Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-14 / 2. szám

Thursday, Jan. 14, 1973 * 10. oldal MAGYAR HÍRADÓ ŐRÜLTSÉGEK.. Irta: HAJNAL ERZSÉBET Ebben a megörült világban a sok rendellenes kilengések között még a legszolidabb helyet fog­lalja el a paróka-őrület. Hozzátartozik a divat­­őrültségekhez, ami úgy terjed, mint a ragály, csak még gyorsabban. Minden a jó reklámtól függ és ha a gyá­rosok elhatároznak valamit, az ellen nincs vétó. A nők túlnyo­mó része aláveti magát a divat­hóbortnak és akármilyen nevet­ségesen néznek ki az uj kreáci­ókban, akkor is meg kell lennie, minden áron. Szegény férfiak félig megkopasztva kerülnek ki rendszerint ebből a háborúból. Hiába kardoskodnak egy olyan divat mellett, ahol ők is kapnak valami kárpótlást a kiürített pénz­tárcáért, mint rendesen, itt is csatát veszítenek, ha a női nemmel kell szembeszállniok. Itt van például a miniszoknya esete. Végre va­­lahára felütötte a fejét egy olyan divat, amiből ők is profitálhattak valamit. Csak meg kellett őket figyelni egy kicsit. Egy-egy miniszoknya úgy kihozta őket a sodrukból, hogy a szemük ko­­esányon lógott addig, amig a szoknya tulajdono­sa el -nem tűnt a láthatárról. No, most már itt van a midi, ami úgy viszonylik a férfihez, mint a nyaralásra magával vitt hitestársra. Sok pénz­be kerül és nincs benne fantázia. De térjünk vissza a parókára. Egy. szép nap az egyik fazongyilkosnak eszébe jutott, hogy miként lehetne újabb áldozatokat teremteni a saját zsebe számára. Elhatározta, 'hogy beleviszi a nőket, hogy ne a saját hajukat használják fejdiszül, hanem a távoli országok női­ét, akik azért válnak meg természetesen a hajuk­tól, mert ebből is lehet egy kis mellékkeresetre szert tenni, hogy valami szükségeset meg tudja­nak vásárolni a maguk számára. Nem kedvtelés­ből válnak meg tőle, éppen úgy nem. mint a leo­párd és a többi bundás állat se hagyja magát szí­vesen legyilkolni, hogy egy divatdáma pompáz­hasson bőrében. De miután a szegény népek sor­sában a" pénz a nagyur, nem úgy, mint ezen a földtekén, ahol mindenki megkaphat mindent, hát megválnak hajuktól, pedig az én hitem szerint az ottani szerelmesek is szívesen simogatják. Vap azért egy enyhébb formája iá az őrület­nek. Á szintetikus anyagokból készült paróka. Ez azoban úgy ül viselője fején, mint a kocsmá­ban jól berúgott legény fején a kalao. Oda se neki, fő az üzlet. Az elmúlt évben 1*X> millió dollárt hozott a parókaiparnak. A gyárosok nem tudnak lépést tartani a követelményekkel. Igy'az 1970-es év 150 millió dollár forgalommal számol. Ha megkérdez az ember egy csinos háziasz­­szóhyt, akinek szép selymesfényü baját mindenki megirigyelhetné, miért van a hálószobájában 20 különböző stilusu, szinü paróka, azt feleli, hogy nedv tud mit kezdeni a hajával, olyan rossz. Per­sze ez nem igaz. Mert már mindenki tudja, hogy­ha, „nem akar fodrászhoz menni, úgy felcsavarja a haját és. :sajátmaga is kifésülheti. Egy ilyen paróka.csak a legszimplább, nem valódi hajból, hanem babakócból 30 kemény dollárba kerül, de vannak szihtetikus anyagokból drágábbak is, csak a vevő nem tudja, hogy miként kell megkülönböz­tetni. Igaz, kényelmes, nem kell megfésülni, s.ha megmossa, hideg vízben kirázza és hagyja meg­száradni utána kalap helyett viselheti. Minden ruhájához más szinü hajat és frizurát viselhet, anélkül, hogy a lábát ki kellene tenni a házból. Gondoljunk csak vissza az anyáink korabeli di­vatra. Minden nő a saját haját viselte, tisztessé­gesen megfésülve, sőt akinek valami okból paró­kát kellett viselnie, az gondosan titkolta. Nem mutogatták a bájaikat, nem tették közszemlére, mégis férjhezmentek, leéltek egy életet, felnevel­tek egy családot, hasznos tagokat a társadalom részére és kevés kivétellel egymást kézenfogva mentek el az örökkévalóságba. Nem voltak botrá­nyos családi szcénák minden nap és ha voltak is kilengések, azok csak erősítették a szabályt. Tisz­tességben leélni az életet egymás megbecsülésé­vel. Hová lett mindez? A különcködés korszakában mindenki a saját útját akarja járni. Jó, fogadjuk ezt is el. De csak addig, amig nem árt a köznek. Amig ujjal mutathatnak arra, aki felrúgja az em­beri normát. Mert szabályok nélkül nincs élet, nincs rend, nincs békesség. Hol kellene megakadályozni az őrültségek kelet­kezését? A marijuana szívása, az LSD szedése, a glu szagolása annyi áldozatot követel a társada­lomtól, hogy megdöbenünk az újságcikkek olvasá­sakor. Miért nem lehet megakadályozni ezt a fertel­­mes ragályt, amely hatalmába keríti még a leg­­józanabbakat is. Ma már nincs hangsúly az em­beri méltóságon. A bűnözés statisztikája állandó­an emelkedik. Emberek jogot formálnak ahhoz, hogy más emberek életét kioltsák, ha nem tetszik neki valami rajtuk. Félelem keríti hatalmába a társadalmat, mert úgy érzi, hogy nincs biztonság­ban senkitől. Mindenki szervezkedik, mindenki lázad, min­denki követel. Senki nem tudja, hogy hol kezdő­dik valami, van-e célja, vagy értelme, előbbre vi­szi-e a társadalmat, vagy hátrányára szolgál. A ragály terjed, még a férfiaknál is, azok is kü­­kiilöncködnek, ruházatban, hajviseletben, kulmi­­nálódik minden rendszertelenségben az életük. — Hová vezet mindez? Na és, legutolsóként, betetőzi az asszonyok sza­badságjogainak a fellángolása. Az ördög tudja, mit akarnak. Egyenlő munkáért, egyenlő bért? Sok asszonynak, sőt több asszonynak van maga­sabb jövedelme, mint az átlagos férfi keresőnek. De ettől eltekintve ettől a zavaros világtól, régeb­ben is mindig az asszony volt az ur, hiába viselte a férfi a nadrágot. Hát most, amikor az asszony is nadrágban jár, ki meri kétségbevonni, hogy az asszony volt, vau és lesz az ur a házban? TALLÓZÁS "TÜSSZENTSÜNK CSAK!” Úgy látszik, mostanában minden téren visszatér az elmúlt korok divatja. A minit ma már bi­zonyos — legyőzte a tavaly előtt még régimódi­nak tartott midi és maxi az öltözködésben; a bel­ső építkezésben — a módosaknál — 17.