Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-11 / 6. szám

14, OLDAL MAGYAR HÍRADÓ____________ Thursday, Feb. 11, 1971 TÖKÉLETES BŰNTÉNY VOLT - MONDOTTA . A FÉRJ, AKI MEGGYILKOLTATTA FELESÉGÉT Sean Joseph Murphy a tőr­­tétnek idején 41 éves volt, feleségével együtt Los Ange­lesben lakott, jólkereső autó­­eladó ügynök volt. A Murphy házaspárnak 6 gyermeke volt, a legidősebb 18 éves, a legfia­talabb 3 esztendős, Amikor mindezek történ­tek, 1969 augusztus 25-ike volt, este 10 óra. Murphy iz­­gatotan állt a Lopez Canyon felé vezető országúton és az arrahaladó autóst megállásra intette. — Feleségemmel együtt ki­raboltak és azt hiszem, a rab­lók súlyosan megsebesítették a feleségemet. Kérem, azonnal értesítse a rendőrséget! — mondta Murphy izgatottan. Az autós értesítése nyomán a rendőrség rövidesen a hely­színre érkezett. Mrs. Murphyt az egyik közeli bokor tövében találták. Az asszony több szúrt sebből vérzett, amikor azonban a rendőrök megérkez­­ekj már halott volt. A későbbi rendőirorvosi vizsgálat megállapította, hogy Mrs. Murphy halálát 6 késszu­­rás okozta. Érdekes módon, semmi jele nem volt annak, hogy az asszony harcolt vol­na támadóival: testén nem voltak zuzódások és ruhája egyetlen helyen sem volt ösz­­szetépve. Miért gyilkolták hát meg a rablók? Sean Joseph Murphy törté­nete a következőképpen hang­zott: — Egyik ismerősöm azt mondota, hogy Lopez Canyon közelében eladó lakókocsit lá­tott. Miután én már hosszabb ideje akarok lakó-kocsit vásá­rolni, elhatároztam, hogy fe­leségemmel együtt megkere­sem az eladó trailert. — Este 9 óra után beültünk autónkba és Lopez Canyon kö­zelébe hajtottunk. Hosszas ke­resés után elhatároztuk, hogy visszatérünk Los Angelesbe. — Az országúton hirtelen megállított bennünket egy fér­fi, aki arra hivatkozott, hogy autójából kifogyott az üzem­anyag és arra kért: vigyem el Los Angelesbe. — Beleegyeztem a kérésbe és a férfi beszállt az autóba. Mielőtt azonban elindultunk volna, hirtelen előugrott a sö­tétből egy másik férfi is, aki revolvert szegezett a felesé­gemnek és ránk parancsolt, hogy szálljunk ki a kocsiból. — Amikor engedelmesked­tünk, a két férfi egyike va­lami tompa és kemény tárgy­­gyal fejbevágott és elvesztet­tem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, a rablók már nem voltak ott, autónkat ott hagyták, feleségem reti­­küljét a benne levő mintegy 300 dollárral — amelyet elő­legül szántunk a lakó-kocsira — magukkal vitték. — Az egyik közeli bokor tövében megtaláltam felesége­met, Kittyt is, aki több sebből vérzett. Ekkor még élt. Murphyt elsősegélyben ré­szesítették a pacomai Luthe­ran Hospitalban, ahol az orvo­sok megállapították: valóban fejbevágták egy kemény tárggyal, az ütés azonban meglehetősen enyhe volt, még az is csodálatos, hogy Murphy elvesztette eszméletét az ütés következtében. A detektívek feltették ön­maguknak a kérdést: — Mi az oka annak, hogy a rablók összeszurkálták Kitty Murphyt, holott, az asszony, a jelek szerint, nem is tanúsí­tott ellenállást? Ezenkívül: amennyiben a rablók el akar­ták tenni láb alól rablásuk szemtanúit, miért csak az asz­­szonyt akarták meggyilkolni? Murphy személyleirása a két rablóról meglehetősen ho­mályos volt, lényege azonban a következőképpen hangzott: Mindketten huszas éveik­ben lehettek, egyiküknek ba­jusza volt, másikuk kecske­­szakállt viselt, mindketten fehérek voltak. A nyomozást az ügyben Barrett Fitzgerald, los ange­lesi detektív, vezette. A nyo­mozás egyik érdekessége az volt, hogy kiderült: Kitty Murphy élete 91,000 dollárra volt biztosítva, Sean Joseph Murphy azonban saját életét csupán 5000 dollárra biztosí­totta. Kiderült az is, hogy a Mur­phy házaspár egyik szom­szédja Los Angelesben egy rendkívül csinos, 27 éves, Mrs. Sissa Diane Grace nevű, elvált asszony volt. Amikor kihallgatták, elismerte, hogy egyidőben szerelmi viszonyt folytatott Murphyvel. — Milyen gyakran került erre sor? — Óh, talán kéthetenkint egyszer, mert Sean nem tu­dott többször elszabadulni a feleségétől — mondotta Mrs. Grace, majd sietősen hozzá­tette : Viszonyunk azonban már 3—4 hónappal ezelőtt megszakadt. Fitzgerald kihallgatta azt a férfit is, aki — Mur­phy szerint — az állítólagos eladó lakókocsiról beszélt. A férfi neve Jerry Carnes