Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-06 / 18. szám
1Q» oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, May 6, 1971 LONDONT POSTA A toronyban a Themze fölött A parlament tornyának hires nagyharangja, a Big Ben, méltóságteljesen elkongatja a delet. Tavasz van Londonban. A Themze ezüstösen •csillog a napban. Macaulay, a történész: folyékony törté• nelemnek nevezte. Szemben a Whitehall, a Mall, a Trafalgar-tér, ellát innen az ember minden irányba: a City nyüzsgő banképületeivel, a Tower komor tornyai, a hidak: a Blackfriars, Waterloo, Lambeth. A piros emeletes autóbuszok innen nézve, mint parányi játékautók gurulnak az utakon. A Themze túloldalán az uj koncertpalota s túl azon, a Waterloo állomás füstszürke épülettömegén is túl, a Nemzeti Színház. az “Old Vic”. A tekintet átfogja az egész látóhatárt: Covent Garden: az operaház és a piactér, ahol Eliza Doolittle először varázsolta el Higgins professzort utánozhatatlan cockney akcentusával. A Strand, a széles sugárút, amely a Fleet-street, a londoni sajtó-utca felé vezet. Szent Pál székesegyház. A halpiac. És szemben a Blackfriars-állomással a Times modern palotája. A nyolcmilliós, város zaja csak szürten, tompán ér föl ide a magasba, darázsdöngés tavaszi csöndben. Lassan már háromnegyed esztendeje, hogy ebben a városban élek. Érzem a ritmusát, de még messze vagyok attól, hogy csakugyan ismerjem. New Yorkban tiz esztendő maradt az életemből, de még mindig csak felületesen érintettem és értettem meg. Az első héten világosabb (és úgy éreztem) megbízhatóbb képem volt róla, mint a tizedik évben. Érkező idegen számára a város sokat sejtet meg önmagáról néhány nap alatt. De aztán az ismerkedési folyamat elakad. Egy várost csak az ismer igazán, akinek emlékei gyökereznek benne. Nem csak a nevezetes utakat kell ismerni, a műemlékeket, a parkokat, a város történetét — az ember csak azt a várost ismeri, ahol a házakhoz is személyes emlékek és élmények fűzik. Ez a szoros kapcsolat egy várossal — másodszor az életben — megszerezhetetlen. De ha az ember ezt elfogadja és tudomásul veszi, akkor megbarátkozhat más városokai is —- csak ne reméljen tőlük sokat. Ezzel tisztában kell lenni. Ez a ba-Irta: Halász Péter rátság alapja. Idegen városokai az érkező nem bizalmaskodhat. A város kineveti. Gúnyossá válik. Sőt: ellenségessé egy kicsit. Tisztelettel kell Hal&sz Péi»t iközeledni minden idegen városhoz. Heves szemrehányással az ember csak saját városa felé fordulhat, csak a saját szülővárosával veszekedhet. A furcsa, vad, szerelmes gyűlölködés feleselő összeforrottsága csak egyetlen várossal lehetséges: a saját várossal, a szülővárossal. Az összes többivel: csak egyezkedni lehet. A kapcsolat: korlátozott. Ha a krónikás kritikus is egyidőben, akkor bizony elég nehéz helyzetben van. De egy magyar művészi esemény, mely április 24-én este zajlott le a new yorki Julia Richman Auditóriumban, valamiképpen megkönnyíti az iró kettős feladatának a megoldását. “DALOK SZÁRNYÁN” volt a szinmagyar zenei esemény cime, mely kerek három órán át kerítette nemesen lenyűgöző hatalmába a nagytermet betöltő amerikai-magyar közönséget. Régi, szép hazánk melodikus dalait hozták magukkal azok a művészek, akik megjelentek az Auditorium nagy színpadán, mintha szivbőljövő üzenetek sorozatát jöttek volna átadni... Gondolunk itt elsősorban arra a kis, mert csak hattagú, cigányzenekarra, mely talán a világon párját ritkítja. Járóka Sándor és fiának a bandája, már a hangverseny kezdetének első perceiben idevarázsolta a magyar dalok szépségét, ide, New York kellős közepébe. A vérpezsdítő nyitás után a magyar fővárosból érkezett Felföldi Anikó hatalmas, tükrös mézeskalács-szivvel, kellemes hanggal mutatkozott be és nyitotta meg a kerek Megbarátkoztam Londonnal? — kérdem tehát itt a magasban, a Parlament tornyában, miközben a Big Ben dallamos hangja lassan tovauszik a folyó fölött, végigsurran a parkok fái alatt, keskeny utcákban, sugárutakon, belopódzik házak félignyi'lt ablakain s aztán nevetve lesuhan a lépcsöházba s a nyitott kapun át ismét kiszökik az utcára. Igen, úgy hiszem, igen. Szép és okos város, ezerféle arccal és szeszéllyel : hűvös és előkelő, tartózkodó és zárkózott, de jókedvű és kacér is, hagyománytisztelő, de merészen ujitó is, büszke város, de nem gőgös. Az idegen áhitatteljes vonzalmat érez iránta. De bizalmaskodni — ha értelmesen ismeri és fölméri a kapcsolat korlátáit — nem mer vele. Nézem a tavaszi Londont a Parlament tornyából. Bu-Irta: Weber Tibor húsz számból álló műsort, melynek kereteimé volt: “Dalok Szárnyán”. Járóka Sándor zenekara régi dalok szárnyán kisérte a 1 Weber Tibor temperamentumos Virágh Vera, szintén pesti művésznő cigánydalait. A zenekar cimbalom-művésze Fehér József “Cirkusz-Polkája”, Felföldi Anikó, a budapesti Operettszinház primadonnája a régi táncdalok előadása után kaptak megérdemelt ujrázó tapsokat. De az est műsorának két sztárja csak ezután következett: Svéd Sándor a világhirü bariton az örökszépségü “Bor dalt” adta elő: “Gondold meg és igyál”..., melyet egy Verdi ária követett Carmenból. Szűnni nem akaró taps követte a nagyszerű bariton énekét, kinek hangja épp oly pompás, mint volt két, vagy három évtizeddel ezelőtt. Svéd Sándor szólóját Karády Katalin követte. Dalaídapestet másként néztem a Gellérthegyről. Hetykébben, azt hiszem, értőbben, forróbban és szerelmesebben. Kamaszkoromban, ha csak tehettem, irányt vettem a Gellérthegy tetejére. A Citadellát nagyon szerettem. Fenségesnek láttam, titokzatosnak és győzelmesnek. Jó történelemtanárunk pedig figyelmeztetett rá, hogy a Citadellának nincs históriai múltja, katonai raktár volt csak, romantika nélkül. De hogyan lehetne a lángolószivü kamaszt kiábrándítani első szerelmeséből? Verset irtani a Gellérthegyhez, novellát, regényt, minden műfajban ünnepeltem. S a városhoz, amely feltárult előttem a Gellérthegy lábánál. Hát persze, hogy megszerettem Londont. Ezt a várost nehéz nem szeretni. És ez életemben az első londoni tavasz. Őszi tavasz. Vonzalom — megfontolt belenyugvással. Pesttel kézenfogva jártam. Londonnal: gondolni sem mernék efféle bizalmaskodásra. Illő tisztelettel meghajlok előtte. Tavaszi város őszi hódolója. nak sorát a “Halálos Tavasz” hires melódiája nyitotta meg. Örömmel élveztük ennek a magyar művésznőnek szomorú, szivet-melengető régi szépségét megtartó hangját. Miként Svéd, Karády is sck. tapsot kapott. A műsor első részében együttesen is énekeltek operett-melódiákat. Liszt “Második Rapszódiája” zárta be a műsor első részét, a Járóka zenekar ritkán hallott drámai előadásában. Szünet után régi magyar tánc-csárdások pezsditő sikere következett a Járóka vonók szárnyán. Majd Kállay Kiss Ernő tárogató-művész játszott szólót “Csínom Palkó” (kuruc) világából. Fehér József, a cimbalom művésze a zenekar pianissimo kíséretével játszotta a Dr. Zhivago film “Lara” dallamát, mely egyike az elmúlt évtized legszebb dalainak. A megnyerő lendülettel előadott “Cigány nyelvlecke” melyet Felföldi Anikó adott a tanulékony közönségnek, igen mulatságos és élvezetes volt. Svéd Sándor magyar dalai után Karády dalegyveleg következett, és ismét egy dalkettős Svéd Sándorral Bizet “Gyöngyhalász” c. operájából. Szűnni alig akaró taps ünnepelte a két magyar művészt. Külön dicséret illeti Körmendi Vilmos zongoraművészt, a budapesti TV és Rádió igazgatóját, aki úgyis mint előadó, kisérő és mint a műsor szervezője érdemel elismerést. Éjfél felé járt az idő, mikor végétért a magyar dalmüsor, melyre az amerikai magyarok még sok éven át fognak gondolni. Mint ismeretes, azonos előadás következett április 25-én délután, ugyancsak a new yorki Auditóriumban. És következnek még hasonló hangversenyek Amerika nagyvárosaiban is. (De ha a hírverők be is fognak számolni a többi előadásról, vajon lehetne-e többet, vagy kevesebbet imi, mint tette ezt e sorokban a Krónikás a “Magyar Dalok Szárnyán”?) ❖ * i’ A megjelent nagyszámú közönség soraiban foglalt helyet társaságával a világhirü szoprán, Jeritza Mária, aki New Jersey államban él teljes művészi visszavonultságban. Jeritza az elmúlt évtizedek alatt a bécsi operának volt égjük csillaga és a világ legtöbb operájának dédelgetett vendége, akit Svéd Sándor első dalai végén meleg barátsággal üdvözölt, a közönség elismerő és szívesen emlékező tapsaitól kísérve ... HAJNAL GÁBOR: Elolvadt a hó Leesett a hó elolvadt a hó sárban koszban gázolok télviz idején ének jön felém csengnek messzi múltról farsangi dalok. Kisütött a nap fürge szél szalad szárítja a réteket félénk barkaág melegre talált nyitogatja fénybe szemeit s nevet. Krónika egy nagy sikerről...