folyosón történt. Nagy fogásnak bizonyult. Kiderült, hogy a detektivnek álcázott bűnöző éjszaka betöréseket követett el, aztán nem egy esetben maga nyomozott a saját betörése ügyében. Tőle tudtuk meg azt is, hogyan semmisült meg a bűnügyi nyilvántartás: az ostrom viharos napjaiban a bűnözők egy csoportja, akik különösen érdekeltek voltak ebben, behatoltak a nyilvántartó épületébe, és szétverték, szétzúzták, elégették a nyilvántartás legnagyobb részét . így aztán “büntetlen előéletű” lett sok efykor hírhedt bűnöző, köztük ez a nyomozóvá átlényegült betörő is. Egy bizonyos betörőtársaság-nak a sorozatos razziák alatt sem tudtunk a nyomába jutni. Pedig már nagyon égetővé vált az ügy, a banda bűncselekményei gyarapodtak, és mind súlyosabbakká váltak. Hogy ugyanerről a társaságról van szó, azt a bűncselekmény elkövetésének számos ismétlődő, jellemző módszere jelezte, és a helyszínen talált ujjlenyomatok és lábnyomok is azonosaknak bizonyultak. A banda általunk addig ismert története egy sima kis betöréssel kezdődött: egyik éjszaka behatoltak egy ruhaüzletbe, és néhány — nem sok — ruhát loptak. A tettes a ház világitóudvarán keresztül jutott be az üzletbe, és azon az utón is távozott. A bűncselekményt éjféltájt vagy nem sokkal éjfél után követték el. A következő hetekben-hónapokban azután, hasonlóan éjszaka,éjfél körül betörtek egymás után több ruhaüzletbe. A tetteseknek — hamarosan kiderült — gépkocsijuk is van, igy szállítják el a lopott ruhákat, szöveteket. A lopott holmi mennyisége is megnőtt. A behatolás módja most már szinte kizárólag ez volt: falat bontottak a pince vagy az udvar felől. Az egyik éjszaka a banda a Rákóczi utón levő Szalvendi-féle áruházba tört be, Ugyanúgy, ahogy szokott. Amikor már távozóban voltak, észrevette őket az éjjeliőr. A betörők azonnal lőttek. Az éjjeliőr megsebesült. A kórházban hallgattuk ki. Az éjszakai sötétség miatt nem tudott használható személyleirást adni. Annyit mondott csak, hogy a betörők ketten voltak, és személygépkocsiba ugrottak a lövés után. Ezubán hosszabb időre megszűntek a hasonló módon elkövetett betörések. Már arra gondoltunk, a bűnözők megriadtak az esetleges leleplezéstől, és felhagytak tevékenységükkel. Kiderült, hogy nem erről van szó. Mert most több vidéki városból kaptunk hasonló bűncselekmények elkövetéséről hirt. Az ujj- és lábnyomok azonosítása bebizonyította, hogy ugyanazokról a bűnözőkről van szó. Figyelemre méltó volt, hogy a banda tevékenységi körzetéből a Dunántúl teljesen kimaradt. Aztán egyszerre megint itt voltak a fővárosban. Az egyik éjjel a Népszínház utcában teljesen kifosztottak egy üzletet. A gyanús jelekre a helyszínre érkező rendőrre rálőttek. A rendőr megsebesült. A következő éjjel — tehát egyetlen nap kihagyás nélkül — a Király utcában törtek be egy ruhaüzletbe. Itt is — amikor az éjjeliőr felfedezte őket — azonnal használták fegyverüket. A lövés az éjjeliőrt megölte. Nagy apparátussal nyomoztunk a banda után, de nem találtunk semmi érdemleges nyomot. A legkézenfekvőbbnek az látszott, hogy rátalálunk a lopott ruhákra. Eredménytelen maradt azonban minden razzia, minden piaci, vásári ellenőrzés. Már-már arra gondoltam, hogy a banda külföldre csempészi a lopott ruhákat, szöveteket, és ott értékesíti. Ezért bekapcsoltuk az üldözésbe a határvédelmi szerveket is. Ez sem vezetett eredményre. De egy véletlen adattól nagyon felvillanyozódtunk. Egy meglehetősen hosszú és sok más bűncselekménnyel összefüggő lánc egyik szemeként eljutottunk egy bolgár kertészhez, aki nemrég több ruhára való szövetet vásárolt magának. Megállapítottuk, hogy a szövetek forgalomba kerülése körül bűncselekmény lappang. De aztán kiderült, hogy másféle: csempészutón érkeztek a szövetek az országba. A bűnözőket elfogtuk, bíróság elé kerültek. De az általunk annyira keresett gyilkos bandának nem leltünk a nyomára. (Folytatjuk)
