Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-17 / 24. szám
Thursday, June 17. Í971 _____________________________MAGYAR HÍRADÓ Hétköznapi igazságok Irta: PAPP VARGA ÉVA Hivatásos kritikusok gyakran támadják a szindarab-irókat, sőt a mozibajáró közönséget is azért, mert ragaszkodnak a “happyend”-hez, és nézetüket hangoztatják. A hozzáértők véleménye szerint a kierőszakolt jó befejezések esetben meghamisítja az igazságot. Ez a bírálat többnyire helyénvaló, mert tudjuk a való élet soksok regénye ritkán nyer jó befejezést. Például a milliónyi szegény, küzdő emberből csak csekélyke arányszámban jut nagy vagyonhoz néhány szerencsés halandó. A boldog, halálos nagy szerelmek pedig gyakrabban végződnek halállal, mint boldogsággal. A “holtomiglan, holtodiglan” szent kapcsolata már csak a színdarabokban szerepel, mert ez a gyönyörű fogadalom szövegében is, alapjában is kiment a divatból és a felek a lazább kapcsolatokat is ritkán tartják be. Mint “szakmabeli”, magam is kritikával nézem az életben előforduló dolgokat, igy a színházak, filmekben adódó tartalmi változásokat is. Az én nézetem is az, hogy ha az irodalom az igazi életet akarja nézők elé tárni, úgy vigyázni kell a kierőszakolt “happyend”-el, mert az néha ízléstelen, néha bántó, vagy éppen nevetséges, de most megtörtént velem ennek az ellenkezője: épp az háborított fel, hogy egy filmtörténet keserű befejezése meghamisította a tényeket: A televízión “Machine” címmel adtak elő egy történetet, melyben a “Gép” egy szegény amerikai munkáslány, ki a gyárban gépies pontossággal kezdi a munkát és gépszerüen fejezi be naponta. Szorgalmáért egy napon előléptetik, a munkavezető közli vele, hogy áthelyezik egy másik telepre ahol napi három dollárral többet kaphat. A lány nem fogadja el, hivatkozik arra, hogy ezt a munkakört már megszokta, nem akar cserélni. Otthon az anyja előtt elhallgatja a dolgot, de egyik barátnője elujságolja ... A szegény özvegy anya szemében nagy pénz a pár dollár többlet és a lányát erőszakolja, hogy fogadja el az uj beosztást. Erre a lányból kitör a sirás és az őszinteség. Elmondja az anyjának, hogy neki nincs soha sikere a férfiaknál. Mulatságban sem kéri senki soha egy tácra. Most itt a gyárban van egy uj fiú, az kedves hozzá. Azért nem akar elmenni, mert reméli, hogy ha naponta találkoznak, akkor a fiú hozzákapcsolódik. Az anya megértő és segiteni szeretne, igy mint tapasztalt, magyarázza a lányának : “Minden férfit meglehet nyerni, csak tudni kell a módját. Neked is lehet sikered, csinosabb lehetsz, mint a barátnőid, de ezentúl sokkal gondosabban kell öltözködnöd. És azt a fiatalembert néha hívd meg ide. Kellemes otthonnal, jó vacsorákkal minden férfit le lehet kötni . . . A lány, a szorgalmas kis gép másnap és azután is bizakodva megy a munkába és egyik napon, mikor hazajövet a fiú köszönti, ő mosolyogva szól hozzá pár szót. Beszélgetni kezdenek, a fiú hazáig kiséri és akkor a lány meghívja, hogy jöjjön fel hozzájuk, ismerje meg az édesanyját. “Vacsorázzon nálunk! Anyám kitünően főz és tudom, hogy az eféle, vendéglőbejárogató legényember szereti a jó házikosztot . . .” A legény tessék-lássék szabadkozik, végül felmegy és a lány vidáman, boldogan már az ajtóból bekiált az anyjának: “Mother, vacsoravendéget hozok . . .!” Az anya szinte falfehéren jön az ajtóhoz és valósággal dadogva azt mondja: “Jaj Istenem, épp ma nincs itthon hús . . .” A vendég miközben bemutatkozik, kedvesen vigasztalja: — Ne tessék bosszankodni! Tojás és kávé is megteszi . . .” “Sajnos, most kávét sem tudok adni... — folytatja a nő, mire a fiú közbevág: “Tej a legjobb ital az én számomra . . . !” De most az asszony vág a szavába és szinte kétségbeesetten azt mondja: “Csak épp annyi tejem volt, amennyit a tojásba reggel használtam . . . Betty nem szólt, hogy vendéget hoz és igy nem készültem . . . sajnálom . . .” A vendég kissé meglepődik, de azért barátságosan mondja: “Én csak épp hazakisértem Bettyt. Úgyis kiakartam menni a nővéremhez Brooklynba, majd vacsorázom ott . . .” Mikor elmegy, a lányból kitör a keserves zokogás, az anyja pedig fájdalmas hangos mentegetőzik : “Nem gondoltam, hogy ilyen váratlanul hozod. A lakás is azért rendetlen, mert ma nem számítottam látogatóra . . .” * * * Dühösen zártam el a televíziót. Megtettem volna már előbb is, mert ez a sivár életkép szinte fájt, de egyre reméltem, vártam a “Happyendet” . . . mert ennél a történetnél az kötelező lett volna. Itt az iró és a rendező épp azzal követte el a hibát, hogy nem adta meg a kielégítő, igazságos, jó be-MOZAIKOK E6Y MŰVÉSZ ÉLEIÉBŐL (Folytatás a 6-ik oldalról) gedtek. így Jan Rubens és felesége, Maria Pypelincx négy gyermekével Siegenbe települüt. Itt született meg 1577. junius 28-án Peter Paul Rubens. Nem sokkal ezután a család Kölnbe költözhetett. Peter Paul tízéves korában elvesztette édesapját. Nem sokkal később özvegy édesanyja engedélyt kapott, hogy négy gyermekével visszaköltözzön Antwerpenbe. Peter Paul egy ideig iskolába járt, majd édesanyja egy grófi házba adta apródnak. Csakhamar előbukkant a mindenki által szeretett apród különleges rajztehetsége. Ezért 1591- ben édesanyja és úrnője előbb Tobias Verhaecht, majd pedig Adam van Noort tájképfestő műhelyébe küldte tanulni. Innen már maga választotta mesterhez került, Otto van Veenhez, más néven Vaeniushoz, a római hagyományok követőjéhez. 1958-ban lett mester és az antwerpeni festőcéh tagja. 1600-ban Itáliába indult, először Velencébe, majd Mantuába látogatott, és itt nyolc esztendőre Vincenzo Gonzaga herceg udvari festője lett. Peter Paul Rubens nemcsak festő volt, hanem tudós és világfi, diplomata és vállalkozó is. Spanyol földről Rómába tért vissza, itt érte a hir: édesanyja haldoklik. 1608. október 28-án, egy nap alatt felszámolt mindent Rómában, és éjt nappallá téve utazott hazafelé, de bárhogy sietett, elkésett, édesanyját már el is temették. A fájdalomra az elismerés volt az orvosság. Belgium kormányzója, a főherceg és felesége rávették; maradjon otthon, és nyomban udvari festőjükké nevezték ki. Abba is beleegyeztek, hogy bár az ő udvaruk Brüsszelben van, Rubens Antwerpenben élhessen. 1609 októberének elején feleségül vette Isabella Brantot, egy neves antwerpeni humanista jogász lányát. 1626-ban napok alatt ((feltehetően, pestisben) 7. oldal fejezést. így beállítani egy amerikai munkáslány életét, a tények meghamisítása. Ha ez a történet a világ bármely más országában játszódna, hihető lenne, de ITT . . . ? Igaz, hogy a munkás gépszerüen dolgozik, de csak annyira, vagy még kevésbé, mint bárhol a nagyvilág haladott országaiban. — Itt Amerikában azonban épp az enyhíti a munkásember gépi robotját, hogy az életet, az erőt adó “olaj” a bőséges jó táplálék rendelkezésére áll. Nem felel meg a valóságnak, hogy egy asszony, aki a lányát, vagy bármely családtagját munkából várja haza, nem készít tejet . . tojást, stb. Mióta Amerikában élek, gyakran voltam váratlan vendég egyszerű munkásemberek házánál, de mindig azt láttam, hogy az egy-két üveg tej mellett az “ájszboksziban” ott van a vaj, tojás és mellette a szalonna, de mindig egynéhány “porkcsapsz” is. Tisztaság van akkor is, ha nem jön vendég . . . Végül pedig, hol létezik az a “csinosnak mondható” amerikai fiatal munkáslány, akinek nem akad táncosa? Kell ahhoz jobban öltözni? Hiszen a gyárilány itt szinte grófkisasszonynak öltöz-ve megy egy mulatságba. Igen, kell néha a “happyend” nem azért, mert jobban esik nevetni, mint sírni, hanem, mert a filmeknek és általában az irodalmi termékeknek az élet igazi arcát kell tükrözniük. Az amerikai életnívó magasszintjét, ha csak hétköznapi igazság is, ismertetnünk kell a nélkülöző nagyvilágban MA, mikor ennek úgyis az ellenkezőjét hirdetik olyan országokban, ahol az amerikai életszínvonal tényeinek letagadása a magasabb politikai eszközökhöz tartozik. meghalt felesége. Felejteni akart, és még többet járt diplomáciai küldetében külföldön. Levelei szerint fáradtan, de boldogan tért haza 1630-ban Antwerpenbe, és sorra járva az ismerősöket, újra találkozott egykori modelljével, Helene Fourmetntel. A hajdani tízéves “kis madonnából” virágzó szépségű fiatal lány lett . . . Peter Pall Rubens ötvenharmadik évében járt ekkor. A spanyol udvar nemesi rangra emelte, az angol király is nemessé ütötte, a cambridge-i egyetem “A művészek magisztere” címmel tüntette ki, Belgium kormányzójának különleges kegyeit élvezte, mindehhez igen módos ember volt. Természetes tehát, hogy amikor néhány látogatás után felkereste Jan Fourment szőneg- és selyemkereskedőt, rokonát és barátját, és bevallotta, hogy szereti és feleségül kéri lányát, az apa áldását adta a frigyre. 1630. december 6-án megtartották az esküvőt a 16 éves Helene-vel. A házasság a harminchét év korkülönbség ellenére, zavartalanul boldog volt. Helene Fourmént müveit asszony lett, és igen otthonos a hatalmas ház életének irányításában. Rubens nemcsak nagyszerű asszonyra, hanem csodálatos modellre is lelt. Legnagyobb, legjelentősebb festői periódusa vette kezdetét második házasságával. Felesége majdnem egyetlen nőmodellje volt. Arcát sok száz vázlat őrzi és legalább száz — bár nem egyforma jelentőségű — festmény. És például ő az egyik legszebb Rubens-kép, “A bunda” főszereplője. Kézjegye alá Rubens azt is odajegyete: “Helene Fourment tizennyolcéves korában.” Néhány nappal hatvanadik születésnapja előtt Rubens végrendeletet irt. Ebben minden korábbi végakaratkt érvénytelenítette, s Helene Fourment re és gyerekeire hagyva mindenét, érdekes kivánságot záradékolt: “Megtiltom minden gyerekemnek és azok gyerekeinek, hogy valaha is festészettel fogallkozzanak.” A Rubens-életrajzok egyik érdekes problémája mindmáig: vajon az életében minden szempontból oly nagyon megbecsült művészt mi késztethette e keserű kitétel feljegyzésére? A választ egyelőre nem tudjuk . . . FENYVES GYÖRGY
