Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-05-27 / 21. szám

■Thursday, May .27, 1971 MAGYAR HÍRADÓ ll.oMnJ ' TAVASZI ELÉGIA ART BUCH WALD: A WASHINGTONI SZAKÉRTŐ Irta: IVÁN! ZOLTÁN 'Kézmér jóképű, csinos fér­fi volt. S még hozzá, megáld­va minden más egyébbel: nagyszerű társalgó a társa­ságban. vagy ha éppen kell, hangulatkeltő, szórakoztató, a legújabb tréfák előadásán túl, már-már színészi bravúr­nak is beillő rögtönzésekké1, utánzásokkal. S ezen túl, tánccal vagy muzsikával min­dig rendelkezésre állóan. Mi baj lehet ilyen esetben? — gondolták a felületes szem­lélők. — Igen, igen, valóban semmi. Mindent elérhet amit akar. És mindig a dolgok? kezde­ténél — de csak annál — is­métlődtek ama bizonyos “dón juan’ ’-i megállapítások személyével kapcsolatban. Hazudni lehet. De nem so­káig. Lám, a ravasz és fölé­nyes hitegetőkkel ellentét­ben, még az ilyen álsikeres Kázmérok esetében sem. Mert akik hosszabb időn át szem­lélhették a körülötte folyó dolgokat, meglepetve tapasz­talták, hogy Kázmér, a len­dületes kezdeten túl, csak­nem mindig .valahol, valami miatt elakad, egyedül marad. És tulajdonságainak e nagy­szerű aduit soha sem tudja úgy kihasználni, hogy lega­­lább a mindennapi élet sok­szor igen szépen csillogó fil­léreire be tudná váltani. A nők ránéztek. Bálványoz­ták. S érzéseik jellemzésére legyen annyi elég, hogy ele­inte, mig bizalmasabb bóko­kat vártak tőle, őt teljes' klasszikus “Kázmér” nevén szólították. De később, mikor elmaradt részéről az a bizo­ny os~v árva várt támadás,, a ' női hiúságok megvédésére, hirtelen-átmenettel már csak úgy- mint- valami bohó kisfiút, vagy nevetésre ha méltó .és bolondos alakot, “Kaziká”­­imk kezdték becézni, mink olyat, akit férfi alapon nem kell komolyan venni. , c Ez azonban nem helytálló. ■Mert Kázmér úgy tettre­­készségében mindig helyt tu­dott volna állni. ■Dehát a volna; az csak: volna! S annyi mégis igaz a- ba jok közül, hogy Kázmér bi­zony gátlásokkal küzdött. Élete két részre szakadt. Ezen a téren. Ha meghívták valahová, könnyű volt ismerkedni. De ott állt előtte a grál-lovagi kötelesség. Ne éljen vissza a meghívással. Már ami a tár­sadalmi “illik” és másfelől, a “betyárbecsület” fogalmához tartozik: Meghívóival, baráta­ival szemben. Még akkor is, ha egyedülálló valaki akadt, mit lehet tudni, holnap, ho­gyan alakulnak a dolgok ez­zel? S akkor, fejére olvassa a házibuli, vagy az éjszakai pendlizés őt invitált vezető­je: azért még sem szabad igy bánni Mancikával! Ha' pedig magában járt­kelt és utón útfélen nélkü-Iváxü Zioila» lözte ama. meghivási segéd­eszközt, ismerkedés terén, bizony minden készsége tu­datában. is fiaskót mondott. Nem jött volna ki az ajkán, — ha keresztre, feszítik is — valami találkozásszerü alka­lommal, hogy szóljon. Hogy Kinyögje, fűszeresnél, vagy busz-megállóknál sem, hogy “segíthetek falán cipelni a csomagot,” hogy “kérem szí­vesen váltok én, ha nincs ap­rópénze.” És így tovább. Mindig olyankor, amikor már az élet maga segitett volna, eléje tálalva ezeket. Nem. és nem. Valamiért? Ki tudná megmondani. De az bizonyos, hogy a gát- 1 lások mMdig csak a csinos nők esetében jelentkeztek Kázmérnél."-Mert akkor fel­tételezhetővé és átlátszóvá . vált. hogy .mit mit akar ez a férfi? Tehát, esetleg Kázmér is .,. pe ha valami koránál, vagy7 elesettségében szeré­nyebb külsejű valakivel tör­tént meg_ a találkozás, Káz­­_rp,ér hihetetlen bátorsággal ajánlatta fel szolgálatait és kisérte ide-oda, haza is, az arra „szorulókat. Most pedig, ha már ideér­keztünk a nyájas olvasókkal, mondjuk ki-együtt, hogy úgy látszik, Kázmér — érzései mélyén’ — nagyon becsületes és tiszta ember volt. Aki még a látszatától is félt annak, ha valakinek azt mondja: “tet­szik nekem”, hogy ráförmed­jenek: szemtelen ! Még akkor is. ha éppen ezt. várták volna tőle. Mert lám. olvassák csak to­vább, most Kázmér megint egyedül van. E szép ragyogó tavaszi estén. És egyedül is lép ki sétára, a felhőkarcolók között. Kivel elegyedne szóba mással, mint akit már ki sem lehet kerülnie. A vele egy házban lakó Lia mamával. Úgy mennek el együtt a sarokig. Hosszu-hosszu időn ke­resztül tudja már Lia mama, hogy Kázmér reménytelen eset. Ugv magára nézve. Mert ha először meglepetve is pillantott a csinos férfire, lelohasztotta később őt Káz­mér zárkózottsága. Legu­tóbb egyszer lángra is kapott volna, vele szembe. Amikor egy nagyon csinos asszony érkezett távolról. És Kázmér­­hoz feljárt. De arról is, kiáb­­ránditóan kisült később, hogy Kázmér régi elvált felesége volt. Most lám, Lia mama mégis valami miatt, talán a tavasz fuvallatától hajtva, még ér­dekein felül is, hajlandó bölcs tanácsokat osztogatni Kázmérnak. És éppen aközben, hogy Lia mama két gyönyörű! japán pincsi kutyáját vezeti, imi­gyen oktatja Kázmért: — Maga annyit jár társa­ságba, nemde? S mégis min­dig egyedül van. — Igen -— feleli Kázmér, — szavaira figyelve. — Dehát értem én magát. A meghivás kötelezettségek­} kel jár. Nem is az apró ajándékok­ra értem. Hanem arra, hogy nem lép szabadon. Azokkal szemben, akiket ott megis­mer. A meghívók miatt. El­végre, soha nem lehet tudni, mi lesz a sorsa egy ismeret­ségnek ... — Igaza van! — kiáltott hirtelen Kázmér — de miért mondja ezt nekem? — Miért, miért? — .állt meg Lia mama, amíg kiaj­­nározték magukat ölebjei. — Nos? — Kázmér. tartson kutyát! — Kutyát?... — Igen kutyát, — És milyent? — Akármilyent. — Minek? És akkor Lia mama, ta­vaszt ingerlő kacagással fe­lelte : — Igen, a zavartalan is merkedés érdekében! Két póráz,.. . két kutya,... két ember,... férfi és nő ... — És és és ... — kapott homlokához Kázmér. —- Majd megszólítják egy­mást ők, a kutyuskák. Maga helyett! A többi jön magától a gazdájuk között. Semmi kétség afelől, hogy Washingtonban élő diploma­tákat, politikusokat, újság­írókat, egyfajta dicsfény le­­;begi körül. Valami rejtelmes oknál fogva, mindenki azt hi­szi, hogy az ember több ku­lisszatitkot tud mint ők, és egy magamfajta újságíró, aki a fővárosban keresi ke­nyerét, az ország bármely ré­szében ingyen ehet-ihat, ki- I zárólag azon az alapon, hogy Washintonban lakik. Ezt akkor fedeztem fel, amikor legutóbb felutaztam New Yorkba és alighogy le­telepedtem a szállodámban, máris elárasztottak az ebéd- és vacsora meghívások tö­megével. Mindenki tudni akarta, mi megy végbe a ku­lisszák mögött Washington­ban és eleinte őszintén be­vallottam, hogy halvány fo­galmam sincs róla, Ezzel azonban csak felbőszitettem az asztaltársaságot. Nem akarták hinni, hogy nem va­gyok benne a dolgokban, s meg voltak győződve, hogy titkolózom előttük. Az első vacsorapartin a háziasszony búcsúzáskor megjegyezte: — Nem számítottunk arra, hogy mindent elmondjon, vi­­: szont azt nem értem, hogy miért kell annyira védelmez­nie a kormányt. Ekkor rájöttem, hogy ki kell spekulálnom valami belső | információt, különben kény­telen leszek saját magam gondoskodni ebédeimről és vacsoráimról New Yorkban. Igyhát másnap reggel meg­vásároltam a Time, a News­week, az U.S.News and World Riport és The Nation példá­nyait, hogy azsurba hozzam magam, tulajdonképpen mi történik Washingtonban. Sze­rencsére a vacsorameghívás későre szólt, igy meghallgat­hattam Walter Conkrite tele­víziós adását is. Biztonság kedvéért Walter Lipmann legutolsó cikkét is begyürtem a szmokingomba. Senki nem volt jobban felkészülve Was­hington megvitatására, mint én. — Mondja uram —kérdez­te martini szüresölés közben egy disztingvált bankár — mit gondolnak Washington­ban a laoszi helyzetről ? — Rendíthetetlenül szán­dékozunk folytatni a vietná­­mizáeiós politikát — mondot­tam és bekaptam egy olajbo­gyót. — És mit beszélnek az adókról odalenn? — kérdezte egy disztingvált ügyvéd. — Valószínűleg csökkente­ni fogják az adókat az elnök­választás előtt — válaszoltam közömbösen, miközben kavar­­gattam a jégkockákat. —Látod Helén — szólt egy orvos a feleségéhez — az új­ságok ezt nem közlik velünk. — Milyen fiatal és hogy benne van a dolgokban! —• áradozott Helén. — Meg tudná mondani, mik az Elnök tervei a Közelkelet­­tel? — Sajnálom — mondot­tam. — Vannak dolgok, ame­lyeket az Elnök bizalmasan megvitat ugyan velem, de nem árulhatom el a nyilvá­nosság előtt. — Nagyon helyes — he­lyesli az ügyvéd. — Nincs értelme, hogy felfedjük lap­jainkat az oroszok előtt és különben is, máris többet mondott el nekünk, mint kel­lett volna, ugyebár? — Szóra sem érdemes ;— jegyeztem meg efnéző mo­sollyal. — hiszek a jólinfor­mált közvéleményben. A háziasszony jobbjára ül­tetett és ötnapos new-Yorki tartózkodásom alatt, három teljes hétre szóló ebéd- és va­csorameghívással árasztottak el. Meglehetősen fárasztott , a dolog. Annyi újságot kell ol­vasnom és oly sok washing­toni televíziós adást kellett végignéznem, hogy. mindent egybevéve nem hiszem, hogy a nagy erőfeszítés megérte a fáradtságot. A betyárivadék (Folytatás a 10-ik oldalról) szik boldogabbá az emberisé­get, nem enyhítik kínjaikat 1 — Uraim, — szólt a fő­szolgabíró, hajnalodik... keleten már pirkad, lassan készülődnünk kell hazafelé. Vitánkat bezárom azzal az egyéni felfogásommal, hogy az ember alkalmas-e, vagy alkalmatlan-e arra, hogy az úgynevezett sokféle értelmű boldogságot elfogadja és megtartsa ? A főszolgabíró kérdésére nem kapott feleletet, már kezdtek búcsúzni a házigaz­dától, a hires betyárivadék­tól, s megköszönték egyedül­álló vendéglátását a legkö­zelebbi viszontlátásig. Ez a Veszelka-féle arany­lakodalom 1931-ben volt megtartva Kömpöez-pusztán, s ma 1971-et írunk, s a hely­zet minden irányban rosszab­bodik ... Diktátor betyárok kezében van az emberiség sorsa :.. ; T i

Next

/
Oldalképek
Tartalom