—18. szá­zad építészeti túlzásai térnek vissza; Angliában újra divat a századeleji hosszitott férfiruha, és őseink kedves élvezeti szokása, a tubákolás is visszatér. Legalábbis erről tudósit bennünket a hamburgi ‘‘Stern” magazin egyik legutóbbi száma, amely szerint 1970-ben 300,000 kiló tubákoláshoz való dohányt adtak el Nyugat-Xémetországban, ennél jóval többet Svédországban; mintegy 20 ezer kilót Dániában és a tubákolás jelentős tért hódított a Benelux-államokban és Itáliában is. Nyugat-Németországban máris mintegy hat­vanféle tubákdohányt árusítanak és megjelennek a különféle burnótszelencék. A tubákolás propagandájába — és ez már jel­lemző — jelentős összeggel “szálltak be zsebkendő-gyárosok, akik máris hirdetik a kisfor­­mátumu tubákzsebkendöket, továbbá a különböző iparcikk-kereskedők, akik a tubákkeilékeken re­mélnek szép hasznot. Az orvosok a sznobok divatjának mondják a tubákolást, és az egészségre “kevésbé károsnak tartják, mint a hasis, vagy egyéb kábítószerek szí­vását. S hogy a divat üzleti jellege teljes legyen, az illemfanárok is jelentkeztek már hirdetéseikkel, például az egyik ilyen szöveggel: “Tüsszentsünk csak!" — “De hogy azt illedelmesen hogyan kell csinálni, arra megtanítja Dr. Metzger, a társasá­gi tüsszentések jeles profeszora.” Aki pedig mindezt túlzásnak, vagy túlhajtott divatnak tartja, annak — igaza van . . . Ami persze nem zárja ki, hogy holnap esetleg már magunk is ne tubákoljunk. Kedves egészségünkre! Béres István GÖRBE TÜKÖR VASÁRNAP Rémülten riadtam fel. Az ablakon világosság tört be. Elaludtam! Már felültem az ágyban, a paplant is félrelöktem, amikor —. hallihooó — hiszen ma vasárnap van, a pihenés, az édes sem­mittevés kerek huszonnégy órája . . . Már nem tudok aludni. Nem is akarok, hiszen ébren vasárnap csak a vasárnap ... Nézzük csak, mit is kéne ma csinálni. Jó len­ne sétálni a hóban—bokáig és hagyni hogy elmé­met borongós, elmulásos gondolatok itassák át. Tetszetős gondolat ... De egy óráig még minden körülmények között ágyban élvezem a lét örö­mét . . . Nejem messze a másik szobából, a nyitott aj­tón keresztül: — Felébredtél, fiam? — Jó reggelt —; mondom frissen, míg lelkem a közeljövő kellemességeinek tudatában pajkosan lubickolt. — Ugye, megfőzöd a kávét? . . . Morogtam valamit, aztán felkeltem és kimen­tem a konyhába megfőzni a kávét. A viták korát, saját jól felfogott érdekemben, már régen lezár­tam. — A vaj a jégszekrényben van ... — kúszott utánam lágyan a hang. Tehát az egész reggelit, az egész családnak, teljesen egyedül, nekem kell megcsinálnom. Ez a dög vaj kőkemény. Szeletekben teszem a kenyérre. — Csinálj vagy öt lágytojást, ha már úgyis benne vágj'. Egyszóval a konyha és a szoba között felesé­gem forró drót kapcsolatot létesített. Még a kagy­lót se kell felvennem. Beledobtam öt tojást egy lábosba és a gázra tettem. Ja, a viz . . . A tojások, amikor kihámoztam őket, gyanúsan rugalmasnak bizonyultak. Bumm, kemény to jós, — Kész a reggeli ... Délután visszafeküdtem az ágyba, a fal felé fordultam és csak hétfőn hajnalban, óracsörgés­re ébredtem összetörtén, fáradtan. Amíg zötyögött velem a busz a hivatalom felé, borúsan futott át az agyamon, hogy ma még,csak hétfő van, uram atyám, mikor lesz még vasár­nap ... Deák Gusztáv G-0-N-D-0-I-A-T-0-K Nem is gondolnád, hány olyan ember van, aki kevés szóval sokat tud kifejezni. És még hány olyan ember, aki sok szóval keveset tud kifejezni! • Néha az egerek tiltakoznak, hogy őket kísérle­ti nyúlnak nézték. Ne csak mástól legyünk mindig készek, megvé­­a papír-deni a nőket, hanem önmagunktól is. Hajnal Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom