Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-22 / 16. szám
Thursday. April 22, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 9. oldal Mr. Simmons bizniszbe megy... Irta: HAJNAL ERZSÉBET Életében sohasem volt üzletember. Apró állásokba töltötte az idejé addig, amig a kora miatt nyugdíjba ment. A munkanélküliség alaposan igénybe vette az idegeit. Ide ment, oda ment, nézte, hogy mások hogyan dolgoznak és napról napra szerencsétlenebbnek érezte magát. Már nem használtak a tárlatok, a múzeumok, a könyvtárak. Kiesett a lába alól a talaj, hiába nyugtatták a gyerekei, hogy ne féljen a jövőtől, biztosítják a megélhetését, mindig szomorúbb lett. A sok bajt, ami egyszerre zúdult rá még betetőzte, hogy élete párját, első szerelmét, akivel ötvenévet élt le jóban és rosszban, elvesztette. Tudta, hogy egyszer ennek is be kell következnie. Az orvosok nem bántak vele nagyon kíméletesen, már évek óta megmondták az igazságot. Egy napon be kell következnie annak, amiről annak idején, mikor egymást megismerték, azt hite, hogy sohasem történhetik meg. Nem gondolta, hogy egyszer egyedül maradhat, hogy egy reggel nem költi fel az az édes csilingelő hangocska, ami az első nászi reggelen csókjaival együtt a finom forró kávét hozta neki az ágyba. Milyen szép volt ez az ötven év. Mr. Simmonst még az rom bántotta, hogy az utolsó szakaszán már ápolnia kellett élete párját. Az időközben reszketőssé vált hangot ő még mindég csillingelönek tartotta. Ha az asszony el volt keseredve a tehetetlensége miatt, ő vigasztalta, hogy most szerepet cseréltek. Ö viszi a kávét az ágyba a feleségének. így is boldognak érezte magát. Ha a munkájából hazajött, ellátta a neki legdrágábbat mindennel. Nem érezte a takarítás, a főzés nehézségeit. Ha arra gondolt, hogy a gyerekei már a saját lábukon állnak, az életét beteljesedettnek vette. Betöltötte a hivatását, és most már nem maradt rá egyébb, mint vigyázni arra, aki neki a mindenséget jelentette akkor is, amikor haza vitte az oltártól, és a mindenséget jelenti neki betegen, bénán, magatehetetlenül. S most, hogy egyedül maradt, visszajárnak a régi emlékek. Az ágyat, ami tanúja volt a sok szerelmes órának amit együtt töltöttek, és amiből utolsó útjára vitték a valamikor fürtös barna fejecskét, amely észrevétlenül változott át fehérre, még mindég frissen áthúzza, mintha várná, hogy egy napon visszaköltözik bele az élete tartalma. Reggelenként odafordul, kirajzolódnak a képzeletében a könnyű takaró alatt a formák, aminek tulajdonosát már soha r.em fogja megölelni. Egyszerre minden elveszett. A nap sem sütött már olyan melegen mint régen. Fázott belülről. Hiába őrizte meg még a rugalmasságot testileg. Lelkileg megöregedett és nem tudott magával mit kezdeni. Egy házban lakunk. Megismerkedtünk egy szomszédunknál, akivel már régen barátságot tart fent. Tudása, minden iránt való érdeklődése, csodálatra késztetett. Irodalmi jártassága még egy egyetemet végzett embernek is becsületére válna. Filozófiája az életről, olyan fiatalos, ami meglepő. Nem zárkózik el a világ felfordulásának tudomásul vételénél. Készségesen beleegyezik abba, hogy nem lehet az időt megállítani, r.em hibáztatja a ma fiatalságát a lehetetlen viselkedésük miatt. “Mi is rebbelisek voltunk a mi korunkban, csak másképpen. Ők sem tesznek egyebet, mint szembehelyezkednek a múlttal és ez a fiatalság joga”, — mondja. ; ; , VÁLASZT KÉREK. — Kedves Miss Homoki, azt szeretném tudni, hogy mit mond arról, ahogyan a férjem viselkedik. 14 hónapja vagyunk házasok és nem értek valamit. A férjem sokszor nem várja meg, amig este bemegyünk a hálószobába, hanem a legváratlanabb időkben is, az ebédlőben, vacsora előtt vagy után, néha tivi-nézés közben, weekenden ebéd után akar szerelmeskedni. Nekünk nagyon szép, kényelmes hálószobánk van, miért nem várja meg, amig este bemegyünk? Lehet, hogy ezt nőtlen korában szokta meg valamelyik barátnőjével, akinél nem volt otthon, csak hozzájárt és minden percet ki akart használni, amig ott volt. Mert ha igy van, akkor tulajdonképpen arra a nőre gondol, amikor velem van és igy gondolatban megcsal vele. Én már olvastam ilyenhez hasonlóról. VÁLASZ. — Azt hiszem, túlsókat olvasott szekszuál-pszichologiai problémákról és ez egy kicsit komplikálttá tette a gondolkodását. Problémázzon kevesebbet és örüljön többet annak, hogy a férje nem várja be a “hivatalos” hálószoba-időt. * * % MRS. I. I,. — Kedves Erzsébet, nem rólam van szó, hanem egy barátnőmről, aki férjes asszony és a. házasságában sokat sir. Ókor dolog az, ha egy feleség sokat sir? VÁLASZ. — Ha. a 19-ik században és a 20-ik század elején megjelent regényeknek és a ma még életben lévő .nagymamák elbeszéléseinek hitelt adunk, akkor abban az időben a házasságban a nők általában sokat sírtak. De ne higyjük, hogy csak bánatukban, esetleg boldogtalan házasság miatt sírtak. A feleségek akkoriban könnyeikkel, sírással fegyverezték le vagy vették rá valamire a férjüket. Ez volt a nők legerősebb fegyvere. Az ilyenfajta zsarolástól a mai férj meg van kimél-Mr. Simmons, nagyon okos ember. Ajánlhatnék neki sokkal kellemesebb üzletágat, ahol éppen olyan sikeresen dolgozhatna, mint a temetőiben. Kevesebb szomorúságot látna maga körül. Latolgattam magamban, hogy beszéljek e vele, vagy sem. Az ember valahogy összenő még a szomszédaival is. Nem akarja látni, hogy belemenjen valamibe ami még nagyobb boldogtalanságot hozhat rá. Gondolatban jártam a kérdés körül, de mikor összetalálkoztunk, mégis kerültem, hogy szóba hozzam. Azután egy napon, amikor a postaládánál összetalálkoztunk, mégis, valahogy szöbakerült. Mondja Mr. Simmons, miképpen jött arra a gondolatra, hogy temetkezési vállalatot alapit. Nem tudna jobbat kitalálni? Ha mindenáron üzletet akar csinálni, annyi más van, ami hasznot hoz és mégis más. Halott emberekkel dolgozni nem valami lélekemelő dolog. “Nézze, felelte, egy biztos dolog van az életben, az a halál. Sajnos ez nem megy ki a divatból és amig emberek élnek a földön, addig egy temetkezési vállalat sem mehet tönkre. Ez az egyik oldala a kérdésnek, finánciális szempontból. A másik, az érzelmi része az, hogyha lesz egy saját temetőm, akkor odavitethetem az én drágám hamvait. A legszebb helyre. S ha az én időm is elkövetkezik, akkor meghagyom a végrendeletemben, hogy nyissák fel a koporsóját és temessenek mellé. Akkor az életen túl is, vele lehetek az örökkévalóságban.” Nem tudtam szóhoz jutni. A könnyeim befelé folytak, mert mégis csak szégveltem volna, hogy elővegyem a zsebkendőmet. ve. A mai, modern asszony méltóságán alulinak tartja, hogy sírással érje el a célját. Nem kér többé könnyeiben feloldva, hanem mint egyenrangú partner követeli a jogait. Néha többet, mint amennyi a férj rovására megilletné. Ezáltal semmivé vált a régi mondás, hogy a női könny a világ legerősebb, legnagyobb vizierőmüve. Biztos, hogy valaha az volt, de ma a férfiak csak bosszankodnak, ha egy szerintük úgynevezett szentimentális nő tulgyorsan sírni kezd valamiért. Hogy ez valamikor másképpen volt, az természetesen abból is eredt, hogy a férfi beállítottsága más volt a nővel szemben. Valamikor a férfi képtelennek tartotta a nőt arra, hogy logikusan vitatkozzon, tehát oda sem hallgatott, ha a nő vitatkozni kezdett, okokkal érvelt és különben sem volt a nör.ek sok szava a házasságban. Egyetlen fegyverként a sirásra szorult és a könnyeivel bizony sokszor többet ért el, mint a mai modern asszony sziporkázó, vitatkozó szellemével. Ennek ellenére sem fog a nő többé viszatérni nagyanyja könnyeihez. Lehet, hogy a mai nő is sir egy hűtlen férfi miatt, de semmiesetre sem hullat könynyet például egy kalap vagy egy bunda miatt. A nö nagyon öntudatos, de valljuk be őszintén: kissé kemény is lett. * * PARTY JELIGE. A férjemnek olyan üzlete van, hogy amiatt sok az ismerősünk és ezért sokat járunk partykra magyarokhoz. Nagy a tapasztalatom és sajnos rossz a tapasztalatom. A legtöbb helyen a háziak nem tudnak bánni a vendégekkel, nem értenek ahhoz, hogyan kell rendezni egy jó party4. Több angol könyv van, ame(Folytatás a 15-ik oldalon) GONDOLATOK A mai filozófusok csak egyben maradnak el a régiektől: a gondolkodásban. * $ * Van, aki azért jár állandóan' gömyadten, hogy aztán az uj feladatokhoz könnyen felnőjön. * * * Azt, hogy valaki sikeres ember, gyakran nein koponyája jelzi, hanem pocakja. A szomszédom jobban ismeri, mint én. Barátok, ami könnyebben megy két férfi k özött, mint egy nő és egy férfinél. Bizalmasabb vele, elmondta az életének a mozzanatait. Nem volt sikeres soha. Hogy miért nem, azt ki tudná megmondani. A tudása, predesztinálta volna rá. Beszélgetünk néha. Megkérdeztem, miért nem nősül meg újra, ha annyira nehéznek véli az egyedüllétet. Még nem olyan koros, hogy ne tudná az életét boldoggá tenni. Ezt válaszolta. “A seb, még nagyon sajog belül. Nem tudom, hogy valaha begyógyul e. Nem tudok elképzelni valakit abban az ágyban, ahonnan ő nevetett rám édes mosolyával.” Erre nem tudtam felelni. Csak könnyes lett a szemem. így szeretni egy asszonyt, túl a halálon is. Boldog asszony, irigyrésreméltó. Vái’atlanul azt hallottam a szomszédomtól, hogy Mr. Simmons bizniszbe megy. Mibe kérdeztem? Temetőt néz most. Helyet keres, felelte. Minek neki temető. Ebben a korban egy ilyen üzletet alapitani. Ez lenne az utolsó üzletág, ha arra gondolnék, hogy kereskedelmi tén*e megyek, amivel foglalkoznék. Soha semmi vidámság, csak síró arcok és fájó szivü kuncsaftok. Igaz, hogy ebben az üzletágban nincs alku. A halottjának mindenki a legjobbat akarja adni az utolsó útjára. Úgy sincs semmi több, amit már adhat neki. HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA Hajnal Erzsébet
