Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-01 / 13. szám
®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® I “Emlékezetes tragédiák, { { kalandok, bűnügyek és szerelmek..§ é®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® 16. oldal_________________________________________________MAGYAR HÍRADÓ______________ KANNIBÁLTÖRTÉNET (Folytatás) Ha elcsíptük volna már sokkal korábban, akkor a csempészést és más közönséges bűncselekményeket, amelyek Bodait és bandáját feltehetően terhelik, rájuk tudtak, volna bizonyítani, de kérdés, hogy a két rendőrről nem maradnak-e hallgatásban? Szóval, ezért vártunk Bodaiékkal. Kotrásék bandájának elfogása és ezzel összefüggésben a környék bünbandáinak csaknem teljes felszámolása napirendre tűzte Bodaiék elfogását is. A következő éjszakák egyikén ez be is következett. Az eset valamivel simább volt az előbbieknél, a két csempész-szekeret nagyon szorosan körülvettük, fényszórókat irányítottunk rájuk, és megadásra szólítottuk fel őket. Fegyver csak Bodai Mihálynál és helyettesénél, Tömő Józsefnél volt, de őket is lefegyvereztük anélkül, hogy géppisztolyaikból lőhettek volna. Elfogtuk egyúttal azt a bizonyos Kaszás Béla nevű fiatalembert is, aki állítólag tud valamit az eltűnt rendőrökről. A kihallgatásokat azonnal megkezdtük, természetesen úgy, hogy a banda tagjait elkülönítettük, egymással beszélni, védekezésükhöz közös taktikát kialakítani nem tudtak. Bodai is, Tömő is hamar beismerte, hogy gyakran jártak át Ausztriába csempészni, ők voltak a csempésztársaság vezetői, ők szervezték meg annak többé-kevésbé állandó tagjait és az olyan alkalmiakat, akik csak egy-egy útra csatlakoztak hozzájuk. Az állandó tagoktól és az alkalmiaktól is “vámot” szedtek, vagyis részesedtek azok hasznából. Hogy mennyivel, azt ők szabták meg. Akinek nem tetszett, félreállhatott. De nem szállt velük szembe senki; aki vállalta, hogy egyezséget köt, az alávetette magát az akaratuknak. Bodai és Tömő vallomása abban is teljesen megegyezett, hogy mindketten határozottan állították: géppisztolyaikból soha nem lőttek, csak a tekintély és az esetleges elriasztás végett hordozták magukkal. A két eltűnt rendőrről eleinte nem akartak tudni, de végül annyit elismertek: hallottak róla, hogy valahol ezen a környéken eltűnt két rendőr, úgy vélik, egy másik csempésztársaság lőhette le őket. Azzal a csempésztársasággal — mondta Bodai — ők is tűzharcba keveredtek egyszer, amikor éjszaka megtámadták őket, és el akarták rabolni az árujukat. Hogy miféle tűzharcba, amikor ők soha nem lőttek a géppisztolyukból, erre a kérdésre Bodai azt felelte, végül is nem került sor rá, hogy visszalőjenek. Bodai és Tömő állítása szerint az a másik csempésztársaság még most is a környéken tevékenykedik. Állításuknak azonban nem volt sok alapja. Ezen a környéken más, jelentősebb csempésztársaság már csak azért sem tevékenykedhetett, mert Bodai itt éppen olyan kiskirály volt, mint valamivel arrébb, a határ egy másik szakaszán, Kotrás. Bodai nem titkolta, hogy bosszút áll azon, aki keresztezi az útjait, sőt gondja volt rá, hogy ez a hir terjedjen is, jusson mindenkinek tudomására, akit illet. Hogy valóban erős és hatalmas lehessen, ahhoz szervezett társaságra volt szüksége. Ezt hasonszőrűekből toborozta, a környéken bujkáló, börtönből kiszabadult közönséges bűnözőkből, akik mindenre el voltak szánva. Helyettesének sem választott méltatlan embert Tömő József személyében. Mint eddig, most is az történt, hogy amint kézre került a banda, nyomban megindultak a bejelentések — névtelenül és személyesen — a banda tagjainak tevékenységéről. A megfélemlített emberek jöttek és elmondták, mi mindent követtek el ellenük, a rokonaikkal, az ismerőseikkel. .. — És jöttek olyanok is, akik erre a társaságra akarták rákenni mások, esetleg a maguk bűncselekményeit, remélve, hogy igy megmenekülnek a gyanú és a felelősségre vonás alól. Tömörről nagyon hamar kiderült, hogy gyilkosságok terhelik a lelkét. Kezdetben mindent tagadott, de balszerencséjére éppen az adta fel elsőül, akiben a legjobban bízott: Bodai, aki szorongatott helyzetében változtatott a taktikáján, és egyszerre mindent Tömőre akart kenni. Tömő a csempészutakon, egyéb portyákon az utóbbi időben mindig vele volt, s igy Bodai remélte, hogy nem tudjuk majd különválasztani, amit az egyikük és a másikuk követett el. Megpróbálta bemártani a cimboráját. Hogy ez teljes mértékben sikerüljön, elmondta, mi mindent követett el Tömő már azt megelőzően, hogy ő bevette volna a bandába. Közvetlenül a háború után baltával agyonvert egy Fuch Sándor nevű vasutast, mert — az okot már Tömő beismeréséből tudtuk meg — attól tartott, hogy a vasutas feljelenti őt tevékenysége miatt. Mándoki Béla idős gazdálkodót az egyik dülőuton leste meg és lőtte agyon, hogy a két lovát és a szekerét megszerezhesse. Ezzel a szekérrel kezdte meg aztán csempészutjait Ausztriába, és ezzel társult Bodaihoz is. Bodai maga módos ember volt, a két pár lován és a két szekerén kívül, amellyel a csempészutakon részt vett, volt nyolc tehene, két tucat sertése, -rengeteg baromfija, tizenhét hold földje, két hold szőleje és másfél hold gyümölcsöse. A tanyáján, mint özvegy ember, húszéves lányával élt együtt. Volt egy huszonnégy éves fia is, de azt már két éve nem látta. Annyit tudott csak róla, hogy valahol, három községgel arrébb él, hogy állítólag megnősült, sőt, gyereke is született. Bodai azért nem érdeklődött a fia iránt — és megtiltotta ezt a lányának is —, mert a fiú szembefordult vele. Bodainak az volt a terve, hogy az összegyűjtött (pontosabban rabolt) értéktárgyait szekérre rakva átmegy Ausztriába s onnan tovább, valahová Amerikába. Gondolataikban, terveikben valamennyi csempésznek, bűnözőnek ez volt a végső menedéke ezen a környéken. Megkezdtük a banda többi tagjának kihallgatását is. A párhuzamos vallomások nagyon meggyorsították az ügy tisztázását. Magamhoz kérettem azt a bizonyos Kaszás Béla nevű fiatalembert is, aki — mint már említettem — információink szerint tud valamit a két eltűnt rendőrről. Kaszás elém állt. Sovány magas, kissé hajlott fiú volt, látszott az arcán a rémület. A vallomásából hamar kiderült, hogy sok fogalma nincsen a világ dolgairól, anynyit tud csak, amennyit látott, tapasztalt: hogy az emberek háborúznak, hogy a háború átkozott dolog, s hogy a frontvonalak változhatnak. De hogy ki és miért harcol, és hogy mi ennek a társadalmi tartalma, abban nem ismerte ki magát. Egyébként az apja hat holdján gazdálkodott most egymaga, mert az apja fogságba esett. Kaszást fegyvertelenül fogtuk el, vallomásából az derült ki, s a többieké sem mondott ennek ellent, hogy harmadszor vett rész Bodaiékkal csempészuton, amikor elkaptuk őket. Az első két utján burgonyát, lisztet, tyúkot vitt át a határon, és ruhaneműre cserélte, most pedig húsz kiló szalonnával indul neki a vállalkozásnak, és egy motorkerékpárt szeretett volna kapni érte. A húsz kiló szalonnán kívül vitt még egy füstölt sonkát is, ezt Bodainak adta át, a csempészut vámjaként. Kaszásról semmiféle terhelő információt nem szereztünk, senki sem tett ellene feljelentést, és érdeklődésünkre mindenki, aki ismerte, azt mondta, szerény, csendes, inkább magának való fiú, nem avatkozott bele soha semmibe, az apja eltűnése óta pedig szorgalmasan műveli a földet. Egyetlen szórakozása, hogy nagy ritkán ellátogat a falu kocsmájába, de akkor sem issza le magát. Elém állt hát ez a Kaszás. — Mit keresett maga Bodaiék között? — kérdeztem. — Nagyon szerettem volna egy motorbiciklit — felelte ijedten. — Honnan tudta, hogy motorbiciklit lehet hozni onnan átról? — Sokan hoztak már. (Folytatjuk) ] Thursday, April 1, 1971