volt, fivérével, Richarddal, együtt, apjuk motorkerékpár-alkatré­szeket áruló és javító üzleté­ben dolgozott. Carnes emlékezett az eladó­lakó-kocsira, emlékezete azon­ban meglehetősen hiányos volt arravonatkozóan, hogy merre is látta az eladó lakóko­csit. Végülis, Fitzgerald detek­tív faggatására, idegei fel­mondták a szolgálatot és Car­nes kifakadt: — Inkább elmondok min­dent őszintén . . . már elegem van ebből az egész ügyből! Carnes történetének lénye­ge a következő volt: — Murphy, aki üzleti kap­csolatok révén ismert engem, néhány hónappal ezelőtt meg­­kérdezettt: hajlandó lennék-e valakit pénzért alaposan ösz­­szeverni ? Nemmel válaszol­tam és amikor Murphy azt kérdezte, tudnék-e valakit, aki pénzért ilyesmire vállal­koznék, egyik régi ismerő­sömhöz, a 29 éves Warren Sa­­ling'hoz, utasítottam. Saling valamikor egy motorkerékpá­ros banda tagja volt, állandó­an heroint szedett és pénzért mindent megtett, hogy meg­vásárolhassa a Iherointt. — Murphy ezuán érintke­zésbe lépett Salinggal, akinek beceneve a motorkerékpáros bandában Dusty volt. Először arról volt szó, hogy egy férfi megveréséért Murphy 300 dollárt fizet Dustynak. — Később hallottam — Dusty mesélte — hogy nem férfiről volt szó, hanem Mur­phy feleségéről és az asszonyt, nem megverni kellett, ha­nem meg kellett gyilkolnia. — Közvetlenül a gyilkosság utáni napon felkerestem Murphyt és szemrehányást tettem neki. — Nem erről volt szó — mondotam. — Ha tudom, hogy gyilkosságról van szó, az egész dologtól távol tartottam volna magam. — Nem kell idegeskedni — felelte fölényesen Murphy —. Kiirthy Miklós: KRÓNIKA — Uram — mondta a szem­orvos szigorúan (minden or­vos mindig undorítóan szigo­rú és atyásko­dó) ez a szem­üveg csupán olvasásra va­ló. A lencse már gyenge, felírok magá­nak egy újat. A helyzet Kürthy Mikló* azonban a Zj hogy maga egyáltalában nem lát messzire, tehát olyan szemüvegre van szüksége, amellyel messzire is láthat. Micsoda dolog az, hogy vala­ki nem akar messzire látni? Veszélyes dolog így élni! — Nem akarok olyan sze­müveget, amellyel messzire is láthatok — feleltem. — Nem akarok messzire látni. Ezután elmentem és meg­csináltattam az olvasó szemü­veg uj lencséjét. Amikor ren­delőjét elhagytam, a szemor­vos szigorúan és korholóan nézett utánam. A dolgot nem bántam meg. Nem akarok messzire látni. Ha nem olvasok és nem vise­lem az olvasó szemüveget, csupán né! Íny lábnyi távol­ságra látok magam elé . . . és ez pontosan elegendő. A tá­voli dolgok elmosódnak és ho­mályosak. ‘ Nem bánom. Nem akarom a távoli dolgokat látni. A min­dennapokban élek. Nemérde - kel, hogy mit hoz a jövő. A jö­vő túlságosan távoli. Ha nem látok messzire, úgy érzem, hogy még csodálatos kalandok várnak rám. A homály mö­gött minden lehet. A homály mögött kaland lehet, siker le­het, szerelem lehet és boldog­ság. Nem kell a messzelátó szemüveg. A távolban a sej­telmes homályt akarom. Miután a szövetségi kormány 50 millió dollárt költött el egy Florida államot keresztező, uszály csatorna viziut részleges felépítésén, Nixon elnök letiltotta a további munkálatokat, mert ez szerinte tönkretenné egy floridai folyó “természetes kincseit.” Tökéletes bűntény volt, soha­sem fogják felfedezni, Dusty kapott tőlem 1000 dollárt, ma­gának pedig itt van 200 dol­lár a közvetitésért. — A pénzt eltettem, de most úgy határoztam: jobb, ha mindent elmondok őszin­tén. Az ügyészség — cserében az információért — semmifé­le -eljárást nem inditott Jer­ry Carnes ellen, letartóztat­ták azonban Sean Joseph Murphyt és Warren Salingot. Sáling vallott és vallomása egyezett Canies vallomásá­val. Az esküdtszék Salingot és Murphyt is bűnösnek találta előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban, majd ugyanez az esküdtszék, mindkettejüket a gázkamrá­ban való halálra ítélte. California állam törvényei értelmében mindkettejük fel­lebbezése automatikusan meg­történt. Az ítélet kihirdetése után Sean Joseph Murphy re­­zignáltan, azonban egyáltalá­ban nem feldultan, jegyezte meg: — Tévedtem. Nem volt tö­kéletes bűntény. Örülök azon­ban annak, hogy halálra ítél­tek, mert halálos ítéletet na­gyobb reménnyel lehet meg­fellebbezni, mintha életfogy­­tiglant kaptam volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom