Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-10 / 23. szám
8. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Jone 10, 1971 A NEVELETLEN ÜGYVÉD Irta: ACZÉL BENŐ Waryen E. Burger, az Amerikai Legfelsőbb Biróság elnöke, az Amerikai Jogászok Egyesületének konferenciáján élesen birálta egyes amerikai ügyvédek tárgyalási modorát és neveletlenségét. Azon a címen, hogy politikai perről van szó, egyesek mindent elkövetnek a tárgyalás zavarására, ordítanak, sértegetik az ügyészt és a bírót és hősöknek tekintik magukat, ha a biróság megsértése miatt rövid fogházbüntetést kapnak. De ezek az ügyvédek, — magyarázta a főbiró, — tévednek, ha azt hiszik, hogy védenceiknek használnak. Éppen, ellenkezőleg, ártanak nekik, mert nemcsak a biró, hanem az esküdtek is ellenszenvvel hallgatják szenvedélyes üvöltözéseiket s jó, ha ez a magatartás nem befolyásolja a tárgyilagosságukat, mikor a verdiktről tanácskoznak. A modortalanság és neveletlenség, magyarázta a főbiró, voltaképpen az egész jogi hivatást veszélyezteti. Az igazságszolgáltatás alapja — mondotta — a biróság tisztelete s ha ezt rongálják, a saját mesterségüket ássák alá. Magyarországot egyidőben kissé gúnyolva “a jogászok és kanászok nemzetének” mondották. A tréfában sok igazság volt, mert megmondotta, hogy amit jogászok használtak a nemzetnek, azt a kanászok elrontották. A kanászoknak soha nem lehet igazuk, akkor sem, ha a jogászoknak sem volt igazuk. A jómodor elvetése, az inzultus, a durvaság, a sértegetés csak rossz indulatokat ébreszthet fel, de az igazság keresését nem támogatja. Saját ügyvédi pályámon gyorsan megtanultam, hogy az ügyvéd fő-feladata az elfogultság és szenvedély teljes kiküszöbölése. Neki lehetőleg nem szabad pártot vállalnia, még a saját ügyfele mellett sem. Kötelessége mindent felkutatni, minden tényt és minden érvet, ami védence javára szól, de meg kell értenie, hogy a vád képviselőjének, az ügyésznek pont ellenkező feladata van. Ebből a két irányú munkából áll elő az igazság. Ezért haragudni az ügyészre egyenesen nevetséges, és egyenesen ártalmas. S a biró felbőszitése modortalansággal és sértegetéssel pedig sokszorosan ártalmas. Az ügyvédi udvariasság hasznossága annyira köztudomású volt, hogy még a védő beszéd hoszszadalmaságát is helytelenítették. Volt egy mondás jogászkörökben: “Minél tovább áll a védő, annál tovább ül a vádlott!” Ami azt jelentette, hogy tanácsos, ha a védő röviden foglalja össze az érveit, mert ha sokáig beszél, nem figyel rá a biró. Az én újságírói működésem idején volt egy kitűnő sajtóperes biró — Schadl Ernőnek hívták •— aki, mint törvényszéki tanácselnök, a tényállás tisztázása után gyakran ezekkel a szavakkal fordult a felekhez: — A főmagánvád képviselője szigorú Ítéletet kér, a védő ur felmentést kér. Kihirdetem a törvényszék ítéletét.. . A legtöbb perben ugyanis a sok locsogásnak nincs értelme. Az ügyvéd munkáját a tárgyalás előtt kell hogy elvégezze és a védő és vádbeszédekre alig van szükség. Vagy ha szükség van, akkor is legfeljebb esküdtszéki ügyekben, amikor a jó szónok esetleg befolyásolhatja az esküdteket. De a régi magyar büntető perrendtartásban volt szabály az esküdtek gyakori butaságának veszélytelenitésére. E szerint ha az esküdtek nyii-4CZÉL BENŐ vánvalóan tévedtek, akkor a Kúriának joga volt a verdiktet megsemmisiteni. És emlékszem egy esetre, mikor a Kúria élt ezzel a jogával: egy gazdag örökösnő, — a neve Haverda Mária volt, — kedvesével agyonlövette az anyját, de védője, Lengyel Zoltán szentimentális beszéde után az esküdtek felmentették. Miután azonban a Kúria megsemmisitette a verdiktet, az uj esküdtszék a nő bűntársát, a gyilkost, halálra, az asszonyt életfogytiglanra ítélte. De a magyar jogászi életben elő sem fordulhatott, hogy az ügyvéd ne viselkedjék civilizált ember módjára. Lapom felelős szerkesztője mindössze annyi udvariatlanságot követett el a bírósággal szemben, hogy nem jelent meg egy sajtóper tárgyalásán, amelyen még csak vádlott sem volt, hanem csak tanú. Erre az előbb emlitett Schadl tanácselnök azonnal letartóztattatta és a szóban forgó tárgyalást csak harmadnapra tűzte ki. A hatalmas lapszerkesztő két éjjelt a börtönben töltött, de a bíróval nem lehetett kukoricázni. Magamnak is volt egy esetem, amikor egy tárgyalásról a biró elkésett és akárhogy mentegette magát az ügyvédek türelmetlenkedve fogadták. Igaz, mindegyiknek aznap több tárgyalása is volt. De a biró senkivel sem törődve, rám mutatott. — Ennek a szerény fiatalembernek az ügyét veszem elő elsőnek. Ez eddig egy szót sem szólt . . . De meg kell hagyni, a magyar jogászati rend egyik tagjának sem jutott eszébe soha, hogy civilizátlanul viselkedjék. A vádlott — kivált politikai perekben — néha megfeledkezett magáról, de védőjének eszeágában sem volt vele ordítozni. Ezt már az amerikai politikai élet elfajulása és a bírák gyávasága tette lehetővé. Én részemről remélem, hogy a jogászegyesületek meg fogják fékezni a legvégső esetekben az ügyvédi gyakorlat hosszabb-rövidebb időre szóló eltiltásával és megakadályozzák az igazságszolgáltatási eljárás csődbe juttatását. Az igazság nem fog szenvedni, ha az ügyvéd nem azonosítja magát védencével és civilizált ember módjára várja be a bírósági döntés, akár ellene szól, akár mellette. HOMOKI ERZSEBET LELKI KLINIKÁJA BIZALOM. — Kedves Mrs. Homoki, megismerkedtem egy férfivel, nagyon megszeretett és én is szerettem őt. Egy évig voltunk együtt és én sürgettem a házasságot, ő azonban azt mondotta, hogy nagyon szeret engem, más nő többé nem kell neki, de nem nősül, mert tudja, hogy ő nem jó férjanyag. Még néhány hónapig velem volt, akkor levelet kaptam egy nőtől, aki azt irta, hogy két gyereke van tőle és neki házasságot Ígért. Megmutattam a levelet, amire nem szólt semmit és másnap bucsuzás nélkül itthagyott, visszament ahhoz a nőhöz. Most két hónap után eljött és kérte, hogy legyünk újra jóba, mert nem tud engem elfelejteni. Bizhatok benne? VÁLASZ. — Pontosan annyit bizhat, mint az a másik nő, aki két gyerek erejéig bízott benne. Küldje csak vissza hozzá, bízzon benne továbbra is ő. * * * NŐVÉR JELIGE. — Kedves Homoki Erzésbet, csak egy éve vagyok Amerikában, de már nagyon megkedveltem a Lelki Klinika tanácsait. A nővérem 4 évvel idősebb mint én, ő már 56 óta él Amerikában, itt ment férjhez. Megérkezésem első napjától látom, hogy egész élete a családjáért megy el, mondja is, de egyáltalában nem méltányolják az áldozatát. Az persze tetszik a férjének és a gyerekeknek, hogy minta háziasszony. Már sokszor mondtam neki, hogy hagyja abba, de nem használt a tanács, tovább csinálja. Mit gondol, jó lenne, ha én beszélnék erről a férjével? VÁLASZ. — Nem ajánlom. Közhely, de igazság: sógornő ne avatkozzon bele házastársak dolgába. És nem is olyan egyszerű a dolog, mint gondolja. Semmi kétség, sokezer feleség áldozza fel magát a családjáért. Éjjel-nappal csak szeretteik testi és lelki jóléte jár az eszükben. Ezek az asszonyok csak ritkán, sőt többnyire sohasem beszélnek a teljesitményükről. Magától értetődőnek tartják. Vannak azonban nők, akik szintén mindent megtesznek a családjukért, nem benső magáiéiért etődésből, nem csodálatraméltó szivbéli örömből, hanem állandó mártír arccal. Ezek mindenképpen elsőrangú háziasszonyok. Reggeltől estig főznek, takarítanak, egész nap szaladgálnak a lakásban, hogy mindent a helyére rakjanak, ha valaki elkövetné a szentségtörést, hogy felborítja a házirendet. A család példásan van ellátva, semmire sem panaszkodhat. Legalábbis ez a nézete ezeknek a háziasszonyoknak. És valami mégis hiányzik az ilyen otthonokból: a melegség, a kedélyesség. Állandóan szem előtt van a háziasszony mártír arca. Állandóan hallani panaszát a háziteendők terhéről, amiben hang nélkül, kimondatlanul is ott van: sohasem lehettek eléggé hálásak azért, amit értetek teszek. Például, ha a család kirándulásra készül és kérik, hogy tartson velük, akkor szemrehányó pillantással feleli: dehát én nem mehetek, ki végezné el itthon a házidolgokat. Nem kell sajnálni ezeket az asszonyokat, ők ugyanis nem is akarják másképpen. Tetszelegnek maguknak a mártír szerepben. Szeretik, ha állandóan sajnálják őket és szeretik hallani, hogy ők az áldozati bárányok. Igyekezetük egyrészt valóban a szeretet a család iránt, ugyaakkor komplikált lelki áttétellel önzés is van az érzésükben. Az ilyen feleség nagy árat kér a családjától az ön feláldozásáért. Azt, hogy mindenkinek alá kell vetnie magát az ő akaratának, az álanya, a példás háziasszony. Nem tűr ellentmondást a család tagjaitól. Ha valaki megpróbál ellentmondani, azonnal megjelenik a tekintetében a némán beszélő mártír-pillantás: hálátlanok, hiszen mindent csak értetek teszek. A családnak nem marad más hátra, mint visszakozni és titokban néha olyan otthon után vágyódni, ahol nincs minden kifogástalanul, tökéletesen rendben, de több a kedélyesség. * * $ VÁRAKOZÓ. — Kedves Erzsébet, az egyleti tácmulatságon bemutattak egy férfinek, egész este velem táncolt, nagyon jól éreztük magunkat. Sokat beszélgettünk, ő szeret táncolni, moziba járni és weekenden kirándulni. Én is szeretem ezeket. Azzal búcsúzott el, hogy telefonon felhiv, azonban nem hivott. Egy hét múlva én hívtam fel. Azt mondotta, hogy nagyon örül, csak nincs ideje. Megígérte, hogy ha ideje lesz, akkor felhiv. Én szeretném előmozdítani ezt a dolgot, előbb azonban mégis tanácsot kérek, hogy hívjam fel újra vagy várjak, de azt hiszem hívhatom, mert azt mondotta, hogy örül a hívásnak. VÁLASZ. — Ne hívja. Ne tévessze meg, hogy azt mondotta, örül a hívásnak, az csak üres udvariassági forma volt. Nem azért nem hívja, mert nincs ideje. Ha találkozni akarna magával, akkor szakitana rá időt. A telefonkagylót felvenni, ahhoz nem kell sok idő. Ne fusson olyan szekér után, amelyik nem veszi fel. Ha a szekeres akarja, viszszafordul magáért.